Király A rettenthetetlenből – Robert Bruce diadala Anglia felett

„Az Úr 1314-ik esztendejében jóformán maroknyi éhező skót hazafi rohamra indult Bannockburn mezején, költői megszállottsággal harcoltak, bátor szívű skótokként küzdöttek és kivívták a szabadságukat!” Ezzel a rövid monológgal és a Robert Bruce (I. Róbert) skót király (1306–1329) vezette roham jelenetével zárult a Mel Gibson és Sophie Marceau fémjelezte 1995-ös A rettenthetetlen című mozifilm. Az átlag magyar történelem iránt érdeklődő olvasó számára az 1995-ös film az, ami alapján el tudja képzelni és el tudja helyezni térben és időben a skótoknak az angolokkal szembeni függetlenségi küzdelmét. Ezért is dicsérendő, hogy a Peko Publishing 2021-ben a Hadiakadémia sorozat keretében megjelentette David Cornell: Bannockburn 1314 Robert Bruce és a skótok diadala Anglia felett (Bannockburn: The Triumph of Robert the Bruce) című könyvét magyar nyelven.

David Cornell: Bannockburn 1314 – Robert Bruce és a skótok diadala Anglia felett, Peko Publishing, 2021, 320 oldal

A mű szerzője David Cornell a XIII-XIV. századi angol–skót háborúk történetének szakavatott ismerője, aki 2006-ban védte meg az „English castle garrisons in the Anglo-Scottish wars of the fourteenth century” (Angol várak helyőrségei a XIV. századi angol–skót háborúkban) című doktori értekezését a Durham-i Egyetemen (Durham University).

A szerzőnek a bannockburn-i csatáról írt és 2009-ben angolul megjelent műve volt az első könyve. A 2021-ben kiadott magyar változatot Gálné Bíró Blanka fordította le. A könyv négy fő és tizenöt alfejezetből, valamint a függelékekből áll, s teljes részletességgel mutatja be a korabeli eseményeket.

A könyv első két fejezete végigvezet bennünket azokon a történelmi eseményeken, amelyek III. Sándor (1249–1286) skót király 1286. március 18-i halála után Skóciában bekövetkeztek. A király leszármazottai közül csak Margit hercegnő a Norvégiai Hajadon élt, de ő mindössze 3 éves volt. Bár skót királynő lett, de valójában nem uralkodott, majd 1290-ben bekövetkezett halála után végképp trónviszály bontakozott ki Skóciában. Hasonló eset számos országban történt, de az ilyen helyzet akkor tartogat különös veszélyeket, ha a szomszédos ország uralkodója is igényt tart titkon a trónért folyó küzdelembe bonyolódó országra.

Eduárd elnökli a parlament ülését. Oldalán III. Sándor skót király (Kép forrása: Wikipedia)

David Cornell logikusan vezeti végig olvasóit ezeken az eseményeken, s szépen bemutatja azt, hogy I. Eduárd (1272–1307) angol király, akit a skótok pörölyének is neveztek, vagy, ahogy a Rettenthetetlen című filmben emlegették Nyakigláb Eduárd hogyan éri el, hogy Skócia már 1291-ben a birtokába kerüljön. A szerző rámutat arra, hogy a skótok óvatlanok voltak I. Eduárddal szemben, pedig Wales meghódítása intő jel kellett volna, legyen az angol uralkodót behívó Skócia védelmezőinek (Guardians of Scotland).

S ha már Wales, akkor nem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg Arany János: A walesi bárdok című című balladájáról, amelyben „Edward király, angol király / Léptet fakó lován”. Végtére is ez a király volt a skótok pörölye, a Nyakigláb Eduárd.

I. (Nyakigláb) Eduárd (Kép forrása: Wikipedia)

E kis kitérő után visszatérve a korabeli skót helyzetre, és e nagyszerű könyvre, meg kell jegyeznünk, hogy Cornell kiválóan összefoglalta azt, hogy mi minden nehézséggel kellett szembenéznie a skótoknak ahhoz, hogy kivívhassák a függetlenségüket Angliától és annak becsvágyó királyától. Több esetben az egyes szereplők jellemrajzát is felvázolja az olvasónak. Ennek köszönhetően el tudjuk képzeli milyen volt, milyen lehetett I. majd II. Eduárd angol királyok, John Balliol és Robert Bruce skót királyok természete és jelleme.

A politikai események bemutatása során megismerhetjük, hogy miként küzdött meg a skót koronáért John Balliol (1292–1296) és Robert Bruce nagyapja Robert the Competitor (Versengő Róbert), amelyből egyelőre az előbbi személy került ki győztesen, s lett 1292. november 30-tól kezdve Skócia uralkodója miután Sconeban megkoronázták. Ezen aktussal véget is érhetett volna a skóciai trónviszály, de ebben I. Eduárd angol király nem volt érdekelt, annál is inkább, mert Skócia királyát hűbéresének tartotta. S mivel ezt a skótok vonakodtak elfogadni ezért 1296-ban a lemondatta trónjáról a skót királyt és hadjáratával nyomatékosította a skótok számára, hogy ő az ország valódi ura. Eduárd komolyabb ellenállásba nem ütközött, bár Berwick védői csupasz alfelük mutogatásával és a király szidalmazásával valamiféle ellenállást azért bemutattak, bár sok értelme és haszna nem volt, de legalább gúnyt űztek Eduárdból. Az angol király ezek után kinevezte megbízottait Skóciában, s magával vitte a Végzet Kövét (scone-i kő) és a skót koronázási jelvényeket.

William Wallace egy stirlingi üvegablakon és a filmvásznon (Képek forrása: Wikipedia)

A skótok körében az új helyzet miatt felkelés tört ki az angolok ellen. E felkelés egyik vezetője volt William Wallace, míg a másik Andrew Murray. A kötet a skót felkelésből kibontakozó 1304-ig tartó angol–skót háborút is alaposan bemutatja kiemelve azokat a nehézségeket, amelyek meghatározták ezt az időszakot. Foglalkozik a jelentősebb csatákkal (Stirling hidi csata, 1297; Falkirk, 1298), s kitér egyes esetekben a szemben álló felek brutalitására is. Egyrészt ismerteti, hogy a Stirlingnél a csatában elesett Hugh Cressinghamnak, Skócia angol kincstárnokának a holttestét megnyúzva készítettek a skótok William Wallacenak egy övet. Természetesen a kötetben a szerző megemlékezik arról is, hogy milyen kegyetlen módon végezték ki évekkel később Wallace-ot az angolok, több más skót vezető mellett. Ugyanakkor Robert Bruce nagylelkűségét is bemutatja az angol Marmaduke Twenggel szemben.

Az olvasó bepillantást nyerhet abba a folyamatba is, ami végül 1306-ban odáig vezet, hogy Robert Bruce Skócia királya lesz. Megismerheti az olvasó, hogy mennyi ármány, árulás, s esetünkben még egy gyilkosság is kellett ahhoz, hogy I. Róbert néven Bruce elfoglalhassa a trónt. Hiszen John Comynt John Balliol unokaöccsét meg kellett gyilkolni, hogy ne veszélyeztesse a koronára irányuló törekvéseit.

I. Eduárd és a trónörökös, a leendő II. Eduárd (Kép forrása: Wikipedia)

A kötet viszont nemcsak a skót belpolitikai folyamatokon keresztül viszi el az olvasót a bannockburn-i csatáig, hanem a nemzetközi összefüggések (francia–angol, francia–skót) és az angol belpolitikai küzdelmeken keresztül is. Így megtudhatjuk, hogy mekkora gondot okozott már I. Eduárd uralkodása alatt fiának Eduárd walesi hercegnek a kegyence Piers Gaveston személye. Aki miatt a király és a trónörökös kapcsolata végleg zátonyra futott. Nem csoda, hisz I. Eduárd állítólag az alábbiakat mondta fiának: „Te alantas kurafi! Az Úr nevére esküszöm, ha nem félnék attól, hogy ezzel a királyságnak teszek rosszat, és összeomlását kockáztatom, soha sem élvezhetnéd az örökségedet.” Bár az uralkodó átmenetileg el tudta távolítani Gavestont az udvarból és Angliából, de 1307-es halála után az visszatért, s komoly belpolitikai megpróbáltatást okozott az angoloknak, végül 1312-ben a II. Eduárd (1307–1327) ellen gyakorlatilag fellázadó angol főurak lefejeztették királyuk kegyencét.

A legkorábbi ismert kép a bannockburni csatáról 1440 körülről (kép forrása: Wikipedia)

Cornell az előzmények részletes ismertetése után tér csak rá a bannockburn-i csata és az 1314-es hadi év eseményeinek az ismertetésére. Természetesen a korábbi fejezetekben megszokott alapossággal.

A csata eredményét az alábbiakban foglalta össze: „Annak jelentőségét, amit Robert Bruce és skót hadserege elért, a körülöttük lévő pusztítás mutatta. Olyan csata volt ez, amelyet Bruce, az alvezérei és a serege nem egyszerűen csak túléltek, hanem fényes diadalt aratva nyertek meg. Nem csupán legyőzték a félelmetesen nagy erejű angol sereget, hanem látványosan tönkreverték és megfutamították. Robert Bruce állt a földindulásszerű győzelem középpontjában – e győzelem lökéshullámszerűen szétterjedő hatása éppen csak kezdte éreztetni a hatását.”

Robert Bruce legyőzi de Bohunt (Kép forrása: Wikipedia)

Bár végül nem bizonyult a bannocburn-i csata sorsdöntőnek az angol–skót háborúkban, de II. Eduárd hatalmát megrengette, s lehetőséget teremtett Robert Bruce számára, hogy skót királyként hatalma kibontakozzék, s a személye a skót függetlenség szimbólumává váljon. Végeredményben pedig az 1314-es csata a skót függetlenség és nemzeti tudat jelképévé vált.

Robert Bruce szobra a Bannockburn Örökségi Központ közelében (Kép forrása: Wikipedia)

David Cornell könyvét bátran ajánljuk bárkinek, akit Skócia történelme, vagy önmagában csak az egyetemes hadtörténet érdekel. A mű egy rendkívüli alapossággal megírt olvasmányos hadtörténelmi könyv lett. E recenzió szerzője legfeljebb azt rója fel a kiadónak, hogy meg kellett volna próbálni a meglévőnél több és jobb illusztrációkat összegyűjteni e kiváló kötethez.

Ezt olvastad?

A március tizenötödikei nevezetes népgyűlésről, melyen Petőfi naplóbejegyzése szerint a „szakadó eső dacára mintegy tízezer ember” vett részt, sok szó