Kis nagy ember – Csejen harcos vagy fehér revolverhős?

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

50 évvel ezelőtt, 1970-ben mutatták be Arthur Penn Kis nagy ember (Little Big Man) című filmjét, amely Thomas Berger azonos című regényét vitte vászonra. A film különlegessége, hogy az egyik első olyan westernfilm, amely az indiánok perspektívából ábrázolja az amerikai őslakosok és a telepesek viszonyát. A főszereplő Dustin Hoffmant alakításáért több díjra is jelölték.

A film egyik plakátja (Forrás: imdb.com)

Karl May egy ízben úgy fogalmazott, hogy ha az Oszmán Birodalom „Európa beteg embere”, akkor az amerikai őslakos bízvást tekinthető „haldokló embernek.” Valóban, a 19. század végén úgy tűnhetett, hogy a nyugati / „fehér” / észak-amerikai civilizáció mellett az indián kultúráknak nincs lehetőségük a megmaradásra. Az Egyesült Államok kormányzatának hosszú ideig nem volt határozott indiánpolitikai irányvonala. Az amerikai őslakosokat úgy tekintették, mint önálló népeket. Csakhogy a 19. század végére a határvidék, a frontier megszűnt: már nem lehetett hová szorítani az őslakosokat, hogy helyet csináljanak a telepesek számára. A 19. század végén az asszimiláció határozta meg az indiánpolitikát, amelynek lényege az volt, hogy az indiánokból amerikai farmert kell nevelni. E politika jegyében támadás indult az indián nyelvek, ünnepek, vallások és a törzsi földterület ellen, és sok indián gyereket bentlakásos iskolába költöztettek, ami gyakran emberi tragédiákhoz vezetett. 1924-ban valamennyi indián részesült az állampolgárságban, majd az 1940-es évektől az indiánok önszerveződése fölgyorsult. A törzsek hallatták hangjukat az 1960-70-es évek polgárjogi küzdelmei idején is. Lyndon B. Johnson elnök időszakától kezdve a hivatalos politikai irányvonal, hogy az „első amerikaiaknak” jogot kell kapniuk, hogy megőrizhessék indián identitásukat, ugyanakkor egyenrangú és egyenjogú tagjai az amerikai társadalomnak.

A forgatáson (Forrás: imdb.com)

Az indiánpolitika változása a mozgókép fejlődésén is érzékelhető. Az első filmek az indiánt vagy veszélyes ellenségként, vagy pedig egzotikus látványosságként, mintegy a vadnyugati couleur locale részeként mutatták be. A „jó indián” esetében a „jó” gyakran egyszerűen a szolgálatkész szinonimája volt. Az 1950-es évektől az indián ábrázolása lassan elmozdult a „barbár ellenség” képétől az „áldozat” felé. Mivel a hidegháborús feszültség és az ún. „vörös hisztéria” miatt a filmrendezők öncenzúrára kényszerültek (amellett, hogy 1968-ig létezett a tényleges cenzúra is), előszeretettel folyamodtak ahhoz, hogy a történetet vadnyugati díszletek közé illesszék. Az 1960-70-es évek polgárjogi mozgalmai hatására az indián karaktere végleg elmozdult egy pozitív irányba. Mi több, nemcsak egyszerűen a pozitív ábrázolások száma növekedett, hanem egyre több film indián narratívában mesélte el az amerikai őslakosok és a „fehér” civilizáció találkozásának és konfliktusainak történetét. Az olyan filmek, mint A kék katona (1970), a Kis nagy ember (1970) vagy a Farkasokkal táncoló (1990) lassanként elfogadtatták az amerikai közönséggel a múlt indián perspektívából való elmesélését.

Az Arthur Penn által rendezett, és Dustin Hoffman, Faye Dunaway és az eredeti indián színész, a kanadai Dan George főnök főszereplésével készült Kis nagy ember az első filmek egyike volt, amely vállaltan az őslakosok nézőpontjából mesélte el a csejen (vagy sájen) indiánok és az észak-amerikai „fehér” civilizáció konfliktusát. Még ha az éles ellentétet valamelyest enyhítette is, hogy a film főszereplője, akit a csejenek Kis nagy ember, a „fehérek” Jack Crabb néven ismertek, nem volt igazi indián, hanem amolyan ingázó határvidéki ember a két kultúra között.

Dan George (Forrás: imdb.com)

A Thomas Berger regényéből forgatott Kis nagy ember főhőse a 121 éves Jack Crabb, aki egy idősotthon lakója. Indián nevét (Kis nagy ember) azért kapta, mert kis termete ellenére megmentette egy csejen harcostársát egy paúni indiántól. A név utal az amerikai filmek egyik állandó karakterére, a „kisemberre”, aki sok nehézség után győzedelmeskedik. Egyúttal a név kifejezi, hogy Jack Crabb nagy idők tanúja volt, ám ezt mindig az egyszerű emberek oldaláról szemlélte. Volt nyomkereső, revolverhős, lelkipásztor-feleség szédítettje, csavargó, egy szélhámos „csodadoktor” segédje, s élete több szakaszában csejen harcos is. Berger regénye és a film követik a pikareszk regények történetvezetését. A hős többször megjárja az utat Kelet és Nyugat, a civilizáció és a „vadon”, a „fehérek” és csejenek világa között. Hasonlóan a pikareszk regényhez, az egyes történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz.

A Kis nagy ember pikareszk hősének élettörténetén keresztül láthatjuk a vadnyugati történelmet. Fontos azonban, hogy ez egy vállaltan szubjektív nézőpont, és – mivel Crabb 121 évesen emlékezik vissza – abban sem lehet biztos a néző, hogy az emlékek mindig pontosak. Ügyesen játszik a film (s még inkább a regény) az oral history műfajban rejlő lehetőséggel és nehézséggel.

A regényből kiderül, hogy Crabb tudálékos kritikáival állandóan zavarta a lakótársait az idős otthonban, és folyton kifogásolta a televízióban látható westernfilmek hitelességét. A matuzsálemi kort megélő Crabb levelet ír egy történésznek, aki élő tanúkat keres a vadnyugati történelemből. A történész fölkeresi az otthonban az aggastyánt, és megkéri, meséljen az életéről, amelyet a Vadnyugaton töltött. A filmben nem ábrázolják, ám a regényben Crabb hamarosan meghalt, nem sokkal a története elmesélését követően.


A történész (Forrás: imdb.com)

Jack Crabb egy pionírcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Családját indiánok mészárolták le, s csak ő meg Caroline nevű nővére maradtak életben. Míg a regényben egy félreértés eredményeként a csejenek követik el részeg fővel a gyilkosságot, a filmben a paúni indiánok mészárolják le a családot. A csejen főnök, a Vén Bőrvadász veszi gondozásba a két árván maradt gyermeket. Caroline azonban megszökik, magára hagyva a kisfiút. Így Jack az indiánok között nevelkedik. Egy csatában azonban a „fehér” múltja erősebbnek bizonyul, és elfogatja magát egy amerikai katonával. A „fehérek” társadalmába azonban nem képes visszailleszkedni. Jack fokozatosan rájön, hogy nincs helye a „fehérek” között, mert csak a „fehér” civilizáció álszent, kegyetlen arculatáról szerez tapasztalatot: a lelkipásztor felesége házasságot tör, miközben Jacknek az erényről beszél, a „csodadoktor” szélhámos becsapja a betegeit, ezért meglincselik, az üzlettársa pedig meglép Jack Crabb pénzével, és elárverezik az eladósodott Crabb házát és boltját.

A filmben két történelmi személy szerepel: George Armstrong Custer, a híres 7. lovasezred alezredese, akit a csejenek „Hosszú Hajnak” neveztek jellegzetes hajviselete után, valamint a revolverhős „Vad” Bill Hickok. Custer sorsa tragikus módon egybefonódik Jack Crabb életével, szinte Crabb nemezisévé válik. Először akkor találkozik Custerrel, amikor a boltját elárverezik. Ennél a jelenetnél hangsúlyozzák Custer szociális érzékenységét, aminek annyi alapja volt, hogy Custert a sajtó afféle faltörő kosként használta a republikánus adminisztráció korrupciója ellen. A szerény, tisztakezű, ám korrupt barátait és beosztottjait megválogatni képtelen Ulysses S. Grant elnökkel elmérgesedett Custer kapcsolata. Custert egyébként tévesen hívják a filmben tábornoknak (bár ez lehet a fordítás hibája is). Igaz, a polgárháború alatt az önkéntesek seregében, amelynek sorában harcolt, tábornoki rangot kapott, ám e rang a reguláris haderőben alacsonyabb fokozatnak felelt meg. A 7. lovasezredben alezredesi rangot viselt. A tiszt megsajnálja Crabbet és feleségét, a svéd származású Olgát, és azt javasolja, hogy keressenek megélhetést Nyugaton. Ezzel veszélybe sodorja a Crabb házaspárt: Olgát, Jack feleségét a csejen indiánok elrabolják.

Custer a filmvásznon (Forrás: imdb.com)

Felesége keresése közben Jack visszatér a csejenek közé, és visszavedlik indiánná. A Vén Vidravadásznak ódát zeng Custerről, akiben ekkor még a béke emberét látja. Miután Custer katonái mészárlást rendeznek egy csejen táborban a Washita-folyó mentén, Jack bosszút akar állni a tiszten. Így fonódik össze Jack fiktív élettörténete és a történelem: a film szerint a nyomkeresőként dolgozó Jack veszi rá az egyébként is elbizakodott, hencegő Custert, hogy támadjon a Little Bighorn-folyó völgyében Ülő Bika és Fékevesztett Ló csapatai ellen, ezzel felelőssé válik a 7. lovasezred pusztulásáért. A Little Bighorn-folyó mellett 1876. június 25-én lezajlott csata megtépázta az Egyesült Államok hadi dicsőségét: 262 katona esett el, köztük maga Custer is, két fivérével és unokafivérével, valamint 68 katona megsebesült. A rendező nagyjából pontosan ábrázolta Custer utolsó perceit: egy domb tetején állva láthatjuk, katonáinak egyre szűkülő körében. Utolsó perceiben Ulysses S. Grant elnököt, a „szeszkazánt” szidja, és azt ordítja, „ilyen embert nem tűrhetünk meg a Fehér Házban”, ezzel utalnak Grant iránti ellenszenvére. A helyről, ahol Custer állt, mindössze egyetlen katona menekült meg ép bőrrel: egy Frank Finkel nevű katona. A filmben viszont hangsúlyozzák, hogy Jack Crabb az egyetlen túlélő, aki nyomkeresőként vett részt a csatában. Jack hangsúlyozza a történésznek, hogy Custer pusztulásba vitele volt a célja.

Dustin Hoffman, a 112 éves Jack Crabb bőrében (Forrás: imdb.com)

A Kis nagy ember néprajzi alapossággal törekszik az indián, pontosabban csejen kultúra bemutatására. Maga korában igen bátor alkotás volt azáltal, hogy az amerikai történelmet az őslakos nézőpontból mutatta be. Ez odáig ment, hogy – a regényt követve – az őslakosok következetesen nem csejenekként, hanem „emberi lényekként” hívták magukat. Ahogyan a Vén Vidravadász mondja: „A fehér emberek sokan vannak, végtelen a számuk. Emberi lények mindig csak kevesen lakoztak ezen a világon. (…) Ha kihalnak idelent az emberi lények, nem lesz a földnek közepe.” Jack megtanulja azt is, hogy előítélet nem csupán a „fehérek” világában van. Számos alkalommal összetűzésbe kerül Kis Medvével, aki szemére veti, hogy betolakodó a törzsben. A leginkább toleráns Vén Vidravadász, Jack nevelőapja az afroamerikaiakat azzal intézi el, hogy „nem olyan csúfak, mint a fehérek, de éppen olyan őrültek” (az indiánoknak volt tapasztalatuk, hiszen az amerikai hadsereg afroamerikaiakból szervezte meg a 9. és 10. lovasezredet, amelynek katonái a „bölénykatona” elnevezést egy elmélet szerint szilajságukról kapták).

Jack a törzsben (Forrás: imdb.com)

A csejenek nem sajnálják a legyőzött ellenséget, hiszen azok nem tartoznak az „emberi lények” közé. A még gyermek Jack azzal vívja ki az elismerést, hogy megöl egy paúni indiánt. A film – és még hangsúlyosabban a regény – nem próbálja idealizálni az indiánok világát. Világosan bemutatja, hogy kegyetlenség, előítélet megtalálható ott is. Ami a különbség a „fehérek” világától, az a nyíltságban van. Az indiánok nem kímélik az ellenséget, a csejenek csak magukat tartják „emberi lényeknek”, gyűlölik a paúnikat, ha tehetik, megölik őket, leszólják a baráti törzseket is, ám nem kerítenek ideológiát a harchoz. Azt az élet részének tekintik. Míg a lelkipásztorné, a csodadoktor vagy a boltos folyamatosan színlelnek, Crabbot pedig saját, barátjának hazudott üzlettársa csapja be. A „fehérek” világából még Hickok a legbecsületesebb. Ugyan kegyetlen (válogatás nélkül lövi le azokat, akiktől retteg), ám van benne nagyvonalúság és önzetlenség: Jacket, a kezdő pisztolyhőst a szárnyai alá veszi érdek nélkül, és pénzt juttat a bordélyba került lelkésznének, hogy új életet kezdhessen. Custer hencegő, fellengős, s az indiánok ellensége, ám ő is fölötte áll a filmben képmutatónak ábrázolt polgári társadalomnak. S végső soron bátor harcosként hal meg.

A Kis nagy ember kétségkívül hozzájárult a társadalmi lelkiismeret fölkeltéséhez, az indián nézőpont bemutatásán keresztül. Ha történelmi tekintetben nem is teljesen pontos, és nyilvánvalóan elfogult egyik irányban, a valóságtól való eltérésre az egyes szám első személyben elmesélt narrátori történet magyarázatot jelent. Történészként ajánlható mindazoknak, akik kíváncsiak a történelem indián nézőpontú ábrázolására, vagy akik általában szeretik a mélyebb mondanivalójú, bölcselkedő westernfilmeket.

Paár Ádám

Szakirodalom
Hahner Péter: Hogyan változott az amerikai kormány indiánpolitikája? In: Hahner Péter: Vadnyugat. 20 hős, 20 talány. Bp., 2012., Animus Kiadó. 169-179.
Hahner Péter: George Armstrong Custer – A leghíresebb legyőzött. Hahner Péter: Vadnyugat. 20 hős, 20 talány. Bp., 2012., Animus Kiadó. 247-256.
Kapitány Ágnes-Kapitány Gábor: A „másság” megjelenései a filmművészetben. Kultúra és Közösség. 2008/1. 20-34.

 

Ezt olvastad?

Az 1990-es évek elején a kelta kisnépek reneszánsza köszöntött be Hollywoodban. Az évtized során számos amerikai film idézte meg a
Támogasson minket