Kolozsvári ispotályok az Erdélyi Fejedelemség korában

Július 21-én, a Kolozsvár Társaság székhelyén Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára Kolozsvári ispotályok az Erdélyi Fejedelemség korában címmel tartott előadást. Vakációs időszak lévén, a közönség nem a tanévközben megszokott tipikus, sok diákot számláló hallgatóság volt, az érdeklődők nagy részét az idősebb korosztály tette ki.

Forrás: Facebook

A körülbelül egy órás előadást, mely a Kolozsvár története című sorozat egyik állomását jelentette, Egyed Ákos vezette fel. Rüsz-Fogarasi Enikő bevezetőjében elmondta, hogy doktori dolgozata megírása kapcsán kezdett a témával foglalkozni, a középkori város tárgykörében kutatva, Kolozsvár középkori történetét, intézményeit vizsgálva jutott el az ispotályokhoz.

Rüsz-Fogarasi Enikő és Egyed Ákos (Fotó: Horváth László)

Bevezetőjében részletesen körüljárta az ispotálynak mint fogalomnak a jelentését, hangsúlyozva, hogy inkább valamiféle menhelyet jelentett, nem a szó mai értelmében vett kórházat. Az előadás nagyobb távlatból indított, kivetített térképek segítségével ismerhette meg a hallgatóság, hogy Magyarország területén, illetve Erdélyben hol voltak a középkorban és a kora újkorban ispotályok, illetve melyek voltak azok a városok, melyekben – akárcsak Kolozsváron – kettőnél több ilyen intézmény is volt. A vizsgálódások alapját főleg azok a részletes számadások jelentették, amelyeket az ispotálymesterek készítettek, továbbá állami és egyházi levéltárak dokumentumai, valamint különböző elbeszélő források.

Rüsz-Fogarasi Enikő (Fotó: Horváth László)

A továbbiakban Kolozsvár három ilyen intézményét ismerhettük meg részletesen, a legnagyobb múlttal rendelkező, 1332-től máig is fennálló Szent Erzsébet ispotályt, az 1430 és 1668 között működő, a Szent Erzsébettel később összeolvadó Szent Lélek ispotályt, valamint a rövid ideig, 1531 és 1565 között fennálló, Szent Jób ispotályt.

A három ispotályról sok érdekesség elhangzott, a berendezésüktől, az ottani „lakók” kilétén, az étkezéseken át, a gazdasági tényezőkig. A Szent Erzsébet Kolozsvár legnagyobb ispotálya volt, a középkorban 5-6 szobával, több mint negyven lakóval, ám az újkorban már 10 szobája volt. A Szentlélek ispotály jóval kisebb volt, csupán 16 fekhellyel.

Egyed Ákos (Fotó: Horváth László)

A lakókkal kapcsolatban megtudhatta a hallgatóság, hogy a városi tanács döntése alapján kerültek az intézménybe a „szegények”. Ám ez a fogalom igencsak relatív volt, hiszen lecsúszott városi tisztviselőtől, kolduson, siketen, bénán, sántán át a fogyatékos árvagyerekekig sokan helyet kaptak itt, illetve voltak időszakos lakók is.

Az ispotályok egyrészt a várostól kapott pénzből, másrészt a saját maguk által megtermelt terményekből, illetve különböző bérleti díjakból éltek. A Szent Erzsébet ispotálynak például Kolozsváron és Mérán is voltak birtokai, volt malma, „serfőzőháza”, sütőháza. Veteményese, szőlőse, gyümölcsöse, majorja, szántója és tava még a kisebb Szentlélek ispotálynak is volt. E birtokokat és épületeket Rüsz-Fogarasi Enikő kutatása során azonosította, meghatározta konkrét helyüket, amelyet a hallgatóságnak térképek segítségével mutatott be.

 

Fotó: Horváth László

Ezek a birtokok biztosították az ispotályok élelmezésének jelentős részét, amelyet vásárolt árukkal egészítettek ki. A fennmaradt forrásokból kiderül, hogy az ispotályokban is lehetett igencsak gazdag az étkezés, persze elsősorban nem a „szegények”, hanem az ispotálymester és háza népének asztalára, valamint a vendégek elé kerültek drágább alapanyagokból készült ételek. Vásároltak olyan értékes fűszereket, mint például a sáfrány, a szegfűszeg vagy a szerecsendió virága, húsokból akár nyulat is. A szegények asztalán a káposzta kapott gyakran helyet, hús általában hetente kétszer.

Fotó: Horváth László

Az összesítésből kiderült, hogy az évszázadok folyamán nagyon változó volt az ispotályok bevételének és kiadásának aránya, illetve az, hogy az éves mérleg pozitív vagy negatív irányba billent, az is megállapítható, hogy a kiadásoknak mindig kis részét tette csak ki a szegények ellátása, étkeztetése.

Természetesen a kutatás, mint Rüsz-Fogarasi Enikő is hangsúlyozta, közel sem ért a végéhez, főleg az intézmények újkori története vár még kutatásra. Az előadás kérdésekkel, jó hangulatú beszélgetéssel zárult, az előadó és a már az előadás alatt is többször közbekérdező, érdeklődő hallgatóság között.

Ezt olvastad?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2023. március 8-án a CEEPUS-program keretében előadást tartott Lönhárt Tamás, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem
Támogasson minket