Komor Pál zászlaja. A cserben hagyott hazafi, a rászoruló sanghaji magyarok és zsidó menekültek megmentője

Manapság egyre több Kínában megforduló magyart töltenek el büszkeséggel a huszadik század első felének Kelet-Ázsiájába szakadt egykori honfitársai. Hudec László sokoldalú sztárépítész kétségtelenül húzónév itt, akit egyébként besztercebányai gyökerei nyomán a szlovákok Ladislav Hudec néven egyaránt magukénak vallanak. Hudecen túl azonban egyre több elfeledett emigránst kap fel nemcsak a magyar, hanem a kínai nyelvű sajtó is. A Sanghaji Magyar Főkonzulátus az utóbbi években szorgalmasan gyűjti a kínai–magyar kultúrkapcsolatok és a helyi magyar jelenlét bizonyítékait, és sorra fedezi fel a nagy elődöket, legújabban Gonda Károly modernista építészt, akikre a magyar diplomácia építhetne, ha akarna. A századelő neonfényben úszó modern nagyvárosaitól távol eső, elmaradott kínai vidék magyar jezsuita és ferences misszionáriusainak történetéről könyvek jelentek meg. Előbbiek mindennapi életébe ma már a Fortepan segítségével bárki bepillanthat. Csupa pozitív történet, amelyekhez gyakran használt illusztráció az a fotó, amelyen Komor Pál sanghaji villája előtt magyar trikolór lobog.

Komor Pál, a „sanghaji Raoul Wallenberg” neve világszerte ismerősen cseng azok számára, akik hallották már a Holokauszt elől Sanghajba menekült közel húszezer közép-európai zsidó meglepő történetét. A 2014-ben, a Budapest Történeti Múzeumban megrendezett – Vámos Péter történész-sinológus kutatásain alapuló – Távoli Menedék című kiállítás óta az utóbbi években a szélesebb közönség figyelmét is felkeltette, életéből egyszer talán még film is készülhet. A Paul Komor, ahogy a nemzetközi szakirodalom és a Holokauszt-memoárok ismerik, által vezetett (1938–1943 között működő) Nemzetközi Bizottságot magyar irányítója nyomán a korban sokan csak „Komor Committee”- nek hívták a hivatalos International Committee helyett. A náci Németország által, az 1930-as évek végén megszállt közép-európai területekről – beleértve az anschluss utáni Bécsből és Csehszlovákia különböző területeiről százas nagyságrendben menekülő magyar ajkúakat is – többezer zsidó emigráns érkezett az akkor már birodalmi japán hódítók által megszállt távol-keleti metropoliszba. Az ő segítségükre alakult az imént említett egyesület, amely a hozzá kapcsolódó szervezetekkel együtt Sanghaj legfontosabb segélyegyletét alkotta. Segítségével ezrek vészelték át az üldöztetés idejét.

A Komor által alapított Tejalap [Milk Fund] például sok-sok rászoruló európai kisgyermeknek biztosított táplálékot a teheneket nélkülöző háborús Kínában, ahol a tejtermékek még a legutóbbi időkig is kultúridegennek számítottak. Legalább ennyire fontosak voltak azok a bizottság által kiállított igazolványok (ún. Komor Pass-ok), amelyek segítségével az időközben állampolgárságuktól megfosztott menekültek igazolni tudták magukat a német szövetséges megszálló japánok hatóságok előtt. Komor Pál kizárólag önkéntes alapon végzett, és végül a letartóztatásához vezető emberbaráti tevékenységét nem csak a világ különböző pontjaira vetődött egykori túlélők, hanem a kínai mellett  a magyar állam is emléktáblával ismerte el, 2014-ben. Az utókor által közkeletűen tiszteletbeli magyar konzulként számontartott Komornak azonban a Horthy-kori magyar vezetés messze nem volt ilyen hálás. A sanghaji magyar Wallenberg nemhogy soha nem volt konzul, de még a magyar állampolgárságát is elvesztette.

A sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma falán található Komor Pál-emléktábla (a szerző saját felvétele, 2019)

Komor Pál ambiciózus és az asszimiláció útját választó zsidó család sarjaként született 1886-ban, a dualizmus gazdasági fellendülését éppen csak élvezni kezdő, nemrég egyesített Budapestre. A komáromi Kohn Salamon rabbi unokája az 1890-es években, fiatal fiúként követte édesapját és nagybátyját, Izidort és Szigfridet az európaiak számára akkoriban megnyíló Távol-Keletre. A testvérpár a Kuhn család tagjaival társult, ún. curio (azaz exotikus csecsebecsék) üzlete először Japánban, majd Kínában is sikeresen terjeszkedett, kihasználva a nyugati utazók keleti szuvenírekre és műtárgyakra támadt, máig jól ismert igényét. Kiss Sándor Japán vonzásában című, 2017-ben megjelent monográfiájában alaposan bemutatott Kuhn & Komor üzletek jövedelme alapozta meg az következő generáció anyagi lehetőségeit és az immár a brit gyarmati világban otthonosan mozgó ifjú Pál társadalmi státuszát.

A sanghaji Kuhn & Komor üzlet homlokzata az 1900-as évek elejéről (Forrás: Wikipedia)

A tehetős családban, Sanghaj britek és amerikaiak által dominált International Settlement-jében felnövő Komor Pál a kényelmes és kozmopolita környezet ellenére soha nem felejtkezett meg sem a rászorulókról, sem pedig szülőhazájáról. Amikor Komor Izidor és fia Pál hírét vették, hogy a szarajevói merényletet nyomán kirobbant Nagy Háború első osztrák–magyar hadifoglyait a cár ázsiai területeire szállítják az orosz vonatok, nem sokat késlekedtek a segítséggel. Ahogy arról Markovits Rodion Szibériai garnizon című, 1927-es hadifogoly-regényében is megemlékezik, az első világháború éveiben, Szibériában raboskodó császári és királyi hadifoglyok között közszájon forgott a sanghaji Komorok neve, akiktől folyamatos jótékonysági csomagok és pénzadományok érkeztek a lágerek szürke nélkülözéseibe. Azok a merészebb fogolykatonák, akik a mandzsúriai területeken keresztülrobogó transzszibériai marhavagonokról leugorva elkerülték a lábtörést, a kozák strázsa figyelmét, és hosszú vándorútjuk során elérték a közép-kínai kikötőt, bizton számíthattak a Komorok vendégszeretetére. Az 1917-ben Kína és az Osztrák–Magyar Monarchia között beállt hadiállapot ellenére még két évig Sanghajban maradt Komor családot végül 1919-ben a brit hatóságok utasították ki, mint „ellenséges alattvalókat”. Komort orosz származású felesége sem mentette meg a deportálástól, főként, hogy az orosz konzul levelében neheztelően nyilatkozott a háború alatt végzett fogolykatonákat segítő „illegális tevékenységéről”. Rövid európai tartózkodás után a család végül ismét visszatérhetett Sanghajba, ahol Pál és Adele nevű felesége hamarosan már két fiút is neveltek.

Osztrák–magyar és török hadifogoly-menekültek egy mandzsúriai internáló táborban 1916 körül (forrás: Li Xuetong 2010)

E cikk szerzőjének a Kínába menekült osztrák-magyar hadifoglyokról írt korábbi írása magyar nyelven itt, angol nyelven, tudományos folyóiratban publikált cikke pedig itt érhetőek el.

Az 1920-as évek világszerte sok nehézséggel sújtották az első világháborút elvesztő Központi Hatalmak egykori alattvalóit. Miközben a véres külső és belső harcok közepette függetlenné vált Magyarország a saját forradalmaival és külső ellenségeivel birkózott, addig a hajdani Ferenc Józsefre felesküdött katonák százezrei sínylődtek valamelyik ellenséges ország táborában. A maga polgárháborújával küzdő Oroszországból, több nemzetközi szervezet részvételével végül, 1920–1922 között sikerült a Magyar Vöröskereszt Missziónak a magyar hadifoglyok nagyrészét hazaszállítani. Komor Pál ebben az időszakban alapozta meg a későbbi évtizedekben betöltött összekötő szerepét, amikor közvetített a hazatérni vágyó, többnyire csak magyarul beszélő, sokszor mindenfajta igazolványt nélkülöző egykori foglyok és Kína területén a magyar érdekeket képviselő semleges holland főkonzulátus között.

Repatriáló magyar hadifoglyok vonulnak ki a nikolszki (Kelet-Szibéria) táborból, 1920. (Forrás: Dell’Adami 1925, 152a)

Jórészt Komornak köszönhető az is, hogy a Vöröskeresztes transzportokról lemaradó magyarok nem maradtak teljesen gyámolítatlanul a két háború közötti Kínában. Komor 1924-ben megalapított Magyar Segélyalapja több tucat rászorulónak nyújtott kölcsönt a hazaútra, közvetítette őket esetleges munkalehetőségek felé, vagy jótállt értük a hatóságok előtt igazolványok kiállításánál. Komor Pál áldozatos és száz százalékban önkéntes alapon, saját üzletei vezetése mellett, szabad idejében végzett jótékonysági tevékenységével kivívta mind a helyi magyar közösség, mind a holland főkonzulátus tiszteletét és elismerését. Amikor a sanghaji magyar kolónia nyomására a magyar kormány ímmel-ámmal végre figyelmet fordított a magukra hagyott állampolgárainak sorsára, utóbbiak petíciója nyomán Komor Pált jelölte tiszteletbeli magyar konzulnak. Nem Komoron múlott, hogy hivatalosan soha nem tölthette be ezt a posztot.

A szinte minden külkapcsolatát a trianoni békeszerződés revíziójának lencséjén keresztül vizsgáló Horthy-kori magyar diplomáciának szinte semmi energiája nem maradt az ország kínai kapcsolatainak rendezésére. Míg a volt Habsburg utódállamok közül Csehszlovákia, és még a szintén vesztes Ausztria is barátsági, illetve kereskedelmi szerződéssel rendezte viszonyát a nankingi Kuomintang kormánnyal, addig Budapest elszalasztotta ezt a rövid ideig nyitva álló ablakot. A Kínai Köztársaság 1932-ben, Mandzsúria megszállásával kezdődő folyamatos japán csonkolása végül az 1937-es nyílt támadáshoz vezetett. Ilyen körülmények között a tengelyhatalmakhoz gravitáló Magyarországnak egyre kevésbé volt esélye a Csang Kaj-sek [Jiang Jieshi] kínai elnök diplomatáival való szerződéskötésre.

A Kína területén élő kb. 300 regisztrált magyar állampolgár érdekeinek védelme 1943-ig mindvégig egy harmadik félre hárult. Ezt a szerepet évtizedekig a semleges Hollandia majd ennek náci megszállását követően a baráti fasiszta Olaszország konzuli tisztviselői töltötték be. 1943–1945 között az építész Hudec László vezetésével működő Sanghaji Királyi Magyar Konzulátus a hódító Japán által bábként irányított kínai Vang Csing-vej [Wang Jingwei] kollaboráns rezsimjénél volt akkreditálva, míg a szuverén Kínáért harcoló Csiang Kaj-sek vezette kormány a belső-kínai Csungkingba [Chongqing] kényszerült visszavonulni. Ebben a helyzetben, minthogy a ’20-as és ’30-as évek magyar diplomáciája nem volt képes tető alá hozni a kölcsönös és az egymást egyenlő felekként való elismerését garantáló szerződést, a nankingi kormány soha nem erősítette meg Komor kinevezését. Láthatólag azonban ez a történelmi tény sem a ’38 után Sanghajban menedékre talált hálás zsidó túlélőket, sem pedig a mai magyar hivatalos emlékezetpolitikát nem akadályozta meg abban, hogy Komorra tiszteletbeli konzulként emlékezzenek. Mindazonáltal a talán szőrszálhasogatásnak ható kutatói felvetés mellett van egy sokkal szomorúbb és büszkeségre aligha okot adó epizódja is a Komor-sagának.

A sors furcsa fintora volt amikor a magyar állam hagyta, hogy a külföldre szakadt, elesett magyarok önzetlen segítője, a hazafiságát idegen környezetben is nyíltan és büszkén felvállaló Komor elveszítse az állampolgárságát. A legújabb levéltári kutatások alátámasztják, hogy az 1938-ban megváltozott útlevél-kiállítási eljárásokról a magyar fél nem tájékoztatta időben a sanghaji holland főkonzulátust, amely megfelelő információ hiányában a korábbi gyakorlatnak megfelelően adta ki és hosszabbította meg a Kínában élő magyar állampolgárok dokumentumait. Amikor 1939-ben Komor a Magyarok Világszövetségén keresztül új útlevélért folyamodott saját maga és felesége számára, Budapest közölte, hogy a jelentkezést a holland szerveken keresztül kell beadni. A hágai holland külügyminisztérium, valamint az ottani magyar nagykövetség bevonásával Komor mindezt meg is tette. Amikor azonban kiderült, hogy a magas okmányköltségek mellett, amelyeket a kínai–japán háborúban üzleti károkat szenvedett Komor nem tudott megfizetni, a tetejében még hosszadalmas papírmunkával kellett volna igazolnia a magyar állampolgárságát, Komornál betelt a pohár.

A jótékony tevékenységéért és a magyar közösség egyben tartásáért végzett áldozatos munkáért ellenszolgáltatást soha nem váró (és kapó) Komor, érthető módon megalázónak és méltánytalannak érezte a bürokratikus hercehurcát. Megszokott józanságát megőrizve, tárgyilagosan, de sértettségét mégsem palástolva fakadt ki 1941-es, Nagy Károlynak, a Magyarok Világszövetsége elnökének írt német nyelvű levelében.

„Az állampolgárnak kötelességei vannak, de az államnak is. […] Attól fogva, hogy Kína 1917-ben hadat üzent a Monarchiának, a magyar államot a legutóbbi időkig nem foglalkoztatta a Kínában élő kevéske magyar sorsa. Ön tudja a legjobban, hogy én, mint amatőr, önként vállaltam, hogy betöltsem ezt az űrt, de azt már nem várhatta el tőlem senki, különösen a szükséges otthoni támogatás hiányában, hogy egy konzuli hatóságot egymagam helyettesítsek. […] Ahogy Ön mondja, a törvény az törvény. Mégis hadd jegyezzem meg, hogy én sok olyat megtettem, amit a törvény nem ír elő, és ezek semelyike sem volt kárára a magyar ügynek. Végül, van itt még egy íratlan törvény is, amely pedig így szól: Noblesse oblige! [A nemesség kötelez!]” (Komor Pál levele Nagy Károlyhoz, Magyarok Világszövetsége. Sanghaj, 1941. március 13–15).

„Sanghaj magyar ikonjai” című díszbélyegek Komor Pál, Hudec László és Gonda Károly arcképeivel (forrás: Sanghaji Magyar Főkonzulátus, 2019)

„A mór megtette kötelességét, a mór mehet” – idézte keserűen levelében Komor Schiller Fiesco című drámáját, és valóban nincs arra bizonyítékunk, hogy valaha visszakapta volna magyar állampolgárságát. Valószínűleg nem véletlen a zsidótörvények ismeretében, hogy az 1924-ben kikeresztelkedett Komor Magyar Segélyalapjának 1940-es feloszlása után alakult sanghaji Magyar Segélyező Egyesületet (majd egyszerűen csak Magyar Egyesület) már az „őskeresztény” Hudec László vezette. Komor és az újonnan alakult szervezet viszonyáról sokat árulnak el a fent már idézett 1941-es levélhez két nappal később csatolt, március 15-ére datált sorok. Komor itt már nem tud ellenállni, és szarkazmussal veszi célba az egyesület tagjait, „a hazafikat”, akiknek bár útlevelük van, magyar zászlót mégiscsak tőle jönnek kölcsönkérni. „Még mindig az enyém az egyetlen [zászló] egész Kínában, amely ma az én házamon lobog. De legalább van valamim, amivel szolgálatára lehetek a Magyar Egyesületnek.” Ez volt Komor Pál híres zászlaja, amelyet a korabeli híradások szerint minden vasárnapon és a nemzeti ünnepek alkalmával felvont.

Időközben, a maga módján, rendeződni látszott Magyarország kelet-ázsiai külképviselete is. 1939-ben Magyarország elismerte a japán bábállam Mandzsukuót, majd egy évre rá csatlakozott a Tengelyhatalmak szövetségéhez. Közben Tokióban megalakult a Magyar Királyi Követség, majd az ennek alárendelt, 1943-ban felállt Hudec-féle sanghaji konzulátus is. Míg az építész Hudec által képviselt magyar állam nyíltan az imperialista agresszor Japán és a zsidóüldöző náci Németország mellett kötelezte el magát, addig Komort 1942-ben illegális embermentő tevékenysége miatt a japán hatóságok letartóztatták. A helyi „magyar közösség doyenjét”, a Nemzetközi Bizottság egykori megszervezőjét már szabadlábon érte az amerikai atombombák ledobásának híre. Komor végül 1948-ban – a japán kapitulációt követően – hagyta el a Kuomintang és a kommunisták között dúló polgárháborúba süppedő Mennyei Birodalmat.  Távol mind közép-európai szülőhazájától mind távol-keleti választott otthonától, 1973-ban a kaliforniai Santa Cruz-ban hunyt el.

Komor Pál, bugaci pásztor-viseletben, 1904 körül (Forrás: NOL.hu)

Mervay Mátyás

A szerző történész, az amerikai New York University (NYU) Történelem Tanszékének [Department of History] doktorjelöltje. PhD disszertációjában a 20. század első felében az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve utódállamainak területeiről Kínába került emigráns- és menekült-diaszpórák történetével foglalkozik. Angol nyelven vezetett kutatóblogja az alábbi linken érhető el.

A cikkben hivatkozott levéltári forrás:

Komor Pál levele Nagy Károlyhoz, Magyarok Világszövetsége. Sanghaj, 1941. március 13–15. MNL OL P975 Magyarok Világszövetsége (1924–1973), I-22 Kína, 1–3., 470/941.

Hivatkozott munkák:

Dell’Adami Géza – Saáry Jenő: Megváltás Szibériából. Budapest, Stephaneum, 1925.

Kálmán Peregrin OFM – Vámos Péter: A Paokingi Apostoli Prefektúra Rövid Története. Budapest, Kapisztrán Szt. János Ferences Rendtartomány, 2005.

Kiss Sándor: Japán vonzásában. Magyarok, akik szerették Japánt. Budapest, Holnap Kiadó, 2017.

Markovits Rodion: A szibériai garnizon. Bucharest, Kriterion, 2017. [E-könyv.] [Eredeti kiadás: Budapest: Genius, 1927.]

Mervay Mátyás: „Császári és királyi hadifogoly-karrierek Kínában. Az átutazó, a balettmester és az építészek.” Irodalmi Jelen 2016. december 1. https://www.irodalmijelen.hu/2016-dec-1-1700/mervay-matyas-csaszari-kiralyi-hadifogoly-karrierek-kinaban-az-atutazo-balettmester.

Mervay, Mátyás: ”Austro–Hungarian Refugee Soldiers in China. [Osztrák-–magyar menekült katonák Kínában]” Journal of Modern Chinese History 12 (2018) No. 1. [July 12, 2018.] https://doi.org/10.1080/17535654.2018.1466512.

Szentmártoni Lívia – Krizsán András (szerk.): Gonda. Sanghaj ultramodern magyar építésze. Budapest/Sanghaj, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma/Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa, 2019.

Vámos Péter: „Imáitokba ajánljuk magunkat”. Magyar jezsuiták levelei Kínából 1923–1954. Budapest, Jezsuita Kiadó – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2019.

Vámos Péter: “Távoli Menedék. Közép- És Kelet-Európai Zsidó Menekültek Sanghajban a Második Világháború Idején” Világtörténet, Ősz-Tél 2005, 72–85.

李学通 [Li Xuetong] – 古为明 [Gu Weiming]. 中国的德奥. The Untold Story of German and Austrian Prisoners of War in China [Német és osztrák hadifogolytáborok Kínában. A Kínában tartózkodó német és osztrák hadifoglyok el nem mesélt története]. 福州 [Fuzhou], 福建教育出版社 [Fujian Educational Press], 2010.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket