Közösség, életmód, kultúra: narratívák a kora újkorból | Konferenciafelhívás

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola hallgatói és az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Történelem Tanszéke országos konferenciát szervez 2023 tavaszán, amelyen a magyarországi és határon túli doktorandusz hallgatók lehetőséget kapnak kutatási eredményeik prezentálására, valamint bepillantást nyerhetnek egymás szakmai tevékenységébe.

A korai újkort méltán tekintjük a mai európai civilizáció kialakulása felé vezető út egyik legérdekfeszítőbb időszakának. Egyfelől mély vallásosság, legendákban és babonákban való hit hatja át a kor emberének gondolkodását, másfelől azonban ekkor indul meg a modern tudományok, művészetek és közigazgatási rendszerek kialakulása és intézményesülése is.

A konferencia fókuszában a kora újkori társadalom működése és formálódása áll:  az Oszmán Birodalom európai térnyerése, a földrajzi felfedezések, a korszak szellemi mozgalmai, alapvetően meghatározták az egyén, a közösség és az állam szerepének alakulását. Ezen folyamatok egymással konstans kölcsönhatásba kerülve a kora újkor társadalmi, gazdasági és politikai változásainak katalizátoraivá váltak és elősegítették a korszak vezető nagyhatalmait későbbi birodalmi státuszuk megteremtésében, teljesen átrajzolva nemcsak a kontinens, de az egész világ képét.

Jelentkezési határidő: 2023. február 13.

A konferencia időpontja: 2023. április 19. – 2023. április 22.

A konferencia helyszíne: ELTE Savaria Egyetemi Központ (9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.)

A jelentkezési lap ide kattintva érhető el.

További információért a jelentkezők bátran keressék a konferencia szervezőit, Gálvölgyi Orsolyát és Molnár Attilát az alábbi e-mail címen: konferenciaelte2020@gmail.com.

Ezt olvastad?

Granasztói György (1938–2016) születésének 85. évfordulójára Molnár Adrienne és Hegedüs Márton készített dokumentumfilmet. Nem sok magyar történész életpályája ihlette meg
Támogasson minket