Kosáry Domokos munkájának német nyelvű bemutatója az Andrássy Egyetemen

2017. június 21-én az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem Andrássy-termében mintegy 25 fő jelenlétében került sor Kosáry Domokos Magyarország és a nemzetközi politika 1848–1849-ben című könyve német nyelvű fordításának bemutatójára. Az eredetileg 1999-ben magyar nyelven megjelent kötetet az osztrák tudományos akadémia adta ki Oplatka András fordításában. A rendezvényt a jelenlévőkre való tekintettel két nyelven – magyarul és németül – tartották.

Oplatka András (Fotó: Márkus Beáta)

Elsőként az Andrássy Egyetem nevében a rektor, Dietmar Meyer köszönötte a vendégeket, megemlékezve a rendkívül produktív történészről, Kosáry Domokosról, aki egy hányatott időszakban élve impozáns életművet hagyott hátra. Mivel a könyv témája az osztrák-magyar kapcsolatok történetének egy fejezete, az Andrássy Egyetem szívesen adott otthont a rendezvénynek, az intézmény egyfajta híd szerepét kívánja betölteni, és az osztrák-magyar kapcsolatok ápolásában közreműködni. A partner szervező intézmény, az MTA BTK nevében Fodor Pál köszöntötte az egybegyűlteket, utalva arra, hogy ez rövid időn belül a második könyvbemutató, amelyet az AUB és az MTA közösen szervezett az intézményben. Ezt követően néhány gondolatot osztott meg arról, hogy milyen gyakori eset, hogy az utókor „hálátlan”, és fontos történészeknek nemhogy a munkáit, de még a nevét is elfelejti azok halála után. Kosáry esetében azonban erről szó sincs, a mai napig olvasott szerzőnek számít, a munkáit övező érdeklődést az is mutatja, hogy halála után is megjelent munkájának fordítása. Egyben utalt rá, hogy a helyszín és a téma mellett az időzítés is találó, mivel a kiegyezés 150. évében járunk.

Oplatka András és Hermann Róbert (Fotó: Márkus Beáta)

A lefordított kötetet Hermann Róbert mutatta be. Előadását azzal kezdte, hogy Kosáry munkái érdekes módon mindig évfordulókon jelentek meg, a bemutatott kötet eredetileg például a szabadságharc 150. évfordulóján, amikor egyébként százával keletkeztek más munkák is a témában – de nem túlzás azt állítani, hogy az összefoglaló kötetek közül ez volt a legfontosabb.

Kosáry Domokos (Fotó: MTA)

Kosáry Domokos a magyar polgári átalakulás legjelentősebb kutatóinak egyike volt, 1936-ban doktorált a Görgey-kérdés témájában. Az 1848–1849-es eseményekről írt munkája nemcsak az egyik legjelentősebb a témában, de egyedi perspektívát is kínál, mivel a szabadságharc külpolitikai vonatkozásairól meglehetősen keveset írtak, noha ez egy rendkívül fontos nézőpont. Magyarország külpolitikai helyzete ebben az időszakban többszörösen is megváltozott, 1848-ig a Habsburg Birodalom szerves része volt – noha azon belül bizonyos önállóságot élvezett –, 1849-ben azonban saját maga deklarálta attól való függetlenségét, amit nemzetközileg nemigen sikerült elismertetnie. Ebben az időszakban mindemellett a kül- és belpolitika az országban összefonódott, mivel az egyik legégetőbb kérdéssé a nemzetiségekkel való kapcsolat vált, amelyet nem lehetett kizárólag magyar belpolitikai kérdésként értelmezni.

Oplatka András és Hermann Róbert (Fotó: Márkus Beáta)

Hermann kitért rá, hogy az 1848–1849-es magyar politikai vezetésnek a mai napig gyakran róják fel naivitását, illetve egyesek túl merész, mások túl tartózkodó magatartását. Noha utóbbi ellentmondásnak tűnhet, valójában e tekintetben jelentős különbség van az 1848-as és az 1849-es évek, illetve a Batthyány és a Szemere-kormányok között. Kosáry munkája azonban rávilágít arra, hogy e szemrehányások nem megalapozottak, mivel a külpolitikai körülményeken a magyar kormány nem tudott változtatni, illetve bizonyos politikai beidegződéseken sem lehetett egyik napról a másikra túllépni; Magyarország pedig államjogi tekintetben szorosan összefonódott az osztrák birodalommal.

Kosáry könyvében nem ideologizálja a magyar külpolitikát. Az ő nézpontjából a nemzetiségek és a magyarok közötti konfliktus elkerülhetetlen volt, mivel meglehetősen eltérő elképzelése volt minden félnek a polgári átalakulás mikéntjéről. Mindössze az volt kérdéses, hogy milyen mértékű lesz ez a bizonyos konfliktus, vajon fegyvert fog-e valamely fél, mint ahogy az végül meg is történt. A könyv megkérdőjelezi, mennyire volt a függetlenség kikiáltása, illetve a Habsburg ház trónfosztása logikus és jogos lépés. Ezt előtte a legtöbb szerző nem tette meg, hanem az események logikus kifejleteként kezelte, noha külpolitikai szempontból nem mutatható ki e lépések gyakorlati haszna. A könyv szerkezetéről Hermann elmondta, hogy mivel külpolitikáról lineárisan írni nemigen lehet, a könyvben is több párhuzamos fonalat követett végig a szerző, azonban ezeket rendkívül logikusan építette fel.  Zárásként az előadó elmondta, hogy noha a magyar közvéleményben máig él az elszigeteltség, az Európától való elkülönültség tudata, Kosáry e könyvében sikeresen mutatta ki, hogy valójában csak a nemzetközi konstellációban értelmezhetően a 19. század közepén történtek. Általános tanulságként pedig megmutatja a könyv, hogy hiába rendelkezik egy nemzet komoly katonai potenciállal, ha az nem támaszkodhat hatékony diplomáciára. Ellenpéldaként az ugyanakkor zajló itáliai függetlenségi törekvésekre utalt, amelyeknek fegyveresen ugyan nem sikerült érvényt szerezni, az ügyes diplomáciának hála azonban a Szárd-Piemonti Királyság újra nekirugaszodhatott az olasz egység megteremtésének. Ezzel szemben a magyar seregek hiába arattak győzelmeket az osztrákokon, a nemzetközi diplomácia terén nem tudott a magyar politikai vezetés érvényesülni, így a szabadságharcot végül az osztrákokkal szövetséges orosz csapatok verték le.

Dietmar Meyer és Fodor Pál (Fotó: Márkus Beáta)

A könyvbemutató utolsó blokkjában Oplatka András beszélt a fordítás keletkezéstörténetéről. Mivel ő maga Nyugat-Európában nőtt fel és végezte tanulmányait, csak későn ismerte meg Kosáry Domokost, és noha a szó szoros értelmében tanítványa sem volt, mégis egyfajta mester-diák viszony alakult ki kettejük között. Különösen egy Széchenyi-életrajzhoz kapott páratlanul értékes támogatást Kosáry professzortól.  Mikor aztán Bécsben habilitált, illetve tartott szemináriumokat, szembesült vele, hogy bár az osztrák és a magyar történetírások sokat közeledtek napjainkig egymáshoz, 1848–1849 tekintetében még mindig hiányzik a közös nevező. Kosáry könyvét olvasva érezte végül azt, hogy ez lenne az, amire szükség van németül is. A munkát rendkívül kiegyensúlyozottnak tartja, szerinte mindkét féllel szemben kritikus is, mindkettő felé nyit is, és egyes pontokon mindkettőnek igazat ad – azaz tökéletes közös nevező. A fordítás és kiadás útja ezzel együtt meglehetősen göröngyös volt, egyrészt az osztrák akadémián akadtak ellenséges hangok a könyvvel kapcsolatban, másrészt nehézségek merültek fel a sokszáz lábjegyzettel kapcsolatban, amelyekkel valószínűleg nem is maga Kosáry látta el az eredeti kiadványt.  De ahogy befejezésül Oplatka megjegyezte, minden jó, ha a vége jó – és az immáron német nyelven is olvasható opuszt lapozgatva ezzel a közönség is egyetértett. A közönség részéről kérdések nem merültek fel, azokat legfeljebb a bemutatót követő fogadáson tették fel a fordítónak és a kötet bemutatójának.

Márkus Beáta

Ezt olvastad?

„1945 januárjában több tízezer civilt, nőket és férfiakat szállítottak fűtetlen, zárt marhavagonokban a Kárpát-medencéből kelet felé. A szerelvények a szovjet
Támogasson minket