Kossuth Lajos és Görgey Artúr kapcsolata 1849. május 21-től az 1849. augusztus 13-i fegyverletételig

A cikksorozat 4. részeként Kossuth és Görgey kapcsolatának utolsó szakaszát vizsgáljuk május 21-től egészen a fegyverletételig. Kettejük között a sikeres tavaszi hadjárat eredményei miatt egy szívélyes, barátságos viszony alakult ki. Az első nézeteltérések április végén viszont ismét a felszínre törtek. A kormányzó politikai lépései és a hadsereget érintő kérdésekben hozott intézkedései nem feltétlenül nyerték el a katonai vezetés tetszését. Ezekkel a problémákkal Görgeynek kellett foglalkoznia, mivel ez a honvédséget igen kényesen érintette. Az ilyen jellegű döntések hatására félő volt, hogy egy bomlási folyamat indul el a hadseregen belül. A közelgő orosz betörésnek a híre ebben az időszakban, 1849. május második felében negatívan befolyásolta kettejük kapcsolatát, amelyhez még hozzájárult a budai vár nehézkes bevétele miatti időveszteség.

A cikksorozat korábbi címeit lásd:

Kossuth és Görgey kapcsolatának első, 1848. október 11-ig tartó szakasza

Görgey Artúr és Kossuth Lajos kapcsolata 1848 októberétől a váci nyilatkozat kiadásáig

Kossuth Lajos és Görgey Artúr kapcsolata a váci nyilatkozat kiadásától a budai vár bevételéig

Az Újkor.hun Görgeyre vonatkozó cikkek gyűjteményét lásd:

Görgey-cikkek az Újkor.hun – 200 éve született a hadvezér

Görgey a hadügyminiszteri posztot érdemben a sikeres budai ostrom után tudta csak átvenni. 1849. április végén, május elején Kossuthhal megállapodtak, hogy amíg a hadjárat tart addig egy helyettes hadügyminiszter fogja ellátni az ügyeket. A választás Klapka Györgyre esett, aki május 6. és 25. között látta el a tisztséget. Rövid ideig tartó működése alatt Klapkának egy fontos intézkedést sikerült végigvinnie. Május 20-án Kossuthhal egyetértésben egy defenzív haditervet fogadtatott el a minisztertanáccsal. A haditerv abból a tényből indult ki, hogy Görgey átveszi a hadügyi tárcát, így más személynek kell átvennie főhadsereg irányítását.

Tehát addig amíg nem volt kijelölt parancsnok, a haditerv el akarta kerülni a harci cselekmények a főhadszíntéren (Komárom környékén). A posztra kijelölt tiszt Bem József lett volna, aki az erdélyi hadműveleteket irányította, s miután Erdély területét biztosította, utána kellett volna a fővezéri pálcát átvennie. Kossuthnak ez megfelelt, ugyanis azzal számolt, hogy Görgey hadügyminiszter lesz, így a fővezéri posztot a későbbiekben más viszi tovább. A tervezet egyébként a főhadsereget passzivitásra kényszerítette volna Komárom környékén, tehát ha Görgey megmaradt volna kizárólagosan fővezérnek, akkor is kikapcsolta volna egy ideig a harcok további alakulásából. Görgeynek a hadjárat folytatásáról és a fővezérségről teljesen más elképzelései voltak – a császári erők elleni támadása semmiképpen sem tekinthető passzivitásnak – és Klapka ténykedésével sem volt megelégedve. Május 25-én Klapka lemondott a posztjáról így Görgey május 31-én átvehette a hivatalát. Maga mellé Szabó Imrét, a minisztérium ezredesi rangban lévő felszerelési államtitkárát nevezte ki hadügyminiszteri államtitkárrá június 2-án.

A kormányzóval egyetértésben több hadügyi rendeletet is kiadott. Ezekkel a hadügyminisztérium tekintélyét kívánta megerősíteni, hogy a hadsereg fölött egy egységes irányítás, szervezet jöjjön létre. Június 2-i közösen kiadott körrendeletükben ezt nyilvánították ki a magyar hadsereg összes részének.

„(…) rendelem s meghagyom minden vezérnek, tábornoknak, vagy bármiképp nevezett parancsnoknak, hogy minden, az ellenség, vagy tulajdon seregünk állását, akár a egyes részei belviszonyait, kérelmeit, panaszait, úgy tiszti, s más, a hadseregnél szükséges alkalmazást illető előterjesztéseit s jelentéseit jövőre ne hozzám, a hadügyminisztérium mellőzésével, hanem egyenesen a hadügyminisztériumnak küldjék be.” (Kossuth-Görgei, 390)

Június közepéig – a sikertelen áttörési kísérletekig – nyílt feszültséget nem tapasztalhatunk, személyesen megtárgyalták gondokat. A levelezésükben bizalmas hangnem tűnik ki – ilyenek a „Kedves Barátom”, „Barátom”, „Édes Barátom” kifejezések. Az orosz betörés miatti feszült helyzet és a győri csatavesztés után ez a bizalmas hangnem eltűnt, helyébe türelmetlenség, bizalmatlanság lépett.

A szabadságharc hadműveletei, 1849. március–augusztus (Sulinet)

Debrecenbe érkezésekor a kormány minisztériumai már költözőben voltak Pest felé. Görgey és Kossuth nem értett egyet a kormányzatnak a július elejére időzített fővárosba való visszaköltözésében. Kossuth politikai jellegű érve érthető: demonstrálni akarta a külföld felé Magyarország függetlenségét és stabilitását. Görgey viszont a tervet ellenezte, mert véleménye szerint, így veszélynek van kitéve az ellenség miatt.

Kossuth döntésében az is közrejátszott, hogy tudott a békepárt és Görgey megbeszéléséről. A békepártnak nevezett csoportosulás a magyar országgyűlésen belül létrejött csoport volt, akik elutasították a függetlenség és egy az uralkodóváltás után készek lettek volna kiegyezni a dinasztiával. Tagjai voltak többek között Nyáry Pál, Kemény Zsigmond vagy Kovács Lajos is. Görgey budai találkozásuk alkalmával Klapkától szerzett tudomást a szervezet létezéséről. Debrecenbe érkezése után este rögtön találkozott a párt embereivel. A találkozón a békepárt tagjai tudni szerették volna mi a hadsereg véleménye a függetlenség kimondásáról. A békepárti politikusok elsősorban parlamentáris úton kívántak volna fellépni a nyilatkozat ellen, de a találkozó alatt Görgey úgy ítélte meg, a pártnak nem lenne ellenére a katonai hatalomátvétel. Ugyanis az országgyűlés elnapolása miatt parlamentáris úton nem tudtak mit tenni és félő volt, hogy az orosz betörés előtt már nem lesz elegendő idejük fellépni a határozat ellen. Görgey fellépésében döntő volt, hogy arra a következtetésre jutott, hogy a Függetlenségi nyilatkozat kiadása miatt történt meg az orosz intervenció. A történettudomány eredményei alapján ma már tudható, hogy ez az elgondolás hibás volt. Az orosz cárhoz küldendő segítségkérés már 1848 végén felmerült osztrák minisztertanácsi ülésen, az 1849-es áprilisi magyar sikerek adták meg a császári hadvezetésnek az utolsó lökést, tehát a Függetlenségi nyilatkozattól függetlenül kérte a császári kormányzat az orosz beavatkozást.

I. Miklós cár 1849. június 18-án Grábnál, a határszélen megáldja Magyarország ellen induló hadait. (Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története. V. köt.)

A fentebb említett okok miatt Görgey a párt embereivel való megbeszélés során felvette a katonai hatalomátvétel lehetőségét. Amint belekezdett a fejtegetésbe a megjelentek a következő felkiáltással szakította félbe

„Nem kell katonai forradalom! Nem kell karduralom!” (Életem és működésem II. 121)

Miután így elutasították, csalódottan el is hagyta a gyűlést.

Június közepéig Görgey egyszerre kívánt főparancsnok és hadügyminiszter is lenni. Ez a gyakorlatban annyit tett, ingáznia kellett a hadsereg főhadiszállása és a főváros között, amely a Komárom és Pest közötti utat jelentette. Ennek a helyzetnek a megoldására hozta létre a Központi Hadműveleti Irodát Bayer József, Görgey egykori vezérkari tisztjének vezetésével. Azonban a főhadiszállás így távol volt a frontvonaltól. További problémát jelentett, hogy az egyes hadtestparancsnokok sem voltak hajlandóak minden esetben engedelmeskedni a parancsoknak.

Az első jel arra, hogy ezt a kettős szerepet sem Görgey, sem a hadsereg nem bírja el, a június közepén a Vág mentén végrehajtott két áttörési kísérletben mutatkozott meg. Június 16-án nem volt jelen a támadásnál, a hadtestparancsnokok pedig nem tudtak megfelelően együttműködni. Ebben a helyzetben lett volna szükség a főparancsnok személyes jelenlétére. Június 21-22. között ugyanazon a helyen próbálta meg az áttörést elérni immáron személyesen vezetve a csapatokat, de ez is sikertelen volt. Kossuth levélben kért volna információkat a hadjárat sikerességéről, június 26-i levelében pedig a Bécs felé való támadást szorgalmazza – amely támadási irány megegyezett Görgey elképzelésével.

„Sőt, minden percben megerősödő meggyőződéssel mondom – menjünk minden haladék nélkül Bécs felé (…)” (Kossuth-Görgei, 427)

Ugyanezen a napon minisztertanácsot is tartottak Pesten. A tanácskozáson az orosz seregek benyomulásáról szóló jelentés után Görgey beszélt a további hadászati elképzeléseiről. Véleménye szerint Komáromot kell megtenni a hadműveletek központjának, az oroszok előrenyomulását lassítani kell. Ezzel szemben Kossuth ketté osztotta volna a magyar haderőt: egy része Klapka vezérlete alatt Komárom környékén összpontosult volna a császáriak ellen, a másik része pedig a Duna-Tisza közén próbálta volna meg feltartóztatni az előrenyomuló orosz haderőt Görgey vezérlete alatt. Logisztikai és katonai szempontból a Görgey-féle haditerv volt védhetőbb és ésszerűbb, így a minisztertanács végül Görgey javaslatát fogadta el.

Görgey ennek tudatában utazott vissza a hadsereg főhadiszállására. Június 28-án azonban minden megváltozott, amikor megérkezett Pestre a győri csatavesztésnek a híre. A császári fősereg Haynau vezetésével átcsoportosította erői java részét a Duna jobb partjára, ezzel teljesen meglepve a magyar hadvezetést. Győr városát csak Poeltenberg VII. hadteste védte, akinek jelentős túlerővel kellett szembenéznie, így kénytelten volt a várost feladni. A vereségről két jelentés is érkezett Kossuthhoz, Görgeytől és Bayertől is. Mind a ketten a kormány elköltözését javasolták a fővárosból, Görgey Komáromot, Bayer pedig Nagyváradot ajánlotta. Kossuth nem kívánt bezárkózni Komáromba, ugyanis onnan nehezen lehetett az egész országot irányítani, ha ellenséges csapatok veszik körül az erődöt. Bizalmatlanságát csak növelte Görgey és környezete felé, hogy a vezérkari főnök olyan helyet javasolt, amely már az oroszok által fenyegetve volt.

B. Bachmann-Hohmann: Győri csata (Wikipedia)

Így mindkét javaslatot elutasította és egy újabb minisztertanácsot hívott össze június 29-én. Több tiszt részvételével új haditervet fogadtak el, amely kimondta a csapatok Szeged környéki összpontosítását. A határozat meghozatalának körülményei két szempontból is problematikusak. Egyrészt a tanácskozáson szolgálaton kívüli vagy békebeosztású tisztek vettek részt – például Perczel Mór, aki Görgeyvel nem volt jó viszonyban – másrészt alkotmányosan is aggályos volt a döntés, ugyanis a hadügyminiszter nem volt jelen a határozat meghozatalakor. A terv veszélye abban rejlett, hogy ezzel időt adtak volna az orosz és a császári csapatoknak egyesülésre. A fővezérnek pedig éppen az volt a terve, hogy a két ellensége hadsereget külön-külön kell megverni, a fő ellenség pedig Haynau csapatai. Emellett Szeged környékén Komárommal ellentétben semmilyen védelmi építmény nem volt található, szintén az elgondolás ellen szólt.

Kossuth, hogy Görgey ellenkezését leszerelje, egy küldöttséget (Kiss Ernő, Csányi Lászlóm Aulich Lajos) menesztett Komáromba, hogy Görgeyvel elfogadtassák az új haditervet. Június 30-án a hadsereg főhadiszállására érkező küldöttség tagjainak zsebében ott lapult egy Kossuth által fogalmazott rendelet, mely arra az esetre szólt, ha a fővezér nem engedelmeskedne a haditervnek. Ebben az esetben a csapatok parancsnokságát Kiss Ernő altábornagy vette volna át. Az utasítást végül nem kellett érvényre juttatniuk, mivel Görgey hosszas győzködés után beleegyezett abba, hogy a hadseregét levezeti Szegedre, Vállalta, hogy mihelyt a portyázó különítményeket összegyűjti, leghamarabb július 3-án tud elindul az alföldi városhoz. Ekkor Kossuth akaratának és tekintélyének engedett, és mint a kormány hadügyminisztere pedig nem tehette meg, hogy egy ilyen rendeletnek nem engedelmeskedik. Ugyanezen a napon Kossuth is írt egy levelet melyben nyugtázta azt, hogy le fog vonulni Szegedre.

Ebben a pillanatban úgy tűnt Görgey engedett a kormányzó és a minisztertanács akaratának és semmiféle újabb ellentét nem fog kialakulni. Azonban két levél is érkezett Kossuthhoz június 30-án. A két irat valamilyen módon összekeveredett így a korábban megírt levelet kapta meg később, amelyben Görgey ragaszkodott a komáromi összpontosításhoz. Kossuth az akkori feszült helyzetben nem ellenőrizte az iktatószámok sorrendjét. A félreértés miatt július 1-jén leváltotta a fővezéri posztról Görgeyt.

A leváltás híre a legrosszabb pillanatban érkezett Komáromba. A július 2-án lezajlott komáromi csatában ugyanis Görgey egy elég súlyos – a korban életveszélyes – fejsebet kapott a komáromi erődbe szállították eszméletlen állapotban. A hadsereg tagjai ebben a helyzetben kapták meg a leváltásának a hírét. Ez felzúdulást keltett, nem értették egy győztes csata után ilyen áldozat mellett erre miért volt szükség. Az elégedetlenség megfékezése érdekében Klapka kénytelen volt összehívni egy tiszti gyűlést, amely egy határozatot is hozott, hogy a sebesült Görgey maradjon a fővezéri poszton. Ezt az írást Nagysándor József és Klapka György vitte a fővárosba. Kossuth helybenhagyta a javaslatot azzal a kitétellel, hogy Mészáros Lázárt ismerjék a seregek feletti főparancsnoknak, Aulich Lajos pedig legyen a hadügyminiszter.

Than Mór: A második komáromi csata, 1849. július 2-án Herkálypusztánál. Piros ruhában Görgei kalapjával lovasrohamot vezényel a Poeltenberg hadtest lovasságának. (Wikipedia)

Így Görgey Artúr megmaradt a feldunai hadsereg – a Komárom környékén összpontosult korábbi főhadsereg – élén és megkezdhette levonulását az összpontosítás helyszíne felé július 13-án. Az orosz erőkbe július 15-én Vác környékén ütköztek bele, emiatt kellett északnak fordulniuk és egy kerülőt beiktatniuk. Görgey ezekben a napokban a fejsebéből adódóan nagyon rossz állapotban volt, július 18-án eszméletlen állapotban szállították Balassagyarmatra. Két nappal később, amikor magához tért két orosz követ állított be a magyar főhadiszállásra. Időhúzó jellegű ajánlatot tettek a hadvezetés felé: tegyék le a fegyvert, de ennek előkészítéséhez adjanak 48 óra felkészülési időt.

A trükkön Görgey is átlátott. Először a követek megbízóleveleit szerette volna látni. Miután ezt nem tudták bemutatni arra hivatkoztak, hogy szóbeli megbízást kaptak és az írott változatot is pár nap bemutatják. A megbeszélés alatt a küldöttek támadással fenyegetődztek, ami meglepte Görgeyt. Ezzel az esettel megbizonyosodott arról, hogy az oroszok csak az időt kívánjak húzni. A céljuk a magyar csapatok bekerítése volt, amit korábban Görgey mindig kimanőverezett. Így a magyar hadvezetést tárgyalással kívánták lefoglalni, amíg az orosz hadsereg a bekerítő manővert végre nem hajtja.

„(…) a fegyverlerakásokra való felszólítás csupán álarca a valódi küldetésnek (…)” (Életem és működésem II., 286-287)

A tárgyalás után Görgey két üzenetet küldött. Egyrészt Paszkievicsnek szóban megüzente, hogy Magyarország jelen helyzetében elfogad egy orosz fejedelmet a Habsburgok helyett és lépjenek kapcsolatba a kormánnyal. A hadtestparancsnokaival is megtárgyalta, akik az V. Ferdinánd által szentesített alkotmányt tartották csak elfogadhatónak. Az orosz csapatok főparancsnokának egy ilyen értelmű levelet is küldött a szóbeli felelet mellé. A két válasz között szemmel látható az ellentmondás. A hadsereg írásbeli állásfoglalása elfogadta az alkotmányt és a küzdelmet csak akkor hagyta volna abba, ha minden ellenséges sereget kiűztek az országból. Görgey szóbeli üzenete ennek ellentmond az orosz fejedelem ötletével, mivel a trónfosztás gondolatát támogatta. Ismét előtérbe került nála, hogy a hadsereget egyben kell tartani.

A tárgyalások eredményéről a kormányt is tájékoztatta, július 29-30-án a minisztertanács elé került az ügy. Kossuth személyes találkozót is szeretett volna, ami elmaradt július második felében, pedig talán egy megbeszélés elsimíthatta volna az ellentéteket. Ugyanis az oroszoktól elvágva, a Görgey-féle hadseregtől kevés levél érkezett. A kormány pedig érthető okokból nem nézte jó szemmel, hogy egy hadsereg élén levő tiszt a megkérdezésük nélkül tárgyalt az ellenséggel. Emiatt követet is küldtek a katonai táborba a feltételekkel és egy elmarasztaló levelet is Görgeynek. Kossuth is írt ilyen tartalommal július 31-én, melyben elmarasztalja késedelmes levonulása miatt.

Ismeretlen festő: A minisztertanács utolsó ülése Aradon, 1849. augusztus 10-én. Balról: Szemere Bertalan, Batthyány Kázmér, Aulich Lajos, Csány László, Kossuth Lajos, Horváth Mihály, Vukovics Sebő és Görgey Artúr. (Wikipedia)

Görgey időközben sikeresen kimanőverezte az ellenséget és több hétnyi időt adott a Szeged környékén összpontosított magyar főerőknek. A hadserege nagyobb veszteség és csapás nélkül érkezett meg Aradra augusztus 9-én – a tervezettnél egy nappal korábban. Itt zajlott le kettejük között az utolsó személyes megbeszélés, amelyet a kormányzó indítványozott.

„Én azt gondolom, nekünk, kettőnknek kell négyszemközt magunkban arról végezni, hogy mi történjék?” (Kossuth-Görgei, 472-473)

Kossuth a múltról kezdett el beszélni, próbálta a felelősséget Görgeyre áthárítani. A legfontosabb kérdés Kossuth részéről, hogy mit tenne Görgey a temesvári csata alakulásától függően. Görgey két alternatívát vázolt fel: győzelem esetén folytatná a harcot, de csak az osztrákok ellen, vereség esetén pedig letenné a fegyvert.

„Én pedig főbe lövöm magam.” (Életem és működésem II., 382-387)

– ez volt a kormányzó válasza Görgey fegyverletételi tervére. Erről Görgey lebeszélte, mert a nemzetnek egy élő Kossuthra nagyobb szüksége van. A tanácskozás ezzel befejeződött. Utolsó beszélgetésük és személyes találkozásuk szemrehányásokkal volt tele egymás iránt. Egyedül a fegyverletétel tényében értettek egyet, hogy vereség esetén nincs értelme tovább folytatni a harcot. Pár óra múlva Görgey megkapta Guyon jelentését Kossuthtól mindenféle megjegyzés nélkül, hogy a magyar fősereg vereséget szenvedett Temesvárnál. Görgey tartotta magát a megbeszéltekhez, hogy ebben az esetben le kell tenni a fegyvert. A tisztigyűlésen ismertette a kialakult helyzetet majd távozott a teremből, hogy személyével ne befolyásolja a tisztek véleményét. A tisztikar – 2 személy kivételével – az oroszok előtti fegyverletételt szavazta meg. Így Görgey kérte a kormánytól, hogy mondjon le és adják át neki a főhatalmat, ugyanis az oroszok nem hajlandóak tárgyalni a forradalmi kormánnyal csakis a hadsereggel. Ezt a felhatalmazást meg is kapta. Augusztus 13-án a szőllősi síkon 29889 fő, 9839 lóval, 144 löveggel együtt Rüdiger orosz lovassági tábornok csapatai előtt letette a fegyvert a Görgey által vezetett sereg. Ezzel az aktussal a szabadságharc katonai értelemben véget ért.

A világosi fegyverletétel körülményeiről korábbi cikkünket lásd:

A szabadságharc végnapjai és a világosi fegyverletétel

Összességében Görgey Artúr és Kossuth Lajos rövid – közel egy éves – kapcsolata hullámzó volt, nagyban függött a harcok aktuális helyzetétől. De azt mindenképpen meg lehet állapítani, hogyha személyes megbeszélések alkalmával az ellentéteket, félreértéseket el tudták simítani – erre jó példa Görgey hadügyminiszterségének időszaka. A személyes találkozók viszont gyakran elmaradtak. A levelezésükből a viszony alakulására feltétlenül tudunk következtetni, elsősorban a levelek hangvételéből. A Buda ostroma és a közelgő orosz betörés első hírei okozták az első komolyabb törést a tárgyalt időszakban. Utána komolyabb összeütközések nem figyelhetők meg, egészen a császári főerő támadásáig június 28-án. Innentől kezdve már nem tudták normál mederbe terelni a viszonyt, utolsó beszélgetésük alkalmával sem.

Útjaik a szabadságharc után különváltak. Görgey Klagenfurtban élt, utána tudott csak hazajönni Visegrádra. Kossuth további életét emigrációban töltötte, célja egy újabb szabadságharc kirobbantása volt Magyarországon. Már rögtön török földre lépése után kialakította a Görgeyről az áruló képet, amit több emigráns magyar is átvett. A történetírásban nagy vitákat váltott ki a kérdés. A viták központi kérdése Görgeynek Kossuthhoz fűződő viszonya. Hogyan alakult ki az áruló kép és miért az a következő cikk témája lesz.

 

Felhasznált irodalom:

Bona Gábor (szerk.): A szabadságharc katonai története, Zrínyi kiadó, Bp., 1998

Hermann Róbert: Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei, Argumentum kiadó, Bp., 2007

Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története I. kötet, Osiris, Századvég, Bp., 1994

Zakar Péter: A hadügyminiszter Görgei In: Hadtörténelmi Közlemények 1992/4–5. szám, 74–97.

 

Források:

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben II. kötet, Európa könyvkiadó, Bp., 1988

Kossuth Lajos és Görgey Artúr levelezése 1848-1849, Szerk.: Hermann Róbert, Osiris Kiadó, Bp., 2001.

Balog Lajos

Ezt olvastad?

Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos a filmet
Támogasson minket