Küzdelem a Távol-Keleten. A szovjetek és a japánok Haszan-tavi és Halhin-goli összecsapásai

Írásomban két kevéssé ismert háborút, az 1938-as Haszan-tavi és az 1939-es Halhin-goli konfliktusokat kívánom röviden bemutatni. A két háború elsősorban a szovjetek és a japánok között zajlott – ugyan a pontosság kedvéért az utóbbiban a mongolok is részt vettek, mivel országukban folytak a hadműveletek –, azonban a vezető szerep a szovjeteknek jutott és a későbbi legendás szovjet marsall Georgij Konsztantyinovics Zsukov is itt szerzett magának hírnevet. Mielőtt a részletekre rátérnék, fontosnak tartom előbb a történelmi környezetet ismertetni, amely rendkívül feszültté vált az 1930-as évek végére. 1938-ban Spanyolországban javában dúlt a polgárháború. A résztvevő felek egyikét náci Németország segítette, míg a másikat a nemzetközi kommunista munkásmozgalom önkéntesei. Közép-Európában Ausztria az Anschluss következtében lekerült a térképről. Afrikában Olaszország folytatott háborút az Etióp Császárság ellen, aminek következtében 1936 és 1941 között Etiópia (Abesszínia) olasz megszállás alá került és Mussolini közelebb került tervéhez, az Olasz Birodalom megteremtéséhez.

Ázsiában sem volt békésebb a helyzet. Japán megszállta Koreát, Kínát – miközben ott polgárháború zajlott a Kuomintang és a kommunisták között – és létrehozta Mandzsukuo nevű bábállamát Mandzsúria területén. Következő lépésként pedig a japánok a Szovjetunió megszállását tervezték egészen Szibériáig.

A Haszan-tavi ütközet kirobbanása

1938-ra a japánok célja a Szovjetunió keleti területeinek és Mongólia megszállása lett. Elsőként diplomáciai úton próbáltak igényt formálni a szovjet területekre, ami nem vezetett eredményekre, mivel a szovjetek elutasították igényeiket. Végül rendszeressé váló provokációkra került sor.

A Szovjetunió ekkoriban – különösen a hadseregét tekintve – nehéz helyzetben volt. A folyamatos átszervezések mellett (mint például a harckocsi magasabbegységek felszámolása) a Nagy Terror, azaz a jezsovcsina időszaka is csúcsra járatódott ekkor. Több vezető parancsnok veszett oda, például 1937-ben Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij marsall, de a Haszan-tavi csata parancsnokára, Vaszilij Konsztantyinovics Blücher marsallra és Grigorij Mihajlovics Stern vezérezredesre is hasonló sors várt a vezérkari főnökkel, Alekszandr Iljics Jegorov marsallal együtt. Így a szovjeteket nem éppen a legkedvezőbb helyzetben érte a támadás.

Vaszilij Konsztantyinovics Blücher (forrás: en.wikipedia.org)

A csata menete

1938. július 29-én két japán csoport lépett szovjet földre és szállta meg a Bezimjannaja Gorka (Névtelen Magaslat) területét, a szovjet határőrök azonban egyelőre sikeresen megvédték azt. A Távol-keleti Front parancsnoka, Vaszilij Konsztantyinovics Blücher marsall Poszjet körzetében harckészültségbe helyezte a 40. lövészhadosztály egységeit (pk. Vlagyimir Kuzmics Bazarov ezredes) és elrendelte két lövészzászlóaljnak, hogy erősítsék meg a határőrséget. Azonban a csapatok a terület rossz infrastruktúrája miatt késtek, amit a japánok kihasználtak. A 40. lövészhadosztály Zajrzanovka – Zarecsje körzetében összpontosította egységeit. Blücher marsall emellett készültségbe helyezte a 39. lövészhadtestet (Vszevolod Nyikolajevics Szergejev dandárparancsnok vezetésével) és a Tengermelléki Hadsereg légierejét is.

Blücher (forrás: en.wikipedia.org)

Július 31-én a 19. gyalogoshadosztály (Japán) hajnali 3-kor megtámadta a Zazernaja és a Bezimjannaja magaslatot, amit ezúttal 4 óra harc után elfoglaltak a szovjetektől, akik keletre vonultak vissza. A 119. ezred zászlóalja az 1940-es magaslatra, a 118. ezred zászlóalja pedig Zarecsjébe vonult vissza. A korábban említett 40. lövészhadosztály még mindig igen messze tartózkodott. Ezen kívül a front parancsnoksága a 39. hadtest rendelkezésére bocsátotta a 32. lövészhadosztályt (Nyikolaj Erasztovics Berzarin ezredes) és a 2. gépesített dandárt (Alekszej Pavlovics Panfilov ezredes). Az említett két magasabb egységnek augusztus 2-re és 3-ra kellett készen állnia, a tervezett szovjet ellentámadás időpontját pedig augusztus 6-ára tűzték ki.

Július 31. és augusztus 6. között a japánok komoly erődítési munkálatokba kezdtek, a szovjetek pedig átcsoportosították csapataikat. Augusztus 1-jére beérkezett a 40. lövészhadosztály.

Augusztus 4-én megtörtént a csapatok előrevonása. Közben a japánok csellel tűzszünet javaslatával álltak elő annak érdekében, hogy amikor a szovjetek nem számítanak rá, ők támadást intézhessenek. A tűzszüneti ajánlatot a szovjetek nem fogadták el.

Augusztus 5-én a 39. lövészhadtest parancsnoka, Grigorij Mihajlovics Stern kiadta 01. számú harcparancsnát: „A hadtestnek és alárendelt csapatainak feladatul szabom, hogy augusztus 6-án foglalják vissza Zazernaja magaslatot és semmisítsék meg a szovjet földünkre bemerészkedett ellenséget.”[1]

A szovjetek megindították támadásukat augusztus 6-án, ahogyan az előzetes tervben is szerepelt. Azonban a reggeli időpont 16:00-ra módosult, mivel a kora reggeli sűrű köd akadályozta a szovjet légierő tevékenységét. Hamarosan, 16:55-re  a harc a levegő mellett már a szárazföldön is folyt, mivel ekkor indult meg a szovjet gyalogság a harckocsizókkal együtt. A terv működött. A 40. hadosztály 118. ezrede sikeresen visszafoglalja Zaozerneját. A 32. hadosztály ugyan elkeseredett harcot vívott Bezimjannajáért, de augusztus 9-re a japán védelem összeomlott, és augusztus 11-gyel véget ért minden harctevékenység a térségben. A szovjetek visszavetették a japán megszállókat az államhatáron túlra. A Haszan-tavi csata így összesen két héten át, 1938. július 29. és 1938. augusztus 11. között zajlott.

Ugyan a harcok véget értek augusztus 11-én, és a japánok visszavonulásra kényszerültek, a szovjet győzelem mégsem volt teljes. A szovjetek felfigyeltek a csapataik rossz kiképzettségére és rossz felszereltségére, amit igyekeztek kijavítani. A helyzettel tisztában voltak a japánok is, akik nem tettek le a szovjetek elleni további támadásokról.

A győzelem ellenére a front parancsnokát, Blüchert letartóztatták az NKVD emberei és Lavrentyij Berija felügyeletével agyonverték. A 39. lövészhadtest parancsnoka, Stern továbbra is a Távol-Keleten maradt, és a következő évben újra a japánok ellen harcolt Zsukovval együtt, azonban 1941-ben ő is a kivégzőosztag elé került. Koncepciós perben azzal vádolták, hogy trockista összeesküvő és mellette német kémként tevékenykedett. Halála után 13 évvel, 1954-ben rehabilitálták.

Szovjet katonák a visszafoglalt Zaozerneja magaslaton kitűzik a vörös lobogót. (Forrás: en.wikipedia.org)

A Halhin-goli ütközet

A Haszan-tavi vereség ellenére Japán nem adta fel a terveit, és úgy határozott, hogy a Szovjetunió ellen újabb háborút indít. Ennek során azonban a japánok taktikusan nem szovjet területet, hanem mongol területet vettek célba. Győzelmükben biztosak voltak, mivel a szovjetek teljesítményét még mindig az 1905-ös orosz–japán háborúk alapján ítélték meg, amelyben az orosz haderő katasztrofális vereséget szenvedett, a csapatok gyors mobilitásának hiánya miatt. A helyzet azonban 1939-re más volt. A Vörös Hadseregben magasfokú gépesítés ment végbe, amit a japánok nem vettek figyelembe, mivel a Haszan-tavi felemás teljesítmény az előbbi képet erősítette.

1939. május 11-én 300 japán katona átlépte a mongol határt és 15 km mélyen nyomultak előre, akiket május 14-én további 300 lovaskatona követett a Halhin folyóig. A mongol határőrség észlelte a japánok érkezését, akiknek azonban így is sikerült betörniük az országba.  A szovjet csapatok – amelyek 400–500 km-re tartózkodnak a helyszíntől – megkezdték a csapatösszevonásaikat és a baráti Mongólia segítségére siettek. A térségben Nyikolaj Vlagyimirovics Feklenko hadosztályparancsnok 57. önálló hadteste tartózkodott.

A szovjet csapatok május végére érkeztek a térségbe, és addigra a japánok is végeztek a csapatösszevonásaikkal. Május 28-án megindították a támadást a szárnyról, hogy bekerítsék a szovjeteket. Azonban a szovjet ütegek erős tüze, valamint az este beérkező 149. lövészszázad Ivan Mihajlovics Remizov őrnagy vezetésével feltartóztatta a japánokat és ellenlökéssel a határig vetette őket vissza.

A japánok az ismételt támadásukat július elejére halasztották. A támadásra 38 000 embert, 310 löveget, 145 harckocsit, 158 gépkocsit és 225 repülőt összpontosítottak. A szovjetek és a mongolok pedig 12 500 embert, 139 géppuskát, 109 löveget, 186 harckocsit, 266 páncélgépkocsit és 82 repülőt összpontosítottak a körzetben.

A japánok szándéka az volt, hogy elsőként átkelnek a Halhin folyó jobb partjára, ezáltal sikeresen megkerülik a szovjetek balszárnyát. Így csapataik könnyedén elfoglalhatják a Bain-Cagan hegyet. A hegyet felhasználva pedig tökéletesen csapást lehet mérni a szovjet védelem hátára, aminek következtében a Vörös Hadsereg térségben állomásozó csapatai összeomlanak.

Május vége és július eleje között nem került sor komolyabb hadmozdulatokra. Lényeges kiemelni, hogy ekkor érkezett meg a térségbe a leendő „győzelem marsallja”, Georgij Konsztantyinovics Zsukov hadtestparancsnok, aki június 1-jén még a Belorusz Katonai Körzetben vett részt hadgyakorlaton, június 2-án pedig már úton volt a gépe Mongólia felé. Június 5-én Tamcag-Bulakban meghallgatta az 57. különleges hadtest parancsnokának, Feklenko hadtestparancsnoknak a jelentését az eseményekről és a japánok betöréséről. Másnap, június 6-án Feklenkot leváltották és Zsukovot nevezték ki helyére, aki Halhin-golnál szerzett hírnevet magának. Június folyamán még csak az előkészületek folytak mindkét fél részéről. Majd a hónap végére kezdtek sűrűbbé válni a légi összecsapások, amelyekből a szovjetek kerültek ki győztesen.

Georgij Konsztantyinovics Zsukov (forrás: en.wikipedia.org)

Japán szóhasználatban a „Hamonhani incidens második szakasza” július 2-án indult meg. Július 3-án a japánok észrevétlenül átkeltek a bal partra, majd reggel 7-re elfoglalták a Bain-Cagan hegyet. Előrenyomulásukat déli irányba folytatták, és majdnem sikerült nekik bekeríteni a szovjet–mongol erőket, azonban a 11. könnyűharckocsi-dandár, a 7. páncélgépkocsi dandár és a 24. gépkocsizó lövészezred Bain-Cagan körzetében ellenlökést hajtott végre. Mihail Pavlovics Jakovlev dandárparancsnok vezetésével a 11. könnyűharckocsi-dandár főerői, együttműködve a mongol 6. lovashadosztály páncélos zászlóaljával estefele északnyugat felől, valamint a 24. gépkocsizó lövészezred nyugatról meglepte a japánokat. Július 5-ére a szovjetek sikeresen stabilizálták a helyzetet, de a japánok továbbra is a mongol határon belül voltak.

Július 5-e és augusztus 20-a között nem történtek komoly összecsapások, leszámítva a mindennapossá vált légiharcokat. Mindkét fél az újabb támadásra készült. A japánok augusztus 24-et határozták meg a támadás megindítására, a szovjetek viszont augusztus 20-át. Szintén fontos megemlíteni, hogy a Vörös Hadsereg megtett mindent, hogy elhitesse a japánokkal, hogy védelemre rendezkednek be és nem támadásra. Fontos információ, hogy a korábbi 57. önálló hadtestből július 15-től 1. hadseregcsoport lett. A hadseregcsoport parancsnoka továbbra is Zsukov hadtestparancsnok volt. A csapatok összefogására létrehoztak egy frontcsoportot a korábban említett Haszan-tavi harcokban kitűnt Stern II. osztályú hadseregparancsnok vezetésével.

Az előkészületek során a szovjetek gondosan ügyeltek arra, hogy mozgásaik végig rejtve maradjanak. Például könnyen megfejthető rejtjelkulcsokkal rádióztak, amiben valójában hamis parancsok szerepeltek. Röpiratokat szórtak szét a japán állások közelében, ami arról adott tájékoztatást – a szovjet katonáknak – hogy a parancsnokság, hogyan szervezi a védelmet. De hangálcát is alkalmaztak a repülőgép zúgásával, tüzérségi tűzzel. Mozgás kizárólag éjszaka történt, valamint 12–15 nappal a támadás előtt harcjárművek hangját kezdték imitálni, amihez végül annyira hozzászoktak a japánok, hogy már fel sem tűnt nekik, amikor a valódi járművek mozogtak a szovjet oldalon. Szintén egy említésre méltó információ, hogy a parancsnoki felderítést végző állomány teherautóval és közkatonai egyenruhában érkezett a peremvonalra.

A támadás időpontja közeledett, a szovjetek pedig a következő tervvel álltak elő: három csoportra osztották az egységeket az erős csoportokat a két szárnyra tették, mivel a cél a megsemmisítés és a bekerítés volt.

A szovjet támadás a terveknek megfelelően zajlott. Augusztus 20-a reggelén pontban 5 óra 45 perckor megindult a tüzérségi előkészítés. 150 bombázó és tüzérségi eszköz tartotta a japán harcállásokat folyamatos tűz alatt. Az intenzitása 15 perccel a szárazföldi roham (tehát 8:45) előtt fokozódott. 9 órakor a Vörös Hadsereg a mongolokkal együtt megindította általános támadását szárazföldi csapatokkal. A fölállított három szovjet csoport közül a déli volt a legsikeresebb. Az 57. lövészhadosztály 11–12 km-t haladt előre. A 8. páncélgépkocsi dandár pedig estére már elérte a Nomon – Han – Burd – Obo hegytől délkeletre az államhatárt. A központi csoport jelentéktelen sikereket ért el, mivel a japánok erős ellenállást tanúsítottak, így a Peszcsenaja domb és a Zelenaja magaslat is japán kézen maradt. Az északi csoportnak ugyan sikerült két japán lovasezredet a határon túlra lökni, viszont a Fui magaslatot nem tudták elfoglalni, mivel a japánok megerősítették a 26. gyalogezreddel.

Az elkövetkező napokban tovább folynak a harcok. Augusztus 21–22. között délen a 6. harckocsidandár a 8. páncélgépkocsi-dandárral együtt sikeresen elfoglalta a Nagy Homok körzetét. Északon továbbra is ádáz harcok folytak, ezért a szovjetekhez érkezett erősítésnek a 9. páncélgépkocsi-dandár. A dandár sikeresen megkerülte a Fui magaslatot és így az Uzur-Nur tó körzetében elvágták a japán védők visszavonulási útvonalát.

Augusztus 23-ra a déli csoport áttörte a japán védelmet és a 8. páncélgépkocsi-dandár kijutott az államhatárra. A szovjetek a csata első fázisát megnyerték, de még hátra volt a második, ugyanis  három japán ellenállási csomópont még maradt.

A japánok kitartottak, sőt augusztus 24-én még támadást is indítottak a szovjetek ellen. A japán 14. gyalogdandár két ezrede harcolt a szovjet 57. lövészhadosztály ellen a Nomon-Han-Burd-Obo-tól délre lévő területen. A harcok ugyan másnap, augusztus 25-én is tartottak, de a japán csapás nem volt sikeres. Augusztus 26-án a szovjet déli csoport parancsnoka ellentámadást hajtott végre a japánok ellen, aminek következtében teljesen bekerítették őket. A 6. harckocsidandár folyamatosan szűkítette a gyűrűt, amibe a japánokat bezárták. Augusztus 27-re a Halhin folyó bal partját teljesen megtisztították a szovjetek, már csak a jobb parton lévő Remizov magaslat visszavétele maradt hátra. A szovjetek három irányból támadtak, és másnapra Fegyunyinszkij ezredes 24. gépkocsizó lövészezrede legyőzte a maradék japánokat, így augusztus 31-re a harcok véget értek.

A Halhin-goli csata (forrás: en.wikipedia.org)

1939. szeptember 15-én a Szovjetunió, Mongólia és Japán egyezséget kötöttek a háború végéről. A béke szeptember 16-án 14 órakor lépett hatályba, a csapatok pedig a szeptember 15-én 13 óráig elfoglalt állásaikban maradhattak. Ezzel véget ért a Nagy Honvédő Háború előtt lejátszódó két szovjet–japán háború. Előbbi 1938. július 29. és augusztus 11. között zajlott, az utóbbi pedig 1939. május 11. és szeptember 16. között, külön kiemelve, hogy ekkor már Európában kitört a második világháború, hiszen szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot.

A szovjetek halhin-goli győzelmének pozitív következményei vitathatatlanok. Azáltal, hogy Japán vereséget szenvedett a Szovjetuniótól és Mongóliától, letett arról a céljáról, hogy a hódításait Szibéria irányába folytassa, és így a figyelmét a nyugati országok gyarmatai felé fordította a térségben. A szovjet Távol-Kelet biztonságossá vált, nem kellett támadástól tartani ebből az irányból és ez döntő jelentőségűvé vált a közeljövőben. 1941 novemberében, a moszkvai csata idején a Távol-Keletről érkezett egységek segítették a szovjet győzelmet. Georgij Konsztantyinovics Zsukov pedig a japánok ellen szerzett tapasztalatait kamatoztatni tudta a későbbiekben a németek ellen, nem mellesleg négyből az első „a Szovjetunió Hőse” kitüntetését Halhin-Gol dicsőségéért kapta meg. Mint tudjuk, végül ő volt az a marsall, aki az 1. Belorusz Front élén elfoglalta Berlint, és elhozta a második világháborús győzelmet a szovjeteknek.

Krausz József

Irodalomjegyzék

Charles Otterstedt. (2000.). The Kwantung Army and the Nomonhan Incident: Its Impact on National Security. Strategy Research Project, 24.

Elena Shulman. (2008). Stalinism on the Frontier of Europe. New York: Cambridge University Press.

G. A. Gyeborin, G. F. (1964). A Nagy Honvédő Háború története 1941-1945 Első kötet. Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó.

Georgij Konsztantyinovics Zsukov. (1976). Emlékek, gondolatok. Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó, Kossuth Könyvkiadó.

Szovjet szerzői munkaközösség. (1969). A szovjet fegyveres erők ötven éve. Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó.

T. A. Bisson. (1939.). Soviet – Japanese relations: 1931-1938. New York: Foreign Policy Association.

Бои у озера Хасан. (2019. április 23). Youtube.com. Forrás: Youtube.com (Boi u ozera Haszan, Harcok Haszan tó alatt)

Вторжение японских войск на территорию СССР. Бои у озера Хасан. (2019. május 2). Youtube.com. Forrás: Youtube.com (Vtorzsenyie japonszkih vojszk na territoriju SZSZSZR. Boi u ozera Haszan Japán csapatok behatolása a Szovjetunió területére, Harcok Haszan tó alatt.)

Халхин-Гол (1940). (2013. február 23). Youtube.com. Forrás: Youtube.com  (Halhin-Gol 1940)

[1] G. A. Gyeborin, 1964.

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket