„A látás nyilvános helye” – A Műcsarnok otthonra találása

A millenniumi ünnepségek keretében, 1896. május 4-én adta át I. Ferenc József adta a városligeti Műcsarnok épületet, s nyitotta meg kapuit a Műcsarnok első kiállítása. Az alábbiakban röviden áttekintjük a képzőművészet jelenlétét a világkiállításokon, majd vázlatosan bemutatjuk a hazai művészeti élet millennium-korabeli szervezettségét, és a reprezentálás helyszínéül szolgáló épületet, a mindenkori Műcsarnokot.

A képzőművészet először az 1855-ös párizsi világkiállításon vált a nemzetközi tárlatok állandó részévé. Az első, 1851-es londoni világkiállításon még túlsúlyban voltak az ipari és mezőgazdasági termékek, a művészeti alkotások csak elvétve fordultak elő. 1855-ben kezdett egyre hangsúlyosabb szerepet kapni a művészet, ezért szokták ezt a bemutatót a Művészetek Világkiállításának is nevezni.

Magyarország már a kezdetektől részt vett a világkiállításokon: eleinte még csak az Ausztriának fenntartott helyen állíthatta ki tárgyait, majd 1867 hozott változást, hiszen a kiegyezés után már jobban önállósulhattak a magyar kiállítók. A képzőművészeti szekcióban ugyancsak rendszeres volt a magyar művészek jelenléte: Párizsban, 1862-ben például id. Markó Károly, Lotz Károly, Than Mór mellett Székely Bertalan is kiállított, aki 1867-ben is jelen volt, akárcsak Benczúr Gyula és Munkácsy Mihály. Az 1873-as bécsi világkiállítás, – ahol Magyarország szuverenitása még jobban érvényesült – a magyar művészet fejlődésének, s az új stílusirányzatok megjelenésének tekintetében mérföldkőnek számít, 155 képet állítottak ki a képzőművészeti szekcióban. A történelmi festészet jeles képviselői (például Székely Bertalan, Than Mór, Zichy Mihály) mellett jelen volt romantikus-realista műveivel Munkácsy Mihály is, többek között a Köpülő asszony és az Éjjeli csavargók című képeivel, ám megjelentek az új nemzedékhez tartozó festők is. Itt érdemes megemlíteni Szinyei Merse Pál nevét, aki ekkor mutatta be először Majális című festményét, ám a plein air stílus kiemelkedő alkotásával nem ekkor, hanem csak az 1896-os budapesti millenniumi kiállításon aratott sikert. A sort folytathatnánk a világkiállításon részt vevő művészek neveivel, ám ehelyett még egy rövid kitérőt kell tennünk a hazai művészet intézménytörténeti hátterének irányába, amely rávezet majd bennünket írásunk fő témájára, a Műcsarnok, mint – ahogy Keserü Katalin, az Új Művészet Műcsarnok és műcsarnokok. Ez nem kunszt című 2018/2. szám mellékletének 2. oldalán fogalmaz – „a látás nyilvános helyének” bemutatására.

Szinyei Merse Pál: Majális (1873) (MNG)

A Pesti Műegylet és a Nemzeti Képcsarnok Egylet mellett, 1861-ben létrejött az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, (később a fenti két egylet beleolvadt a társulatba). Ez volt az első olyan intézményesült művészeti csoportosulás, melyet hivatásos művészek alapítottak. Feladatuk a „magyar művészi ízlés színvonalának emelése”, kiállítások rendezése, idősebb és fiatal művészek támogatása volt. A társulat úttörő volt abban is, hogy elsőként, néhány évvel megalakulása után felvetette egy, a kiállítások rendezésére alkalmas épület felépítésének ötletét. A társulat korábban több helyszínen is rendezett kiállításokat: például a Nagyhíd (mai: Deák Ferenc) utcában, illetve az MTA épületében is bérelt helyiséget, végül 1872-ben megszületett a döntés, miszerint épüljön egy új épület, amely állandó helyet biztosít majd a kiállításoknak. 1875-1877 között Láng Adolf tervei alapján felépült a Sugárúton (ma: Andrássy út 69.) a Műcsarnok (ma: Magyar Képzőművészeti Egyetem) épülete. A választás nem véletlenül esett a Sugárút Izabella és Vörösmarty utcával határos telkekre, hiszen az egyik oldalon az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde, közismert nevén a Mintarajztanoda épült fel, a másikon pedig a Zeneakadémia (ma: Régi Zeneakadémia) épülete. A Műcsarnok előcsarnokaiban és folyosóin Lotz Károly freskói, illetve Róth Miksa üvegablakai emelték az épület művészi értékét. Az Építési Ipar 1877. december 2-ai számában olvasható az alábbi hír:

„Még ugyan távol, igen távol vagyunk az ígéret e földjétől, de a biztos rév-part elérésére nézve egy nagy, korszakot alkotó lépésnek tartjuk a műcsarnok f. é. [1877] n o v. 8-án történt megnyitását, melyben buzgó hazafiak áldozatkészsége a művészetnek állandó, díszes hajlékot emelt.”

Budapesti képek. – Orsz. mintarajztanoda, műcsarnok és zeneakadémia. (OSZK, Törzsgyűjtemény, HC 2.960/Vasárnapi Ujság, 1885. április 19. (32. évf.) (16. sz.) p. 256.)

Ám hamar kiderült, hogy az épület kiállítások befogadására és kivitelezésére kicsinek (az épület az Iparmúzeummal is osztozott) és alkalmatlannak bizonyult, a rossz teremvilágítási lehetőségek, és a hely nehézkes megközelítése miatt. Felmerült az épület kibővítésének ötlete, de az előzetes számítások alapján jobban megérte, ha egy új helyszínen építenek fel egy új épületet a Műcsarnok céljaira.

Ez még váratott magára, de egy kísérlet történt, ugyanis az 1885-ös városligeti Általános Országos Kiállításra, Pfaff Ferenc tervei alapján felépült a valamivel nagyobb alapterületű, neoreneszánsz stílusú Kiállítási Műcsarnok, a Stefánia úton, mely a kiállítás művészeti központja volt. A Vasárnapi Ujság 1885. május 10-ei számában található írás így mutatja be röviden az ottani kiállítást:

„A kiállítás műcsarnoka e hó 3-ikán reggel nyílt meg. A szobrokon és festményeken kívül itt vannak elhelyezve a régészeti tárgyak is (még azonban nincsenek rendezve), és az építészeti tervrajzok. A képzőművészeti tárgyaknak tehát osztozni kellett tér dolgában más tárgyakkal. Számra nézve a képzőművészeti kiállítás sem nagy, összesen 210-re megy a szobrok, festmények, fametszetek, rézkarczok száma; de erőteljes művekben nincs fogyatkozás, s a műtárlat igen jó hatású. A szoborművek csoportja a leggazdagabb.”

Az országos kiállításról. – A Műcsarnok. (OSZK, Törzsgyűjtemény, HC 2.960/Vasárnapi Ujság, 1885. május 31. (32. évf.) (22. sz.) p. 356.)

Az országos kiállítás bezárása után azonban ismét hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ugyanazon okok miatt ez az épület sem alkalmas hosszútávon és tartósan a műcsarnoki funkció ellátására. Ennek ellenére érdemes néhány szót szólni az épület további történetéről is: az 1896-os millenniumi kiállításon Egészségügyi pavilonnak rendezték be, itt mutatták be a kórházakra vonatkozó eszközöket, tudnivalókat, érdekességeket. 1907-ben a falai között nyitott meg a Fővárosi Múzeum, majd a II. világháború alatt hadikórház működött benne. Az 1950-60-as években az épületet a Művészeti Alap kapta meg, és a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye lett, majd az 1990-es évek közepétől a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének háza lett (közismert nevén: Olof Palme Ház). Az épületet még ma is megcsodálhatjuk a Városligetben, hiszen a Liget Budapest Projekt keretében felújított épületet 2019-ben, Millennium Háza néven nyitották meg újra.

1896-ban ünnepelte Magyarország az államalapítás 1000. évfordulóját. Az országszerte tartott ünnepségek kiemelkedő eseménye az 1896. május 2 – november 3. között, a Városligetben, 520 000 m2 területen megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. Közel 240 pavilonban mutatták be a múlt, a korabeli jelen és a várható jövő gazdasági, ipari, társadalmi állapotát, eredményeit. A múltat a Történelmi Főcsoport (ma: Vajdahunyad vára) épülete, a jelent és a jövőt az Iparcsarnok képviselte. A képzőművészet nem tartozott sem a történelmi, sem a jelenkori főcsoporthoz, azonban mindkét részleghez kapcsolódott, hiszen retrospektív és jelenkori alkotások bemutatását is tervezték. A millenniumnak köszönhetően sok, még ma is fennálló köz-, és reprezentatív épületet készült el. Ilyen például az Országház kupolacsarnoka, a régi Néprajzi Múzeum (Kúria), az Iparművészeti Múzeum, a Vígszínház épülete, és a kiállítás képzőművészeti csoportjának központi épülete, a városligeti új Műcsarnok is, mely I. Ferenc József jelenlétében 1896. május 4-én nyitotta meg kapuit. De mi történt az 1885-ös és az 1896-os kiállítás közötti időszakban a Műcsarnok ügyében?

1893-ban az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Emlékiratban írta le az építészetileg és szervezettségében is a korszerű, külföldi, nyugati mintákat megcélzó terveit. A leendő állandó kiállító tér kialakításakor az épület kiképzése és a kiállított alkotások tekintetében is az egyszerűséget, a célszerűséget és áttekinthetőséget tartották követendő célnak, ugyanakkor a területet tekintve előtérbe helyezték az addig problémát okozó helyhiány kiküszöbölését. A következő lépés a helyszín meghatározása volt, melynek során igyekeztek összhangba hozni a millennium és az állandó épület megkívánta célokat: miszerint az új épület közlekedésileg jól megközelíthető helyen legyen, (ezt segítette az is, hogy az 1896-ban átadott Millenniumi Földalatti Vasút egyik megállója a Hősök terén van), és valamiképpen a kiállításhoz is szervesen kapcsolódjon, tehát a Városligetben épüljön fel. Budapest Székesfőváros Tanácsa végül 30 évre használatra bocsátotta a Stefánia út, Aréna (ma: Dózsa György) út, Nagy János (ma: Benczúr) utca, és az Andrássy út által határolt közel 4000 m2 területet. A kormány 300 000 Ft-os támogatást adott az építkezésre, melynek tervezésével pályáztatás nélkül Schickedanz Albertet bízták meg. A szakirodalom a pályázat kiírásának kihagyását egyrészt az időhatár szűkösségével is magyarázza, de az is lehetséges, hogy az építész kárpótlásként kapta meg a megbízatást, hiszen a millenniumi kiállítás Történelmi Főcsoportjának építési pályázatát Ő nyerte el, ennek ellenére Alpár Ignácra bízták a tervek elkészítését, s Schickedanzra végül csak a belsőépítészeti tervezés munkálatai maradtak. Emellett többek között Ő tervezte a Fiumei úti temetőben a Batthyány Mauzóleumot, a földalatti vasút Vörösmarty téri és oktogoni állomásának – azóta már elpusztult – lejárati csarnokait is. Zala György szobrásszal tervezte a Hősök terén lévő Millenniumi Emlékművet, valamint az Ő alkotása az 1906-ban átadott, Műcsarnokkal szemben lévő Szépművészeti Múzeum épülete is, melynek kivitelezésében – akárcsak a Műcsarnoknál – társa volt Herzog Fülöp Ferenc is.

A Műcsarnok környéke az építkezés elkezdésekor bozótos, fás terület volt, így a tervezéskor semmihez nem kellett alkalmazkodnia, így épülhetett fel az új épület, amelyről a Budapest Hírlap 1896. május 5-ei számában olvasható ismertető leírás:

„Vonzó, szép épület ez az Andrássy-ut végén, a városligetnek mindjárt az elején, a kiállítás főbejáratától jobbra. Magas földszintes XV.—XVI. századbeli renaissance stílben épült. Frontján gyönyörű oszlopos terraszszerü előcsarnok van, a melyhez széles lépcsőzet vezet föl. Belső beosztása arányos, termei tágasok, nagyok, kényelmesek s — egynek kivételével — mind fölülről kapja a világosságot. A régi műcsarnok egy kis polgári lakás volt ehhez a nagystílű épülethez képest.”

Az 1896. május 4-ei megnyitóról természetesen az összes lapban megjelent hosszabb-rövidebb tudósítás. Szintén a fenti forrásban olvasható az alábbi beszámoló:

„Ma délután 1 órakor avatta föl a király a képzőművészetek új csarnokát. [..] Szép idő kedvezett a királyi felavatás ünnepiességének. Nagy sokadalom állt sorfalat az Andrássy-út végétől egész a műcsarnokig, várva az udvart és a királyt. Dél tájban kezdtek gyülekezni a meghívott vendégek, a közélet kitűnőségei, művészek, írók, ki diszmagyarban, ki frakkban. Nagy számmal jöttek a hölgyek is az ünnepies megnyitásra.”

Új műcsarnok. (Elölről) (OSZK, Törzsgyűjtemény, 34.072/1 / Képek az Ezredéves Országos Kiállításról, 1896. 1. füz. – [Budapest] : [Pallas Ny.], [1896]. – 130 t. ; 35 cm)

Az új Műcsarnok első kiállításán a képzőművészeti csoport katalógusa szerint (http://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3069271) 267 művész 1353 műve került bemutatásra. A művészekre volt bízva, hogy mely alkotásukat küldik be, amelyek célja természetesen a reprezentáció volt, de néhányat meg is lehetett vásárolni. Ezt segítették elő az esztétikusan, enteriőrként berendezett kiállítóterek: tizenhat teremből háromban építészeti tervrajzokat, egyben szobrokat, kettőben grafikai munkákat, tízben pedig festményeket mutattak be.

Az előzetes elképzeléseknek megfelelően a kiállítás két fő részre oszlott: a visszatekintő és a jelenkori részlegre. A Retrospektív Osztályban bemutatott képek – kevés kivétellel – már nem élő művészek előtt kívánt tisztelegni a 19. század eleje és közepe, illetve az 1885 óta készült képeik bemutatásával. Az összesen másfél termet elfoglaló retrospektív alkotások közül Matlekovits Sándor: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye című, 1898-ban megjelent sorozatának 9. kötetében Keleti Gusztáv, az ismertebb művészek közül például Barabás Miklós, Brocky Károly, Markó Károly, Madarász Viktor történelmi-, és tájképeit emeli ki. A Modern Osztályban a magyar képzőművészet történetének és fejlődési ívének reprezentálása helyett, csak az 1896 előtt néhány évvel született képeket sorakoztatták fel. Az itt kiállított képek stílusbeli sokszínűsége nyomon követhető a fenti kötetben és a kiállítás katalógusában is. A magyar történelem kiemelkedő eseményeit ábrázoló képek mellett (például: Bihari Sándor, Eisenhut Ferenc, Feszty Árpád) életképek (Ferenczy Károly, Thorma János, Vaszary János), arcképek (Benczúr Gyula, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József), és a tájképek (Mednyászky László, Szinyei Merse Pál, Telepy Károly) jelentették a fő irányvonalat. A Matlekovits-kötet önálló műfajként kiemeli az akvarell- (Nádler Róbert), valamint a grafika-, és sokszorosító művészeti ágat (Morelli Gusztáv) is, továbbá felhívja a figyelmet a festőnők aktívabb jelenlétére is, ti. míg az 1885-ös kiállításon 5, addig 1896-ban 23 festőnő szerepelt műveivel.

Azon túl, hogy a képzőművészet kiegészítő elemként számos más kiállítási pavilonban jelen volt, több nagyméretű, és különlegesnek számító festmény külön épületben lett kiállítva. Például Feszty Árpád: A magyarok bejövetele c. körképe a Műcsarnokkal szemben, már 1894-től látogatható volt, Munkácsy Mihály: Ecce homo c. festménye pedig az Andrássy út 127. szám alatt lévő pavilonban lett kiállítva. Benczúr Gyula: Budavár visszafoglalása 1686-ban című történelmi festménye pedig a millenniumi kiállítás területén lévő Budapest Székesfőváros pavilonjában volt megtekinthető.

A millenniumi kiállítás képzőművészeti részével foglalkozó szakirodalom kiemeli, hogy a Műcsarnok 1896-os, első kiállításának a kiállított képek változatosságán túl más érdeme is volt. A kiállított képek ráirányították a látogatóközönség figyelmét a képzőművészet fontosságára és a képnézés örömére, a műalkotás, mint esztétikai látvány élményszerű befogadására, melyre a Műcsarnok a mai napig lehetőséget nyújt.

Simon Bernadett

Felhasznált irodalom:

Műcsarnok és műcsarnokok. Ez nem kunszt. Az Új Művészet 2018 / 2. sz. melléklete.

Városliget lexikon / Ligetfalvi György, Majkó Zsuzsanna. Budapest, Városháza, 2017.

Az első aranykor : az Osztrák – Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok : [2016. november 22 – 2017. március 12.] / [kurátor Mayer Marianna] ; [katalógus szerk. Bán András]. Budapest, Műcsarnok, 2016.

…és formát ölt a gondolat… : Schickedanz Albert, a Műcsarnok építője / [szerk. … Muladi Brigitta].  Budapest, Műcsarnok, 2015.

Székely Miklós: Az ország tükrei : magyar építészet és művészet szerepe a nemzeti reprezentációban az Osztrák – Magyar Monarchia korának világkiállításain. Budapest, CentrArt, 2012.

Gál Vilmos: Világkiállító magyarok, 1851-2000. Budapest, Holnap, 2008.

A magyar századforduló, 1896-1914 / [vál.] Éri Gyöngyi, Jobbágyi Zsuzsanna ; Berend T. Iván, Németh Lajos, Sármány-Parsons Ilona tanulmányaival. [Budapest] : Corvina, 1997.

Műcsarnok / [… szerk. Keserü Katalin]. [Budapest], Műcsarnok, 1996.

Budapest lexikon, L-Z, 2. kötet / [főszerk. Berza László]. Budapest, Akad. K., 1993.

Bernáth Mária: Stílustendenciák a millenáris kiállítás festészeti anyagában. (p. 148-176.). In: A historizmus művészete Magyarországon : művészettörténeti tanulmányok / szerk. Zádor Anna. Budapest, MTA Művtört. Kut. Int., 1993.

Ezredéves országos kiállítás 1896 : a képzőművészeti csoport képes tárgymutatója. Budapest, Orsz. M. Képzőművészeti Társ., 1896.

Keleti Gusztáv: Festészet és szobrászat. (p. [211]-284.) In: Matlekovits Sándor: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye. 9. kötet. Budapest, [Pesti Könyvny.], 1898.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat negyedszázados történetének rövid vázlata. Budapest, Franklin Ny., 1887.

Ezt olvastad?

A zenetudós, zeneszerző és zongoraművész Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, Torontál vármegye területén, mely ma már Romániához tartozik.
Támogasson minket