Lázadozó parasztok Mátyás király ellen

Mátyás királyról népmesei igazságossága mellett talán az is köztudott, hogy uralkodása alatt olajozottan működött a királyi adóprés. Az uralkodó az éves rendes adó mellett rendszeresen kivetette a rendkívüli adót (mely akár egy forintot is kitehetett jobbágytelkenként), a rendes adó 1467. évi átnevezésével a korábbi adómentességeket egy tollvonással eltörölte, de adót szedett a katonakiállítási kötelezettség vagy éppen a megyéknek tartott, költséges bírói közgyűlések megváltásáért is. Az adók fizetése többnyire a jobbágylakosságra hárult, akik olykor elszökdöstek az adóteher elől. Az már ritkábban eshetett meg hogy több település, sőt megye jobbágyai egyszerre tagadták meg a királyi adót, ráadásul egyesek még fegyvert is fogtak ezügyben. Egy ilyen helyzetben az „igazságos király” sem tehetett más, mint hogy hadsereggel verje le az engedetlen és lázadó alattvalókat.

1473 novemberében az éppen Sárospatakon időző Mátyás király a Magyar Királyság valamennyi bírójának megtiltotta, hogy tárgyalják azt a pert, amelyet a Csáki-örökösök indítottak Upori László ellen. A Csákiak Margittafalva nevű birtokuk elpusztításával vádolták az alperest. Ez azonban csupán részigazság volt, Mátyás király oklevele pedig tilalmának indoklásaképpen a címzettek elé tárta, miért és hogyan is történt Margittafalva pusztulása. Hat vagy talán hét esztendővel ezelőtt – fogalmaz a királyi irat – a Tiszántúl megyéiben lakozó bizonyos parasztok fellázadtak, hogy már pedig semmiképpen sem fizetik meg azt a segélyt, amelyet az időben az ország védelmére vetettek ki. Az uralkodó erre, hogy lecsillapítsa a lázadozó parasztok engedetlenségét, hű katonatisztjét, Upori László udvari familiárist küldte egy sereg élén a Csákiak birtokában lévő Margittafalvára. A falu lázadó lakosai és jobbágyai ennek ellenére sem voltak hajlandóak adót fizetni, sőt a környező települések parasztjaival együtt megrohanták Margittafalvát és bátran helyt álltak Upori seregével szemben, olyannyira, hogy a királyi hadból sokan megsebesültek, vagy meg is haltak. Az összecsapást azonban a település sem vészelte át, a harc hevében „véletlenül” tűz ütött ki a faluban és porig égett a csatér, mely tűzben a lázadó parasztok is odavesztek.

Nos, Csáki Ferenc özvegye és fiai ezért a tűzvészért indítottak pert a királyi kapitánnyal szemben. Mátyás 1473. évi tiltása ellenére sem adták fel céljukat, úgyhogy a király öt évvel később, 1478-ban is hasonló parancsot kellett, hogy intézzen az ország bírói felé. A két oklevélben az események elbeszélése lényegében megegyezik, jelentékenyebb különbségnek az számít, hogy míg az elsőben Közép-Szolnok, a másodikban Bihar vármegyéhez kötötték az elpusztult települést, valamint az, hogy 1478-ban már 13 évvel korábbi eseményként említik az incidenst. Az első oklevél szerint tehát 1466-ban vagy 1467-ben, a második szerint viszont 1465-ben volt a tiszántúli „parasztlázadás”. Annak a meghatározását, hogy pontosan mikor is volt a margittafalvai összecsapás, nehezíti, hogy egyidős oklevél nem emlékezik meg róla, csupán több év távlatából elevenítik fel a történéseket, az érintettek pedig már 1473-ban sem voltak biztosak abban, hogy hat vagy hét év telt el.

A margittafalvai eseményeket elsőre csábító lenne az 1467. évre keltezni, amikor tudjuk, hogy a hagyományos éves adó, a kamarahaszna helyett bevezetett királyi kincstár adója miatt valóban mozgolódás támadt, hiszen ezt már azoknak is fizetniük kellett, akik az évtizedek során felmentést szereztek a kamarahaszna alól. Ráadásul a reform az adóalapban is változást eszközölt. Ezt a felkelést a szakirodalom – erdélyi gócpontja miatt – leginkább erdélyi felkelésként ismeri, de valójában az ország más részeire is kihatott. A margittafalvai tűzvésszel kapcsolatos oklevelek azonban a lázadás kiváltó okaként egy konkrét, az ország védelmére kivetett segélyt neveznek meg. A segély (subsidium) a rendkívüli adó egyik bevett terminusa volt, amit Mátyás király rendszeresen kivetett, így a margittafalvai összecsapás keltezését nem segíti. Támpontul szolgálhat azonban Upori László királyi kapitány személye, az ő karrierképét felrajzolva ugyanis kiderül, hogy a zempléni nemest 1466 tavaszán bizonyosan egy királyi sereg élén vetették be a Tiszántúlon, ráadásul éppen valamiféle, közelebbről nem meghatározott királyi adó elől elszökdöső parasztok miatt.

Mit is tudunk az 1466. évi királyi adókról? A rendes, éves adót, az úgynevezett kamarahasznát természetesen ebben az esztendőben is fizetniük kellett a jobbágyoknak. Az adót jobbágytelkenként – kapunként – szedték, mértéke általában egyötöd aranyforint volt. Az adórovók és adószedők végigjártak a falvakat, kirótták a fizetendő összeget, majd a megyei közgyűlés helyszínén általában két hétig várakoztak, hogy a falubírák összegyűjtsék a kért pénzt és elvitték hozzájuk. A kamarahaszna kirovására leginkább év elején, illetve az első negyedévben került sor. 1466. április 2-án Mátyás király az ügyben értesítette a Szabolcs megyébe rendelt királyi kamarahaszna-szedőket, hogy néhai Kállói Pál szolgálatai jutalmáért elengedte apjának, Kállói Jánosnak a birtokai után fizetendő kamarahasznát. Az adószedőknek nem szabadott kamarahaszna fizetésre kényszeríteniük és a nemfizetés miatt zaklatniuk Kállói jobbágyait, illetve ha már beszedték az adót a szabolcsi nemes birtokairól, azt vissza kellett adniuk. Az oklevél szövegezése alapján az 1466. évi kamarahasznát ekkorra már valószínűleg kirótták, legalábbis Szabolcs megyében.

A rendes adó mellett 1466-ban is szedtek rendkívüli adót. Az erre vonatkozó forrásaink szórványosak, leginkább két, novemberi iratból tájékozódhatunk, mindkettő az adószedőkkel való korábbi visszaéléseket rója fel. Az egyik panaszt Mátyás király egyenesen III. Frigyes német-római császár ellen fogalmazta meg, aki elfogta a magyarországi birtokaira érkező királyi adószedőket – természetesen a náluk lévő pénzzel együtt. Azt is megtudjuk, hogy a pórul járt adószedő az ország török elleni védelmére szedett adót.  A török elleni katonai készület ügyében Mátyás király már 1466 február végére országgyűlést hívott össze Budára, melyen a megyei nemesség követei útján képviseltette magát. A résztvevők arra kérték a királyt, hogy a török és az ország más ellenségeivel szemben régi szokás szerint vonuljanak hadba, illetve hogy tartsa meg kiváltságaikat. Mátyás ezekre a kérésekre ígéretet is tett, ám alighogy véget ért az országgyűlés, a királyi tanáccsal újraszabályozta a katonáskodás kérdését, felülírva a végzéseket és ígéreteket.  Természetesen a király megindokolta, hogy miért megy szembe az diéta döntéseivel: olyan híreket kapott ugyanis, hogy a törökök támadásra készülődnek és Nándorfehérvárt akarják ostrom alá venni, ezért fel kell gyorsítani a hadi készülődést. A rendkívüli segély kivetését vagy még az országgyűlésen, vagy talán inkább már az azt követő királyi tanácsi ülésen rendelhették el, minden bizonnyal zsoldosok toborzására és fizetésére, illetve a hadi szerek és egyéb költségek fedezésére.

Akár még az országgyűlésen, akár már az április eleji, bárókkal és főpapokkal történt tanácskozás során döntöttek is az új adóról, azt valószínűleg még az április folyamán kirótták a megyébe küldött királyi adószedők – különösen mivel Mátyás király májusban már hadba kívánt szállni. Tehát kis idővel a kamarahaszna lefizetését követően már újra adót követeltek a király emberei a jobbágyoktól. Ráadásul, míg az országgyűlés a nemesség fejenkénti hadba szállását rendelte el, addig Mátyás és a királyi tanács már a birtoknagyság alapján kiállított további katonákról rendelkezett, melyhez szintén szükségeltethetett a jobbágytelkek számbavétele, hasonlóképpen az adókirováshoz. Feltehetően ez lehetett az oka annak, hogy a Tiszántúlra – például Szabolcs megyébe – küldött adószedők a jobbágyság elégedetlenségével, és elszökdösésével szembesültek.  Az adószedők valószínűleg a megyei hatóság segítségét is kikérték, a megye feladata volt ugyanis az adókerülők megbírságolása, továbbá nekik kellett bevasalniuk a tartozást és a bírságokat. A megyei hatóság azonban ez időben még nem rendelkezett karhatalommal, a jobbágyok elszökdösése pedig már az adókirovás folyamatát is akadályozhatta. Mindenesetre a helyzet súlyossága és fontossága úgy tűnik megkövetelte, hogy Mátyás király csapatokat küldjön a rendezésére.

A Tiszántúlon már 1466 áprilisában bevetették a királyi sereget, mely élén Upori László udvari familiárist és királyi kapitányt találjuk, akinek ezen tisztségeiből kifolyólag a török elleni hadi készülődésben is lehetett valami szerepe. Upori nem egyedül látta el a rendteremtő had parancsnoki tisztjét;  Gáji Horvát Gergely gömöri és hevesi ispánnal közösen kaptak megbízást az adófizetés kicsikarására. Horvát korábban olyan bizalmi pozíciókban szolgálta királyát, mint a diósgyőri várnagyi, vagy a budavári udvarbírói tisztségek, ám úgy tűnik, hogy a hadmozdulatok tényleges irányítója Upori volt, aki korábban a Felső Részekre befészkelődő cseh rablók elleni hadjárat egyik vezetőjeként tüntette ki magát, majd érdemeket szerzett az 1464. évi boszniai harcokban is. Uporit a hadászati jártassága mellett az is tökéletesen alkalmassá tette egy efféle feladatra, hogy maga is birtokokkal rendelkezett az érintett területen – Szabolcs és Bihar megyékben – amelyek afféle „műveleti központként” is szolgálhattak.

A két kapitány – vagy legalábbis Upori – 1466. április 20-án László saját Bihar megyei birtokán, Pércsen (a mai Mikepércs, Debrecen mellett) tartózkodott. Innen szólította fel Szabolcs megye lakosait, hogy az adófizetés elől elmenekülő berkeszi jobbágyok jöjjenek vissza a településre, melyet a kapitányok a király nevében lefoglalnak. Upori és Horvát májusban újabb felszólítást intézett a berkeszi bíróhoz, esküdtekhez, valamint Csicseri Zsigmond valamennyi szabolcsi birtokának lakosságához. Upori ekkor már nem tartózkodott sem Biharban, sem Szabolcsban, hanem éppen a zempléni rezidenciájában, Abara várában időzött. A kapitányok utasították a címzetteket, hogy „mint atyjuknak és uruknak” engedelmeskedjenek Berkesz birtokosának, Csicserinek, aki Mátyás király engedelmes alattvalójaként ígéretet tett arra, hogy minden birtoka után megfizeti a kért adót, sőt  már meg is fizette, úgy ahogyan azt a királyi adószedők kérték.

1466 áprilisában feltehetően nemcsak Csicseri Zsigmond jobbágyai szökdöstek el az újabb adó elől, azonban kevés olyan alapos levéltár maradt fenn a térségből, mint Csicserié, aki olyan, nem örökérvényű iratokat is megőrzött, amelyeket más földesurak kidobtak. A margittafalvai összecsapás és tűzvész ugyancsak illeszkedhet az Upori-féle „ösztönzőhadjárat” eseménysorába. Az összecsapás valószínűleg 1466 áprilisára tehető, Upori ugyanis ekkor Bihar megyében tartózkodott. A kapitány április 20-án, még mikepércsi birtokáról szólította fel Szabolcs megye lakosait a berkesziek ügyében, majd északnak haladt, Zemplén megye irányába, hogy május 13-án már az abarai erődítményében találjuk. Ahogyan később Berkeszt, úgy Margittafalvát is elfoglalhatta a királyi sereg, ám ebben az esetben a helybéli jobbágyok a bujdosásnál erélyesebb válasszal éltek, s fegyverrel próbálták meg elűzni a katonákat – már amennyiben hihetünk Mátyás király saját kapitányát védő magyarázatának.

A két kapitány 1466 tavaszán minden bizonnyal sikerrel vasalta be az elmaradt adókat, egyedül Margittafalva esetében tudunk a helyzet elmérgesedéséről. Upori és Horvát eredményes fellépését Mátyás király meg is jutalmazta, valószínűleg az 1466-os akciójuk eredménye volt, hogy a király a két kapitánynak adományozta Petri Fábián javait. Az adószedés mindazonáltal nemcsak a Tiszántúlon, hanem a Dunántúlon is okozott fennakadásokat 1466-ban, Zala megyében például Bánfifalva zálogbirtokosai űzték el a településre érkező adószedőket. A török elleni hadi készültség még nyáron is folytatódott, a fenyegető oszmán hadjárat azonban végül elmaradt.

A berkeszi és margittafalvai események külön-külön is tanulságos példák a gyakran kivetett rendkívüli adókkal szembeni jobbágyi reakciókra, illetve a királyi csapatok ilyen célú bevetésére. Véleményem szerint a két adat egyetlen katonai akció emléke, egy Upori László – és Gáji Horvát Gergely – vezette rendteremtő művelet részei. A Csáki-féle panaszban szereplő „tiszántúli megyék” kifejezés, tehát Bihar mellett legalább Szabolcs megyét jelentetette.  A jobbágyok szökését és lázadozását az 1466. évi, török elleni készülődés miatt kivetett rendkívüli adó válthatta ki. A jobbágyok ellenérzését fokozhatta, hogy az új rendkívüli adót nem sokkal a rendes évi adó, a kamarhaszna kirovása után követelték. Királyi csapatokat máskor is bevetettek a belső elégedetlenkedések leverésére, 1466 tavaszán ráadásul általános hadkészültség volt az országban. A török fenyegetés árnyékában pedig még inkább nélkülözhetetlen volt az adó biztosítása.

Kádas István

Tájékoztató irodalom:

Draskóczy István: A Magyar Királyság gazdasága és Mátyás. In: Mátyás király emlékkönyv. Szerk. Bódvai András. Budapest, 2019. 53–61.

Kádas István: Csicseri Zsigmond és az Ung megyei adószedés (1448–1467). In: Adózás és adóelkerülés a magyar történelemben. Tanulmányok. Szerk. Germuska Pál – Ö. Kovács József. Budapest, 2021. (Megjelenés alatt).

Kubinyi András: A Mátyás-kori államszervezet. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerk. Rázsó Gyula – V. Molnár László. Budapest, 1990. 53–147.

Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások. In: Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Szerk. Kredics László. Veszprém, 1984. 121–239.

Teke Zsuzsa: A dekrétum fogalma és társadalmi szerepe Mátyás korában. Történelmi Szemle 29. (1986) 197–218.

Az Upori Lászlóval kapcsolatos kutatás A magyar királyi udvar személyi összetétele a Mátyás- és a Jagelló-korban (1458–1526). Életrajzi lexikon (NKFIH OTKA K 134690) projekt keretében készült. A szerző a „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténeti Kutatócsoport (LP2015-4/2015) tagja.

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X