Légi párbaj a Velencei-tó felett. Nyikolaj Mihajlovics Szkomorohov érdemszerző légiharca 1944. december 21-én

A kutató számára sokszor jó megerősítést jelent, ha kutatott témájában egy-egy eseményről több forrás is beszámol, így a több, nagyjából egybehangzó leírásnak köszönhetően hitelesen és akár eltérő nézőpontokból, részleteit tekintve mélyebben láthatjuk ugyanazt a történést. Az 1944. decemberi, dunántúli harcok kutatása során került elém egy légi harc leírása, amelyet később egy visszaemlékezés és több hosszabb-rövidebb jelentés is kiegészített. Úgy gondoltam, hogy e két forrástípus szintetizálásával tudnám legteljesebben bemutatni a légi eseményt, Nyikolaj Mihajlovics Szkomorohov százados érdemszerző légiharcát, hiszen éppen olyan forrásokról van szó, amelyek ötvözése – a forráskritika alkalmazásával – jó esetben azt eredményezi, hogy kölcsönösen kiegészítik egymást a forrástípusok ott, ahol jellegüknél fogva egyik vagy másik gyengébb, pontatlanabb vagy nyersebb. Mielőtt azonban eddig eljutnánk, lássuk a légi harc történelmi kereteit.

1944 decemberének első napjaiban a szovjet csapatok fokozatosan számolták fel a német–magyar erők ellenállását Budapest előterében, valamint a Dunántúl egy részén. A 2. Ukrán Front 46. hadseregének dunai átkelését követően a hadsereg részei észak felé nyomulva felzárkóztak a Nagytétény – Baracska – Kápolnásnyék vonalon húzódó Margit-állásra, amelyet azonban áttörni ekkor még nem tudtak. A 46. hadsereg baloldali szomszédjaként a szovjet 4. gárdahadsereg is elérte a német–magyar védelmi vonalat a Velencei-tó nyugati széle és a Balaton keleti széle között, de szomszédjához hasonlóan nem tudta áttörni a védelmet. December 20-ig mindkét hadsereg felderítést és megfigyelést végzett a sávjában és előkészületeket tett az ellenséges védelem áttörésére. December 20-án a délelőtti órákban a 46. hadsereg és a 4. gárdahadsereg csapatai csaknem egy időben lendültek rohamra. A 46. hadsereg főirányában tevékenykedő 10. gárda-lövészhadtest csapatai a hadművelet első napjaiban csak nehezen nyertek tért. Azonban a szárazföldi harc számára kedvezőbb időjárási viszonyoknak, valamint a hadtest sávjában harcba vetett 2. gárda-gépesített hadtestnek, illetve a 18. harckocsihadtestnek köszönhetően december 22-én már azt mondhatjuk, hogy eldőlt a térség sorsa. December 24-én az első szovjet harckocsik betörtek Budapestre, néhány nappal később pedig bezárult a főváros körüli gyűrű.

A 46. hadsereg és a 4. gárda-hadsereg támadásai a Margit-állás áttörésének érdekében 1944. december 20. és 27. között. (forrás: CAMO, Fond: 370, Opisz: 0006518, Gyelo: 0210, Kezdőoldal: 534, A 10. csatarepülő-hadtest harci jelentései a budapesti hadműveletről 1944. 12. 20. – 1945. 02. 13. között)

A szárazföldi csapatok harcában elvitathatatlan szerep jutott mindkét hadviselő fél esetében a légierőnek. A magyar és német haderőt a térségben a 4. Légiflotta légiereje támogatta. A Luftwaffe magyarországi hadszíntéren tevékenykedő repülőgépeinek számát illetően kevés pontos információ áll rendelkezésünkre.

Ebből fakad, hogy kutatásom során a 4. Légiflotta vonatkozó jelentéseit nem tudtam felhasználni. A szovjet jelentések valószínűtlenül magas számot említenek a 4. Légiflotta bevethető repülőgépeivel kapcsolatban, így ezekre sem támaszkodhattam. A vonatkozó szakirodalom sem szolgált pontos számadatokkal 1944 decemberére vonatkozóan, azonban a William H. Tantum és H. J. Hoffschmidt által írott, „The Last Year of the Luftwaffe” című monográfiában szerepel egy részletes táblázat, amely a 4. Légiflotta 1945. január 10-i eszközállományát foglalja össze. A táblázat összesítése alapján ezen a napon a légiflotta 588 különböző típusú repülőgéppel rendelkezett. Ebből a számadatból indultam ki, amikor összesítettem a 4. Légiflottával szembenálló szovjet 5. és 17. légihadsereg – 1944. december 20. és 1945. január 9. között – által lelőttnek jelentett német repülőgépek számát. Ebben az időintervallumban a két légihadsereg gépei összesen 307 ellenséges repülőgépet semmisítettek meg. Ezt hozzáadva az 1945. január 10-i számadathoz, 895 bevethető repülőgépet kapunk 1944. december 20-ra. Ez nyilvánvalóan – a jelentések esetleges pontatlanságai miatt – csak közeli becslésnek tekinthető, mégis közelebb visz a valós adatokhoz.

Amint arra fentebb már utaltam, a 3. Ukrán Front csapatainak támogatását a Front sávjában tevékenykedő 17. légi hadsereg biztosította. Ennek alárendeltségébe tartozott a 10. csatarepülő-hadtest 295. vadászrepülő-hadosztálya, amelynek 31. vadászrepülő-ezredében harcolt az ekkor 24 éves Nyikolaj Mihajlovics Szkomorohov százados. Szkomorohov 1942. novembere óta harcolt a Vörös Hadseregben. Két év és egyhónapnyi szolgálata alatt – amikorra első alkalommal kiérdemelte a Szovjetunió Hőse kitüntetést – valamivel több mint száz légiharcban vett részt, amelyek során 25 ellenséges repülőgépet lőtt le. E huszonötből utolsó négy légigyőzelmét Kápolnásnyék térségében aratta 1944. december 21-én a délutáni órákban LA-5 vadászgépével.

Nyikolaj Mihajlovics Szkomorohov százados 1945 augusztusa után (forrás: CAMO, Fond: 20541, Opisz: 0000001, Gyelo: 0003, Kezdőoldal: 1, A 10. csatarepülő-hadtest hadi útja a Nagy Honvédő Háborúban)

A harcok ezen időszakában a vadászpilóták tevékenysége főként három feladatra korlátozódott: a bombázók vagy csatarepülők kíséretére, őrjáratozásra a harcoló csapatok fölött, vagy pedig – általában párban végzett – „vadászatra”. Miután a német légierő a hadművelet első napjától kezdve nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy megakadályozza a támadás kibontakozását, több csoportban, tömegesen vetette be vadász- és csatarepülőgépeit.

A szovjet pilóták megfigyelései alapján ebben az időben a német fél legjellemzőbb harcászati technikája a tömeges repülőgépbevetéseken alapult. A harci feladat sikeres teljesítése és a veszteségek minimalizálásának érdekében általában több lépcsőben érkeztek meg a szovjet légtérbe a német repülőgépek. Elsőként 2500-3500 méteren a ME-109-es vadászgépek tűntek fel, amelyek 6-8 gépből álló csoportokban felvették a harcot a riadóztatott szovjet vadászokkal. 2-3 perccel később és másfél kilométerrel alacsonyabban beérkeztek az FW-190-es csatarepülőgépek (ssatarepülőgép feladatkörben való alkalmazásról van szó) 12-40 gépből álló csoportokban, hogy csapásokat mérjenek a szovjet csapatokra, amíg a vadászgépeket lefoglalják a saját vadászok. Ezt megfelelő időjárási körülmények között a szovjetek járőrözéssel tudták csak kivédeni, amely szükségessé tette a vadászok folyamatos igénybevételét, amint erről a harcokban részt vevő egyik szovjet pilóta is megemlékezik:

„A feszített harci munka napjai voltak ezek. Szó szerint a frontvonal fölött lógtunk, csak azért tértünk vissza a repterünkre, hogy tankoljunk és feltöltsük a lőszerkészletet.”

Amint az a fellelt dokumentumokból megtudható, a szovjetek rendelkeztek RUSZ-2 „Redut” lokátor kocsikkal, azokat azonban az arcvonaltól messze, mélyen a saját vonalak mögött helyezték el, így a 2000 méteren repülő ellenséges gépeket legfeljebb 20 kilométerről tudták felderíteni. A radarfelderítés hatékonysága természetesen javítható volt, ha az arcvonalhoz közelebb helyezték el az eszközöket, esetleg azokat mint figyelmeztető, irányító állomás használták.

Szovjet LA-5 vadászrepülőgép sziluettje (forrás: https://russiainphoto.ru / Arkagyij Sajhet magángyűjteménye)

Ilyen körülmények között zajlottak tehát a térség légiharcai. 1944. december 21-én a szovjet 10. gárda-lövészhadtest csapatai Pázmánd és Vereb térségében vívtak kemény harcokat az ott védekező német, valamint felbomlott, kisebb létszámú magyar csapatokkal. Ezen a napon a délelőtt folyamán harcbavetésre került Pázmándtól keletre a szovjet 2. gárda-gépesített hadtest azzal a céllal, hogy észak felé támadva törje át a német védelmet. A délutáni órákban a német 6. és 8. páncéloshadosztályok páncélozott harccsoportjai is harcba léptek Nadap, Vereb és Kajászó térségében. Elképzelhető, hogy éppen ezen páncélozott harccsoportok támogatására indítottak csatarepülő támadást a németek a szovjet csapatok ellen Velence és Kápolnásnyék térségében 16 óra előtt nem sokkal.

Ugyanekkor értesítették a 10. csatarepülő-hadtest egyik irányító állomásáról a Kápolnásnyék közelében „vadászaton” részt vevő Szkomorohov századost és társát, Filippov alhadnagyot, hogy tőlük nyugatra, 1800 méteres magasságban egy csoport FW-190-es közeledik. A 26 csatarepülőgép 3 csoportba rendeződve érkezett meg a támadó szovjet csapatok fölé és felkészült azok megtámadására. Röviddel észlelésük után Szkomorohov hátulról berontott az egyik alakzatba és lelőtt egy repülőgépet, amely Kápolnásnyék délkeleti részén a földbe csapódott. A támadás hatására a csoport szétesett, visszafordult és alacsonyrepülésben igyekezett visszatérni a saját területek fölé. Nem sokkal később megérkezett egy újabb, 8 gépből álló csoport, amely kisebb magasságból a szovjet csapatok területét kezdte bombázni. Szkomorohov felülről rácsapott erre a csoportra, így a gépek kénytelenek voltak a felhőzet fölé emelkedve véletlenszerűen ledobni bombáikat. E támadás folyamán a százados egy újabb FW-190-est lőtt le. Ezt követően Szkomorohov fedezte Filippov alhadnagy támadását, aki viszonylag kis távolságból, 50-60 méterről egy újabb csatarepülőt lőtt le, amely az irányítóállomás közelben zuhant le. A következő rácsapás alkalmával Szkomorohov ismét hátulról próbálta lelőni az egyik „Fókát”, amely valószínűleg a szétugrasztott csoporthoz tartozott, az azonban sikeresen kitért és elszakadt a századostól. A továbbiakban a páros még két ellenséges repülőgépet vadászott le, amelyek megpróbáltak a saját vonalak felé elmenekülni. A harcot az irányítóállomásról a 10. csatarepülő-hadtest parancsnoka, Oleg Viktorovics Tolsztikov altábornagy folyamatosan követte és rádión gratulált a két pilótának.

CAMO, Fond: 20541, Opisz: 0000001, Gyelo: 0003, Kezdőoldal: 1, A 10. csatarepülő-hadtest hadi útja a Nagy Honvédő Háborúban.

Az összecsapás során a géppár 5 ellenséges repülőt lőtt le, főképp Kápolnásnyék és Pázmánd légterében, ezek közül 3 légigyőzelmet Szkomorohov könyvelhetett el. Ezen a ponton egyes jelentéseknél eltérés mutatkozik a lelőtt ellenséges gépek számát illetően, ez azonban csak abból adódik, hogy a harci jelentések és műveleti összefoglalók egy része a napi légigyőzelmeket jelenti (ezekben írnak Szkomorohov 4. légigyőzelméről), míg másik részük egyedül a fent bemutatott „vadászat” eredményeit közli.

Utóbbiak között említhetjük Szkomorohov felterjesztését a Szovjetunió Hőse címre. Erre 1944. december 28-án került sor, így Szkomorohov 25. légigyőzelme – az a bizonyos FW-190-es, amely János-tanyától délre csapódott be és amelynek tragikus sorsa ellenfele harci dicsőségét hozta el – feltette a pontot az i-re (vagy stílszerűen a Герой Советского Союза esetében a breve jelet az й-re). A felterjesztést a legmagasabb szinten is elfogadták, így a százados 1945. február 23-án megkaphatta a rangos kitüntetést. Ezt követően 1945. március 16-án, ugyancsak a magyarországi harcok során elért 35. légigyőzelem után parancsnoka másodszor is felterjesztette a Szovjetunió Hőse címre, így lett 1945. augusztus 18-án a Szovjetunió kétszeres hőse.

A fentiek alapján részletes betekintést kaphattunk egy magyar hadszíntér felett 1944 végén légi harc lefolyásáról és egyéni hősiességről. Fontos kiemelni, hogy a szakirodalomban 1944 elején passzívnak leírt Luftwaffe helyi szinten – még ha megfeszített munkával is, – de képes volt arra, hogy létszámfölényt alakítson ki a Vörös Hadsereg légierejével szemben.

Berta Kristóf

Irodalomjegyzék:

Interneten elérhető (irattári) források

CAMO (Centralnij Arhiv Minyisztersztva Oboroni Rosszijszkoj Fegyeraciji) / Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Irattára (Podolszk)

Fond: 33, Opisz: 11458, Gyelo: 709, FILIPPOV, Ivan Filippovics / jelentés végleges veszteségről

Fond: 33, Opisz: 793756, Gyelo: 60, Nyikolaj Mihajlovics Szkomorohov felterjesztése (I.)  a Szovjetunió Hőse címre

Fond: 327, Opisz: 00004999, Gyelo: 0229, Kezdőoldal: 1, Az 5. légi hadsereg 1944 decemberi harci naplója

Fond: 327, Opisz: 00004999, Gyelo: 0292, Kezdőoldal: 1, Az 5. légi hadsereg 1945 januári harci naplója

Fond: 370, Opisz: 0006518, Gyelo: 0210, Kezdőoldal: 433, A 10. csatarepülő-hadtest harci eseményeinek összefoglalója

Fond: 370, Opisz: 0006518, Gyelo: 0310, Kezdőoldal: 1, A 17. légihadsereg 1944 decemberi harci naplója

Fond: 370, Opisz: 0006518, Gyelo: 0341, Kezdőoldal: 207, Jelentés a 295. vadászrepülőgép-hadosztálynak a budapesti hadműveletben végzett harci munkájáról

Fond: 370, Opisz: 0006518, Gyelo: 0437, Kezdőoldal: 1, A 17. légihadsereg 1945 januári harci naplója

Fond: 401, Opisz: 9511, Gyelo: 445, Kezdőoldal: 1, A 46. hadsereg harci naplója

Fond: 20259, Opisz: 1, Gyelo: 54, Kezdőoldal: 1, A 295. vadászrepülő-hadosztály harci naplója

Iremember.ru

Részlet Mihail Dmitrijevics Cikin főhadnagy, a 31. vadászrepülőgép-ezred repülőrajparancsnokának visszaemlékezéséből.

(fordította: Sárosi Ádám) (utolsó megtekintés 2021. 11. 13.)

Szakirodalom

TANTUM, William H. – HOFFSCHMIDT H. J.: The Last Years of the Luftwaffe, Old Greenwich, WE Inc. 1969.

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket