„Légy archeologussá!” – 200 éve született a magyar régészettudomány atyja

200 éve, 1815. április 12-én Pozsonyban született Rómer Flóris Ferenc, „a régészettudomány atyja”. A német ajkú, iparos családból származó fiú bencés szerzetes lett, a szabadságharcban való fegyveres részvételéért az önkényuralom hosszú várfogságra ítélte. Szabadulása után egy ideig háttérbe szorult, eközben bejárta a Bakonyt, megfigyeléseit pedig nyomtatott formában kiadta. Ipolyi Arnold hatására a természettudományokat a régészetre cserélte fel, Rómer visszaemlékezése szerint a címben idézett szavakkal buzdította őt a váltásra. Egy nagy formátumú 19. századi polihisztor életére és szerteágazó munkásságára emlékezünk.

Rómer Flóris. Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

A bencés tanár

Rómer édesapja, aki szintén a Ferenc nevet viselte, Bécsből vándorolt Pozsonyba, ahol cipészműhelyt és üzletet nyitott. 1810-ben vette feleségül a polgári családból származó Vetser Annát, a hitves révén a városi polgárjogot is elnyerte. A házasságból három fiú született: Ferenc, József és Károly. A szülők gondosan nevelték gyermekeiket, tanulmányaik során a magyar és a szlovák nyelvet is elsajátították. A legidősebb fiú Tatára, majd a trencséni piarista gimnáziumba került, 1825-től pedig a bencés gimnázium diákja lett szülővárosában. A rend nagy hatással volt rá, elhatározta, hogy belép a szerzetesek közé. 1830. október 16-án Pannonhalmán kezdte meg noviciátust, ekkor vette fel a Flóris (Florián) nevet. Szent Márton-hegyét Győr és Bakonybél követte, ez utóbbi apátja, Guzmics Izidor (1786-1839) támogatásával a történelem, az irodalom és a rajz területén bontakoztatta ki tehetségét, botanikai ismereteket sajátított el, a környéken végzett kirándulásokkal pedig egy életre elkötelezte magát a természet mellett. 1834 őszén ismét Pannonhalmán találjuk, a teológiai tanulmányok mellett részt vett a könyvtár rendezésében. 1838. július 26-án szentelték pappá, azonban feszített életmódja miatt a rend elöljárói Tihanyba küldték pihenni, a nyugodt környezet pedig megfelelő körülményeket biztosított, hogy fel tudjon készülni a bölcsészeti szigorlatára.

1839 őszén a győri bencés gimnáziumban állt munkába. Kezdetben latint és magyar nyelvet tanított, de külön engedéllyel inkább a természetrajzot oktatta. Módszere az újdonság erejével hatott:

„kitűnő és kedvelt tanár hírében állt akkor, leginkább azért, mert nem könyvből magyarázott, hanem az élő természetet tárta föl tanítványai előtt, kikkel sűrűn tett kirándulásokat”.

Az eredményesség láttán a Pozsonyi Királyi Akadémia őt kérte fel a természetrajz és a mezei gazdászat tanítására. A népszerűség azonban szemet szúrt tanártársainak, akik a főapátnál különböző „fegyelmi problémákra” hivatkozva megrovást eszközöltek ki, a döntést Rómer – teljesen érthető módon – nehezen fogadta el. Ugyanakkor mindennél nagyobb elismerést jelentett számára, hogy 1847 végén meghívták a fiatal Habsburg József főherceg mellé nevelőnek.

A szigligeti vár alaprajza Rómer Flóris jegyzetfüzetéből. Forster Központ

Szabadságharc, várfogság, mellőzés

Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei Rómert is elérték. Jelen volt a Nemzeti Múzeumnál szeptember 30-án a Jellasics ellen toborzó gyűlésen, majd a pozsonyi sáncmunkákat irányította. Lelkesedését jól adja vissza Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum későbbi vezetője.

„Itt láttam egy erős vastag tisztet is, ki a sáncolási munkákra felügyelt; láttam mindjárt, hogy nem született és kitanult katona; professzor volt, bencés barát, későbbi jó barátom Rómer Flóris…”

November 13-i dátummal Felhívás volt hallgatóimhoz! címmel kiáltványt tett közzé, amelyben saját példáján keresztül buzdított a fegyveres küzdelemre:

„Ha egy 18 éve egészen elütő, gondtalan, sőt kényelmes életet folytató férfiú egy altiszti állás kedvéért otthagyta a biztos tanszéket, hogy teljesen a haza szolgálatának szentelje magát, miért nem ragadnátok meg ti, határozott életpálya nélkül lévő ifjak a legszebb alkalmat arra, hogy jobbat tegyetek, mint nyomorult filiszterek módjára az unalomtól és tétlenségtől megpenészedni.”

Dr. Római – mert ezen a néven írta alá a lelkesítő sorokat – végigharcolta az egész téli hadjáratot, az 1849. április 6-i isaszegi csatában katonáival megakadályozta az osztrákok hátba támadását, küzdött a váci ütközetben, majd ott volt Buda felszabadításánál. Amikor századát 1849. augusztus 2-án Debrecennél felmorzsolták, az emigráció mellett döntött, de elfogták és szülővárosába szállították. A pozsonyi katonai törvényszék november 24-én nyolc évi vasban történő várfogságra ítélte.

„Nyilvánvaló is, milyen vonzerőt fejtett ki a meggondolatlan és később felizgatott ifjúság körében az a tény, hogy professzoruk a szerzetes-tanár kényelmes sorsát felcserélte a közkatona veszélyekkel és fáradságokkal teli életével.” – olvasható a vádiratban.

A nyolc évből ötöt le is töltött, kettőt Olmützben, a többit pedig Josefstadtban. Jó kezekben szerette volna tudni könyv-, növény-, madár- és képgyűjteményeit, ezért ezeket édesanyjára ruházta. A hosszú évek alatt Rómer egyáltalán nem tört meg, sokat olvasott, franciául tanult, festett, rajzolt, sőt még egy könyvkötő műhelyt is berendezett. A vele együtt raboskodó Tóth Ágoston honvéd ezredestől pedig kartográfiai ismereteket sajátított el. Visszautasította testvére javaslatát, aki kegyelmi kérvény megírását javasolta neki.

„Ám porladjanak itt csontjaim, de azt, amit Te kiengesztelődésnek nevezesz, én pedig a legnagyobb becstelenségnek tartok, többé ne említsd!”

A szabadulást végül Ferenc József és Erzsébet 1854-es házasságkötése hozta el, a jeles esemény alkalmából ő is az amnesztiában részesültek között volt. Hazaérkezése után azonban sehol sem taníthatott, illetve a bencés elöljárók Bakonybélbe küldték vezekelni, mivel az egyházi törvények szerint rendjét engedély nélkül hagyta el a szabadságharc idején. A rendőrség is megfigyelés alá vonta, két éven át minden lépését és megnyilatkozását regisztrálták. Méltánytalan helyzetéből József főherceg emelte ki, aki beajánlotta nevelőnek a Szuborits családhoz. Az is felmerült, hogy a szintén a papi hivatást választó József öccse halála után ő legyen az utóda a magyarkimlei plébánián, de ezt a hatóságok megakadályozták.

A Magyar Nemzeti Múzeum magyar régiségei. Vasárnapi Ujsag

Végül Schwabenau Antal sietett a segítségére. A császári és királyi tanácsos neves ásványgyűjtőként is tevékenykedett, Zirc környékét Rómerrel közösen járta be. Neki köszönhetően Rómer visszakerült a győri főgimnáziumba, és rendőrök is felhagytak a zaklatásával. Újult erővel látott munkához, szabadidejében bebarangolta a Győrt és vidékét, archeológiai és természettudományi megfigyeléseket tett, gyarapította az iskola szertárát és gyűjteményeit. A varázslatos Bakony már korábban is fontos szerepet játszott az életében, ezért kísérletet tett a térség tudományos feltérképezésére. A gyűjtőutakról és megfigyelésekről Szünnapi levelek E. F. k….i lelkész barátomnak címmel 14, Ebenhöch Ferenc koroncói plébánosnak írt levélben számolt be a Győri Közlöny 1859. évfolyamában. A cikkek egy évvel később önálló kötetben – A Bakony, természetrajzi és régészeti vázlat címmel – napvilágot láttak. A kezdeményezés szokatlanságát ő is érezte:

„A honismertetés ezen, eddig járatlan, terén kalauz nélkül indulva, magamnak mintegy utat törve, szerzett tapasztalatimmal másokat hasznosan mulatni, és mulatva tanítni volt főcélom.”

A szakmai elismerés sem váratott soká, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, székfoglaló előadását 1861. június 17-én tartotta Magyarország földirati és terményi állapotáról a középkorban címmel.

Természettudósból régész

Rómer pályáját természettudósként kezdte, de a régmúlt emlékeinek megörökítését is lényegesnek tartotta. Kirándulásai során több régészeti megfigyelést tett, tapasztalatait megosztotta a már említett Ebenhöch Ferenccel, a korszak egyik jelentős gyűjtőjével. A „pályamódosításban” Ipolyi Arnoldnak jutott a legnagyobb szerep, aki ekkor a Pozsony megye nyugati határán fekvő Zohor plébánosa volt.

Ipolyi Arnold (1823-1886) püspök, a magyar művészettörténet-kutatás egyik úttörője. Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

„… a jeles férfiútól egy-két nap alatt többet tanulhattam régészeti törekvéseimre nézve, mintha hónapokon keresztül lapozgattam volna a legbecsesebb könyvtár kincseit. Ipolyi maga egy eleven könyvtár …”

– idézte fel a beszélgetéseket Rómer. Az 1885-ös országos régészeti közgyűlésen pedig a sorsdöntő pillanatról emlékezett meg.

„Az egyik fürkészeti utjaban sz. László hermája volt a vizsgálódási tárgy, így szólt hozzám a magával minket ragadó falusi lelkész: Hazánkban van elég természetbuvár, régészek nagyon is kevesen vagyunk; te valamikor felléptél e téren, térj át hozzánk s légy archeologussá! Én és archeológus? Én, ki a természettant tanítottam, aztán öt évig könyvkötői munkával életemet tartottam fenn, én ki az ujabb tudománytól egészen elmaradtam? De a zohori papnak lelkesítő szavai, annak minden ablakát elfoglaló cserépgyűjteményei, a kirándulás Szt.-Györgyre és vidékére tanulságos vezetése alatt, és én Vale-t mondék a gyűjtésnek, elajándékoztam gazdag természeti gyűjteményeimet s lettem régésszé.”

A természetjárások során Rómer figyelme mindenre kiterjedt, legyen szó őskori halomról vagy sáncról, római sírkőről, illetve középkori templomról, alapossága már a Bakony című művében is tetten érhető:

„…. félretéve a kényelem minden élveit, a forró nap, az alkalmatlan- szél és az egészséget fenyegető eső dacára bebarangolom hegy-völgyeinket, pusztáinkat, szikláinkat; felmászom elhagyatott váraink ormaira, felkeresem életveszedelemmel falusi tornyaink harangjait, kúszom a dohos pincékbe és odvas barlangokba és pedig sokszor minden kedvező eredmény nélkül, sokszor egy pár kő darab vagy elhányt cserépért, igen sokszor pedig azért, hogy meggyőződvén arról, miszerint az ajánlott helyen semmi sincs, többé oda ne fáradjak.”

A látottakat jegyzetfüzetekben rögzítette, több esetben csak néhány vázlat utal az adott régészeti jelenségre, közülük számos kizárólag már csak Rómer rajzaiból ismert.

A tudományos közélet a fővárosba szólította, és ő is új kihívásokra vágyott. Győrben komoly eredményeket hagyott hátra, például Ráth Károly levéltárossal együtt alapítója és szerkesztője volt a Győri Történeti és Régészeti Füzetek című időszaki kiadványnak. A Magyar Tudományos Akadémia a hazai régészet és a műemlékvédelem előmozdítására 1858-ban létrehozta az Archaeológiai Bizottságot. Két évvel később Rómert is beválasztották sorai közé, aki 1863-tól átvette a titkári feladatokat, illetve az Archaeológiai Közlemények szerkesztését. A fővárosban további komoly feladatok várták: a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának őre, illetve a katolikus főgimnázium igazgatója lett, az egyetemen régiségtant és numizmatikát oktatott.

Megismerni „hazánk régi lakosainak életmódját, szokásait, szükségeit” – így határozta meg Rómer a régészet célját az 1865-ben megjelent Műrégészeti kalauz című művében. Módszertani szempontból több úttörő gondolat köthető a nevéhez. Felvetette az állatcsontok és a tárgyak anyagvizsgálatának a fontosságát, ezek napjainkban önálló tudományágat alkotnak. Hangsúlyozta, hogy a temetkezéseknél a családi viszonyokra lehet következtetni.

„A halottak […] pontosan megőrzik a szokásokat, a használati eszközöket, a mindennapi és kultusztárgyakat. Tájékoztatnak a szegények és gazdagok, férfiak és nők helyzetéről, a szerszámok pontos fejlődéséről, a fémek használatának előrehaladásáról, idegen országokkal való kereskedelemről.”

Nagy elismerést jelentett, amikor Pulszky Ferenc igazgató javaslatára 1869. július 1-től a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának vezetését bízták rá. Az állás – vallomása szerint – élete egyik „legfőbb vágya” volt. Jól ismerte az ország első múzeumát, mivel tagja volt annak a bizottságnak, amelyik 1863-ban az intézmény reformjával kapcsolatban fogalmazott meg javaslatokat, illetve kutatóként is többször járt az impozáns falak között. Tisztségét 1877. november 16-i lemondásáig töltötte be, kilenc éves működése során az előző évtizedekhez képest jóval több tárggyal gyarapította gyűjteményeit. Képes kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában – Illustrierter Führer in der Münz- und Alterthumsabtheilung des ungarischen National-Museums – címmel magyar és német nyelvű gyűjteményi vezetőt készített. A Magyar Nemzeti Muzeum feliratos emlékei címmel magyarra fordította és kiegészítette Ernest Desjardins francia epigráfus munkáját. Irányításával megkezdődhetett a gyűjtemények szakszerűbb rendezése, illetve szívén viselte a Múzeumkertben felállított római kövek sorsát, a főlépcső alatti, korábban lomtárként használt helyiséget lapidariummá alakíttatta át.

Az Érem- és Régiségtár leltárkönyve Rómer Flóris idejéből. Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Adattár

Nemzetközi hírnév

Mindent megtett azért, hogy a magyar tudományos élet bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe, és nehezen viselte, hogy a magyarországi emlékanyagot külföldi tudósok publikálták.

„… s ha szégyenpír nélkül eltürhetjük, hogy ismét Mommsenek jöjjenek hazánkba a római feliratokat hitelesítendők és birtokunkban lévő kincsek fölött bennünket felvilágosítandók”

– utalt a kiváló német szakember, Theodor Mommsen 1857-es magyarországi útjára. Ő maga kiterjedt levelezést folytatott, többször járt külföldön az ottani emlékanyag és a tudományos kapcsolatok elmélyítése végett. Megbízták az 1867-es párizsi világkiállításra küldendő régészeti kollekció összeállításával (Catalogue des objets de l’histoire du travail hongrois á l’Exposition universelle de 1867, á Paris címmel ezt publikálta is), illetve Xantusz Jánossal közösen válogatta az 1873-as bécsi világkiállításon bemutatott „háziipari” tárgycsoportot.

Erőfeszítései nem voltak hiábavalók: 1876-ban Budapest adott otthont VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Antropológiai kongresszusnak. A két évvel korábbi stockholmi kongresszuson Rómer Flóris elérte, hogy a következő találkozót Budapesten tartsák meg. Sokan kételkedtek, de a rövid idő elegendőnek bizonyult a szervezésre, a gigászi feladatból Rómer mellett Pulszky Ferenc is kivette a részét. Nyilvánvaló volt ugyanis számukra, hogy a sikeres megvalósítás esetén a magyarországi régészet kitörhet a Kárpátok bércei közül. A vidéki gyűjtemények bekapcsolását szolgálta az 1875. március 5-én kibocsátott kiáltvány: „A congressus tartalma alatt a fővárosban olyan kiállítás fog a történelem előtti tárgyakkal szerveztetni, mely nemcsak a nemzeti muzeumok összes efféle kincseit foglalja magában, hanem a magyarhoni vidéki muzeumoknak és egyes szakférfiak ősrégi tárgyak gyűjteményeiből tünteti fel a legtanulságosabb példányokat természetben, vagy teljes okadatolt lajstromokban, rajzokban vagy gipszöntvényekben.” Rómer fáradhatatlannak bizonyult, és sikerült a sajtót teljesen az ügy mellé állítania.

Méry Imre levele az ősrégészeti kongresszusra küldött tárgyakról. Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Adattár

A kongresszus 1876. szeptember 4-én, a kiállítás szeptember 9-én nyílt meg. Az elért eredmények jól mutatták a hazai ősrégészeti kutatás magas színvonalát, amely leginkább Rómernek volt köszönhető. Egyrészt a gazdag, az ország vármegyéiből összegyűlt kiállítási anyag, illetve a lelőhelyeket szemléltető, a megyénként szervezett gyűjtők lelkes munkájával készült átfogó térkép, másrészt a magyarországi vonatkozású, az új kutatásokat bemutató előadások. A több száz magyar és külföldi résztvevő több nagyszabású kiránduláson vehetett részt, ahol a helyszínen szemlélhették meg a különböző ásatásokat. „Annyi bizonyos, hogy a kongresszus óta már nem ismeretlen föld többé Magyarország az ősrégészek előtt.” – állapította meg a korabeli hetilap. Rómer arról is gondoskodott, hogy a következő években francia nyelven kiadja az elhangzott előadások anyagát.

A régészet népszerűsítője

Rómer nagyon sokat tett azért, hogy a régészeti eredményeket a nagyközönség megismerhesse, a tudomány népszerűsítése mellett igyekezett a közvélemény figyelmét felhívni az értékek megóvására. Az egyik kunhalom lerombolása kapcsán Jókai Mór segítségét kérte:

„én mint nemzetünk egyik legtekintélyesb és legnépszerűbb iróját kérem: mondja meg azon hivatlan újkori török-tatároknak, hagyják érintetlenül azon egyedüli történelmi kútforrásainkat.”

A fellépést az indokolta, hogy a Jókai nevével fémjelzett Hon című folyóirat beszámolt egy „czölöp-kori” régészeti felfedezés szakszerűtlen kutatásáról.

„Fölötte sajnálom, hogy a leírás oly hiányos, és hogy a tanulságos mellékletek alkalmasint mind elvesztek. Mi czélra szolgálna már most a tudományos megvizsgálás? Ha legalább a gerenda kamrát felmérték, lerajzolták s irányát meghatározták volna! A hegedűt összezúzták, s most híjják a művészt, hogy annak tokját bámulja!”

A régészeti emlékanyag megóvása érdekében szükség volt a közvélemény tájékoztatására. Az 1868-ban elindított Archaeológiai Értesítőt használta ennek az egyik legjelentősebb fórumaként:

„hogy archaeologiai működésűnkről és az általános mozgalomról, mely ezen tudományban mutatkozik, az olvasó közönség minél hamarább és minél olcsóbban értesüljön”

– fogalmazta meg a bevezető gondolatot, rávilágítva a másik folyóirat, az Archaeologiai Közlemények szerkesztése körüli nehézkességére. Az új periódika valóban napra kész volt, mivel az első számok jelentős részét Rómer töltötte meg tartalommal. Ráadásul ő meg tudta találni a hangot a vidéki „szakkedvelőkkel”, mai szóval élve az amatőr, műkedvelő régészekkel. Az Archaeologiai Értesítőben Archeológiai levelek címmel önálló rovatban gyakorlati tanácsot adott nekik.

Visszavonulás a Partiumba

Rómer 1877-ben elnyerte a nagyváradi egyházmegye egyik kanonoki stallumát, s megvált a fővárosban viselt tisztségeitől. Ekkor már nem volt a bencés rend tagja, 1875-ben pápai engedéllyel a világi papságot választotta. A püspöki székhely viszonylagos elszigeteltséget jelentett ugyan, de hozzáláthatott régi tervének megvalósításához: terepbejárással meghatározni és jegyzékbe venni Bihar megye még meglévő régészeti és műemlékeit. Vezette a váradi várban előkerült középkori székegyház feltárását. A tetszhalott állapotból felélesztette a Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egyletet, támogatta a Bihari Múzeum létrejöttének terveit. Régi barátja, Ipolyi Arnold 1886-ban bekövetkezett halála nagyon megviselte, kedélyállapota pedig egyre romlott. 1888. augusztus 15-én megünnepelték áldozópapságának ötven éves jubileumát, majd nem sokkal ezután, 1889. március 18-án elhunyt. A korabeli sajtó megrendülten búcsúztatta a magyar tudományos élet „legbuzgóbb veterán bajnokát”.

Rómer Flóris nagyváradi kanonokként. Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Rómer Flóris mintegy 30 önálló kötetet és 450 tudományos közleményt publikált, mindez szerteágazó tevékenységének egyértelmű bizonyítéka. Foglalkozott a középkori falképekkel, monográfiát írt a régi Pestről, felkutatta az európai könyvárakban és gyűjteményekben őrzött Corvinákat, értékes megfigyeléseket tett közzé a bronzöntésről, felhasználta a műtárgyfényképezésben rejlő lehetőségeket, javaslatot tett az ipar- és céhtörténeti emlékek megőrzésére és feldolgozására – és a sort még hosszasan lehetne folytatni. Az idei Rómer Flóris Emlékév méltó keretet biztosíthat a tudós pap alakjának a felidézésére.

Rómer Flóris egykori síremléke a nagyváradi temetőben. Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Adattár

Szende László

Ajánlott irodalom:

Hampel József: Emlékbeszéd Rómer F. Flóris rendes tagról. Budapest, 1891. (Rómer szakirodalmi munkásságának jegyzékével); Kumlik Emil: Rómer Flóris élete és működése. Pozsony 1907.; Bóna István: Rómer Flóris, az ősrégész. Régészeti Dolgozatok, 1. (1958), 23-31.; Banner János: Rómer Flóris emlékezete. Arrabona, 1. (1959), 6-26.; Sz. Máthé Márta: Rómer Flóris bihari munkássága. (A bihari útinapló). A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1974. 283-346.; Rákóczi Katalin: Rómer Flóris hadbírósági pere. Arrabona, 14. (1972), 317-325.; Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Fraknói Vilmos. Egyház, műveltség, történetírás. Válogatta: Rottler Ferenc. Budapest, 1981.; Bardoly István: Rómer Flóris élete, irodalmi munkássága. Műemlékvédelem, 32. (1988), 223-243. (A Rómerre vonatkozó szakirodalom összegyűjtésével); D. Matuz Edit: Adatok Rómer Flóris kéziratos hagyatékából Pest-Buda középkori történetéhez. Budapest Régiségei, 1992. 11-32.; R. Várkonyi Ágnes: Egy pozitivista történész a bencés rendben. Rómer Flóris (1815-1889). In: Mons Sacer II. Szerk.: Takács Imre. Pannonhalma, 1996., 290-308.; Valter Ilona: Rómer Flóris Ferenc (1815-1889). Budapest, 2006.

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket