Lincoln, az amerikai próféta-elnök és az amerikai polgárháború hősei

Százötvenöt évvel ezelőtt, 1865. április 14-én nagypéntek este, néhány perccel 10 óra után a washingtoni Ford Színház könnyen megközelíthető, szerény díszpáholyába belépett egy John Wilkes Booth nevű színész és hátulról fejbe lőtte az Egyesült Államok 16. elnökét, majd ezt követően elmenekült a színházból. Abraham Lincoln, vagy csak népszerű becenevén „Honest Abe” volt az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki merénylet áldozata lett, hiszen másnap reggel fél nyolckor belehalt fejsérülésébe a színházzal szembeni Peterson House-ban. A marylandi, tehát északi származású, ellenben radikális konföderációs szimpatizáns Booth nem tudta megemészteni, hogy négy nappal korábban a Déli amerikai seregek főparancsnoka, Robert E. Lee tábornok, Gettysburg hős hadvezére letette a fegyvert és kapitulált egykori West Point-i akadémiai évfolyamtársa, Ulysses S. Grant tábornok északi hadseregparancsnok előtt, a virginiai Appomattox kisváros törvényszékének épületében. A sors fura fintora, hogy a Lincoln elnök által kezdeményezett és felállított amerikai szövetségi Secret Service (Titkosszolgálat) mindössze 5 főállású nyomozója akkoriban nem az elnök biztonságáért felelt, mint napjainkban, hanem az amerikai dollár védelmét voltak hivatottak szolgálni a nagyon elterjedt, főleg déli eredetű pénzhamisítás elleni harcban. Népszerű történet, miszerint az elnök egy nappal meggyilkolása előtt elmondta egyik titkosrendőrének fura rémálmát, miszerint hamarosan megölik. Prófétikus személyiségéhez és kultikus életéhez ez a momentum is részben hozzájárult, amelyet hűen tükröz a washingtoni Mall sugárutat lezáró impozáns és igencsak monumentális emlékműve, ahová minden évben amerikaiak milliói zarándokolnak el mint az amerikai polgári hitvallás fő templomába. 

Lincoln elnök profétikus szobra 1920-ból, a Lincoln Emlékműben, az „Unió Templomában”

(forrás: Lincoln Memorial Washington D.C.)

Az immár világhíressé vált amerikai titkosszolgálatnak majdnem fél évszázadot kellett várnia egy újabb amerikai elnök, William McKinley 1901-es meggyilkolásáig, hogy a Kongresszus felhatalmazza őt, hogy elsőszámú feladata legyen a szövetségi kormányzati szervek és különösképpen az amerikai elnök és családja védelmének biztosítása.

Booth és titkos washingtoni konföderációs ellenálló társai eredetileg Lincoln elnök, Johnson alelnök, illetve Seward külügyminiszter elrablását tervezték, de Lee tábornok kiábrándító fegyverletétele és mindennemű ellenállás, tiltakozás beszüntetésére tett nyilatkozata sokkal drasztikusabb lépésre kényszerítette az amerikai fővárosban tevékenykedő konföderációs ellenálló sejt tagjait: az immár félistenként tisztelt kultikus alakká váló Lincoln elnök meggyilkolására. Lincoln elnököt a déli államok felett uralkodó zsarnoknak tartotta Booth, és feltehetőleg erre utalt, amikor a gyilkos lövése után a római császár Julius Caesar meggyilkolásakor híressé vált szállóigét kiáltotta a ledöbbent színházi közönség felé: „Így járjanak a zsarnokok!” Booth és bűntársai után természetesen hajtóvadászat indult és 10 nappal később a virginiai Port Royal egyik pajtájában rátaláltak, ahol a tűzpárbajban egy katona állítólag lelőtte vagy inkább valószínűleg öngyilkos lett. Négy bűntársát, köztük a szeretőjét nem sokkal később, júliusban felakasztották.

John W. Booth merénylete Lincoln ellen a Ford Színházban

(forrás: hu.wikipedia.org)

Az alábbiakban felvázoljuk Lincoln elnök személyiségét, korai népszerűtlenségének okait, és későbbi elsöprő népszerűségének, megdicsőülésének titkait, illetve a vérzivataros amerikai polgárháború és a tragikus sorsú Lincoln elnök harcához számos módon közvetetten csatlakozó magyar vonatkozásokat is, Kossuth híres 1852-es columbusi beszédétől az európai szabadságharcos hadvezérek, a legendás ’48-ok (48-ers) fontosságáig.

Lássuk tehát milyen személyiség állt az egyik legnépszerűbb és George Washington, Thomas Jefferson, Franklin D. Roosevelt elnökök mellett talán a legnagyobb tekintélynek, elismertségnek örvendő mártír-elnök nem túl megnyerő kinézetű portréja mögött? Ez utóbbi részlet, mármint a fizikai megjelenése is fontos tényezőnek bizonyult Lincoln politikusi alkatának és nemzetvezetői személyiségének alakulásában, hiszen a szegény sorsú, autodidakta, kis híján 198 cm magas, szikár hórihorgas ügyvéd politikusnak sokan tanácsolták, — például befolyásos New-York-i barátai, többek között egy 11 éves kislány rajongója, Grace Bedell és a makói származású Pulitzer József is — hogy inkább növesszen körszakállat, és viseljen gyakran kalapot, hogy kissé „megnyerőbb és kedvezőbb, úriemberesebb (more gentlemanly) külalakot nyerjen az elborzasztó ’csontváz-alkatú’ megjelenése miatt…”[1] Nem túl vonzó, sőt inkább előnytelen megjelenésével is tisztában levő Lincoln mindezt nagyszerű humorral, állandó anekdota történetekkel, nagyfokú szerénységgel és az évek során egyre jobban csiszolódó, illetve tökéletesedő retorikai képességével kompenzálta. Természetesen a körszakáll és magas kalap viselése mellett.

Lincoln elnök arcképe

(forrás: American Presidential Photo Gallery)

Abraham Lincoln egy igazi vadnyugati telepes gazda (frontiersman) fiaként született egy nagyon egyszerű, vadnyugati rönkházban (logcabin) a kentuckybeli Hodgenville egyik tanyáján 1809-ben. Amint a későbbiekben ő maga is gyakran anekdotázott rideg gyerekkorán, mondhatni úgy élt, és olyan ágról-szakadtan nézett ki, mintha egy J. F. Cooper regényből lépett volna elő. Saját bevallása szerint nem is tudta hogyan tanult meg írni-olvasni, számolni, főleg, hogy csupán tíz évesen elveszítette virginiai származású édesanyját is. Népszerű becenevén Abe, egy vidéki farmon nőtt fel háziállatok társaságában, egy kiterjedt ősrengeteg erdő szélén, ahol többnyire csak medvék, vaddisznók és indiánok betörései zavarták a telepesek hétköznapjait. Siheder ifjúként Lincoln az amerikai hadsereg, illetve illinoisi népfelkelő milícia századosaként részt vett az 1832 tavaszán lezajló híres Black Hawk hadjáratban az indiánok ellen. Habár aktív harctéri tapasztalatokat nem szerzett, de olyan neves személyiségekkel szolgálhatott együtt, mint Zachary Taylor, a későbbi amerikai elnök, vagy három évtizeddel később a legfőbb politikai riválisává váló Jefferson F. Davis, a Déli Konföderáció első és utolsó elnöke.

Az ifjú tartalékos katonatiszt a későbbiekben többnyire önképző módon kitanulta a jogász szakmát, és nyolc év alatt sikeres ügyvéddé vált Illinois államban, kollégái elmondása szerint úgy dolgozott, mint egy soha meg nem álló gép. Sőt ambíciózus, a vadnyugati határvidéken (frontier) acélosodott és megalkuvást nem ismerő személyisége folytán Illinois állam egyik szenátori tisztségéért is ringbe szállt 1858-ban Stephen A. Douglas ellenében. Habár a szenátori helyért folytatott harcban alulmaradt, de a kampánya és retorikai fordulatai révén neve és érdekes személyisége országos ismertségre tett szert, amely igencsak hasznosnak bizonyult az 1860-as elnöki kampányában, immár a frissen alakult jobboldali konzervatív–liberális és rabszolgaságellenes (abolicionista) Republikánus párt jelöltjeként. Lincoln mérsékelt, híresen tisztességes, és mély igazságérzettel rendelkező ügyvédként eleinte inkább tartózkodni próbált a radikálisabb abolicionalista megoldásoktól és politikai törekvésektől, ellenben őt is nagyon felháborította a szabad feketék újra rabosításának és délre hurcolásának gyakorlata az északi államokból, illetve a híres-hírhedt John Brown vezette „felkelés” drámai esete 1859-ből Massachusettsben, illetve Virginiában. Még ifjú önkéntes katonatiszt korában különösképpen megérintette Amos Dressernek, egy fehér papnövendéknek nagy port kavart esete, akit a tennesseei Nashville városának főterén nyilvánosan megkorbácsoltak, amiért táskájában északi abolicionista röpiratokat találtak a rabszolgaság ellenében. Elnöki kampányában sarkalatos pontnak és célkitűzésnek bizonyult az Egyesült Államok uniójának, egységének megőrzése és a rabszolgaság kérdésének rendezése, megszüntetése és a feketék alapjogainak törvénybe iktatása. Lincoln már elnökké választása előtt is komoly szerepet vállalt az unió ügyének támogatásában és a rabszolgaság intézményének fokozatos felszámolásában, aminek egyik legfontosabb dokumentumává vált, immár elnöksége idején az Emancipációs Nyilatkozat 1862. szeptember 22-én. E dokumentum révén Lincoln egy csapásra az unió seregeibe vonzott több tízezer, az északiak által felszabadított fekete amerikait a közel 4 millió érintett személy közül. Habár Thomas Jefferson elnök már 1807-ben betiltotta a rabszolgák Amerikába hurcolását Afrikából, egészen a véres polgárháború végéig, pontosabban 1865. december 6-ig kellett várni, hogy az amerikai Kongresszus elfogadja és a tagállamok is ratifikálják a rabszolgaság intézményének teljes eltörlését, és törvényen kívüli helyezését előíró XIII. Alkotmány kiegészítést (13th Amendment).[2] Lincoln elnök kissé túl korainak tartott javaslata az 1864-es elnökválasztási kampányévben még elbukott a Képviselőházban, de az északiak győzelme és az újraválasztott Abe tragikus halála után már semmi sem állta útját a történelmi jelentőségű kongresszusi határozatnak.

1860-tól az egykori mérsékelt Whig párti jelöltből Republikánus amerikai elnökké választott Lincoln elnök beiktatása kétségtelenül felgyorsította a rabszolgatartó déli államok szembenállását és inkább függetlenedésre hajló abolicionizmus-ellenességét is, hiszen egy hónappal beiktatása után rögtön elkezdődött a fegyveres ütközet a két szembenálló államszövetség között Dél-Karolinában. A háborús hangulat tapintható volt már, hiszen Lincoln elnök hívó szavára két hét alatt 70 ezer önkéntes amerikai jelentkezett az északi államok seregébe.

Az óriás termetű szikár ügyvéd-politikus Lincoln eleinte inkább negatív, sőt nevetséges benyomást keltett amerikai hallgatóságában, keserű angolos humorával mondhatjuk nem volt a nagyvárosi sajtó kedvence. A híres-hírhedt pennsylvaniai Gettysburg kisváros határában 1863. július első napjaiban lezajlott óriási csata hőseinek tiszteletére épített síremlék avatóján, 1863. november 19-én elmondott rövid (mindössze 275 szavas), tömör, de annál remekebb beszéde, viszont meghozta számára az áttörést és elismerést, úgy is, mint nemzetépítő politikai üzenet, és nagyszerű retorikai csúcsteljesítmény. Az összesen mintegy 51 ezer északi, illetve déli katona halálát követelő összecsapás George G. Meade északi és Robert E. Lee déli tábornokok seregtestei között, ráébresztette Amerikát a szörnyű polgárháború kiábrándítóan véres valóságára és értelmetlenül pusztító jellegére.

Lincoln gettysburgi ünnepi beszéde (forrás: history.com)

Évtizedekkel később számos nyelvész és politikai elemző szerint Lincoln nem kis mértékben meríthetett a magyar szabadságharc legendás hős vezéreként tisztelt Kossuth Lajos 1852. február 2-i nagyszerű beszédéből, amelyet az ohiói Kormányzósági Palota dísztermében mondott Columbusban. Kossuth, aki közel másfél évet tartózkodott az Egyesült Államokban, személyesen nem találkozott az illinoisi ügyvéd Lincolnnal, viszont híresen lelkesítő szónoklatai, választékos angolságú retorikai fordulatai ámulatba ejtették az amerikai hallgatóságát. Fillmore amerikai elnök, és főképp a nagyon művelt tudós külügyminisztere, Daniel Webster, illetve veterán politikai tanácsadója, Henry Clay visszaemlékezései[3] szerint Kossuth szerénységével és szónoki képességével valósággal megdelejezte (akkoriban elterjed új angol kifejezéssel, mesmerized) hallgatóságát és mintha a jövőbe látott volna profetikus gondolataival. Valószínűleg kevés amerikai tudta, hogy Kossuth 3 évnyi budai várbörtönben töltött fogsága ideje alatt sajátította el az angolt mindössze egy King James-féle Biblia, egy angol kiadású Shakespeare drámakötet és egy szótár segítségével. Mindemellett nagyszerű szónoki és nyelvi képességekkel rendelkezett, gondolatait és sajátos klasszikus shakespeari angol szófordulatait előszeretettel idézték az amerikai újságok is. Könnyen elképzelhető, hogy valamelyik amerikai nagyvárosi gyűlésén Lincoln élőben is hallhatta vagy inkább olvashatta a szenzációs Kossuth szónoklatainak lenyomatát, hiszen Lincoln elhíresült gettysburgi emlékműavató beszédének számos kifejezése, szófordulata igencsak nagy azonosságot mutat Kossuth tíz évvel korábbi columbusi beszédének elemeivel. Nevezetesen, akkori ohiói kongresszusi beszédének végén Kossuth kifejtette, hogy csaknem minden századnak van egy vezető gondolata, amely irányítja a nemzetek tevékenységét. Ez a vezető gondolat a kor szelleme, láthatatlan, de mindenütt jelenvaló; legyőzhetetlen, mindent átható; lehet megvetett, megrontott, megtámadott, de mégis mindenható. A mi korunk szelleme a demokrácia. Mindent a népért és a nép által. Semmit a népről a nép nélkül. Ez a demokrácia és ez a mi korunk szellemének uralkodó törekvése.”[4] Lincoln beszédének világhíressé vált és sokat idézett befejező sora: „government of the people, by the people, for the people, shall not perish from the earth.[5] („ez a nemzet Isten segedelmével újjáteremti a szabadságot, hogy a nép kormánya, a nép választotta, a népért dolgozó kormány nem fog eltűnni a föld színéről” – Ősz Gábor magyar fordításában).

Lincoln végső soron, mindkét fent említett fontos kérdést sikeresen megoldotta, habár ez nemcsak az ő életébe került, hanem közel 700 ezer amerikai honfitársa legnagyobb áldozatát is megkövetelte az 5 évig tartó véres polgárháború során. Tudniillik, az Egyesült Államok történetének máig legvéresebb háborújaként számon tartott konfliktus Fort Sumter erődjének 1861. áprilisi tengeri ostromától Lee tábornok déli seregeinek 1865. április 9-i kapitulálásig, körülbelül 620 ezer áldozatot és több mint egymillió polgári és katonai sebesültet, rokkanttá vált katonát követelt. A háború utolsó évére már több mint kétmillió északi unionista amerikai állt szemben több mint egymillió déli konföderációs katonával.

A katonai vonatkozásnál nem lehet szó nélkül elmenni a körülbelül 200 ezer európai származású, elsősorban német, lengyel, olasz és magyar szabadságharcokban edzett és kitűnő érdemeket szerzett katonák és katonai vezetők fontossága, illetve az északi seregek jelentős harci sikereihez való tevőleges hozzájárulása mellett. A Habsburgok ellen harcoló Kossuth-kultusz jegyében a magyar szabadságharc presztízse és a katonai vezetők tapasztalata igencsak nagy hozzáadott értéket jelentett a köztársaságpárti szabadság, demokrácia győzelméért küzdő északiak ideológiájában. Elsősorban Bona Gábor és Vida István Kornél[6] kutatásai alapján megállapítható, hogy legfeljebb körülbelül 800-ra tehető a bizonyíthatóan magyar származású katonák száma, akiknek jelentős része középszintű tiszti vagy tiszthelyettesi rendfokozattal rendelkezett, elsősorban az északiak hadtesteiben, míg a főtisztek és tábornokok körében ugyancsak jelentős számban találunk legendássá vált magyar neveket. Feltétlen érdemes megjegyezni az amerikai hadsereg legmagasabb rendfokozatáig (altábornagy, dandártábornok) is eljutó magyar amerikai hősök neveit a polgárháború időszakából, nevezetesen, Asbóth Sándor, Pomutz György, Stahel (Számwald) Gyula, Knefler Frígyes dandártábornokokat, továbbá Zágonyi Károly, Mihálóczy Géza, Figyelmessy Fülöp, Kozlay Jenő, Utassy Frígyes György ezredeseket, Czapkay Lajos, Utassy Károly őrnagyokat, Majthényi Tibor kapitányt, Pulitzer József és Mandl Károly hadnagyokat. A híressé vált fortyeighters, avagy az európai ’48-asok katonai teljesítményét nagyra értékelte Lincoln elnök és különösen egyik legfőbb katonai bizalmasa, Frémont hadseregtábornok, akinek parancsnoklása alatt nagyon sok magyar és lengyel katona szolgált. A nagy bizalom és a megbecsülés olyannyira elfajult, hogy már nyílt konfliktusok, érdekfeszültségek keletkeztek a kiváltságosoknak tartott és fura nyelveken beszélő (lengyel, magyar) „európai” katonák és tisztek, illetve az őshonos „jenki” amerikai bajtársaik között.

Kossuth ünnepélyes fogadása New Yorkban, 1851. december 6-án

(forrás: hu.wikipedia.org)

Lincoln elnök második elnöki mandátumának pár hónapja alatt igazi nemzetegyesítő vezető módjára megpróbálta enyhíteni, illetve befejezni az öldöklő polgárháborút, politikai gesztusokkal kibékíteni és az unióba visszacsalogatni a már nagyon legyengült és vesztésre álló konföderációs déli államszövetséget, több-kevesebb sikerrel. Elvakult merénylői szándékával ellentétes, kontraproduktív módon tragikus halála nemhogy szétzúzta, hanem inkább új erőt adott a revánsra vágyó északiaknak, és felgyorsította a déli államok teljes katonai vereségét és politikai önfeladását a kikényszerített kapituláció után.

Lincoln elnök a tragikus halála után néhány évvel az amerikai hőskultusz jegyében mondhatni teljességgel megdicsőült, egyedülállóan példaértékű és kultikus figurává vált az amerikaiak tömegei és a politikai vezetőik számára egyaránt, a szabadság és a demokratikus Egyesült Államok egyfajta proféta-alkatú főpapjává magasztosult, amelyet hűen tükröz monumentális szakrális emlékműve Washingtonban, illetve a róla elnevezett sugárutak, hadihajók, Lincoln limuzin és számtalan filmalkotás is.

Robert E. Lee egykori lovasszobra a virginiai Charlottesville-ben

(forrás: en.wikipedia.org)

Utóda az alelnöke, A. Johnson immár elnökként megpróbálta konszolidálni a déli államokat és a lincolni politika jegyében újjáépíteni az országot, amelyben fontos, szimbolikus szerepe volt a legyőzött déli seregek egykori katonai főparancsnokának, Robert E. Lee nyugalmazott tábornoknak is, a virginiai Lexington Washington-Lee Egyetemének újdonsült elnökeként és a rabszolgaság eltörlésének egyik leghíresebb konföderációs támogatójaként. Lee tábornok nem hitt a faji egyenlőség eszméjében, de nagybirtokosként körülbelül 200 rabszolgáját felszabadította, és iskolát is alapított számukra. Sajnálatos módon még halála után másfél évszázaddal is újból a címlapokra került, amikor a virginiai Charlottesville-ben álló lovas szobrát 2017 nyarán feltüzelt fekete aktivisták ledöntötték, majd az azt követő rasszista zavargásokban egy tüntető meghalt és tucatnyian megsérültek. Nyilvánvaló, hogy a rasszista eszméken alapuló politikai és gazdasági megfontolások, indokok, amelyek az Egyesült Államok több mint két évszázados történetének legbrutálisabb háborújához is vezettek, különféle formában, de még mindig jelen vannak az amerikai társadalom hétköznapjaiban, vagyis Lincoln elnök elképzelései csak részben váltak valóra, még halála után 155 évvel is.

Csutak Zsolt

A cikkhez készült iskolai feladatlap letölthető innen.

Felhasznált irodalom:

Ács Tivadar: Akik elvándoroltak. Franklin, Budapest, 1940.

Balassa József: Kossuth Amerikában 1851–52. Gergely R. Könyvk., Budapest, 1931.

Constitution Center: 13th Amendment, The Abolition of Slavery. Washington D.C.: https://constitutioncenter.org/interactive-constitution/amendment/amendment-xiii

Csutak Zsolt: „Amerikai magyar katonahősök” In: Ambrus László (szerk.): Amerikai Magyarok – Magyar Amerikaiak. Líceum, Eger, 2019, 78–92.  

Goodwin, Doris K.: Team of Rivals: the political genius of Abraham Lincoln. Simon &Schuster, 2005.

Guelzo, Allen C.: Robert E. Lee and Slavery. https://www.encyclopediavirginia.org/Lee_Robert_E_and_Slavery#start_entry

Hahner Péter: Az USA elnökei. Animus, Budapest, 2012.

History online: The Gettysburg Address. 2019. https://www.history.com/topics/american-civil-war/gettysburg-address

Kettler, Sarah: Biography: Abraham Lincoln. https://www.biography.com/news/abraham-lincoln-beard

The White House: Presidents’ portraits: Abraham Lincoln, Washington D.C., 2006.

Vida István Kornél: Világostól Appomattoxig – Magyarok az amerikai polgárháborúban. Akadémiai, Budapest, 2011.

[1] Kettler, Sarah: Biography: Abraham Lincoln. https://www.biography.com/news/abraham-lincoln-beard

[2] Constitution Center: 13th Amendment, The Abolition of Slavery. Washington D.C.: https://constitutioncenter.org/interactive-constitution/amendment/amendment-xiii

[3] Balassa József: Kossuth Amerikában 1851–52. Gergely R. Könyvk., Budapest, 1931., 48–50.

[4] Balassa J.: i.m., 52.

[5] History online: The Gettysburg Address. 2019. https://www.history.com/topics/american-civil-war/gettysburg-address

[6] Vida István Kornél: Világostól Appomattoxig – Magyarok az amerikai polgárháborúban. Akadémiai, Budapest, 2011.

Ezt olvastad?

Történelmi léptékkel mérve nem tűnik hosszúnak az az alig egy évtized, mire Magyarország a NATO tagjává válhatott, onnantól kezdve, hogy
Támogasson minket