„Ha a bábot szóba hozzuk, a legtöbb férfiból és nőből vihogást csalunk elő. Azonnal a drótok jutnak eszükbe, a merev kezek, a hirtelen, szaggatott mozgás; ’jópofa kis bábu’ – mondják. De hadd mondjak nekik én is néhány szót ezekről a bábokról. Hadd ismételjem meg, hogy a Képek nagy és előkelő családjának leszármazottai ők, s ezeket a képeket valaha valóban Isten képére teremtették.” – olvashatjuk Edward Gordon Craig A színész és az übermarionett című művében. A bábművészetben – a többi művészeti ághoz hasonlóan – nagy különbségek lehetnek az egyes alkotások esztétikai minőségét illetően. Vannak egységesebb koncepciók, jobban és kevésbé jól megtervezett és kivitelezett előadások és bábok. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a báb mint elkészített tárgy, ipar- vagy képzőművészeti alkotás-e. Sokan úgy gondolják, hogy ez nem is lehet kérdés, a bábot eszközként alkalmazzák a színpadon, ezért nyilvánvalóan csak az iparművészethez tartozhat. Semmiképpen sem célom a különböző művészeti ágak között rangsort felállítani, azonban jelen írásban szeretném megvizsgálni ezt az előítéletet, és bebizonyítani, hogy a művészi bábjáték[1] bábja műalkotás, méghozzá képzőművészeti alkotás. Ősének, legközelebbi rokonának pedig a szobrot vehetjük.

Abból a perspektívából tekintek a kérdésre, ahonnan a bábelőadás egy összetett rendszer, amelyben a viszonyok nagyon sokfélék lehetnek a báb és az ember között. Ahol nem csupán az történik, hogy az emberszínész az előadásban eszközként használ egy élettelen tárgyat, hanem inkább az, hogy együtt játszik vele. A báb a mozgató miatt kel életre, de az ember is csak a báb által válik bábművésszé, egymástól nyerik identitásukat.

Mi a báb?

Hogyan beszélhetünk egy ennyire sokszínű és bonyolult dologról a 21. században? El kell érnünk valahogy ezt a megfoghatatlan ideát, és ehhez két mankót használunk majd.

Az egyik Cristian Pepino animációs-előadás elmélete lesz. Szerinte a bábművészet kifejezés helyett tanácsosabb lenne átfogóan az animációs előadás művészetéről beszélni. Ez egy olyan személy általi mozgatáson, animáláson alapul, aki felvállalja a bábművész szerepét, a mozgatott tárgyat pedig olyan ember tervezi, készíti, aki a képzőművész szerepét vállalja fel. Fontos állítást tesz, amikor azt írja, hogy a bábu kifejezés korlátozó hatású, hiszen bábozni szinte mindennel lehet, maga a báb pedig a plasztikai reprezentációnak csak egy részére vonatkozik.^[2] Mint tudjuk, az animációs előadásban a papírzsebkendőtől a székig számtalan dolgot életre lehet kelteni.

A másik támaszunk Szergej Obrazcov definíciója: ő a bábot „egy élőlény, ember, szarvas, galamb plasztikus általánosításának”^[3] nevezi. Felmerülhet a kérdés, hogy nem túl ósdi-e már ez a meghatározás, hiszen bár Obrazcov munkássága bábtörténeti jelentőségű, de 1992-ben bekövetkezett halála óta rengeteg dolog történt a világban. Ha azonban rákeresünk a Google-ben a báb definíciójára, az első (angol nyelvű) találatunk a következő: „a movable model of a person or animal that is typically moved either by strings controlled from above or by a hand inside it”, vagyis egy személy vagy állat mozgatható modellje, amit általában felülről zsinórokkal, vagy belülről kézzel mozgatnak. Ez rímel az obrazcovi meghatározásra, láthatóan ma is ezt a fogalmat használjuk. A világ minden táján, okostelefonnal a zsebünkben képesek vagyunk megközelítőleg ugyanarról a dologról beszélni.

Eszköz vagy műalkotás?

Most, hogy meghatároztuk a kiindulási helyzetünket, nevezetesen, hogy az animációs előadások által használt dolgok halmazából mi csak a bábról fogunk beszélni, és hogy bábon egy élőlény plasztikus általánosítását értjük, nézzük meg, hogy hová vezet minket ez a fogalom.

Martin Heidegger A műalkotás eredete című művében leírja, hogy minden mű szimbólum, amely rendelkezik ugyan a dologszerűséggel, de sohasem csupán a természetben és az eszközhasználatban előforduló dolog. Az eszköz annyiban mutat rokonságot a műalkotással, hogy emberi kéz hozta létre, elkészítése olyan folyamat, amely során az anyag megformálttá válik úgy, hogy alkalmas lesz a használatra. A puszta eszköz fel is oldódik ebben az alkalmasságban, ezzel szemben a műalkotásban a dolgok általános lényegének visszaadásáról van szó. A műalkotásban a létező igazsága lép működésbe – írja Heidegger.[4]

Tarbay Ede az ember szimbólumaként határozza meg a bábot, típusként, állandó karakterként, ennek következtében pedig bonyolult lélektani ábrázolásra, jellemfejlődésre nincs lehetősége. A bábu az embert jelképezi.^[5] Eszünkbe juthatnak Heidegger szavai, miszerint minden műalkotás szimbólum.

Hans-Georg Gadamer szerint a szimbólum megmutató funkciója olyasmire való utalás, ami alapjában véve mindig jelen van.[6] Nála újfent nyilvánvalóvá válik a műalkotásnak mint valamely általános lényeg megragadásának jellege. A festett portré kapcsán kifejti, hogy a modell nem más, mint egy ideiglenes séma. A festményen el kell tűnnie azoknak a vonatkozásoknak, amelyek a személyre utalnak, így a festő modellje nem önmagát jelenti, „csak arra szolgál, hogy ruhákat viseljen vagy gesztusokat érzékeltessen – mint valami felöltöztetett bábu”.[7]

Láthatjuk tehát, hogy a báb különböző definíciói egybecsengnek a műalkotás heideggeri és gadameri meghatározásával, amennyiben például a szimbólumszerűséget és valamely általános lényeg megragadását tekintjük. Nem határozhatjuk meg csupán eszközként, mert a báb alkalmassága, alkalmazhatósága mást jelent, mint egy használati tárgyé, ahogyan alább erre a kérdésre még visszatérünk.

Miért nem iparművészet?

Az iparművészet vagy használati művészet tárgyai kivitelezésüket tekintve művészi igényűek, azonban általánosságban véve elmondható róluk, hogy megismételhetőek, sokszorosíthatóak, alá vannak rendelve valamilyen célnak. Helyettesíthetőek más olyan eszközökkel, amelyek a célnak megfelelnek.[8] A bábról a művészi kivitelezéstől eltekintve egyik sem mondható el.

Nem igaz rá, hogy sokszorosítható, csak olyan értelemben, amilyen értelemben egy szobor is, eredeti öntőformák, szabásminták alapján. A báb és a szobor készítésénél ugyanis ugyanazokat az alapvető technikákat alkalmazzuk.

Nem igaz a bábra az, hogy behelyettesíthető bármilyen más, a célnak megfelelő eszközzel, például egy másik ugyanolyan típusú bábbal. Ha előadás előtt megsérül és használhatatlanná válik, akkor egy kesztyűsbábot nem cserélhetünk ki egy másik kesztyűsbábra (annál is inkább, mivel ezek a bábszínész saját kezére készülnek). Nem cserélhetünk ki egy Hófehérke figurát egy másik évben készült Hófehérkére, mert megváltozna az egységes képzőművészeti koncepció, a jelentés. Ezzel szemben, ha például egy művészi igénnyel elkészített, iparművészeti tárgyként jellemezhető óra, váza vagy fülbevaló tönkremegy, tulajdonosa beszerezhet egy újat, hiszen ezeket a tárgyakat a funkciójuk határozza meg.

Felmerül a kérdés, hogy mi történik akkor, ha egy báb elhasználódik, és javításra szorul, esetleg újat is kell készíteni helyette. Ilyenkor a javítás restaurálásnak minősül, ugyanúgy, ahogy egy sérült festményt is helyre kell hozni ahhoz, hogy a későbbiekben is kiállíthassák.

Előfordul, hogy az előadásban egy színész szerepét átveszi valaki más. Ha ilyenkor új bábot kell készíteni az eredeti terv, öntőforma, szabásminta alapján, annak az a gyakorlati oka, hogy egyszerűbb és gyorsabb egy új báb elkészítése, mint az eredeti átalakítása. Ez egy speciális műfaji sajátosság, ettől még a második változat is képzőművészeti tárgy. Az előadás, mint képzőművészeti egység ettől még változatlan marad. Picasso egy adott rézkarcából is készülhetett 50 számozott darab, és lehet, hogy az egyes számú a legértékesebb, de ettől még a többi is műalkotásnak minősül.

Miért képzőművészet?

A képzőművészeti alkotásnak nem célja, hogy hasznos legyen, esztétikai élményt nyerhetünk általa. Nézzük meg, hogy mit jelenthet ez a hasznosság vagy funkcionalitás, ami a képzőművészet fogalmával ennyire ellentétes. Hasznos a társadalomszervezéssel kapcsolatos tennivalók összessége, a hétmilliárd ember fenntartására vonatkozó összes tevékenység: mezőgazdaság, ipar, élelmezés, munka, termelés, orvosi ellátás, tudományos kutatás, stb.

Az ilyen hasznosság/alkalmazhatóság/célszerűség nem jellemző az olyan művészeti ágakra, mint például a festészet, zene vagy a színház. Ilyen értelemben a báb mint tárgy is teljesen haszontalan, cél nélküli. A pszichológusok által használt terápiás báb azért más, mint a művészek által mozgatott, képzőművész által tervezett, mert azt kizárólag a funkciója határozza meg. Valószínűleg egy boltban vásárolt, az iparban sokszorosítással készült termékről van szó, és nem egy Bródy Vera tervezte unikális bábról.

Ezen a ponton tehát meg kell különböztetnünk az alkalmasság két fogalmát, a fizikait és az esztétikait.

A szoborral mint képzőművészeti alkotással összehasonlítva az alkalmasság egyik értelme a fizikai értelemben vett alkalmasság, amely a báb és a kinetikus szobor esetében mechanikai-kinetikai-, a szobor esetében pedig statikai alkalmasságot jelent. Annyiban, amennyiben a szobor anyaga elbírja a méretét és formáját, „nem esik össze”, a báb és a kinetikus szobor mechanikája (elektronikája) pedig működőképes, jól illeszkedik a kívánt mozgásokhoz. Fizikai értelemben tehát alkalmazhatóak a kívánt célokra.

Az alkalmasság és hasznosság (célszerűség) másik értelme pedig esztétikai jellegű, amennyiben a képzőművészeti tárgynak nem célja, hogy hasznos legyen.

A szobrászat és a báb mint plasztikus művészeti ágak

A báb őse a szobor. Hérodotosztól származnak a mechanikus szobrokról szóló legkorábbi írásos beszámolók, eszerint már a Kr.e. a 4. században nagyméretű istenszobrokat mozgattak.[9] A középkorból pedig olyan mechanikus Krisztus és Mária szobrokról olvashatunk, amelyeket évente egy alkalommal, ünnepélyeken használtak. Valószínűleg a nyugati világ templomaiban igen magas azoknak a báboknak a száma, amelyeket a mai napig szobroknak hiszünk.[10] A marionett szó eredetét is mozgatható szobrokhoz kötik a 10. századból.[11]

A báb nem csupán történetileg, de technikailag, a megalkotása tekintetében is a szoborhoz áll a legközelebb. A faragás, a mintázás, az öntési technológiák mindkét művészeti ágban ugyanúgy használatosak. A báb készítése során textilszobrászatról is beszélhetünk. Gyakori a különböző műanyaghabok használata (szivacs, polifoam, hungarocell), itt is a szobrászat metódusait használjuk; a faragást (a formából való elvétel) és a felrakást (formához való hozzáadás).

A képzőművész tervező és a kivitelező bábkészítő más pozícióban vannak, ez azonban nem befolyásolja a létrehozott báb képzőművészet voltát. A művészettörténetben az olyan alkotásoknál, amik már kellően komplexek, nagyszabásúak, amiket egy ember egyedül nem, vagy csak sok-sok év alatt lenne képes megalkotni, a létrehozási metódus a következő. Adott egy képzőművész tervező, és vannak „képzőművészeti technikusok”, akik a kivitelezést végzik. Egy nagyobb méretű bronzszobor elkészítésén is több ember kénytelen dolgozni, hiszen a bronzöntést nem lehet egyedül megcsinálni. Több ember tartja a forró fémet, önti a negatív formába, és ez még csak az öntés, a későbbi munkálatokról nem is beszéltünk, a végső fázisig, amíg a köztérre kerül a szobor. A reneszánszban is gyakori volt ez a munkamódszer, Raffaellonál, Da Vincinél is több példát találunk. Moholy-Nagy a híres Fény-tér modulátorát is technikusok segítségével alkotta meg, de például Szőke Gábor Miklós szobrászt, hegesztőt és mérnököt is alkalmaz köztéri szobrai elkészítéséhez. Ezek mégis kétségtelenül képzőművészeti alkotások.

A bábu három élete – összegzés

Számos példát lehetne még említeni a felsoroltakon kívül, ami alapján a báb képzőművészeti jellege feltárul számunkra. Természetesen csak hasonlóságokat találhatunk más műfajokkal, hiszen itt is egy különálló művészeti ágról beszélünk, speciális műfaji sajátosságokkal. Ráadásul a bábnak három életciklusa van, és mindháromban működésbe lép annak műalkotásjellege.

Az első a képzőművészeti tervezés és készítés fázisa, amelyben a művész látványterve és pontos utasításai alapján létrejön egy egyedi művészeti alkotás, a készítők a képzőművész megsokszorozott kezeiként működnek közre. A második ciklus a bábu előadásbeli élete, amely során a képzőművészeti jelleg egy plusz jelentést is kap, a színművész bábmozgatása felfogható egyfajta plasztikai, képzőművészeti teremtőfolyamatként. Pepino szerint a mozgató a mozgatás által megváltoztatja a tárgy eredeti külalakját, a mozdulat megváltoztatja a formát. Lényeges szerepet játszik tehát a művész plasztikai érzéke. A mozgató belehelyezkedik a képzőművész szerepébe azáltal, hogy plasztikát hoz létre, így a bábos valójában képzőművészetet alkot.[12] A harmadik ciklusban a báb kiállítási tárgyként szintén képzőművészeti alkotás. Az, hogy ilyenkor „elvész-e” valami a bábu „lényegéből”, vita tárgyát képezi, Karel Makonj szerint ekkor a téridő művészete kizárólag térbeli művészetté változik.[13]

A bábu tehát úgy illeszkedik bele egy egységes képzőművészeti tervbe, hogy önmaga is képzőművészeti tárgyként értelmezhető. Az, hogy a bábjáték műfajából adódóan időnként javításra, restaurálásra, ritkább esetben cserére szorul, nem csökkenti az értékét. Ha egy köztéri lovasszobrot átköltöztetnek egyik helyről a másikra, és a szállítás során eltörik a lónak a lába, akkor lehet, hogy újra kell önteni azt a részt, de ettől még a köztéri szobor, mint egység, ugyanaz marad. A bábelőadásban a bábok mint a képzőművészeti koncepció megvalósult elemei nincsenek egybeöntve ugyan, de ettől még a rendszernek ugyanúgy részei és képzőművészeti alkotások.

Kocsis Eszter

[1] A művészi bábjáték problematikus fogalmának részletes elemzésére ezen a helyen nincs mód. A „művészi” kifejezés ebben az esetben semmiképpen sem műfaji megjelölést jelent, nem jelenti például a művészi és a vásári bábjáték ebből a szempontból történő hagyományos megkülönböztetését. A művészi kifejezés itt azt jelentené: ami által művészet jön létre, művészet történik. Vagy másképp megfogalmazva, művészeti céllal és művészeti eszközökkel megvalósított bábjáték.

[2] Cristian Pepino: Maeterlincktől Argheziig. Rövid betekintés az animációs előadás elméletének történetébe. Art Limes 2016. (http://epa.oszk.hu/03000/03095/00018/pdf/EPA03095_art_limes_2016_3_070-089.pdf).72.

[3] Idézi Székely György: Bábuk, árnyak. A bábművészet története (Népművelési Propaganda Iroda, Budapest 1972.) 17.

[4] Martin Heidegger: A műalkotás eredete In: Rejtekutak (Osiris Kiadó Budapest, 2006) 9-70.

[5] Tarbay Ede: Gondolatok a bábjátékról, Főiskolai jegyzet (Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola, 1998). 8.

[6] Hans Georg Gadamer: Esztétikai és hermeneutikai következtetések in: Igazság és módszer (Osiris Kiadó Budapest, 2003) 165.

[7] Gadamer, 175.

[8]  „Ami a használati művészet különböző szektorait, az ötvösséget, a keramikát, a textilkészítést, az ornamenst a fotográfia, a film médiumaival, de a triviális művészetekkel is összehasonlíthatóvá teszi, az produktumaik ismételhetőségének tendenciája. Az egyedüli példány, az eredeti alkotás ugyan játszik szerepet az iparművészet történetében is, de általában az iparművészeti termékek a sokszorosításra, a design esetében pedig ipari reprodukcióra vannak szánva. Ezért a termelési módnak itt különleges helyi értéke van, hiszen egyáltalán e műfaj által juthattak a legújabb technikai vívmányok a művészet szférájába.” Heinrich Dilly: Művészettöténet, Bevezetés (http://arthist.elte.hu/TAMOP_412/1_1_einfuehrung.html)

[9] Ernst-Frieder Kratochwill: Maszkok és figurák kultikus és nem kultikus használata In: A dolgok színháza, Báb-, figura- és tárgyszínház (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest, 2019) 45.

[10] Kamil Kopania: Bábszínház a középkorban – Újszerű látásmódok In: A dolgok színháza

[11] In: Székely, 89.

[12] „Az animációs művészetnek, amint láttuk, több köze van a képzőművészethez, mint a színművészethez. Sőt azt is kijelenthetnénk, hogy a színművészettel gyökeresen ellentétes, mert egy eszközművészet, amely egy teljesen más princípiumon alapszik, ahogyan Kleist is észrevételezte.” Pepino, 87.

[13] Karel Makonj: A bábszínház látványa in: Art-Limes Báb-tár XII. 2011.1 103-109.

Ezt olvastad?

A denártól a bitcoinig – Pénztörténetről a Déri Múzeumban

Fotó: Lukács Tihamér. Forrás: Déri Múzeum Talán kevesek között ismert a tény, a debreceni Déri Múzeum az

X