A m. kir. 22. gyalogezred harcai a doni áttörés idején

Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1943. január 12-án kezdődött a szovjet támadás a 2. magyar hadsereg arcvonala ellen. Alábbi írásomban a komáromi 22. gyalogezred harcainak ismertetésével kívánom bemutatni a magyar katonák helytállását.

A III. hadtest 6. könnyű hadosztályának alárendeltségébe tartozó 22. gyalogezred 1942. április 16. óta volt hadműveleti területen. Az 1943. januári szovjet áttörés előtt az ezred ezredtörzsből, ezredközvetlenekből, a 22/III. és az 52/III. zászlóaljból, valamint a hadosztálytartalékban lévő 22/II. zászlóaljból állt. Parancsnoka 1942. szeptember 8. óta Farkas Zoltán ezredes volt.

Az ezred védőállása Pasenkovónál és az ettől 10 kilométerre délre lévő Don-könyökben (Sztorozsevojétől 1 kilométerre északra) húzódott. Az ezred balszárnyán az 52. gyalogezred volt állásban, jobbszárnyához pedig a 20. könnyű hadosztály alárendeltségében lévő egri 14. gyalogezred csatlakozott. Az állások általában egy árokvonalból, 1-2 soros drótakadályból és egy-két 2-3 soros aknazárból állt. A védművek kiépítettségét és minőségét így jellemezte Faluvégi Albert főhadnagy:

„Ami pedig a legmegdöbbentőbb volt, ennek az egyetlen árokvonalnak sem volt meg a fedett közlekedést biztosító kellő mélysége. Az óvóhelyeket pedig általában csak szilánkállóknak mondhatjuk.” (HL II. 1453. M. kir. 2. hadsereg iratai 21. fasc. M. kir. 22/7. honv. pu. szd., 52/III. honv. gy. zlj., 22. honv. gy.e.-részek harctudósítása, 1943. 01. 01.-17. (Faluvégi Albert fhdgy.)

Magyar katonák a keleti hadműveleti területen 1942-ben (képünk illusztráció). (Fortepan 42572/id. Konok Tamás)

A tűzfegyverek jelentős része nyílt állásban volt elhelyezve, amelyek így ki voltak téve mind a fagy, mind pedig a hóviharok káros hatásainak. Ennek következtében támadáskor sok tűzfegyver nem működött.

A védőállás nagy kiterjedése és a rendelkezésre álló csekély erő következtében számottevő tartalék képzésére nem volt lehetőség. A 22. gyalogezred mintegy 10 km kiterjedésű arcvonalára mindössze 6 puskás század jutott. Ebből 2 század volt a főellenállási vonalban, 2 század harcelőőrsben, 2 század pedig mint felváltott harcelőőrs pihent. A legénység napi szolgálata 12 óra harcelőőrs szolgálatból, 6 óra pihenésből, illetve alvásból és 6 óra árokszolgálatból (figyelő szolgálat, erődítési munka) állt. Pihenő hiányában a legénység fáradt és kimerült volt, amihez az is hozzájárult, hogy a küzdőknek állandó tüzérségi és aknavető tüzet kellett elviselniük.

1943. január 11-én és 12-én éjjel a 22/I. zászlóalj két turnusban felváltotta az 52/III. zászlóaljat az ezred bal védőkörletében. A nehézfegyverek az állásban maradtak, továbbá az 52/III. zászlóalj átadta téli felszerelését a beérkezett 22/I. zászlóaljnak.

Az ezred arcvonala előtt már 1942 decembere óta megfigyeltek a szokásosnak tekinthető ellenséges harctevékenységen kívül élénkebb felderítő tevékenységet is. Ezzel párhuzamosan a jobb szomszéd 20. könnyű hadosztály arcvonala előtt, Urivnál kialakított szovjet hídfő és a Don túlpartja között megfelelő látási viszonyok mellett élénk ellenséges csapatmozgásokat észleltek. Ennek következtében az a meggyőződés alakult ki, hogy a hídfő hamarosan egy ellenséges támadás kiindulópontja lesz.

Ginzkey Oszkár vezérőrnagy, a 6. könnyű hadosztály parancsnoka a Farkas ezredessel megtartott személyes szemrevételezés alapján elrendelte a 22. gyalogezred meglévő reteszállásának meghosszabbítását, amelyet az Arhangelszkoje és Oszkino között elterülő erdő déli szegélyének közepéig kellett kiépíteni. Az új reteszállás (olyan előre kiépített vagy kijelölt védőállás, ahol a védőnek az arcvonalat áttört ellenséges támadást kell megállítania) a hadosztályparancsnokságtól a „G” állás elnevezést kapta. A munkálatok 1943. január 10-én kezdődtek meg.

A megnövekedett ellenséges csapatmozgások okának tisztázására a III. hadtest 1943. január 11-én elrendelte, hogy fogolyszerzés céljából minden zászlóalj hajtson végre vállalkozást raj vagy szakasz erővel az ellenséges főellenállási vonalra. A hadtest rendeletét másnap 16 órakor kapta meg az ezredparancsnokság távbeszélőn.

Helyzet a 2. magyar hadsereg arcvonalán 1943. január 11-én este (Liptai Ervin (főszerk.): Magyarország hadtörténete II. köt. Budapest, 1984. 353. p.)

Január 12-én megindult a szovjet támadás az urivi hídfőből. A rendkívül szűk területre koncentrált támadás a soproni 4. gyalogezred arcvonalát érte. A szovjet csapatok a nap folyamán 6-10 kilométert nyomultak előre, ám a magyar 2. hadsereg-parancsnokság és a német felettes parancsnokság még nem találta kritikusnak és visszafordíthatatlannak a helyzetet.

A III. hadtest 13 óra 45 perckor tájékoztatta a 6. könnyű hadosztályt a szovjet támadásról. Ugyanakkor a hadosztály törzsszállásán már január 4. óta készenlétbe helyezett villámcsoportot a IV. hadtestnek rendelte alá, továbbá újabb erők kivonását rendelte el a 6. és a 9. könnyű hadosztályoktól. A hadosztályparancsnokság a 22. gyalogezred tartalékát képző 22/5. századot az ezredtől északra elhelyezkedő 52. gyalogezredhez, a 46/II. zászlóalj kivonása folytán előállt hézag kitöltésére rendelte, továbbá az Oszkinoban hadosztálytartalékban lévő 22/II. zászlóalj megerősítésére egy lövészszázad, egy kocsizó géppuskás század, egy aknavető szakasz és egy árkász század átadását rendelte el. A 22/II. zászlóalj ezt követően a III. hadtest „megerősítő” csoportjának (Martsa-csoport) kötelékébe lépett.

Mivel az orosz támadás részletei nem voltak ismeretesek a 6. könnyű hadosztály parancsnoksága előtt, Ginzkey Oszkár vezérőrnagy személyesen is érintkezésbe lépett a 20. könnyű hadosztály parancsnokával. Utóbbi benyomása nem volt kedvezőtlen. Úgy vélte, ha másnap az ellenség nem támad nagyobb erőkkel, a 20. könnyű hadosztály vissza tudja verni a támadást és meg tudja akadályozni az ellenség további térnyerését.

Január 13-án 8 óra 45 perckor a 6. könnyű hadosztály parancsnoka szóbeli parancsával Balkay Lajos őrnagy parancsnoksága alatt Archangelszkojéban visszatartotta az 52/III. zászlóalj felváltott második turnusát (két puskás század, golyószórók nélkül). A zászlóaljnak a még korábban feloszlatott 5/1. és 6/1. tüzérüteg két-két géppuskáját utalták ki, így a hadosztályparancsnokság egy viszonylag tűzerős rögtönzött egységet nyert, amelyre a III. hadtestparancsnokság által eszközölt jelentős erőkivonások folytán a 6. könnyű hadosztálynak égető szüksége volt. (Meg kell jegyezni, hogy a két turnusban végrehajtott felváltás következtében addigra az 52/III. zászlóalj első fele, mintegy 200 fő – köztük a géppuskás század legénységével – már január 12-én elvonult Szinyije Lipjagiba. A visszamaradt kb. 200 fő is csupán nehézfegyverek és téli felszerelés nélkül állt rendelkezésre.)

Este 18 órától a 22/III. zászlóaljtól másfél század – a III. hadtest január 11-ei rendelkezésének megfelelően – vállalkozást hajtott végre Faluvégi Albert főhadnagy vezetésével a Don túlsó partján, Duhovszkoje községtől délre. Az esti vállalkozás eredményeképpen a magyar járőr egy foglyot ejtett és hat bunkert rombolt le, továbbá egy ikergéppuskát, egy automata puskát, lőszert, kézigránátokat és 15 pár sífelszerelést zsákmányolt. A szovjetek mintegy 25-30 katonát veszítettek, ezzel szemben a magyar fél vesztesége egy hősi halott volt.

Január 14-én hajnali 2 óra 45 perckor a 6. könnyű hadosztály parancsnoksága távbeszélőn jelentette az ezrednek, hogy az ellenség elfoglalta Novo Uszpenkát és északi irányban halad tovább, ezért az ezred tegye meg a megfelelő intézkedéseket déli szárnyának biztosítására. Ezzel a szovjetek 8 km-re közelítették meg a 22. gyalogezred oldalát. Farkas Zoltán ezredes 1943 februári harcjelentése szerint a szovjet áttörést követően csupán ekkor kapták az első tájékoztatást az ellenség helyzetéről.

Visszavonulás (képünk illusztráció). (Fortepan 19006/Erky-Nagy Tibor)

Hajnali 4 órakor a hadosztályparancsnok elrendelte a „G” állás megszállását, és e célból a Balkay őrnagy parancsnoksága alatt álló 52/III. zászlóalj részeit az ezred rendelkezésére bocsátotta. A kapott parancs értelmében Farkas ezredes a 22/III. zászlóalj részeit a 2. reteszállás megszállására utasította, az 52/III. zászlóalj pedig megszállta a „G” állást. Ezen felül Farkas ezredes az árkász századot és az összes zsidó munkaszolgálatos századot a „G” állás kiépítésének folytatására rendelte.

11 óra magasságában az 52/III. zászlóalj segédtisztje, Pusztai Nándor zászlós jelentette Farkas ezredesnek, hogy a 14. gyalogezred elhagyta Sztorozsevoje községet. Az egri ezred visszavonuló részei a 22/III. zászlóalj reteszállásán keresztül hátráltak Arhangelszkoje területére. Farkas ezredes 2. segédtisztjével, Dr. Imre József tartalékos főhadnaggyal a helyszínre sietett, ahol kb. 140 főt gyűjtött össze, átvette felettük a parancsnokságot, majd a csoportot a község déli szegélyén lévő reteszállás megerősítésére vetette be.

A „G” állás ellen déltájban indult az első nagyobb erejű ellenséges támadás, amelyet az ezredközvetlen aknavetőszázad hatásos támogatása mellett sikerült visszaverni. A délután folyamán a szovjet támadások megismétlődtek, de minden alkalommal elhárították azokat. 18 órakor a 22. gyalogezred parancsnoka úgy ítélte meg, hogy a kevés megszálló erő és tűzfegyver ellenére az állások továbbra is tarthatók lesznek. 20 óra körül viszont a szovjet csapatok betörtek Oszkinoba, és sikerült megkapaszkodniuk a település délkeleti részén lévő házakban. Nagyjából ezzel egy időben a szovjetek keleti irányból megtámadták a 22/III. zászlóalj védőállásait is. A támadás célja az igen erősen kiépített ún. sziklavár elfoglalása volt. A nagy veszteségek ellenére 22 óra körül a mély horhosokban előnyomuló és túlerőben lévő ellenségnek sikerült közelharcban birtokba vennie a „szikla-várat”. E fontos pont visszavételére Farkas ezredes ellentámadást rendelt el, amelynek eredményeképpen a 22/III. zászlóalj visszafoglalta azt.

22 óra magasságában az ezred északi védőkörletében lévő 22/I. zászlóalj erős tüzérségi és aknavetőtűz alatt állt, valamint a harcelőőrsök előtt átszivárgott ellenséggel tűzharc alakult ki. Farkas Zoltán ezredes későbbi harctudósításában külön kiemelte, hogy a tűzkeresztségen áteső 22/I. zászlóalj részei több helyen szép példáját adták a hősiességnek és bátorságnak.

A 14. gyalogezred sávjában, majd az 52/III. zászlóalj szakaszán ugyancsak megélénkült a harctevékenység. Az első nagyobb támadás 22 óra 10 perckor érte az 52/III. zászlóalj 1. számú támpontját. Az elkövetkező 15-20 perc során heves tűzharc és kézigránátharc alakult ki, amely során sikerült visszaverni az ellenség támadását. Az elkövetkező órákban a szovjet csapatok még két alkalommal támadták sikertelenül a magyar állásokat. Faluvégi főhadnagy harcjelentésében arról számolt be, hogy a szovjet csapatok a támadások során megtévesztésül magyarul kiabáltak.

23 óra magasságában a 22/III. zászlóalj parancsnoka – aki a reteszállás alá volt rendelve – jelentette, hogy Arhangelszkoje déli részén a 14. gyalogezrednél az ellenség betört a reteszállásba és azt kelet felé kanyarodva próbálja felsodorítani. A kialakult helyzetet Farkas ezredes jelentette a hadosztályparancsnoknak, akiben az a benyomás alakult ki,

„az orosz jelentős túlerőben lévén, a 22/I. és 3/III. zászlóaljból, illetve Jablocsnojén rögtönzötten kiállított riadó egységekből fokozatosan kivonható és bevethető részeket egymásután fel fogja morzsolni, anélkül, hogy ezáltal előnyomulását lényegesen le lehetne fékezni.” (HL II. 1453. M. kir. 2. hadsereg iratai 21. fasc. M. kir. 6. könnyű hadosztály rövid harcjelentése, 1943. 01. 12. – 02. 01. (Ginzkey Oszkár vőrgy.))

Ginzkey vezérőrnagy úgy vélte, a „kis helyi foltozások” következtében az ellenség az elé kerülő erőket egyenként veri meg, és így a 6. könnyű hadosztály még két ép zászlóalját is felőrli, és megjelenik a 9. könnyű hadosztály déli oldalában, illetve hátában. A hadosztályparancsnok ezért úgy határozott, hogy az éj folyamán kivonja erőit a Don-menti állásokból, és a Dolzsenki D. – Alekszandrovka vonalon foglal reteszállást.

Farkas ezredes ezt követően kiadta a visszavonulásra vonatkozó rendelkezéseit. A visszavonulás idejére a hőmérséklet már -41 fokra süllyedt, a tüzérségi lövegek kivonását pedig a mély porhó nehezítette. Ezért a lövegek zömét fel kellett robbantani, hasonló sorsra jutottak a páncéltörő ágyúk is.

Az urivi hídfőből végrehajtott szovjet támadás egyre mélyebben nyert teret. Ennek következtében a III. hadtest alakulatai (a 6., 9. és 20. könnyű hadosztály) fokozatosan elszakadtak a 2. magyar hadsereg zömétől, ezért a német B Hadseregcsoport parancsnoksága január 15-én reggel a német 2. hadsereg-parancsnokságnak rendelte alá azokat.

A magyar 2. hadsereg helyzete 1943. január 14-én este (Szabó Péter – Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1941-1943, második bővített kiadás. Puedlo Kiadó, Debrecen, 2003. 90. p.)

Január 15-én hajnalban a 22. gyalogezred alakulatai a Sztálin út mentén vonultak északi irányban. Az ezredparancsnokság Alekszandrovkától nyugatra, a 215. magassági ponton hozta létre harcálláspontját, ahol rendezték a beérkezett kötelékeket. Reggel 7 óráig a 22/III. zászlóaljtól Teörzseök őrnagy parancsnoksága alatt 14 tiszt és mintegy 100 főnyi legénység (85 puska, 5 golyószóró), a 22/I. zászlóaljtól Harkay alezredes vezetésével 15 tiszt és kb. 120 főnyi legénység (95 puska, 5 golyószóró) érkezett be. Az ezredközvetlenek közül Oszkinoból érkezett ide Fekets százados parancsnoksága alatt a kocsizó géppuskás század (5 géppuska), a páncéltörő ágyús század egy 50 mm-es és három 37 mm-es páncéltörő ágyúja Szabó László zászlós vezetésével. Később a nehézfegyverek száma két aknavetővel egészült ki.

Reggel a hadosztályparancsnok szóban parancsot adott Farkas ezredesnek, hogy csapataival a 215. magassági ponton, valamint attól nyugatra 4 km kiterjedésben arccal délnek két napig tartson ki. Ettől keletre Alekszandrovka községet pedig az 52. gyalogezrednek kellett védenie Kádár József ezredes parancsnoksága alatt. A parancs értelmében ezzel egy időben a 22/III. zászlóaljat Teörzseök őrnagy parancsnoksága alatt útba kellett indítani Alekszandrovkára, ahol Kádár József ezredes alárendeltségébe lépett.

Farkas ezredes a rendelkezésére álló 1 ½ századot Angyal százados parancsnoksága alatt az elrendelt terület megszállására utasította. Előkészített állás itt nem állt a védelem rendelkezésére, a hőmérséklet pedig már napközben is -38 fokra süllyedt. A szovjet csapatok a déli órákban két zászlóaljjal támadást intéztek az itt védekezők ellen. Amikor az ellenség 100 méterre megközelítette a védelmet, a 22. gyalogezred részei ellentámadásba mentek át, majd üldözőbe vették a szovjeteket. Az üldözést a hadosztályparancsnok leállíttatta, és elrendelte az eredeti állásokba való visszatérést.

20 órakor a szovjetek ismételten támadást indítottak az itt lévő részek ellen, ám a saját csapatok ellentámadással egészen Jablocsnoje északi széléig szorították vissza az ellenséget. Ennek során több páncéltörő ágyút és géppuskát zsákmányoltak, továbbá hadifoglyokat is ejtettek. A saját veszteség megközelítőleg 50 fő volt, és ugyanennyi volt a harmadfokú fagysérültek száma is.

A január 15-éről 16-ára virradó éjjel különösebb események nélkül telt el a 22. gyalogezrednél. Mivel azonban a nagy hidegben a tűzfegyverek befagytak, Farkas ezredes elrendelte, hogy a tüzelőállások közvetlen közelében lévő kis mélyedésekben rakjanak tüzet, és ott melegítsék a fegyvereket, valamint az emberek is ott melegedjenek. Az ellenséges repülők megjelenése esetén azonban a tüzeket el kellett oltani.

A 22. gyalogezred január 16-án továbbra is sikerrel verte vissza az ellenséges támadásokat, de a nagy hideg miatt a nap folyamán tovább emelkedett a fagyási sérüléseket elszenvedők száma.

Extrém időjárási körülmények a keleti fronton (képünk illusztráció). (Fortepan 30348/Székely Márton)

Január 17-én hajnali 2 óra 30 perckor Kádár ezredes, az 52. gyalogezred parancsnoka személyesen jelent meg Farkas ezredes harcálláspontján, és közölte, hogy az ellenség Alekszandrovkánál áttörte ezredének állásait és felsodorította azokat; ennek következtében csapatai megkezdték a visszavonulást. Kádár ezredes bejelentése után Kosztyenki felé távozott. Ezt követően átmenve segédtisztjével és Hosszú alezredessel, a 47. gyalogezred parancsnokával a 6. könnyű hadosztály parancsnokának harcálláspontjára, Kádár ezredes javasolta, hogy a főellenállási vonalat vegyék vissza kb. 4 kilométerrel, egészen a 150. magassági pont (6. hadosztályparancsnokság harcálláspontja) és Kosztyenki déli részének vonaláig.

Ginzkey vezérőrnagy távbeszélőn jelentést kért az 52. gyalogezred harcálláspontján visszamaradt ezred 2. segédtiszttől és a tüzér felderítőtiszttől. Mivel mindkettőjük jelentése szerint a kisebb kötelékek ellentámadása és a tüzérség hatásos tüze következtében a helyzet addigra megszilárdult, a hadosztályparancsnok nem fogadta el Kádár ezredes javaslatát, sőt az ezredparancsnokot és Hosszú alezredest erélyesen utasította, hogy térjenek vissza harcálláspontjukra és az előző nap kijelölt vonalat okvetlen tartsák.

Miután Kádár ezredes hajnalban távozott a 22. gyalogezred harcálláspontjáról, Farkas ezredes jelenteni akarta a kialakult helyzetet a hadosztályparancsnoknak. Mivel azonban sem távbeszélőn, sem pedig rádión kapcsolást nem kapott, az ezredsegédtisztjével történt megbeszélés alapján úgy döntött, hogy tekintettel a megszálló erő alacsony létszámára (90 fő), a sebesültek (80-90 fő) elszállítása után Parnicsnij keleti részébe vonul vissza.

Farkas ezredes reggel 7 óra magasságában érkezett meg Parnicsnijbe, ahol átvette az ottani csapatok felett a parancsnokságot és a község körvédelmének parancsnokságát is. A déli órákban sikerült összeköttetést létesíteni a Prokudinszkij községben lévő alakulatokkal, a Kocsatovkában lévő Martsa-csoporttal, valamint a Nyugat-Parnicsnij-ban lévő német erőkkel. Távbeszélőn sikerült a 6. és a 9. könnyű hadosztály parancsnokságával, valamint a III. hadtest parancsnokságával is felvenni a kapcsolatot, akik mindenben jóváhagyták az ezredparancsnok intézkedéseit.

Január 18-tól átmenetileg megszilárdult a III. hadtest arcvonala. A magyar csapatok és a védelem megtámasztására küldött német csapatok egészen január 26-áig tartották a Szinyije Lipjagi, Szkupolj, Szemigyeszjatszkoje, Kocsatovka, Parnicsnij, Prokudinszkij és Rudkino községek körvédelmi állásait. Január végén és február első felében azonban további súlyos harcok és kimerítő menetelések vártak még a 22. gyalogezred katonáira, amelyek bemutatására jelen terjedelmi keretek között nem vállalkozhatok. Írásommal azoknak a magyar katonáknak kívántunk emléket állítani, akik hetvenöt évvel ezelőtt elégtelen fegyverzettel, hiányos téli ruházatban, extrém időjárási körülmények között erőn felüli küzdelmet folytatva próbáltak helytállni a túlerőben lévő szovjet hadsereggel szemben.

A III. hadtest visszavonuló katonáinak menetoszlopa a keleti hadszíntéren, 1943. februárjában, dr. Havas Dezső felvétele (Molnár András – Szabó Péter: Zalai honvédek a Donnál. A magyar királyi 9. könnyű hadosztály története fényképeken 1942-1943. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg, 2013. 170. p.)

Felhasznált források és irodalom:

HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) (HL) II. 1453. M. kir. 2. hadsereg iratai 21. fasc.

M. kir. 22/7. honv. pu. szd., 52/III. honv. gy. zlj., 22. honv. gy.e.-részek harctudósítása, 1943. 01. 01.ؘ–17. (Faluvégi Albert fhdgy.)

M. kir. 6. könnyű hadosztály rövid harcjelentése, 1943. 01. 12. – 02. 01. (Ginzkey Oszkár vőrgy.)

M. kir. 22. honvéd gyalogezred harctudósítása 1943. 01. 13. – 02. 14. (Farkas Zoltán ezds.)

Molnár András – Szabó Péter: Utóvédként a Donnál I-II. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg, 2014.

Sipos Péter (főszerk.): Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-ZS. PETIT REAL, Budapest, 1997.

Szabó Péter: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943). Zrínyi Kiadó, Budapest, 1994.

Miklós Tamás

Ezt olvastad?

Ványai Márton szakmai munkásságának egyik legfontosabb szeletét a második világháború történetének kutatása jelenti. Az általa feldolgozott témák alapját szinte kivétel
Támogasson minket