„Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé!” – Az isaszegi csata

Az 1849. évi tavaszi hadjárat az 1848/49-es szabadságharc során a Magyar Honvédség egyik, ha nem a legdicsőségesebb időszaka. Eredményeképp az ország nagy része felszabadult a császáriak ellenőrzése alól: a magyar seregek felmentették Komáromot, felszabadították Budát – a szabadságharc visszanyerte bázisát. Jelen írás a tavaszi hadjárat első szakaszának döntő találkozóját, az isaszegi csatát hivatott bemutatni – azonban ahhoz, hogy megértsük a csata körülményeit, röviden a vesztes kápolnai csata utáni időszakot is tárgyalnunk kell.

Az 1849. február 26–27-i kápolnai csatát követően a kezdeményezés a császári haderő kezébe került. Windisch-Grätz herceg azonban nem használta ki a győzelem előnyeit, nem próbálkozott meg a Tiszán való átkeléssel. Egy, a magyar sereg üldözésére indított hadtest március 2-án Poroszló elé vonult, de nem mert támadni. Bár a hídfőt gátak és mocsarak védték, a települést csak Görgey két hadosztálya tartotta megszállva. Visszatekintve ez lehetett volna az egyetlen lehetőség a cs. kir. erők számára a kápolnai győzelem kihasználására, még ha az átkelés nagy áldozatokkal járt is volna.

Hadmozdulatok, 1848. december – 1849. február (Hermann Róbert: 1848-1849. Budapest, 2001.)

A támadás helyett Windisch-Grätz visszarendelte csapatait, mivel attól tartott, hogy amíg hadzöme a Tisza vonalát támadja, addig a Szolnok és Szeged között lévő, ismeretlen erejű magyar sereg megsemmisíti a főerőktől izoláltan, a Duna-Tisza közén álló Jelačić-hadtestet. Ez a feltevése egyébként be is igazolódott.

Március elején új hadműveleti célt fogalmazott meg csapatainak: az I. és a III. hadtest, valamint a II. hadtestből a Csorich-hadosztály meg kellett támadja a Törökszentmiklósnál sejtett magyar főerőket. A Vetter Antal vezette magyar főerők ekkor valóban Törökszentmiklósnál álltak, és egy Pest irányában indítandó támadásra készültek. Március 18–19-én át is keltek a Tiszán, miközben Görgey hadteste is megindult a Miskolc–Eger–Gyöngyös vonalon. Vetter, amikor megtudta, hogy a cs. kir. főerőkkel áll szemben, lemondott a támadásról, s visszatért eredeti állásaiba, Windisch-Grätz is lemondott a támadásról, mivel jelentés érkezett, hogy magyar sereg menetel Miskolc felé. A császári hadvezér nem látta át a helyzetet, nem tudta eldönteni, hogy Miskolc felé az egész magyar főerő halad-e, így seregeit visszavonta március 24-én. Így egy-egy hadosztálya Vácot, Hatvant, Jászberényt és Ceglédet szállta meg. Egy rajtaütés során Görgey egyik különítménye megfutamított egy 1000 főből álló hírszerző alakulatot, amelynek parancsnoka a támadók létszámát 6000 főre becsülte (a valóságban 800 fő volt csupán). Mivel a magyar főerők holléte még mindig nem volt biztos a cs. kir. csapatok számára, Windisch-Grätz erőszakos felderítésre küldte Schlik III. hadtestét, melynek április 1-én Bagra, 2-án Hatvanba, majd Gyöngyös felé kellett előrenyomulnia.

Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz herceg, a császári haderő főparancsnoka Joseph Kriehuber litográfiáján (Wikipedia)

Március 29-én a magyar fősereg ismét átkelt a Tiszán, és a Miskolc–Eger–Gyöngyös úton összpontosult. Összesen 53 gyalogosszázadból, 71 huszárszázadból, 24 ütegből állt, s összesen közel 51000 főt tett ki; vezetését március 31-én – Vetter gyenge szereplése miatt –  ideiglenesen Görgey Artúr honvédtábornok vette át. A cs. kir. fősereg 43 gyalogoszászlóaljból, 56 lovasszázadból, 41 és fél ütegből, összesen kb. 50 000 főből állt. Az erőviszonyok tehát kis híján egyenlők voltak.

A tavaszi hadjárat térképe (Történelemtanítás)

A beérkező hírek alapján a magyar vezetés azt feltételezte, hogy a Windisch-Grätz vezette főerők Gödöllőnél lehetnek, így a támadást a Hatvan–Gödöllő–Pest irányban várják. Azonban ha ebben az irányban támadtak volna, nagy veszteségekre számíthattak. A konkrét támadó tervet végül Klapka György honvéd ezredes (április 2-től tábornok) dolgozta ki. A terv szerint a négy hadtestnyi fősereget két csoportra osztották, az egyik csoportosulást Gáspár András tábornok VII. hadteste alkotta, a másik három hadtestből állt, Klapka György honvéd ezredes I., Damjanich János honvéd tábornok III., s a tartalékban Aulich Lajos honvéd tábornok II. hadtestéből. Gáspár hadtestének az volt a feladata, hogy elérje a Zagyva vonalát, s ott feltartóztassa a cs. kir. haderő várható támadását. Ezalatt a másik három hadtestnek a Jászárokszállás–Jászberény–Nagykáta útvonalon az ellenség hátába kellett kerülnie. Ez a felosztás természetesen kockázatos volt, hiszen ha a terv nem működik, a fősereg oldalirányú mozgása közepette a cs. kir. főerők megsemmisíthették volna a VII. hadtestet. Ha azonban sikerül észrevétlenül az ellenség hátába kerülni, az nagy diadallal kecsegtetett.

Aulich Lajos honvéd tábornok, a II. hadtest parancsnoka (Wikipedia)

A támadás a tervnek megfelelően el is indult április 2-án: a VII. hadtest Hort és Hatvan felé nyomult, az I., II., és III. hadtestek pedig Jászárokszállás felé, amelyet a nap végére meg is szálltak. A VII. hadtest azonban Hort és Hatvan között belefutott a cs. kir. III. hadtestbe. A VII. hadtest sikerrel vette fel a küzdelmet, az ütközetbe a II. hadtest egyik alakulata is bekapcsolódott az ágyúdörgés hallatán, s a nap végére Hatvan és a Zagyva vonala a magyar hadtest birtokába került. Schlick Aszódra és Bagra vonult vissza, ide rendelték a II. hadtestet, valamint Jelačić hadteste is Gödöllő felé indult. Ezzel a magyar erők kezére játszottak.

Josip Jelačić, a cs. kir. III. hadtest parancsnoka Ivan Zasche festményén (Wikipedia)

Közben a főcsoportosulás élén haladó I. hadtest április 4-én Nagykátára érkezett. A Tápió túlsó partján fekvő Tápióbicskén éjszakázott aznap Jelačić hadteste, de ők még aznap reggel továbbindultak. Amikor azonban a hadtest bevonult, megérkezett Jelačić két utóvéddandára. A kialakult ütközetbe délután Damjanich III. hadteste is bekapcsolódott, így a magyar csapatok győzelmével zárult a küzdelem. Mivel Windisch-Grätz még mindig nem ismerte a magyar erők helyzetét és létszámát, másnap csapatokat küldött, amelyek megközelítették Hatvant, s kisebb összecsapások után néhány foglyot szereztek, akik elmondták, hogy ez a sereg a magyar főerők egy kisebbik része. Azonban a hadzöm helyzetéről ők sem tudtak többet elmondani. Így Windisch-Grätz ismét úgy helyezte el csapatait, hogy azok Pestet és Vácot is fedezni tudják. A cs. kir. II. hadtest egy hadosztálya Vácott maradt, Schlick hadteste Gödöllőre, Jelačić pedig Isaszegre vonult. Itt került sor a tavaszi hadjárat első szakaszának döntő csatájára.

Damjanich János, a III. hadtest parancsnoka (Wikipedia)

A tét nagy volt mindkét fél számára. Ha a magyar fél győz, akkor a cs. kir. erők kénytelenek vagy Vácra, vagy Buda-Pestre visszavonulni. Ha viszont az osztrák fél győz, úgy a magyar erők kénytelen lesznek visszavonulni a Tisza mögé, s teljes biztonsággal csak azt lesznek képesek megvédeni.

A magyar hadsereg egy kb. 22 km szélességű és mélységű arcvonalon állt fel – így bármelyik veszélyeztetett pontra könnyen átdobhattak kellő számú erőt. Ezzel szemben Windisch-Grätz erői 54 km széles, 30 km mély frontvonalat szálltak meg, így a cs. kir. sereg összpontosítására egy nap sem volt elegendő.

Az isaszegi csata (Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme)

A Gáspár András vezette VII. hadtest 1849. április 6-án, délután fél egy körül érte el a Galga vonalát Aszód és Bag térségében (Isaszegtől északkeletre), s megszállta Bagot és Turát. A Kmety-hadosztály a térségben beleütközött Schlick lovasságába, amely harc nélkül visszavonult Gödöllőre. Mivel Gáspár teljesítette aznapi menetfeladatát, a csata napján nem fejtett ki több aktivitást.

Nagyjából ezzel egy időben Damjanich III. és Klapka I. hadteste elérte a települést félkörben körülvevő erdő (Királyerdő) keleti szegélyét. Damjanich egységei megtámadták Jelačić utóvéddandárjait, amelyek az erdőn keresztül vonultak vissza Isaszeg felé, maguk mögött több ponton felgyújtva az erdőt. Ezután Klapka csapatai is támadásba lendültek, s Zákó István őrnagy vezetésével egészen a faluig törtek előre. Bent a faluban azonban már érvényesült az ellenség számbeli fölénye. Jelačić három gyalog- és egy lovasdandárja lendült támadásba, ennek pedig Zákó emberei nem tudtak ellenállni, kénytelenek voltak kiüríteni Isaszeget, s súlyos veszteségeket szenvedve vonultak vissza a Királyerdőbe. A visszavonulók beleütköztek Bobich János alezredes éppen felfejlődő dandárjába. A 28. zászlóalj (mely Bobich dandárhoz tartozott) sorai felbomlottak, így a támadó cs. kir. csapatok teljesen váratlanul érték őket, gyorsan számottevő veszteségeket szenvedtek. A mögöttük sorakozó két zászlóalj már állta a sarat, visszaverték az ellenség támadását. A 47. zalai honvédzászlóalj ezután megindult, s az erdőbe benyomuló vadászokat űzte ki az erdőből. A Királyerdő szélénél tovább azonban nem jutottak, mert az Isaszeg melletti magaslatokon időközben horvát határőr-alakulatok sorakoztak fel, s lőni kezdték a támadó magyarokat. Ez délután két óra tájban történt.

Ugyanebben az időben Damjanich III. hadteste is elérte a Királyerdő szélét, a szerb származású tábornok rögtön látta Klapka csapatainak veszélyeztetett helyzetét. Ezért Knézic Károly egyik dandárját az erdő északi kiszögelléséhez küldte, egy másikat Klapka megsegítésére. A tüzérségét is felállította egy dombon, lovasságát pedig az erdő egyik hajlatában, Isaszegtől keletre állította fel. Egyúttal felszólította Aulichot, hogy hadtestével azonnal induljon el Isaszeg felé.

Klapka György honvéd tábornok, az I. hadtest parancsnoka. Sterio Károly vízfestménye (Wikipedia)

Damjanich támadni akart, ezzel is tehermentesítve Klapka egységeit. Azonban, mielőtt a segítség megérkezhetett volna, az I. hadtest megkezdte a visszavonulást. Ezért Damjanich csak állásai megtartására szorítkozott. Délután három óra tájban azonban támadásba lendült, mivel látta, hogy a Klapkát üldöző cs. kir. egységek visszavonulnak. Jobb szárnyát azonban nem fedezte eléggé, mert úgy gondolta, azt Gáspár VII. hadteste megteszi.

Ekkor zajlottak le a csata legválságosabb eseményei: Klapka elvesztette a fejét, parancsra váró zászlóaljparancsnokait egyszerűen otthagyta. Az újfent támadni készülő Bobich-dandár az ellenség sortüzei következtében visszavonult, ezután megkezdte a visszavonulást a Zákó-dandárral egyetemben.

Aulich Lajos ugyan megkapta Damjanich felszólító üzenetét, mégsem indult el, mivel arra a főparancsnokságtól nem kapott parancsot. Az erősödő ágyúzás hallatára Bayer József honvéd ezredes, vezérkari főnök parancsot adott neki az indulásra.

Az isaszegi csata. Than Mór festménye (Wikipedia)

Damjanich támadása is elakadt, mert Windisch-Grätz rájött: Gödöllő felől nem kell újabb támadástól tartania, így Isaszegre irányította Schlick egyik hadosztályát, amely aztán oldalba kapta Damjanich jobb szárnyát. A III. hadtest visszavonult az erdőbe, s igyekezett megakadályozni az ellenség bejutását oda.

Idáig a magyar hadtestek egymástól függetlenül verekedtek, mindegyik hadtestparancsnok a „saját feje után” ment. Délután három órakor azonban megérkezett a csatatérre Görgey Artúr honvédtábornok, aki még indulásakor felszólította Aulichot az indulásra. A II. hadtest ekkorra azonban már Isaszeg felé masírozott, a fővezér össze is találkozott velük a Királyerdő szélén. Görgey Kókán vette kézhez egy huszártiszttől a jelentést, mely szerint a csata elkezdődött, és szerencsétlen fordulatot is vett. Ekkor a fővezér azonnal a csatatér felé indult.

Görgey Artúr honvéd tábornok, a főhadsereg parancsnoka. Barabás Miklós festménye (Wikipedia)

Megérkezvén a harcmezőre, megkapta Gáspár jelentését is, miszerint a VII. hadtest elérte a Galga vonalát. Egy téves jelentés miatt úgy tudta, hogy Gáspár csapatai is támadásba lendültek, s úgy gondolta, képes megverni a vele szemben álló cs. kir. csapatokat. Ehhez csupán annyi szükségeltetett, hogy Damjanich tartson ki, Klapka pedig indítson támadást, vegye be Isaszeget. Ezzel bekeríthették volna a cs. kir. erőket.

Mivel Klapka visszavonult, a frontvonal egy része védtelen maradt; a beérkező II. hadtest feltöltötte a rést, valamint megerősítette a másik két hadtestet. Maga a fővezér Klapka csapataihoz sietett. Jelenléte fellelkesítette a honvédeket – pedig azzal kezdte, hogy jól leszidta a hátrálókat. Miután megtudta, hogy a hadtest Klapka utasítására kezdte meg a visszavonulást, a hadtestparancsnokot kereste fel. Klapka azzal érvelt, hogy emberei kimerültek, és elfogyott a lőszerük is; később kiderült, valóban elfogyott a lőszer: olasz hadifoglyok a lőporos zacskókba homokot töltöttek, így sorra dobálták el a zacskóikat. Mindenesetre Görgey azzal érvelt, hogy Klapka

„gyalogsága a hátrálásban mutatott gyorsaságáról ítélve nem látszik annyira kimerültnek, hogy még néhány szuronytámadást meg ne kísérelhessen, ehhez pedig akkor is elegendő a tölténye, ha igazán mindet ellőtte.” (Görgey 457.)

Ezután még hozzátette:

„Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé!” (Görgey 457.)

Klapkára hatottak Görgey szavai, s ismét támadásra utasította csapatait.

Ezután Görgey Damjanich hadtestét is felkereste, a parancsnokkal pedig közölte új támadási tervét. Damjanich nem kifejezetten örült Klapka előrenyomulásának, Aulich érkezését viszont örömmel fogadta.

Az isaszegi csata, olajnyomat (Wikipedia)

A Schlick-hadosztály eközben mind erősebb rohamokat intézett Damjanich alakulatai ellen. Amikor megérkezett az Aulich által küldött segítség, némi zűrzavar támadt: Aulich egyik zászlóalja cs. kir. egyenruhát viselt, emiatt Damjanich egyik zászlóaljának tagjai rájuk is lőni kezdtek. A lövöldözést Görgey és Damjanich zárta rövidre.

Damjanich az erősítéssel számbeli fölénybe került Schlickkel szemben, azonban a zászlóaljak hadrendje annyira felbomlott, hogy lehetetlen volt őket rohamra vezetni, csak az állások megvédését láthatták el. Éppen ezért a jobb szárnyon este 11 óráig nem állt be változás.

Franz von Schlik, a cs. kir. III. hadtest parancsnoka (Wikipedia)

Ugyanez nem volt igaz a bal szárnyra: este 7 óra körül Klapka egy „Előre!”-felkiáltással megindította hadtestét. Rövid idő alatt bevették Isaszeget, majd a Rákos-patak jobb partján lévő ellenséges állásokat támadták.

Windisch-Grätz 9 óra tájban kénytelen volt kiadni a visszavonulási parancsot, mivel arra következtetett, hogy a támadó erők Buda-Pesttől igyekeznek őt elszorítani.

A csatát követően Görgey bizonytalan volt az elért eredményeket illetően, hiszen a jobb szárnyon a helyzet késő estig nem dőlt el, ahogy a hadközépen sem volt nagyobb, döntő jellegű összecsapás. Emiatt a balszárnyra sietett, ahol Aulich jelentette neki, hogy Jelačić Gödöllő felé hátrál.

„Miénk a győzelem!” (Görgey 466.)

 – mondta ekkor Görgey.

A csata magyar győzelemmel zárult. Ehhez természetesen Windisch-Grätz hozzá nem értése is hozzájárult, hiszen egészen a csata napjáig nem tudta, hol tartózkodnak a magyar főerők.

A találkozó lendületet adott a hadjárat további folytatásához: 10-én Vácnál, 19-én Nagysallónál vívták ki a magyar hadak a győzelmet. 26-ára felmentették Komárom várát, május 21-én pedig felszabadították Budát: az ország nagy része ismét a magyar kormány ellenőrzése alá került. Isaszegnél továbbá kiderült az is, hogy a Honvédség méltó ellenfele a cs. kir. haderőnek, az ellen nyílt csatában képes kiállni, s akár meg is tudja verni azt.

A tavaszi hadjárat (Hermann Róbert: 1848-1849. Budapest, 2001.)

Idézett forrás:

Görgey – Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. I. köt. Európa, Bp., 1988.

Felhasznált irodalom:

Bona Gábor (szerk.): A szabadságharc katonai története. Zrínyi, Bp., 1998.

Bona Gábor: A tavaszi hadjárat. In.: Magyarország hadtörténete I. köt. 505-525. Zrínyi, Bp., 1984.

Hermann Róbert: A szabadságharc nagy csatái. Zrínyi, Bp., 2003.

Hermann Róbert (szerk.): 1848-1849 A forradalom és szabadságharc képes atlasza. Tóth, 2009.

Pusztaszeri László: Görgey a szabadságharcban. Magvető, Bp., 1984.

Körömi Bence

Ezt olvastad?

Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos a filmet
Támogasson minket