Magyar Gulág Zalaegerszegen
Február 15-én ünnepélyesen megnyitották a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Magyar Gulág című vándorkiállítását Zalaegerszegen. A szabadtéri tárlatot a Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont előtt lehet megtekinteni.
A Magyar Gulág programsorozat 2020-ban, a recski munkatábor megnyitásának hetvenedik évfordulóján indult el. A rendezvénysorozat nyitókonferenciáját 2020. február 20-án, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága székházában tartották. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága nem sokkal ezután tematikus honlapot indított a haza kényszermunkatáborok világának bemutatására, majd Mi, a rendszer ellenségei – Kommunista táborvilág Magyarországon címmel kisfilmet is készített az Igen Médiával együttműködve. A megemlékezés-sorozat fontos részét képezi a vándorkiállítás, amely az utóbbi három évben sok helyen megfordult az országban. Az érdeklődők megtekinthették a tárlatot többek között Bonyhádon, Dabason, Recsken, Nagykőrösön, Orosházán és Kápolnásnyéken. (A Magyar Gulág programsorozat eddigi eseményeiről szóló írások itt találhatók a Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján.)

A kiállítás Zalaegerszegre érkezett ezen a héten, és ünnepélyes megnyitóját február 15-én tartották. A rendezvényt kerekasztal-beszélgetés követte. Ennek keretében Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja (az Újkor.hu vele készített korábbi interjúja ide kattintva olvasható el) és Szokolay Domokos, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója beszélgetett Dergán Ádámmal, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának általános főigazgatóhelyettesével. A rendezvényen szó esett az 1945–1953 között fennállt internáló- és kényszermunkatáborokról, az 1950–1953 között működött zárt táborokról, illetve az 1951-ben lezajlott budapesti kitelepítésekről is.

A vándorkiállítás zalaegerszegi tárlata március 10-ig tekinthető meg a Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont előtt.
A Zalai Hírlap Online videós beszámolója a beágyazott videón nézhető meg, a Zala Vármegyei Hírportál képes beszámolója pedig ide kattintva érhető el.
Ezt olvastad?
További cikkek
1968 dimenziói keleten és nyugaton
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága 1968 dimenziói keleten és nyugaton címmel műhelykonferenciát tartott 2023. szeptember 14-én. Az ötvenöt év távlatából sorsfordítónak tekinthető esztendő eseményeit körbejáró rendezvény teljes egészében elérhető vált a […]
Ünnepi kötetpár Hermann Róbert 60. születésnapjára
„Emlékezzetek róla, ha újra csatára keltek” címmel kétkötetes tanulmánygyűjteményt adott ki a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a HM Zrínyi Nonprofit Kft. keretében működő Zrínyi Kiadó közreműködésével Hermann Róbert 60. […]
A Stájer rímes krónika magyar fordításának bemutatója
Vajon mi vette rá a stájer nemesi famíliából származó, énekmondói tehetséggel megáldott Ottokár lovagot, hogy 200 ezer rímes sorban megénekelje az osztrák történelem egyik legzavarosabb időszakának, a Babenberg dinasztia kihalását […]
Előző cikk
Az avokádó adott neki erőt, és mindent lebíró akaratot – Tom Brady karrierje
A legtöbb sportnak megvannak azok a személyiségei, akik egyet jelentenek a sportággal, magát a sportot jelképezik számunkra. Ilyen a Forma-1-nek Michael Schumacher, a kosárlabdának Michael Jordan, a labdarúgásnak pedig például […]