Magyar történeti kutatások a Vatikánban – Tusor Péter előadása az Eötvös Collegiumban

Fazekas István műhelyvezető korábbi meghívásának eleget téve tartott előadást az Eötvös Collegium Történész műhelyében 2021. november 10-én a Fraknói Kutatócsoport vezetője, Tusor Péter „Magyar történeti kutatások a Vatikánban” címmel. Elöljáróban felidézte, hogy kerek 25 esztendeje, 1996-ban indult először kutatni Rómába a Collegium szenioraként és R. Várkonyi Ágnes doktoranduszaként.

Előadása első felében a vatikáni magyar kutatások hős- és egyben aranykorát tekintette át. A korszak meghatározó alakja Fraknói Vilmos nagyváradi kanonok és szekszárdi apát volt, egyben 1879–1889 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára, majd 1892-ig másodelnöke. Az Archivio Segreto Vaticano 1881. évi megnyitásakor még csak 38 éves történész olyan neves tagokból álló csapatot toborzott maga mellé, mint Haynald Lajos bíboros, Ipolyi Arnold püspök, Fejérpataky László, Bunyitay Vince, Pór Antal, Óváry Lipót Décsényi-Schönherr Gyula, majd Áldásy Antal, Kollányi Ferenc, Lukcsics József, Veress Endre és mások. 1884–1891 között a Monumenta Vaticana Hungariae sorozatban díszes kivitelben és két osztályban összesen nyolc kötet jelent meg. Köztük olyan klasszikus forráskiadványok, mint a pápai tizedszedők számadásai, a római Szentlélek-társulat anyakönyve, vagy éppen Antonio Burgio és Francesco Buonvisi nunciusok jelentése.

Fraknói Vilmos (Forrás: CVH I/1xc)

A munkálatok 1894–1904 között intézeti keretben folytatódtak. A lelkes történészek Fraknóinak a Római Magyar Történeti Intézet (RMTI) céljaira a Porta Pia közelében épített villájából indultak nap mint nap a Vatikánba. A fondszerű iratkiadást egy új, kizárólag intézeti keretben megvalósítható projekt, a középkori Dunántúl nagy részét felölelő veszprémi egyházmegye forrásainak közreadása váltotta fel. A különféle bulla-, bréve- és kamarai regisztrumokból, szupplikációs sorozatokból kigyűjtött dokumentumok a Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis (1103–1526) négy vaskos fóliánsában jelentek meg 1896–1907 között, Hornig Károly veszprémi püspök (1912-től bíboros) anyagi támogatásával.

A Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis és a Fraknói Kutatócsoport logója
A Monumenta Vaticana Hungariae és a Collectanea Vaticana Hungariae logói

A Fraknói-féle magánintézet azonban 1904-re különféle okok miatt megszűnt működni – folytatta az előadó –, állami újraalapítására csupán 1913-ban került sor az MTA tudományos irányítása alatt. Az első világháború, majd a trianoni trauma után az Istituto Ungherese di Studi Storici csupán 1924-ben, Fraknói halála évében kezdte meg működését. Az 1920-as években azonban nem ismétlődött meg a pozitivizmus korának sikertörténete. Az 1927-ben Klebelsberg Kunónak köszönhetően a Palazzo Falconieriben létrehozott Római Magyar Akadémia (RMA) kiváló központja lett az olasz–magyar kulturális, művészeti és diplomáciai kapcsolatoknak, a Fraknói-villában működő intézet ugyanakkor megszűnt, az épületet bérbe adták.

A Fraknói-villa (Forrás: CVH I/4)

Az RMTI örökségét és feladatait elvileg az RMA tudományos osztályának kellett volna betöltenie. Ez azonban sem az 1920–1940-es években, sem az 1990-es rendszerváltozást követően nem sikerült. Tusor Péter meglátása szerint meghatározóan azért, mert a Klebelsberg-féle, az 1920-as években kialakított, az olasz–magyar kapcsolatok elmélyítésére és kiszélesítésére kialakított koncepció lényegét tekintve más, mint az 1880–1890-es évek pozitivista elitjének tudományos világképéhez kötődő vízió. Utóbbi nemcsak Fraknói és az RMTI sajátja volt, hanem ezen az alapon létesült és működik mindmáig folyamatosan és eredményesen többek között a római német és az osztrák történeti intézet is.

Velük ellentétben a vatikáni magyar történeti kutatás Fraknói Vilmos halála után végig nélkülözni kényszerült az intézményi hátteret: a rendezett kutatási és kiadványi kereteket, a stabilitást és a kontinuitást.

Annak ellenére történt ez így, hogy a magyar tudományosság – többek között az 1925/26-ban az RMTI falai között pár hetet töltő Szekfű Gyulának köszönhetően – felismerte e tudományos munka időközben kialakult, máig aktuális nemzetstratégiai jelentőségét. A történelmi Magyarország utódállamai ugyanis megkezdték a Trianon következtében kialakult status quo történeti igazolásának munkáját e nemzetközileg leginkább frekventált értékes forrásanyag tendenciózus és ideologikus felhasználásával. Az 1920–1930-as évektől kezdve mégis a félbemaradt, vagy meghatározóan az egyéni kezdeményezéseké lett a főszerep.

Az előadó Veress Endrét, Lukcsics Pált, Galla Ferencet, Vanyó Tihamért, Meszlényi Antalt, Géfin Gyulát, vagy 1990 után Tóth István Györgyöt említette név szerint. Az RMA – ha egyáltalán – „befogadó intézményként” asszisztált ezekhez a vállalkozásokhoz, lévén eredete, szerepe, rendeltetése és főként jellege alapvetően más, mint a par excellence tudományos intézmény RMTI-é.

Jóllehet mind az 1990-es, mind a 2000-es – és a 2010-es – években is akadtak figyelemreméltó kezdeményezések az RMA-n belül, intézményes, módszeres és főként folyamatos kiküldetési ciklusokon átívelő vállalkozásról azonban egyik esetben sem beszélhetünk. Kiváltképpen nem a szisztematikus vatikáni magyar történeti alapkutatások vonatkozásában – húzta alá a Fraknói Kutatócsoport vezetője.

Tusor Péter az előadás közben (Fotó: Tóth Krisztina)

A múlt felidézése után Tusor Péter elmondta, hogy 1996–2002/2004 között több, hosszabb-rövidebb kutatóúton igyekezett kiismerni magát a vatikáni és más római, itáliai forrásőrző helyek rejtelmeiben, illetve közelről szemlélhette az RMA viszonyait. Mindezekkel párhuzamosan az MTA kézirattárában tanulmányozta mindenekelőtt az akadémikusok alkotta Római Magyar Történeti Intézet bizottsága és a Régi Akadémiai Levéltár iratait.

Nemcsak egyéni történészi érdeklődése fordult ekkor meghatározóan a szentszéki–magyar kapcsolatok és a vatikáni Hungarica-feltárás irányába, hanem ekkor ismerte fel, hogy míg Klebelsberg Kunó szellemisége több-kevesebb hatékonysággal tovább él az Örök Városban, Fraknói Vilmos tudományos öröksége – emléke kegyes kultuszának dacára – gazdátlan.

A lehetőségek és kihívások ellenére nincs módszeres és szervezett formája az általa megkezdett, folytatható és folytatandó vatikáni forrásfeltárásnak. Az MTA kézirattárából előkerült dokumentumokból ugyanakkor az is világossá vált, hogy Fraknói 1913-ban azzal a kikötéssel adományozta villáját a magyar államnak, hogy a tulajdonjogért cserébe köteles történeti intézetet fenntartani Rómában. Amennyiben kötelezettségének az állam nem tesz eleget, az ingatlant fele-fele arányban az MTA és a Szent István Társulat rendelkezésére kell bocsátania. (Az elmondottak dokumentálására lásd alább a Függeléket és annak két mellékletét.)

Az előadó megjegyezte, hogy akadémiai kézirattári kutatásai ezen eredményét egyfajta ceterum censeóként fontosnak látta és látja hangoztatni, lévén Magyarország jogállam, és az efféle magánjogi szerződéseknek nincsen elévülési ideje. Az ingatlan tulajdonjogi bejegyzése a magyar állam javára pedig kifejezetten az említett kitételt tartalmazó szerződés alapján történt. Tusor Péter ugyanakkor aláhúzta: e körülmény csupán egy a historiográfiai tapasztalatok közül, melyek számos más, közvetlenül is hasznosítható szemponttal szolgáltak. Az egyik ilyen szempont, hogy a Fraknói-féle kezdeti korszak a kutatási eredményeket közlő specifikus kiadványsorozat köré épült.

A Collectanea Vaticana Hungariae kötetei (Fotó: Tóth Krisztina)

A másik fontos tanulság, hogy Fraknói Vilmos idejében is mindvégig a levéltári kutatás és a már kész eredmények bemutatása zajlott Rómában; a feldolgozás és a publikálás pedig Magyarországon történt. Nota bene, a Monumenta Vaticana köteteinek megjelenése idején Fraknói végig MTA-főtitkár és akadémiai másodelnök volt, számos olyan napi teendővel, ami Budapesthez kötötte. Ide kapcsolódik az utolsó fontos, stratégiai megfigyelés: a Fraknói-féle intézet 1904-ben többek között azért volt kénytelen bezárni kapuit, mert itthonról elapadt kutatói utánpótlása.

A vatikáni alapkutatási eredményeknek szentelt magyar történeti könyvsorozat (újra)alapításához a historiográfiai tanulságok mellett az a gyakorlati felismerés adta meg a végső ösztönzést, hogy a különféle magyar kiadóknál és sorozatokban szétszórtan megjelenő kötetek gyakorlatilag láthatatlanok a római és így a nemzetközi tudományosság számára.

Csakis egy specifikus series tud ezen változtatni, amely konstrukciójánál fogva biztosítja minden fontosabb vonatkozásában a nemzetközi recepciót: kétnyelvű címnegyed, a magyar főnyelvű köteteknél pedig rezümé helyett általában egy íves, angol nyelvű, kötetvégi annotált tanulmány tartalmazza az adott kutatási részprojekt téziseit – mindez világossá vált az új évezred elejére.

Tusor Péter kezdeményezésére és szervezésében mindezen előzmények után került sor 2002-ben Erdő Péter rektor támogatásával a Collectanea Vaticana Hungariae megalapítására a PPKE-n. A könyvszakmai hátteret a Gondolat Kiadó biztosította, az indulást segítő szerkesztőbizottság tagjait többek között Török József (elnök), Solymosi László, Szovák Kornél (titkár), Rácz György, Fazekas István és Gárdonyi Máté alkották. Az anyagi hátteret az újonnan kinevezett esztergomi érsek által biztosított, két részletben folyósított kétmillió forint, valamint 2012-ig Tusor Péter OTKA- és Bolyai-pályázatai biztosították. A Collectanea Archivi Vaticani know howjára és designjára épülő sorozatot pozitivizmus kori elődjével ellentétben nemcsak forráskiadványok, hanem monográfiák, tanulmány- és konferenciakötetek, illetve a kutatást segítő inventáriumok alkotják (az első ilyen kiadvány a Tóth Krisztinával közösen szerkesztett CVH I/14).

A Collectanea Vaticana Hungariae kötetei a Vatikáni Apostoli Levéltár kutatótermében, a cseh, osztrák és német nunciatúrai sorozatok társaságában (Fotó: Tusor Péter)

Az elődökkel alkotott kontinuitás és így a legitimáció megteremtése érdekében kiemelten fontosnak számított az arra érdemes kéziratos munkák kiadása. Artner Edgár és Galla Ferenc művei mellett különösen jelentős Lukcsics József kamarai anyaggyűjtése. Már az új vatikáni historiográfiai kutatásokból vált bizonyossá utóbbi kézirat léte, így talált rá Koltai András piarista levéltáros. A két vaskos kötet publikálására kiterjedt csapatmunkában került sor Fedeles Tamás, Nemes Gábor és mások közreműködésével. A projekt fontosságát mutatja, hogy bemutatására Budapestre érkezett a vatikáni levéltár prefektusa – idézte fel az immár historiográfiává vált eseményt az előadó.

Az MTA Lendület-programjának köszönhetően 2012-ben született meg a meghatározóan a vatikáni kutatásoknak szentelt kutatóintézet embriója. Az intézményesülés megjelenítője a 2014-ben létrehozott honlap, amely nevében (institutumfraknoi.hu) hordozza a fő feladatot és küldetést: Fraknói Vilmos örökségének legméltóbb ápolását, egyháztörténeti, kiemelten pedig római, vatikáni kutatásainak modernizált folytatását. 2017-től e küldetést az MTA (2019-től az ELKH) támogatott kutatóhelyi programjában újjáalakult és kibővült kutatócsoport már hivatalos nevében is kifejezésre juttatja (a tagokat lásd itt).

Az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport a fentebb ismertetett évszázados tapasztalatokból okulva és hasznosítva tud eredményesen működni. Ezek lényege, hogy a kutatás és a fontosabb eredmények bemutatásának helyszíne Róma, a feldolgozás hosszas munkája pedig itthon, a hazai egyetemi és tudományos életbe integrálódva történik.

Jelen esetben ez nemcsak a Pázmányon valósul meg, hanem a két főmunkatárs, Fedeles Tamás és Kruppa Tamás révén a PTE-n és az SZTE-n is, miként a 2017-ben és 2021-ben tartott részprojekt-záró I. és V. egyetemi műhelyszemináriumok mutatják. Mindez azonban korántsem jelenti a nemzetközi kooperáció másodlagosságát. A vatikáni levéltár erőterében különösen a német és osztrák intézetekkel, valamint a viterbói egyetem vatikáni műhelyével organikusan kifejlődött kapcsolatok eredményeit számos, Budapesten és Rómában megrendezett közös konferencia (2007, 2013, 2018, 2019), illetve tanulmánykötet (2008, 2014, 2018, 2020) mutatja – húzta alá az előadó.

Tusor Péter ismételten aláhúzta a Fraknói Kutatócsoport – tanítványaival, Kollár Leventével és Kanász Viktorral 2018-ban megújított – open access iránt elkötelezett honlapjának jelentőségét. Az oldalt igyekeznek mintaszerűen működtetni és kereteiben egyéb egyháztörténeti kutatásaik mellett virtuálisan megjeleníti a római magyar történetkutató intézetet. Kiadványaik, tudományos programjaik – hazai és nemzetközi konferenciák, workshopok, kerekasztal-beszélgetések, egyetemi műhelyszemináriumok és előadások, a kutatócsoporti tagok hazai és külföldi szereplése egyaránt – rendszeres bemutatásra kerülnek rajta úgy magyar, mint angol nyelven. Egyúttal bátran élnek a közösségi média nyújtotta lehetőségekkel kutatási eredményeik disszeminációjának érdekében.

Az előadás közönsége (Fotó: Tóth Krisztina)

Fontos zárómegjegyzései között szerepelt, hogy professzionalitásra való törekvésük semmiféle monopoligényt nem jelent a római magyar tudományos jelenlét terén, illetve minden jóakaratú és megfelelő szakmai színvonalat képviselő kollégával készek voltak és lesznek az együttműködésre. Legvégül kiemelte, hogy a Fraknói Kutatócsoport római székhelyének rendezetlensége legfeljebb csak nehezíti, de érdemben nem gátolja az eredményes munkát a 21. század utazási és kommunikációs viszonyai közepette. Nagy segítséget jelent és egy új szintet képvisel, hogy Nagy Katalinnak köszönhetően az ELKH Moravcsik Gyula Intézettel kooperációban 2019-től állandó kutatási rezidensük működik a vatikáni levéltárban, aki észszerű keretek között minden hazai kutató rendelkezésére áll. (A rezidentúra elérhetősége: cvh@btk.ppke.hu.) Továbbá így a Fraknói Kutatócsoport paradox módon még inkább jelen van a római tudományos életben, hiszen arra „kényszerül”, hogy fontosabb eredményeit olyan intézményekben mutassa be, mint az Università Pontificia Gregoriana, az Università Pontificia della Santa Croce, a Gianicolón működő Isituto Claretiano, az Istituto Storico Austriaco és az Aventinuson található patinás Istituto di Studi Romani (lásd például itt és itt).

Zárógondolata szerint az idén negyedszázada kezdett munka jelentősége túlmutat az eddig elmondottakon, hiszen a Vatikáni Apostoli Levéltár kutatótermének szabadpolcos könyvtárában a Collectanea Vaticana Hungariae kötetei mellett ott sorakoznak a középkori Szlovákia vatikáni forrásait a Szlovák Tudományos Akadémia megbízásából a nagyszombati egyetem szervezésében közreadó Monumenta Vaticana Slovaciae… res gestas Slovacas illustrantia kötetei, benne Magyarország középkori történetének 1332–1524 közötti dokumentumaival.

Az előadás zárómozzanataként Tusor Péter, eleget téve Fazekas István műhelyvezető kérésének, átadta a Eötvös Collegium Történész műhelyének könyvtára számára a CVH eddig megjelent 26 kötetét (I/1–18 és II/1–8), majd válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

Kanász Viktor

Függelék

CVH I/1. exc., Részletek (pp. XLV–XLVII. CXLI., LIX–LX)

Furcsa fintora a sorsnak, hogy a Fraknói-intézet tizenkét év eredményes működés után 1905–1906-ban, éppen a római történeti intézmények számának gyarapodásával egy időben szűnt meg létezni. A vatikáni magyar kutatásoknak a Monumenta Vaticanával kezdődő két és fél évtizedes fénykora egy csapásra véget ért. A sokasodó problémák ellenére elkerülhetetlennek talán mégsem mondható kudarc okai szerteágazóak. Elsősorban nem anyagi jellegű nehézségekről volt szó, hiszen Fraknói az 1900-ban Ferenc József királytól adományul nyert Szent Jobb-i apátsága – általa rendbe tétetett – birtokainak bevételeiből 1902-ben a meglévő mellé egy új épület építtetésébe kezdett képzőművészek számára, amely 1904-ben nyitotta meg kapuit. Nagyobb súllyal esik latba, hogy az évek során az Intézet kapcsolata a hazai tudományos élettel meglazult, a megfelelő utánpótlás pedig Lukcsicson és Veressen kívül a század elejére már nem nagyon akadt olyan fiatal, tehetséges, akár pap-, akár világi történész, aki hosszabb időre be kívánt, be tudott volna kapcsolódni az Intézet munkájába.

Az ifjabb generáció hiányának róható fel, hogy rendszerezett kutatásai ellenére az intézménynek mégsem lehetett olyannyira feszes munkaterve, amilyent Fraknói kezdetben szeretett volna. Szembetűnő emellett, hogy az alapításkor megjelölt kedvezményezettek közül sem a Nemzeti Múzeum, sem az esztergomi, sem pedig a váradi egyházmegye nem élt a számára felajánlott lehetőséggel – noha a villa falai között több magyar püspök is megfordult – és a Szent István Társulat is csupán egy alkalommal használta ki azt. Az Intézet magánintézmény jellegét a MTA oda telepített Forster-ösztöndíja, a Vatikáni Magyar Okirattár-Bizottság feltételezhető és alkalmi támogatása, továbbá a veszprémi egyházmegye tevőleges közreműködése a kiadványsorozatban sem feledtethette. Leginkább ez bizonyult végzetesnek, vagyis hogy az Intézet jogi értelemben tulajdonképpen nem létezett. Valójában „csupán” alapítója eltökéltsége, pragmatizmusa és áldozatkészsége hozta létre, majd tartotta fenn. Noha műve távolabbi jövője már a kezdetekkor foglalkoztatta, és egy alapítólevél-tervezet talán el is készült az 1890-es évek derekán, a vállalkozás létjogosultságát előbb tudományos tevékenységével kellett és lehetett bizonyítani.

A jogi alapok hiánya azonban a 20. század elejére mind égetőbb problémának mutatkozott. Fraknói – aki 1904-ben a külföldi vatikáni kutatók doyenjeként az összes tudományos intézet nevében köszönthette a pápai trónra lépett X. Piust (1903–1914) – ekkor már előrehaladott kora és romló egészségi állapota miatt egyre kevesebbszer fordult meg a vatikáni levéltárban, könyvtárban. Mind kevésbé érezte magát alkalmasnak intézete fenntartására, illetőleg közvetlen vezetésére, és végleg haza kívánt térni. „Áthatva a meggyőződéstől, hogy Róma tudományos és művészeti kincseinek, műemlékeinek és régiségeinek tanulmányozása azt az emelő és nemesítő hatást, amit a múltban gyakorolt, a jövőben is érvényesíteni fogja; egyszersmind vezérelve az óhajtástól, hogy az Örök Városban tudományos és művészeti intézetekkel bíró nemzetek sorában a magyar ne hiányozzék…” kezdősorokkal tehát 1904 vége felé – előzetes egyeztetések nyomán – egy részletes alapítólevél-tervezetet vetett papírra. Intézetét, pontosabban immár történeti és művészeti intézeteit királyi védnökség, valamint miniszteri felügyelet alá kívánta helyezni. Ügyeik vitelére pedig a MTA, a Szent István Társulat tudományos osztálya, továbbá az országos képzőművészeti tanács elnökéből, a Kultuszminisztérium művészeti osztályának vezetőjéből és a Szent Jobb-i apátból (üresedés esetén a Központi Szeminárium rektorából) álló bizottság felállítását javasolta. Bár hangot adott reményének, hogy „ezen intézetek fönntartása és jövő fönnállásuk biztosítása tekintetében… idővel más tényezőknek is közreműködése mellett, azok az ország kultúrai érdekeivel és közjogi állásával összhangzó irányban tovább fejlesztetni és kiegészíttetni fognak…”, a szükséges anyagi alapokról különféle lekötések és alapítvány formájában megfelelően gondoskodott.

Fraknói hosszas előkészítést, levelezést követően 1912. január 20-án – a Forster-ösztöndíj mellé – végül százezer koronát helyezett letétbe vagyonából a Szent István Társulatnál, további ötvenezret pedig a MTA-nál a „római levél- és könyvtárakban végzendő kutatások és tanulmányok elősegítésére”, illetve a „római levél és könyvtárakban felkutatott, Magyarországot érdeklő történeti emlékek vagy ezeket földolgozó történeti munkák közzétételére…”- Az alapítvány kapcsán a MTA rövidesen már olyan állami intézet létrehozására irányuló javaslatról hozott határozatot, amely „Magyarországnak Olaszországgal és különösen a Szentszékkel való sok százados kapcsolata által nagyérdekű kutatási és tudományos eredményekre nyújt biztos kilátást”. A tudós testület elnökének, Berzeviczy Albertnek előterjesztésére gróf Zichy János kultuszminiszter az 1913. évi költségvetésben 20 000 koronát irányzott elő a Római Magyar Történeti Intézet (Istituto Ungherese di Studi Storici) állami létesítésére, működtetésére, illetve további ösztöndíjas helyekre.

A miniszteri döntést követően, korábbi ígéretét beváltva, római telkét, villáját és annak berendezését Fraknói a magyar államnak ajánlotta fel. Adományozó levele 1913. január 22-én kelt, ennek alapján készítették el az ajándékozási szerződést, Példának okáért a harmadik pontban is, amely az adományozás tényének rögzítését követően a történész előrelátó óvatosságáról árulkodva egy fontos biztonsági garanciát tartalmaz. Fraknói tudniillik arra az eshetőségre, ha a magyar állam netalántán lemondana egy magyar történeti intézetet fenntartásáról az Örök Városban, úgy rendelkezett, hogy a mindenkori törvényes magyar kormány a villát – vagy eladása esetén annak vételárát – köteles fele-fele arányban a MTA és a Szent István Társulat birtokába adni! Az adományozó püspök kevés kikötése közé tartozott még, hogy a házában található Pázmány-portrét megtartja magának, továbbá, hogy a nyolc éve hűségesen szolgáló (és majd a világháború viszontagságai között az épületet berendezésével épségben megőrző) olasz szolgát hagyják meg állásában. Az 1913. márc. 3-án kelt ajándékozási szerződés vonatkozó passzusa: „. Az ajándékozó püspök megengedi, hogy az 1. pontban körülírt ingatlanra vonatkozólag a korlátlan és kizárólagos tulajdonjog a magyar állam által kijelentett elfogadás alapján ennek nevére teljes és végleges hatályossággal nyilvánkönyvileg átírható legyen. Megengedi továbbá az ajándékozó azt is, hogy a magyar állam az ajándékul kapott telket, házat és azoknak összes berendezési tárgyait bármikor és egyedül a saját független megítélése és elhatározása szerint eladhassa, elidegeníthesse, elcserélhesse, szóval bármily módon az ingatlant és tartozékait értékesíthesse és aztán ebből az értékesítésből befolyandó összeget fordíthassa a Rómában létesítendő Magyar Történeti Intézet céljaira. Csakis azt köti ki az ajándékozó, mit a megajándékozott magyar állam kötelezőleg elfogad, hogy abban az esetben, ha a magyar állam valamikor ennek a Magyar Történeti Intézetnek Rómában leendő fönntartásáról lemondana, úgy az ingatlan és berendezése, illetőleg az időközben netán eladott teleknek, háznak és berendezési tárgyaknak a befolyt értéke egyenlő fele-fele részben a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Társulat között lesz megosztandó.” (MTAKK – K 1224/148.)

A hosszas vajúdás után létrejött régi-új intézmény szervezeti szabályzatát a kezdeményezésben tevőleges szerepet vállaló MTA készítette el. Eszerint „az intézet befogadja, irányítja és támogatja a történelem, archeológia, művészettörténet, klasszika-filológia és irodalomtörténet magyar munkásait, akik Róma és esetleg Itália más részeinek könyv- és levéltáraiban, művészeti és tudományos gyűjteményeiben, úgyszintén a régiségekre és műemlékekre vonatkozólag kutatásokat vagy tanulmányokat végeznek. Az intézet e munkásság eredményeinek közzétételéről a körülményekhez képest gondoskodik.” Az alapító szándékaival összhangban tehát kimondottan tudományos rendeltetésűvé tett intézmény a m. kir. kultuszminiszter irányítása alá került, aki jogkörét a MTA-n belül felállított „Római Történeti Bizottság” avagy a „Római Magyar Történeti Intézet Bizottsága” révén gyakorolta. Az Örök Városba küldendő igazgató és titkár, valamint az állami ösztöndíjasok személyéről például e testület előterjesztésére döntött.

Az államilag 1913-ban Fraknói Vilmos közreműködésével újraalapított és az MTA irányítása alá rendelt Római Magyar Történeti Intézet eme küldetésnyilatkozatával ellentétben a Római Magyar Akadémia eredeti, Klebelsberg-i rendeltetése így hangzott: „A tagul felvett magyar tudósok, művészek s ily pályára készülő ifjak olaszországi tudományos kutatásainak, szaktanulmányainak, általános művelődésének, olasz nyelvismeretének és az olasz szakkörökkel való összeköttetéseinek céltudatos előmozdítása; kutatás céljából, vagy az olasz–magyar kulturális kapcsolatok mélyítésére irányuló céllal Rómába jövő magyar tudósok és művészek vendégül fogadása; az olasz–magyar kulturális kapcsolatok ápolása és elmélyítése társadalmi érintkezések, előadások, tanfolyamok, kiállítások, hangversenyek, kiadványok stb. által; felvilágosító és közvetítő működés a magyar és olasz kulturális intézmények és testületek, valamint a tudományos és művészi pályán működő személyek érintkezései tekintetében.” Ebben minden megtalálható, kivéve a Fraknói Vilmos örökségét: a Vatikánban végzett módszeres magyar történeti kutatásokat és Hungarica-feltárást.

Dokumentumok

I. A Római Magyar Történeti Intézet (RMTI) költségvetési önállóságának megszüntetése (CVH I/1exc., pp. CLIV–CLV)

Budapest, 1928. november 29.
gróf Klebelsberg Kuno Berzeviczy Alberthez, az MTA elnökéhez
(MTAKK K 1224/181–182 – gépelt; másolat, illetve eredeti, utóbbi s.k. aláírással)

Másolat 47526/1928/IV. szám
Folyó évi június hó 14-én 984. sz. alatt kelt nagybecsű iratára van szerencsém Nagyméltóságodat tisztelettel értesíteni, hogy az 1928/29. évre szóló állami költségvetésben a Római Magyar Történeti Intézet költségei a „Tudományos és diákjóléti célok támogatása” címnél a 3. rovaton a római Collegium Hungaricum fenntartására szánt javadalomban bennfoglaltatnak és így nincs módomban a Történeti Intézet költségvetését külön tárgyalni A római Collegium Hungaricum 1928/29. évre szóló költségvetését egyidejűleg megállapítottam és azt szíves tudomásul Nagyméltóságodnak is van szerencsém megküldeni. A Történeti Intézet részére készített költségvetési előirányzat tervezetében foglaltakat a rendelkezésre álló fedezet mérvéhez képest természetesen a legmesszebbmenőleg figyelembe óhajtottam venni. Budapest, 1928. évi november hó 29.
Gr. Klebelsberg Kuno s.k.

Nagyméltóságú Berzeviczy Albert b. t. t. úrnak, a MTA elnökének, Budapest

II. Az RMTI A Római Magyar Akadémia (RMA) osztályává válik. AZ MTA fenntartja a Fraknói-villához fűződő jogait (CVH I/1exc., pp. CLV–CLVI)

Budapest, 1930. január 22.
Megállapodás a Történeti Intézet átköltözéséről a Falconieri-palotába
(MTAKK K 1224/233 – másolat)

Egyezség
a Magyar Tudományos Akadémia Igazgatótanácsa és az Országos Magyar Gyűjteményegyetem között a Római Magyar Történeti Intézetnek a Palazzo Falconieri helyiségeiben történt elhelyezése alkalmából.

I. A Magyar Tudományos Akadémia Igazgatótanácsa tudomásul veszi, hogy az 1929. évtől fogva a Római Magyar Történeti Intézet mint a Római Magyar Intézet (Collegium Hungaricum) egyik osztálya (Sezione Storica Fraknói della R. Accademia Ungherese di Roma) a Falconieri palotában helyeztetett el.
II. Az Intézetet a Római Magyar Intézet kurátora vezeti. Személyi változás esetén a jövőben a Magyar Tudományos Akadémia a Római Magyar Intézet erre alkalmas tisztviselőjét kéri fel, hogy a Fraknói-féle Történeti Osztályának igazgatói tennivalóit végezze.
III. A Gyűjteményegyetem Tanácsa a Római Magyar Intézet egyik titkárának jelölése előtt a jelölendő személyére vonatkozólag kikéri a Magyar Tudományos Akadémia Római Magyar Történeti Intézeti Bizottságának véleményét.
IV. A Fraknói-villa bérjövedelme, vagy az ingatlan eladása esetén az eladási ár felett a Fraknói-alapítvány értelmében a Magyar Tudományos Akadémia fentebbemlített Bizottsága rendelkezik.
Ehhez a megállapodáshoz hozzájárulnak:
Budapesten, 1930. évi január hó 22-én a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében

Dr. Berzeviczy Albert s.k. elnök P.H.

az Országos Magyar Gyűjteményegyetem képviseletében:
Dr. Végh Gyula s.k. ügyvezető alelnök P.H.

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztertől. 440-05 szám/5-1930 P.H.
„Jóváhagyom” Budapest, 1930. évi március hó 21-n. A miniszter rendeletéből:
Dr. Magyary Zoltán s.k. miniszteri tanácsos P.H.

Irodalom

Áldásy Antal: Fraknói Vilmos emlékezete, Katholikus Szemle 39 (1925) 449–460.

Berzeviczy Albert: Fraknói Vilmos emlékezete (Felolvastatott az Akadémia 1927. május 8-án tartott ünnepi ülésén), Budapest 1927.

Csorba László: Száz év a magyar–olasz kapcsolatok szolgálatában. Magyar tudományos, kulturális és egyházi intézetek Rómában (1895–1995), Budapest 1998.

Magyar történeti kutatások a Vatikánban a 20–21. század fordulóján. Beszélgetés Tusor Péterrel, az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport vezetőjével, Egyháztörténeti Szemle 20 (2019) 3. sz., 118–128.

Tusor Péter: Magyar történeti kutatások a Vatikánban (CVH I/1exc.), Budapest–Róma 2004.

Források

MTA Könyvtár és Információs Központ, Kézirattár (MTAKK)

K 1591 – MTA Római Magyar Történeti Intézet Bizottságának jegyzőkönyvei 1913–1939
K 1224 – MTA Római Magyar Történeti Intézet Bizottságának iratai 1902–1948
K 1225 – MTA Római Magyar Történeti Intézet Bizottságának számlái és kimutatásai 1914–1923

Az előadás teljes egészében megtekinthető a Fraknói Kutatócsoport honlapján.

A cikk az Újkor.hu és az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Ezt olvastad?

2024. május 30-án került megrendezésre „A Bánság és Szeged 1848/49-ben” című konferencia a Szegedi Tudományegyetem Dísztermében. Az esemény az SZTE
Támogasson minket