Magyarország globális története – Átfókuszált történetírás?

A Magyarország globális története című kötet önmaga is vizsgálata tárgyának egyfajta megvalósulása: a Patrick Boucheron szerkesztette Histoire mondiale de la France (Franciaország világtörténete) egyfajta globális trendet, amely végül megérkezett hozzánk is e könyv formájában. A kissé talányos cím voltaképpen erre utal: Magyarország és a transznacionális folyamatok kölcsönhatásáról, legyen szó eszmékről, gazdasági jelenségekről, betegségekről, természeti folyamatokról vagy éppen sportról.

A francia művel szemben megfogalmazott kritikák elsősorban arról szóltak, hogy az előzetesen deklarált szerkesztői célokat nem sikerült minden esetben elérni. Az olyan történeti események, mint Alesia ostroma vagy Szent Lajos partraszállása Karthágó közelében, joggal vetik fel azt a kérdést, hogy mennyiben tekinthetők a korábbi nacionalista fókuszú történetírás továbbélésének más köpenybe bújtatva. Persze a feladat is kissé nagyobb, hiszen Franciaország hatása a világtörténelemre összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Magyarországé, így a szerzőket érő kísértés is sokkal erősebb arra, hogy ragaszkodjanak a hagyományos nemzeti narratíváikhoz. (A francia kötetnek egyébként Bozóky Edina személyében magyar szerzője is akad, aki a 451. évi catalaunumi csata kapcsán írt arról, hogy a „barbárok” védték meg a római Galliát).

Magyarország esetében a franciához hasonló kihívás kisebb, a globális folyamatokra történő hatásunk ugyanis elmarad Franciaországétól, viszont a fókuszváltás a nemzeti történetírásról a globális folyamatokra éppen a történelmünk miatt sokkal nehezebb. Hogy a magyar történelmet ne valamiféle szigetszerű jelenségként érzékeljük, arra korábban is történtek kísérletek, mint például a Kosáry Domokos-féle Magyarok Európában sorozat. A rendszerváltás utáni három kötetet Kosáry mellett olyan neves történészek írták, mint Engel Pál és Szakály Ferenc. A szerzők a magyar történelem mellé odatették az egyetemes történelem eseményeit is. Ez azonban elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy megmagyarázza Magyarország periférikus helyzetét, a tényleges globális folyamatokról a kötetek összefoglaló jellege miatt kevés szó esett.

A francia példával szemben, ahol még az őskorból is akadnak fejezetek, a Magyarország globális története szerkesztői 1869-nél húzták meg a határt, bár több interjúban utaltak arra, hogy a fogadtatástól függően egy előzménykötet is készülhet. A határ meghúzása szerencsés választásnak tűnik a francia példával összehasonlítva, ahol nehezen indokolható, hogy a középkor előtti időszakoknak miért kell ott szerepelnie a kötetben. Ráadásul Magyarország azzal, hogy a kor egyik nagyhatalmának a befolyásos részévé vált, nagyobb kölcsönhatást tudott gyakorolni a világgal, mint korábban.

Ezek a kölcsönhatások az élet minden területére kiterjedtek, így a könyvben is számos példát megismerhetünk. A konkrét, a nagyközönség által jobban ismert politikai események mellett szóba kerülnek építészeti, gazdasági, szociális vagy éppen kisebbségi témák is. A kötet nincs külön korszakolva, (ez nem is lenne szükséges), hanem a fejezetek évszámok szerint haladnak előre. Azokban az években, ahol a magyar történelem és a globális történelem sűrűsödik, értelemszerűen több fejezet emlékezik meg, így 1919-ről olvashatunk a legtöbbet.

Maguk a fejezetek egy-egy téma alapvető, laikusok számára is érthető bemutatását nyújtják az olvasók számára. Némi történelmi tudás természetesen szükséges, de nem exkluzív nyelven szól hozzánk, így azok számára is fontos ismereteket tud nyújtani, akik nem történelmi fogalomtárak böngészésével öltik mindennapjaikat. Az egyes szerzők közötti különbségek szerencsére nem szembetűnőek, a stílus egységes lett, ami hozzájárul az olvasmányélmény javításához is. Az egyes fejezetek terjedelmileg inkább egy bőbeszédű Wikipédia-bejegyzéssel érnek fel, csak az online lexikonnal ellentétben itt lektorált, szerkesztett szöveget olvashatunk.

A fejezetek végére a további tájékozódást elősegítendő, más fejezetek évszámai és címei kerültek. Ezek általában úgy lettek összeválogatva, hogy a kapcsolódó témákat szedték össze egy csokorba. Szintén az egyes fejezetek, és nem a könyv végére kerültek a szakirodalmi hivatkozások. Végjegyzetes formában, lábjegyzetek ritkásan és inkább magyarázó jelleggel kerültek a szövegbe. A végjegyzetek elsősorban az alapvető szakirodalmat kínálják fel azoknak, akik az egyes témákban el akarnak mélyedni. Ennyiben a szöveg szerkezete tényleg emlékeztet egy jól megírt Wikipédia-szócikk felépítésére.

A Magyarország globális története szakít azzal a manapság hagyománnyá vált trenddel, hogy egy szélesebb közönségnek szánt történelemről szóló könyv kép és szöveg aránya automatikusan az előző felé borul el. A kötetet a szöveg uralja. Az a néhány ingyenes felhasználású fekete-fehér kép, ami például a Fortepanról bekerült, inkább arra utal, hogy egy igazi szerelemprojektről beszélhetünk, ahol nem a látványra, hanem a tartalomra adtak. (És nem utolsósorban ez nem lőtte az egekbe a kötet árát).

Tartalmi vonatkozásban két apróbb hiányosságról feltétlenül érdemes megemlékezni. Az egyik, hogy a szerkesztői munkát vélhetően megnehezítette, hogy ennyiféle szakember írását kellett átnézni, adott esetben lektorálni. Így csúszhatott bele például olyan hiba, hogy az egyik fejezet „Az algíri Olimpiai Stadion” átadása címet viseli, ám magyar nyelvű forrásokon kívül sehol nem nevezik az 1962. július 5. Stadiont olimpiainak. (Még ha természetesen ténylegesen létezett olyan algériai terv, hogy olimpiát rendezzenek a későbbiekben). Az egyes fejezetekben jártasabb szakemberek alighanem találnak a szövegben olyan pongyola megfogalmazásokat, amelyekért az adott fejezet szerzőit dorgálásban részesítenék. De éppen ez jelzi, hogy a könyv nem egy szikár tudományos ismertető akart lenni, hanem a nagyközönség számára íródott.

A másik hiányosság természetszerű: bizonyára minden olvasónak eszébe jutnak olyan momentumok, amelyek beleférhettek volna a könyve. A könyv megfelelő súllyal kezeli a sportot, mint az egyik fontos globális folyamatot, külön fejezet szól a futballról és a magyar sportban felbukkanó idegenlégiósokról. Jól jelzi ezzel is, hogy a versenysport manapság önálló iparággá vált, amely az elmúlt évtizedekben fokozatosan globális jelenlére tett szert. Éppen ezért furcsa, hogy a világ második legnépszerűbb sportjának, a Forma-1-nek a vasfüggöny mögötti első felbukkanása 1986-ban egyetlen sort vagy említést sem érdemelt a kötetben. Pedig a legkapitalistább sportnak bizonyára akadnak olyan jó tollal és történeti érzékenységgel megáldott követői, akiknek az írása bőven elfért volna a kötetben egy fejezet formájában. Magyarország és a Hungaroring ugyanis elsőként nyitott a sportág felé, először jelezve annak presztízsértékét, manapság pedig az országok (és az autoriter rendszerek) gyakorlatilag már versenyt futnak azért, hogy náluk is rendezzenek futamot. Számomra személy szerint ez a téma hiányzott legjobban a könyvből, de nyilván másnak a szívének más kedves témája hiányozna, így pedig szerkesztő legyen a talpán, aki igazságot tesz.

Összességében A Magyarország globális története egy bátor kísérlet honi megvalósítása arra, hogy a történelmet ne csak az eseménytörténet szemszögéből és ne csak a nemzeti nézőpontból kifelé tekintsük, hanem mutassuk meg, hogy a magyar történelem megértésének akadnak más látószögei is. Akár kalendáriumszerűen is olvasható a könyv, egy-egy fejezetet választva egy-egy napra, amivel végig lehet jutni a magyar történelem legutóbbi évekig tartó időszakán. De az sem jár rosszul, aki egyszerre akar fejest ugrani Magyarország történetének egymástól néha meglepően távol lévő dimenzióiba.

Kanyó Ferenc

Ezt olvastad?

Történelmi kötetek és programok a 94. Ünnepi Könyvhéten

Az Ünnepi Könyvhetet idén 94. alkalommal rendezik meg. A 2023. június 8–11. közötti eseménynek Budapesten a Vörösmarty tér, a Vigadó

X