Egy „jó szocialista és jó polgár” – Malasits Géza pályafutása

A magyar szociáldemokrácia méltatlanul elfeledett alakjai közé tartozik Malasits Géza. Autodidakta munkásból vált a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) politikusává. Két politikai rendszerben, a Horthy-korszakban és az 1945 utáni rövid demokratikus periódusban is nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselőként tevékenykedett. A Horthy-korszakban három szociáldemokrata politikust választottak ötször parlamenti képviselővé: Kéthly Annát, Peyer Károlyt és Malasitsot. Huszonnégy évig tartó képviselői pályája során lelkiismeretesen szolgálta Győr törvényhatósági jogú város, majd Győr-Moson és Sopron megyék lakosait.

Malasits Géza élete jól példázza a századeleji szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők sorsát. Öt év elemi iskolai és három év ipariskolai tanulmányok után beutazta Nyugat-Európát. Mint oly sokan, a budapesti unitárius családban született Malasits is Nyugat-Európában, a magyarországinál fejlettebb ipari környezetben került érintkezésbe a szocialista eszmével, közben szüntelenül tanult, képezte magát. Nyelveket beszélő, a nyugat-európai politikai, társadalmi viszonyokat, a legmodernebb kulturális áramlatokat ismerő szakmunkásként tért haza.

A Malasits személyiségén és világszemléletén nyomot hagyó emlékek közül mindenekelőtt az angol szocializmus hatását kell kiemelnünk. Tizenéves fejjel találkozott a szigetország szocialista mozgalmával. Angliai tartózkodása során elmélyítette társadalomtudományos és politikai műveltségét. Az angol szocialista hagyomány két, egymástól távoli társadalmi és kulturális miliőben gyökerezett: egyfelől az öntudatos, jelentős részben skót és walesi nemzetiségi háttérrel rendelkező munkásosztály harcias szakszervezeti mozgalma, másrészt a szociális kérdésre fogékony értelmiségiek, írók és művészek összefogására megalakult egyesület, a Fabiánus Társaság alkotta a szigetország szocialista tradíciójának két forrásvidékét. A kor egyik legjelentősebb munkás-felsőoktatási intézménye, a londoni Workingman College hallgatójaként Malasits a fabiánus gondolkodók, mindenekelőtt G. B. Shaw és H. G. Wells előadásai révén megismerkedett a dogmáktól mentes, pragmatista beállítottságú angol szocializmussal.

Malasits későbbi politikai pályáján is szembeállította a békés reformokra épülő, evolúciós „angol gyakorlati szocializmust” a mereven osztályharcos, forradalomközpontú és utópisztikus beállítottságú „német teoretikus szocializmussal”, ahogy azt az 1924-es győri időközi választás után, országgyűlési képviselői megbízólevele átvételekor kifejtette. Az angol munkásmozgalommal való megismerkedés mély nyomot a fiatal Malasitsban: a valós körülményekkel és tapasztalattal nem számoló, a parlamenti küzdelmet lebecsülő ortodox marxista gondolkodásmód elutasítását. A hazai szociáldemokrácia nívós elméleti lapja, a Szocializmus 1912–13-as évfolyamában beszámolt az angol munkásközvetítés és munkanélküli-segélyezés rendszeréről. Ebben a cikkében méltatta az angol törvényhozók igyekezetét, hogy a válság hatásaiból tanulva enyhíteni szándékoznak a munkásság kiszolgáltatott helyzetén. A publikációjában kifejtette észrevételét az angol kultúráról is:

„az angol mindenben a praktikust és az egyszerűt keresi, ezt azután minden térre átviszi.” (Malasits Géza: Állami munkásközvetítés és munkanélküli biztosítás Angliában. Szocializmus. 1912–13. 12. sz. 541.)

Hazatérését követően Malasits csatlakozott a Magyarországi Szociáldemokrata Párthoz. 1900. április 15–16-án az MSZDP VII. kongresszusa a vezetőség tagjai közé választotta. Ezzel Malasits előtt megnyílt az út ahhoz, hogy a munkásmozgalom hivatásos politikusainak sorába lépjen. Igazi családja azonban a vas- és fémmunkások szakszervezete volt.

Az I. világháború idejére tehető Malasits politikusi „debütálása”. A Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének titkáraként azt követelte a hadügyminisztertől, hogy zárja ki a katonai szállításokból azokat a gyárakat, amelyeknek tulajdonosai „munkásaiknak túlságos alacsony bért fizetnek, és azokat embertelen munkaföltételek mellett dolgoztatják”. (Malasits Géza: Kötelességek – jogok nélkül. Szocializmus. 1914–1915. 10–12. sz. 490) Malasits emlékeztette a minisztériumot arra, hogy a munkásság hűségesen teljesítette hazafias kötelezettségét, ennek ellenére „nem részesül abban a védelemben, amelyben osztrák vagy német társaiknak van része”. (Uo. 493.) Elérte, hogy a minisztérium rendeletben kötelezte a hadiszállítást végző gyárakat arra, hogy a törvényesen megállapított bért fizessék munkásaiknak.

Malasits részt vett a háború idején megalakult Munkásügyi Panaszbizottság munkájában. A munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek, valamint a kereskedelemügyi és a pénzügyi tárca által alkotott háromoldalú érdekegyeztető testület volt hivatva elsimítani a munkaügyi konfliktusokat. Az őszirózsás forradalom újabb fordulatot hozott Malasits életében. A Károlyi Mihály vezetésével, szociáldemokrata részvétellel megalakuló kormány kinevezte munkaügyi kormánybiztossá.

A Tanácsköztársaság bukását követően, bár annak politikájával nem értett egyet, megjárta a zalaegerszegi internálótábort. Innen hamarosan kiszabadult, és az internálótáborból útja a miniszterelnöki dolgozószobáig vezetett: Teleki Pál miniszterelnök tárgyalópartnereként az egyesülési és gyülekezési jog biztosítását követelte a munkásság részére.

Malasits a munkásságnak tett engedményekért cserébe elfogadta a bethleni rendszert. Ebben alighanem szerepet játszott a Tanácsköztársaság 133 napos voluntarista kísérletének kudarca, amely beleégett a szociáldemokrata párt idős nemzedékének képviselőibe, és megerősítette őket a kommunista politika elutasításában. A Tanácsköztársaság időszakában a Peidl Gyula, Miákits Ferenc és Peyer Károly személye körül csoportosuló ún. szakszervezeti szárny bírálta a tanácskormány politikai akarnokságát és gazdasági dilettantizmusát. A tanácskormány bukását követően a régi szociáldemokrata pártvezetés nagy része emigrációba kényszerült, így a kompromittálatlan szakszervezeti szárny maradt az egyetlen olyan csoport, amelyik a szervezett munkásság nevében tárgyalhatott az 1919 őszén berendezkedő konzervatív, ellenforradalmi kormányzattal.

A szakszervezeti hátterű munkáspolitikusok – Malasits, Peyer, Peidl, Miákits Ferenc – felismerték, hogy az MSZDP léte forog kockán, és a párt túléléséért vállalták a Bethlen István miniszterelnök által kierőszakolt engedményeket. Ezeknek a fejében Bethlen engedélyezte a heti pártnapokat és a zárt vagy elkerített helyen megrendezett, hangsúlyozottan nem tiltakozó jellegű politikai gyűléseket, valamint véget vetett a szociáldemokrata párttagokat tömegesen sújtó retorzióknak. A miniszterelnök és az MSZDP megegyezését rögzítő Bethlen-Peyer-paktum a szociáldemokrata emigránsok nézőpontjából elvtelenségnek tűnt, de sokkal jobban szolgálta a munkásság érdekképviseletét, mint a merev és hiábavaló szembenállás, amely csakis a párt föld alá szorításával végződhetett volna. Az MSZDP mint „tűrt” ellenzék a Horthy-rendszer idején vált először parlamenti erővé, és politikusai mind az ülésteremben, mind a bizottságokban bebizonyították, hogy képesek a felelősségteljes politizálásra.

Malasits Géza egy tragikus körülmény következtében nyerte el első mandátumát: Miákits Ferenc, Győr II. kerületének szociáldemokrata országgyűlési képviselője 1924-ben meghalt. A megüresedett képviselői hely betöltésére kiírt időközi választást Malasits nyerte meg, legyőzve a keresztényszocialista és a liberális jelöltet.

A szociáldemokrata jelöltnek kétségkívül kedvezett Győr ipari arculata, a nagyüzemi munkásság jelentős aránya. 1930-ban az iparban foglalkoztatottak aránya meghaladta a 45%-ot. Győr egyes városrészei különösen kitűntek az iparban foglalkoztatottak magas arányával: a Szigeten (56,9%), Révfalun (56,9%) és Újvárosban (55,1%) volt a legnagyobb a második szektorban dolgozók aránya. Az egyes társadalmi és foglalkozási rétegek térbeli elhelyezkedésének és a kerületek összesített választási adatainak összevetése alapján kimutatható, hogy az alkalmazotti és kispolgári rétegek körében is kimagasló volt a korszakban az MSZDP támogatottsága (nem utolsósorban a mindenkori liberális jelölt gyengesége miatt). Az MSZDP – mint a polgárság által „kisebbik rossznak” tekintett politikai erő – Győrött begyűjtötte a liberális polgári, kispolgári rétegek protest szavazatait.

A munkásság térbeli, jövedelmi és képzettségi tagozódása is kirajzolódik az eredményekből: Malasitsra a legnagyobb arányban a nagyüzemi munkásság lakta Szigetben (65%) és Újvárosban (55%) voksoltak, míg a magasabb jövedelmi kategóriába tartozó, kvalifikált szakmunkás és tisztviselői réteg által lakott Gyárvárosban erős verseny alakult ki a szociáldemokrata és keresztényszociális jelölt között. A képviselői megbízólevél átadására július 4-én került sor. Az újdonsült szociáldemokrata képviselő bemutatkozó beszédében hangsúlyozta, hogy Győr város egész lakosságát kívánja képviselni. Igyekezett megnyugtatni a polgárságot, hogy ő az angol mintájú gyakorlatias szocializmust képviseli, „amelyik nem kommunizmus és nem anarkizmus [ti. anarchizmus]”.

Beszédében utalt arra, hogy elsősorban a népjólét kiterjesztését, a városi szegénység enyhítését tekinti feladatának, mert „sehol annyi szegény embert, polgárt és munkást nem láttam, mint Győrött”. Országgyűlési képviselősége alatt Malasits végig arra törekedett, hogy saját példájával bizonyítsa azokat a szavakat, amelyeket első megválasztása után, megbízólevele átvételekor mondott:

„lehet valaki jó szocialista és jó magyar, jó szocialista és jó polgár, jó szocialista és hű fia az egyházának”.

A hatás nem maradt el, mert az 1926-os választáson Győr lakossága ismét Malasitsot választotta a város egyik országgyűlési képviselőjévé. Később még három alkalommal választották be a Tisztelt Házba: 1931-ben, 1935-ben és 1939-ben. A munkásság mellett a polgárság liberális vagy polgári demokrata érzelmű része is – erős politikai képviselete nem lévén – rendre Malasitsra szavazott.

Malasits sokrétű közéleti feladatot látott el: országgyűlési mandátuma mellett tagja volt Győr-Moson megye és Győr város törvényhatósági bizottságának, emellett a vasasszakszervezet egyik vezetőjeként fontos szerepet játszott a párt és a szakszervezeti bázis közötti közvetítésben. Egyéni karakterénél, felelősségteljes közéleti pozíciójánál és gyakorlatiasságánál fogva a párton belül a mérsékelt, óvatos reformpolitika híve volt. Korrekt stílusban, higgadt érvekkel bírálta a kormányzatot, és mindig kiállt a munkások, a munkanélküliek, vagy – a harmincas évek végétől és a második világháború idején – a zsidók és a politikai üldözöttek mellett.

Malasits úgy vélte – pártja más kiváló politikusaival, Peyer Károllyal, Miákits Ferenccel, Mónus Illéssel együtt –, hogy minden forradalmi, radikális kísérlet a munkásság politikai és gazdasági emancipációjának esélyét teszi kockára. Mentalitására jellemző, hogy az 1926-os választási kampány során egy győri népgyűlésen Malasits konzekvensen „polgártársnak” szólította a jelenlévőket. A tömegből néhányan „munkatársat” kiáltottak, mire megjegyezte, hogy a „polgártársban” a munkások is benne vannak, és „maga tiltakoznék az ellen, ha valaki a munkást nem polgárnak tekintené”. (Győri Hírlap. 1926. november 23. 3.) Malasits nemcsak választóinak a tiszteletét vívta ki, hanem a parlamentben is – párthovatartozástól függetlenül – népszerűséget szerzett.

Az 1931-es országgyűlési almanach úgy jellemezte Győr város képviselőjét, hogy

„beszédeit, bár nagy erővel és határozottsággal szállt síkra mindig a munkásosztály érdekeiért, konciliáns modor, szép magyar stílus és tudományosan megalapozott világfelfogás jellemezték. […] pártja összes tagjai közül ő áll legközelebb a nyugateurópai szociáldemokrata pártok tisztultabb gondolatvilágához, mely a munkásság osztályérdekeit igen jól össze tudja egyeztetni a nemzeti gondolattal.” (Magyar országgyűlési almanach. Ötszáz magyar élet 1931-1936, 201.)

Malasits számos politikai feladata mellett nem hanyagolta el a szakszervezeti teendőket sem, egyebek között előadásokat tartott az 1932 őszén megalakult Szakszervezeti Főiskolán.

Az 1930-as évek elején a gazdasági válság hatásai különösen éreztették hatásukat Győrben. Az elkeseredett munkanélküli tömegek részéről nagy nyomás nehezedett a szociáldemokrata vezetésre, hogy aktívan lépjen fel a szociális problémák felszámolása érdekében. 1931. október 5-én a munkanélküliek küldöttségét vezető Malastis Géza a közmunkák megindítását sürgette Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszternél. Az 1930-as években a MSZDP és a konzervatív rendszer kapcsolata megromlott, és a párt határozottabban állt ki a vidéki szervezkedés és a földbirtokreform mellett. Az 1933. november 12-i pártgyűlésen Malasits Géza élesen bírálta a válság miatt egyre erősödő szélsőjobboldalt, Udvaros István győri párttitkár pedig ismertette a hallgatósággal az MSZDP földreform-tervezetét.

Egyik téma aktualitásához sem férhetett kétség. Északnyugat-Magyarországon az agrárnépesség telítettsége, a földínség és a munkanélküliség következtében veszélyes társadalmi gyúanyag halmozódott fel, amely Malasits „körzetében”, Győr és Moson térségében Pálffy Fidél gróf Egyesült Nemzeti Szocialista Pártja iránti növekvő népszerűségben csapódott le.

A harmincas évek második felében Malasits, Peyer és Kéthly bátran küzdöttek a jogfosztó törvények ellen, miközben az őket gyalázó nyilasok, Pálffy nemzetiszocialistái és egyéb szélsőjobboldali csoportok bekerültek a parlamentbe. Az 1939-es pünkösdi választás eredményeként megalakuló új parlamentben a négy főre olvadt szociáldemokrata frakciónak már egy erős nyilas tömbbel kellett farkasszemet néznie. Ráadásul erre az időszakra a kormánypárt is kicserélődött: képviselőinek csaknem felét az „őrségváltás” jelszava alatt a jogkorlátozás irányába nyitott új jobboldali politikusnemzedék tagjai tették ki. Sokat elmond viszont a győri kispolgárság félelméről, hogy az 1939-es választáson, minden cenzus és kormányzati visszaélés dacára, az MSZDP a voksok 35%-át szerezte meg. A győri választás pofon volt a kormánypárt számára, mert megmutatta, hogy Északnyugat-Magyarországon még mindig tömegek állnak az MSZDP mögött.

Az 1944. márciusi német megszállást követően a többi ellenzéki politikai csoporthoz (legitimisták, liberálisok, kisgazdák) hasonlóan a szociáldemokrata országgyűlési frakciót és pártvezetőséget sem kerülték el a letartóztatások. Malasits Gézát az ausztriai Mauthausen koncentrációs táborába deportálták, így osztozott párttársai, Peyer Károly, Györki Imre, Buchinger Manó és Gál Benő, valamint számos konzervatív és liberális politikus (pl. Apponyi György gróf, Gratz Gusztáv, Rassay Károly) sorsában. Malasits a magyar kormány közbenjárására 1944 augusztusában szabadult, és hiteles tájékoztatást adhatott elvbarátainak az elhurcolt képviselők sorsáról.

Részt vett a belügyminiszternek címzett memorandum megfogalmazásában, amelyben Malasits, Kabók Lajos és Szeder Ferenc felpanaszolták a törvénytisztelő polgárok, közöttük országgyűlési képviselők „eltűnését”, koncentrációs táborokba zárását, az internáltakkal szembeni durva bánásmódot, és kérték a panaszok orvoslását. A nyilas uralom idején Malasits ismét bujkálni kényszerült.

A háború befejeződése drámai helyzetben érte a magyar szociáldemokráciát. Az üldöztetés, a munkaszolgálat, a deportálások és a kivégzések következtében a háború előtti pártvezetőség számos tagja az életét vesztette. Ez volt a magyarországi szociáldemokrácia második „lefejezése”, az 1919-20-as fehérterror és emigránshullám után. Kabók Lajost, Mónust Illést és Karácson Sándort a nyilasok végezték ki, Farkas István, Gál Benő és Lázár Emil koncentrációs táborban haltak meg. Ezt a második vérveszteséget a szociáldemokrácia már nem tudta kiheverni. Azok, akik túlélték a megpróbáltatásokat, a párt újjászerveződése idején nagyrészt még külföldön, koncentrációs táborban voltak.

A párt vezetésének tudomásul kellett vennie, hogy immár nem egyedüli legális reprezentánsa a munkásmozgalomnak. A Magyar Kommunista Párt (MKP) élén a politikai manőverekben jártas vezetők álltak, akik az illegális pártmunkában szerzett konspirációs tapasztalataikat könnyen hasznosították a kulisszák mögött zajló kamarillapolitikában, s egyre erőltették a két munkáspárt egyesülését.

Ám minden nehézség ellenére a szociáldemokrácia továbbra is megőrizte fölényét fellegvárában, Győrben. A győri pártszervezet ragaszkodott ahhoz, hogy az 1945-ös nemzetgyűlési választáson a korábbi időszak jól bevált frontembere, Malasits vezesse a Győr-Moson és Sopron megyei listát. A pártközpont azonban végső döntésével Peyert indította el listavezetőként. Malasits „régi emberként”, a hazai szociáldemokrácia doyenjeként bekerült a Nemzetgyűlésbe, és a Ház jegyzőjévé választották. A Szociáldemokrata Párt részéről a peyeri irányvonalhoz sorolt Malasits Géza, Udvaros István győri polgármester és Zentai Vilmos kapott mandátumot (Peyer, a listavezető a Ház november 29-iki alakuló gyűlésén lemondott a győr-mosoni és soproni listán szerzett mandátumáról).

A bejutott szociáldemokrata képviselők büszkék lehettek teljesítményükre, hiszen az 5. választókerület, Győr-Moson és Sopron megye – benne az „ortodox munkásvárosként” elkönyvelt Győrrel – a legjobb szociáldemokrata eredményt felmutató kerület lett: a párt a voksok 21,06%-át szerezte meg. A választókerületben szerzett szavazatok aránya öt százalékponttal múlta felül a párt országos eredményét (17,46%). Győrben a leadott voksok 44,33%-os arányával a szociáldemokrácia történetének legjobb választási eredményét érte el. Ez az eredmény egyúttal azt is bizonyítja, hogy ha nincsenek a korábbi időszak cenzusai és a kormányzati visszaélései, akkor a Szociáldemokrata Párt már a háború előtt is a legerősebb párttá válhatott volna Győrben.

Malasits 1947-es választáson az 5. választókerületből ismét bekerült az Országgyűlésbe, az új törvényhozás legidősebb képviselője volt. A hetedik ciklusának a végét azonban már nem érte meg. A két párt egyesülésére 1948. június 12-én került sor, ennek során megszületett a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). Ezzel bevégeztetett annak a pártnak a sorsa, amelyik ötvenöt éven át közössége, otthona volt Malasitsnak. Az idős politikust átigazolták az új pártba, ennek a lépésnek a magyarázata az lehetett, hogy a hetvennégy éves képviselőnek a személye túlságosan jelentéktelen volt Rákosi Mátyás, az MDP főtitkára és a névleges vezető, Szakasits Árpád számára, és nem kívántak „mártírt” csinálni az ősz munkásmozgalmi veteránból. Malasits Géza 1948. november 9-én hunyt el. Nagy Imre házelnök, a későbbi miniszterelnök barátjaként búcsúztatta a szociáldemokrata politikust a parlamentben. A sors megkímélte őt attól, hogy megérje az „ötvenes éveket”.

Paár Ádám

Felhasznált irodalom:

Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL)

PIL 283/28-67. 83 l. A Szociáldemokrata Párt Választási Irodájának iratai.

Malasits Géza: Állami munkásközvetítés és munkanélküli biztosítás Angliában. Szocializmus. 1912–13. 12. sz. 535–542.

Malasits Géza: Kötelességek – jogok nélkül. Szocializmus. 1914–1915. 10–12. sz. 486–495.

Malasits Géza: A Munkásügyi Panaszbizottságok. Szocializmus. 1917. 1. sz. 23–30.

Győri Hírlap. 1924. július 4. 2.

Győri Hírlap. 1926. november 23. 3.

Népszava. 1931. október 6. 3.

Népszava. 1933. november 16. 8.

Az 1945. évi nemzetgyűlési választás adatai a statisztika tükrében. 5. kötet. V. választókerület. Győr-, Moson-, Sopron-vármegyék. /szerk. Faragó Gyula/ A Szociáldemokrata Párt központi titkársága szervezési osztálya Politikai Térképészet és statisztikai hivatalának kiadása, Bp., 1946.

Gecsényi Lajos – Honvári János: Győr és vidékének munkásmozgalma a gazdasági világválság idején 1929-1933. Győr, 1981.

Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék és Győr törv. hat. jogú, sz. kir. város részletes ismertetője és monográfiája az 1929-1930. évekre. /főszerk. Kerekes Sámuel/ Bp., 1929.

Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza 1920-2000. II–III. köt. Választókerületi adattár. Napvilág Kiadó, Bp., 2001.

Az 1944. december 21-re Debrecenbe, majd Budapestre összehívott Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja. /szerk.: Kiss József, Somlyai Magda/ Bp., 1994., Jelenkutató Alapítvány.

Az 1945. november 29-re Budapestre összehívott nemzetgyűlés almanachja. /szerk. Horváth Zsolt, Hubai László/ Jelenkutató Alapítvány, Bp., 1999.

Kulcsár Péter: A szociáldemokrácia az eszmék történetében. Hungarovox, Bp., 2007.

Magyar országgyűlési almanach. Ötszáz magyar élet 1931-1936. /szerk. dr. Lengyel Viktor és dr. Vidor Gyula/ Globus Nyomdai Műintézet Részvénytársaság, Bp., 1931.,

A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. /szerk. Varga Lajos/ Bp., 1999., Napvilág Kiadó.

Sipos Péter: A szociáldemokrata szakszervezetek története Magyarországon. MTA Történettudományi Intézete, Bp., 1997.

Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok 1870-1940 között: sikeres történeti modellváltás. L’Harmattan Kiadó, Bp., 2002.

Tuba László – Lukács Albin – Bacsó András: Mosonmagyaróvár és vidéke munkásmozgalmának története 1919. augusztus 1-1945. Győr Megyei Lapkiadó Vállalat, Győr, 1982.

Válogatott dokumentumok a Győr-Sopron megyei munkásmozgalom történetéből (1919-1924). /szerk. Gecsényi Lajos, Horváth Zoltán, Sinay Jenő/ Győr Megyei Lapkiadó Vállalat, Győr, 1979.

Ezt olvastad?

Egy régi polgár a népi demokráciában – Az Apám néhány boldog éve című film

Simó Sándor filmrendező (1934–2001) saját novellájából forgatta az Apám néhány boldog éve című filmjét, amelyben emléket állít egy korszaknak, az

X