“Már a spájzban vannak az oroszok” avagy A tizedes meg a többiek történészszemmel
Magyar háborús film, vígjáték, keserű humor… Egy képzeletbeli barkochba játék során, ha az előbbi szavakra rákérdezünk, bárki, aki kicsit is ismeri a magyar filmek világát, szinte rögtön rávágja a megoldást: ’atizedesmegtöbbiek’… A film 1965-ben készült, s azon ritka filmek közé tartozik, mely elkészülte óta folyamatosan megőrizte népszerűségét, közkedveltségét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a film szállóigévé vált mondatai, melyeket sokszor azok is idéznek, akik nem látták filmet.
Mi lehet a titka a töretlen népszerűségnek? Itt nem diadalmas hősök játszanak a monumentális filmeposzban. Nincsenek heroikus jelenetek, színes szélesvásznú történetek. S talán pont ezért a közelség miatt a kisember háborús botladozását bemutató film vált a magyar filmtörténet egyik legsikeresebb háborús filmjévé. Mindenképpen ki kell, hogy emeljük a film alkotóit. Rendezőként a magyar film egyik legnagyobb mestere, Keleti Márton jegyzi a filmet, akinek olyan vígjátékot sikerült alkotnia, melyen nemcsak nevethetünk, hanem egyes történelmi korszakok levegőjét is magunkba szívhatjuk.
Hasonlóképpen kiemelkedő a film szereplőgárdája. Nemcsak főszerepekben találkozhatunk ismert színészekkel, hanem a mellékszereplők is a korszak neves művészei. A „tizedes” – vagyis, egész pontosan, Molnár Ferenc tizedes – megszemélyesítője Sinkovits Imre. A „többiek” között elsősorban Major Tamás (Albert, mon Alben, don Alberto, vén majom…, a lakáj, polgári nevén Kovács Dezső) említendő, aki Sinkovitscsal együtt a legkarakteresebb alakjai a filmnek. A film nyitójelenete is ezt a képet erősíti. A motorkerékpáron száguldó tizedes bátran átvág a fronton, míg eljut egy üres kastélyba, ahova rögtön bekvártélyozza magát. A gazda, Drexler báró elmenekülése után a kastély ura és szolgája ekkor már ugyanaz a személy, Albert.
„– Ital van a házban?
– Van, uram. Mária Terézia Brandy, Zwack Unicum, Black And White, Courvoisier, Scotch, Altvater Gessler, Grand Marnier, Pernod Fils …
– Pálinkaféle nincs?
– Ez mind az… uram!”
Aztán az üresnek hitt kastély lassan megtelik, előkerül a tizedes csapatának többi tagja. Darvas Iván (Gálffy Eduárd zászlós), Pálos György (Szíjjártó István, szökött kommunista munkaszolgálatos), Kozák László (Gáspár Imre, szökött katona), Szabó Gyula (Fekete György, szökött katona) s végül Cs. Németh Lajos (Grisa, a szovjet katona). Ez az „ad hoc különítmény” egyetlen célra szövetkezett: túlélni az ő szempontjukból már értelmetlenné vált háborút. A háború sodra, a felfordult világ véletlenszerűen hozta össze a „tizedest” és az embereit. Eltérő életutakkal, társadalmi helyzettel, műveltséggel… Ha nincs a háború, talán sohasem találkoznak. Most mégis egymásra utaltan, az egyetlen közös cél érdekében összefognak. Álparancsnokságot alakítanak, hogy a kastélyban maradhassanak. A kis illegális különítmény ezután kalandok sorába bonyolódik, hogy megcsinálják a maguk kis kiugrását a háborúból.
„– Ha az öcsödi huszárok a tizenhetes magaslatot átkarolják, akkor Székesfehérvár egyszerűen az ölünkbe hull.
– Úgy van, úgy van… Feltéve persze, hogy a nyékládházai kerékpáros zászlóalj idejében beleavatkozik a hadműveletbe.
– Egyesülve a csákánydoroszlói fogatolt tüzérekkel.
– Persze, persze, persze…
– Hogy állunk a csodafegyverekkel?
– Jönnek, jönnek…
– Margaréta-akció Z napon hajnali 4.12-kor Páty térségében dél, dél-kelet irányba megindítva.”
Fontos momentum a filmben, hogy bár van köztük tiszt (Gállfy zászlós), mégis a nagyhangú, találékony, önbizalommal teli, tapasztalt, minden hájjal megkent, minden helyzetben a kiutat találó tizedes szinte azonnal a társaság vezéralakjává növi ki magát. Molnár tizedes alakja nemcsak emiatt emelkedik ki a többi karakter közül. A passzív bujkálásban kiutat keresők közül egyedül ő az, aki aktív cselekvésre is hajlandó és társait is ráveszi erre. Mindig optimista, nincs az a lehetetlen helyzet, melyben feladná a reményt. Persze a túlélésen túl, a többiekkel ellentétben, más motívumok is mozgatják. Nem valamiféle magasztos eszme, vagy valami fensőbbségbe vetett hit az, ami mindig lendületet ad neki. Ilyenek amúgy sem jelennek meg markánsan a filmben, vagy ha igen, akkor is inkább ironikusan. Molnár egyedül magában bízik, szinte túlzottan is, és a háború zivatarában, miközben mindenki csak a vihar elültét várja, ő már a jövőjét tervezi.
„Kuss! Tizedes úr gondolkodik.”
Ebben a jövőben pedig kulcsszerepet játszik alakulatának zsoldpénze, amit a tizedes úr nagy igyekezettel privatizálni óhajt. A kettős célból – túlélés és a lopott pénz megtartása – következik, hogy alakja hol hősiesként, hol meg mint egy kicsinyes, önző szélhámos jelenik meg.
A „tizedes meg a többieken” kívüli szereplők négy fő csoportba oszthatók be.
Egyik a szovjet hadsereg. Igazából Grisán kívül a film végéig inkább mint arctalan tömeg, diadalmasan előrenyomuló haderő vagy mint ennek a haderőnek híre jelenik meg. A második csoport a német hadsereg, illetve annak képviseletében Márkus László mint SS-Obersturmführer, akinek a legnagyobb problémája nem is a háború, hanem hogy egy jót egyen végre. Ezúttal a korabeli háborús filmekből ismert német katonát a kissé „kockafejű”, ostoba verziójában ismerjük meg (a korszak filmjeinek másik német katonája a kegyetlen, gonosz náci katona alakja, de ez ezúttal hiányzik filmből).
„– Herr Obersturmführer, die Russen sind schon im Speis!
– Idiot! Was? Die Russen? Alaarm!”
A harmadik csoport a néhol feltűnő civil lakosság, háborúellenes, antifasiszta beállítódással (Gobbi Hilda, Makláry Zoltán). A negyedik, s talán a főszereplők sorsa szempontjából legfontosabb csoportot a nyilasok oldalán álló magyar katonák és pártszolgálatosok képezik (Ungváry László – Barokányi főhadnagy, Szendrő József mint Dunyhás nyilas testvér ). Velük van a legtöbb konfliktus, ők azok, akik közvetlenül is fenyegetik Molnár és társai életét. De a világháború valós borzalmaihoz képest – a film műfajából is adódóan – nincs igazán ördögi figura a filmben. A negatív szereplők többnyire önmaguk tehetetlenségének, butaságának, mohóságának áldozatai, könnyen rászedhetők, kijátszhatók.
A történetben persze nemcsak a komikumot láthatjuk. A magyar sors ismeretében sok áthallás, történelmi párhuzam érezhető ki filmből. Az, hogy a film mentes a kemény ideológiai sztereotípiáktól, a történetet kicsit kiemeli a második világháborús keretből, fókuszába állítva a túlélni igyekvő kisembert, aki a „nagyok” háborújában elveszve, megpróbál kimászni a bajból. De ez a túlélni igyekvő kisember persze nemcsak egy személy lehet. Elvonatkoztatva a konkrét történettől, ez lehet a túlélni igyekvő, a nagyhatalmak háborújába beszorult Magyarország, a magyar nemzet története is. Ez a kettős motívum az 1956 utáni Magyarországon különös érzelmi töltetet kaphat. Ez a töltet 1965-ben, már a megtorlások után, a kezdődő „puha” diktatúra időszakában a vígjátékba, tragikomédiába oltott magyarázat és feloldozás. A helyzet megváltoztathatatlan, arra nincs más lehetőség, mint az apró ügyeskedések, elnézhető stiklik, egymásra kacsintások útja. A kádári kompromisszum útja persze ily módon nemcsak a kisemberre lehet érvényes, hanem felpuhítja Kádár 1956-jának megítélését is.
Ezt olvastad?
