„Már az első pillanattól kezdve szerettem a szakmát” – interjú Török Róberttel

Oszd meg másokkal is:

Portré

Török Róbert történész-muzeológus, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese, a Söripari Emléktár Dreher Sörmúzeum főmuzeológusa. Pulszky Károly-díjjal elismert muzeológus, a Pulszky Társaság alelnöke, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság titkára, a Magyar Múzeumi Történész Társulat felügyelőbizottságának elnöke. Kutatási területe az újkori kereskedelem-, ipar-, és vállalkozástörténet, valamint fotótörténettel, genealógiával és a történelem segédtudományaival is foglalkozik. Török Róberttel szakmai pályájáról, a muzeológusi hivatásáról és a jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Újkor.hu: Történésznek vagy muzeológusnak tartod inkább magadat?

Török Róbert: Történészként kezdtem, mára pedig történész-muzeológusnak tartom magam. A muzeológia alapfeltétele a történészi hivatás és tudás, ezért úgy gondolom, hogy a kettő együtt működik. Minket történészként neveltek, de soha nem gondoltam igazán, hogy az vagyok, mert kezdő fiatalként nem hittem el, még ha történészi munkát is végeztem.  Ennek az volt az oka, hogy az egyetemen elismert, nagy történészek tanítottak minket (Glatz Ferenc, Bak Borbála, Gergely Jenő, id. Bertényi Iván, Kardos József és így tovább). Mellettük nem mertük azt mondani, hogy történészek vagyunk. Majd egyszer, „ha nagyok leszünk”, és ez így volt jó, ahogy volt, mert szakmai alázatra nevelt minket. Amikor a muzeológiát elkezdtem művelni, rájöttem, hogy inkább muzeológus vagyok, és mikor elértem egy adott szintet, akkor éreztem, hogy na jó, most már egyben történész is lettem.

Miben különbözik a muzeológus, a történész és a levéltáros munkája?

A levéltáros közelebb áll a muzeológiához, mint a történész, de valójában nem hatalmas a különbség, mivel a kutatómunkájuk során mindannyian történelmi forrásokkal dolgoznak, maximum azok anyagában, típusában van eltérés, módszertanban hasonló munka. Hangsúlyozni szeretném, hogy a forrásismeret mind a három területen rendkívül fontos. A muzeológus munkája némiképp kreatívabb, továbbgondolható, merészebb lehet a másik két hivatáshoz képest, és mivel több a személyes kontaktus a társadalommal, ezért szinte nélkülözhetetlen, hogy a szakember jól tudjon kommunikálni, helyén legyen az előadóképessége, kiállítás-rendezésnél pedig a kreativitása.

Mit értesz továbbgondolás alatt?

Például, hogy merjünk tágabban gondolkodni az alapvető forrástípusokkal kapcsolatban. A muzeológia egy komplex műfaj, amiben egyesül több tudományág, és ami kapcsolódik más társtudományokhoz (régészethez, néprajzhoz). Az írott források mellett nagy figyelmet kap az „oral history”, a tárgyi emlékek, a fotók, különféle aprónyomtatványok, képzőművészeti anyagok feldolgozása, publikálása, és folytathatnám a sort. A múzeumokban rengeteg forrásértékkel bíró emlék megtalálható. A kutatók gyakran nem is gondolják, hogy mennyi minden kincs rejtőzik egy múzeumi gyűjteményben.

Milyen a jó múzeumi szakember?

Úgy tanították nekünk, hogy a jó muzeológus egy univerzális szakember, legalábbis sok mindenhez kell értenie. Természetesen mindenhez nem érthet senki; vannak, akik inkább kurátor muzeológusok, tehát kiállításokat rendeznek, vannak olyanok, akik a gyűjteményi munkában jobbak, a műtárgymegóvásban és feltárásban jeleskednek, vannak, akik kutatni szeretnek és írni, illetve olyanok is, akik jó előadók, szeretnek szerepelni a nagyközönség előtt. Az a jó, ha ezek közül mindegyikből van egy kicsi az adott szakemberben, mert abban az esetben lesz egy alapja, amit aztán tovább tud fejleszteni a gyakorlatban. Az lenne a cél, hogy mindenki mindenhez értsen, de hát ilyen nincs a világon, hogy mindenki mindenhez ért. Én arra törekedtem, hogy egyik szakmai feladatot se hanyagoljam el. Igyekeztem a tudományos szinten helytállni, igényes és jó kiállításokat rendezni, valamint a gyűjteménygyarapítási, -feldolgozási és publikációs tevékenységre is hangsúlyt fektetni. Ezek mellett szintén fontos még az oktatási, tudományos feladat, mert a muzeológus ezt is csinálja. Nemcsak egy sima tárlatvezetést tart, hanem oktat, tudományos ismereteket átadva vezeti körbe az embereket, amivel kapcsolódik a múzeumpedagógiai és az ismeretátadási szakághoz is.

Török Róbert előadás közben, a Marcali Művelődési Központban (Forrás: muvhaz-marcali.hu)

Miért döntöttél úgy, hogy ezt a hivatást választod?

Nem én döntöttem így. Nem tudom, hogy mi döntötte el, mert ha elindulunk az elejéről akkor mindössze azt tudtam, hogy történelemmel szeretnék foglalkozni, amit nagyon érdekesnek, izgalmasnak és szépnek tartottam. Mindig is szerettem az érdekes tárgyakat és a történelmet, emellett gyerekkoromban sokat utaztunk: jártunk múzeumokba, várakba, kastélyokba. Az igazat megvallva az érettségi után újságíró akartam lenni, és az egyetemi jelentkezésnél is megjelöltem a kommunikáció szakot, de valahogy úgy alakult, hogy első helyen felvettek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakára, így kötöttem ki az ELTE BTK-n. Kiválasztottam, megnéztem, kipróbáltam, és azonnal megtetszett: már az első pillanattól kezdve szerettem a szakmát. Amikor elkezdtem egyetemre járni, azt éreztem, hogy ez nekem való. Kezdetben egyszakos történészként indultunk, de keresni kellett mellé valamit. Megnéztem a nyelvszakokat, érdekelt a török és a mongol szak, bevallom, jártam is a Belső-Ázsia tanszékre mindenféle órára, de aztán nem azt választottam, mert időközben nagyon megkedveltem a muzeológiát. Pontosan azért, mert ez kiegészítette a történelmet: gyakorlatiasabb, egzaktabb volt, és több kreativitást igényelt.

Az alapszakoddal kapcsolatban mást tapasztaltál?

A történelem képzésben sok volt számomra az elmélet, a módszertan módszertana és az elmélet elmélete és még annak is a módszertana, aminek sokszor mai napig nem látom értelmét. Ezzel magunk között nagyon jól elbeszélgetünk a konferenciákon, de nem visz előre, nincsen új, hasznosítható tudásértéke. A muzeológia egy interdiszciplináris tudomány. A jó muzeológus nem egyedül dolgozik, bevon más kollégákat, adott esetben szakértőket. A múzeum egy ilyen hely, ahol meghívjuk a történészt, a régészt, bevonjuk a restaurátort, a múzeumpedagógusokat, és figyelembe vesszük a társadalmi igényeket is. Több szempontot figyelembe véve jön létre a történelemről alkotott, rekonstruált világkép, amit prezentálni is tudni kell. Ez az érdekes az egészben, hogy ezt próbáljuk ideális esetben megvalósítani. Szubjektivitás helyett a tudományosságra és az objektivitásra törekszünk. Erről szól a történettudomány is, hogy több oldalról nyerjünk megerősítéseket, bizonyítékokat egy adott témáról. A forrás lehet egy tárgy, ami önmagában nem mond semmit, de ha van hozzá történet, kapcsolódó személy, interjú, fénykép, dokumentumok, akkor sokatmondó, adott esetben képes megjeleníteni a múltat. Ilyen módon kapcsolódik vissza a muzeológia a történettudományhoz.

Alkalmazhatóságot látsz a muzeológiában?

Azt is, de kontinuitást, egyfajta folyamatosságot és az innovációt is, mert menni kell előre. Azt látom, hogy nem szabad leragadni, szükséges egy kicsi innováció, és tudni kell a jelenben működni, adott esetben a jövő felé is tekinteni. Attól függetlenül, hogy szükséges a szakmai tapasztalat, a kutatásra szánt idő, merni kell másokkal együtt dolgozni, együttműködni, szakértőket bevonni, mert nem biztos, hogy egyedül ugyanolyan jó az, amit csinálunk. Én mindig az együttműködésnek, a kooperációnak a híve voltam. Egy kiállítás is csapatmunka, nem egy ember készíti, hanem mindenki tesz hozzá valamit, aminek aztán eredménye lesz.

Hogy kerültél bele a múzeumi világba?

A mi muzeológus csoportunk elég jó volt az egyetemen. Nem sokan lehettek akkoriban muzeológusok. Öt, tíz, tizenöt embert vettek fel maximum, és igyekeztek kiválogatni azokat, akikről úgy gondolták, hogy tényleg jók lesznek ebben a szakmában. Mestereink törődtek azokkal, akiket „kiszemeltek”, és általában segítették az elhelyezkedésüket a múzeumi szférában. Az adott szakterület legnagyobb szaktekintélyeitől, az adott szakmúzeum szakembereitől tanulhattunk, és a múzeumok szakgyűjteményeibe is jártunk órára. Ez az egyetem felelőssége, és nagyon jó cselekedete volt. Az újakat, a frissítést mindig kinevelték a szakma számára, majd lehetőséget kínáltak arra, hogy a hallgató gyakorlatot szerezzen, és adott esetben elhelyezkedjen. Ez egy nagyon jól bejáratott pedagógiai rendszer és módszer is volt az ELTE-n. Múzeumi alapelveket tanultunk a szakemberektől, gyakorlatot szereztünk, mert a muzeológiában nagyon fontos a gyakorlat, amit nagyon hiányolok a történettudományban mind a mai napig. Sokkal több gyakorlati órát és kevesebb elméleti órát kellene kapniuk a hallgatóknak (forrásismeretet, iratolvasást, anyag-, eszköz-, technológia ismeretet, műhelygyakorlatot, kutatási gyakorlatot stb.).

Török Róbert „Kirakat az üzlet szeme!” Reklámélet a 20. századi Magyarországon című előadása közben a Marcali Művelődési Központ (Forrás: marcaliportal.hu)

Hol kezdted el a munkát?

Én a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában voltam gyakornok az országos múzeumi gyakorlaton, a helytörténeti gyakorlatom a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben volt. Ekkoriban élénken érdeklődtem a fényképek iránt, és magam is gyűjtő voltam. A történeti forrásismeret órák elég jók voltak az egyetemen, engem pedig a fénykép mint történeti forrás akkoriban megragadott. Muzeológiából a szakdolgozatomat fényképek, metszetek, litográfiák, festmények összevetéséből írtam az 1867-es kormány tagjai kapcsán, illetve foglalkoztam Deák Ferenccel is pluszban. Ezeken a helyeken sok mindent elsajátítottam a gyűjteményi munkával kapcsolatban, és persze a kulimunkát is végeztem. Volt, hogy fotónegatívokat csomagoltam, vagy raktári visszasorolásokat csináltam, de közben élveztem ezt is, mert emellett több dologba is bevontak. Nagyon jó mestereim és tanáraim voltak mind a muzeológia, mind pedig a történettudomány területén. Nem mondanék neveket, hogy ki ne maradjon senki, de hálás vagyok azoknak, akiktől tanulhattam. Külön érdekesség, hogy ezt követően inkább tárgyakkal foglalkoztam, hiszen tárgyi gyűjteménybe kerültem.

Mikor kerültél a jelenlegi munkahelyedre és milyen feladatokat látsz el?

Az egyetem elvégzése után 2007-ben kezdtem történész-segédmuzeológusként dolgozni a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. 2009-től muzeológus, 2012-től főmuzeológus és megbízott igazgatóhelyettes lettem. A kereskedelemtörténeti tárgyi és a numizmatikai gyűjtemény vezetője, muzeológusa vagyok. Kutatószolgálatot látok el, szakterületemet és a múzeum egész gyűjtőkörét érintően szaktanácsokat adok, szakértőként működök közre. Részt veszek kiállítási, tudományszervezési és a múzeum egészét érintő általános ügyviteli, szabályzati és ellenőrzési, műtárgykölcsönzési, illetve egyéb szakmai ügyekben.

Török Róbert beszéd közben, Sopronban (Forrás: Soproni Múzeum)

Hogyan alakult ki a kutatási területed?

A másik szakdolgozatomat történelemből írtam – hiszen kétszakosként nekünk még kettő szakdolgozatot kellett leadni – a Meinl Gyula Kávébehozatali Részvénytársaság történetéről. Ekkor végeztem kutatásokat a későbbi leendő munkahelyemen, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Azt gondoltam, hogy ez egy nagyon érdekes téma, és lényegében ezt folytattam a doktori képzés alatt is, ahol a fűszer- és gyarmatárukereskedelemmel foglalkoztam. Kezdetben országos szinten, de amikor tapasztaltam, hogy ez mekkora nagy téma és milyen nehéz a kutatása, leszűkítettem a vizsgálatot Budapestre. Erről a témáról nem sok munka született korábban. Amit szerencsére úgy érzem, hogy sikerült „meghaladni”, az A magyar fűszerkereskedők története című kötet, amiben a szerző jelzi, hogy reméli, hogy ezzel a témával valaki még egyszer foglalkozik majd, aki kiegészíti a munkásságát – erre tettem kísérletet.

Mára mi lett a kutatási területed?

Azt mondhatom, hogy mostanra meglehetősen szerteágazó lett a szakterületem: újkori kereskedelem- és ipartörténettel, cég- és vállalkozástörténettel (élelmiszeripar, szeszipar; gyarmatáru-, hangszer-, és játékkereskedelem; a szocialista kereskedelem története stb.), valamint fotótörténettel, genealógiával, a történelem segédtudományaival foglalkozom. Nem beszélve a számos más témát érintő felkérésekről, megkeresésekről.

Milyen specifikumok vannak a szakterületeden?

Mondhatni, minden forrásnak számít, és jól szét kell nézni, fel kell mérni az adott témakört, kik dolgoztak benne, milyen eszközöket használtak, hogyan dolgoztak, milyen írott és tárgyi emlékek maradhattak hátra tőlük. Ki kell találni, hogyan lehet az éppen adott témát a legmegfelelőbb módszertannal kutatni, feldolgozni és bemutatni. Ezért is szerettem volna mindig is kooperációban dolgozni a többi szakemberrel – nem ellenségesen viszonyulni azokhoz, akik értenek az adott témához. Hiszen jó együttműködni azokkal, akik hasonló területtel foglalkoznak és együtt kialakítani a módszertant. A mi múzeumunk esetében is kiderült, hogy sok esetben mi magunk alakítottuk ki, hogy mit, mikor, hol, hogyan és milyen módon lehet feltárni, bemutatni.

Szakmák múzeumaként mit tapasztaltok?

Jönnek ma a kutatók az „új trendekkel”, hogy hogyan kell vállalkozástörténetet kutatni és ez milyen új dolog Amerikában, másoljuk őket, mindeközben ezeket Magyarországon a világ első vendáglátóipari múzeumában már ötven évvel ezelőtt, sőt az első magyar kereskedelmi múzeumban már százharminc éve kialakították az elődök. Csak erről nagyon kevesen tudnak. Messze meghaladták ezek a múzeumok a korukat minden szinten, mert kapcsolatot ápoltak az iparral, a kereskedelemmel és a vendéglátással. Ha csak a kiállításrendezésre gondolunk, a marketinget úgy mutatták be a ’70-es években a múzeumban, hogy világító hirdetőtáblákat és interaktív lapozókat használtak. Már akkor tíz utazókiállításunk volt, lekörözve ezzel nálunk nagyobb múzeumokat is.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállításaiból részletek (Forrás: mkvm.hu)

Hogyan viszonyultak a szakterülethez a történészek?

Mindig is jó lett volna diskurzust folytatni a történész szakmával, hogy ne legyünk egyedül a saját szakterületünkön, csak nem volt nagyon kivel beszélgetni. A néprajzosokkal és a saját muzeológiai körünkben a hasonló gyűjtőkörű intézményekkel kialakítottunk jó kapcsolatokat, viszont a történészszakma gyakran lenézte a hétköznapi élet és az életmód történetét. Korábban főként a nemesi, hadi, politikai dolgokat részesítették előnyben, majd később a szocialista korszak a munkássággal kapcsolatos témák felé nyitott. A kereskedelem, az ipar, a vendéglátás, a hétköznapi élet kutatása nem volt igazán divatban. Mára ebben némi pozitív változást észlelek.

Mondanál néhány érdekes forrást?

Ha valaki foglalkozik kereskedelem- vagy vállalkozástörténettel, akkor gyakran nem biztos, hogy magát az árut, amit az adott cég előállított, megnézi. Az árudoboz például, amit a kereskedő használt, ha szerencsénk van, sok mindent elárul. Mi jelenik meg rajta? Nyilván maga a termék, de van ott a reklám, az adott cég megnevezése, az alapító, az ő utódja, az összes kitüntetés, díj, akár maga a gyár képe, helyszíne, egy üzleti portál képe, helységnév, telefonszám és így tovább. Tehát sokkal több forrásértékkel bír annál az adott tárgy, mint gondolnánk. Érdekes források a számolócédulák, fejléces papírok, a képekkel és adatokkal (kor, ár, termék stb.) ellátott, illusztrált árjegyzékek, reklámlapok és így tovább. Lehet, hogy valaki megnéz ötszáz írott forrást, de egy ilyen tárgy vagy dokumentum gyorsabb és továbbmutató eredményeket hozhat. Ezt kellene valahogy foganatosítani a történettudományban, hogy a múzeumokban lévő tárgyak is forrásértékkel bírnak, különösen az ipar, kereskedelem, vendéglátás és turizmus területével foglalkozóknak. Természetesen több forrás összevetése és történelmi háttérismeret szükséges. A kereskedelem és üzletvitel tekintetében főként, hiszen gyakoriak a hamisítások, megmásítások, csalások, de az egyszerű tévedések is. A reklám érdekében pedig szép számmal előfordulnak ferdítések az alapítást, a jogelődöt illetően. A forráskritika ezen a területen is elengedhetetlen.

Egy tárgy tud segíteni az ismeretátadásban is?

Igen, és nagyon a híve vagyok az élő interpretációnak a tárgyakon keresztül. Csak saját magamból indulok ki: amikor a kezemben foghattam muzeológia órán eredeti műtárgyakat, az tudott olyan erővel hatni, hogy ezt választottam hivatásnak. Azt, hogy egy gyereknek vagy bárkinek, aki eljön hozzánk a múzeumba és megmutathatjuk, hogy ők akkor ebből ettek, ebből ittak, ilyen ruhát viseltek, ilyen eszközökkel dolgoztak; vagy van analógiánk, hasonlóságok a mai világgal, azzal sokkal többet átadunk, mint ha megtanítanánk négyszázötven fogalmat, személynevet, évszámot, kétszáz királyt és hatszázötven háborút. Ennek adott esetben nem lenne semmi értelme, így viszont élményt és tapasztalást adunk arról, hogyan éltek, mit használtak, miként fejlesztették a dolgokat az elődjeink. Ezek érdeklik is az embereket, ezért szeretnek hozzánk is járni. Másik tapasztalatom, hogy szeretik azokat a dolgokat, amikhez fűződik emlék és emlékezet. A dédpapa, nagymama, anyuka-apuka emlékezete, ami öröklődik tovább, és a múzeumban összetalálkozik a látogatóval.

Török Róbert tárlatvezetést tart a Protokoll és diplomácia kiállításban (Forrás: honvedelem.hu)

Mi az, amit legjobban szeretsz a munkádban?

Azt, amikor van egy kutatásod, elképzelésed, elméleted, és bejön az, amit te feltételezel. Kutatsz valakit vagy valamit, és egyszer csak megjelenik a leszármazott, a családtag és a tárgy. Minden megvilágosul, minden összeáll. Együtt áll össze a kép: én tudok valamit, ő tud valamit, a család tud valamit, és ebből lesz a történeti valóságnak az a látszata, amit előadunk. Hogy valójában mi volt, azt úgy tanultuk, hogy csak a „Jó isten tudja”, de igyekezni kell a valósághoz közelíteni. Annál jobb nincs, mint amikor egy leszármazott odajön hozzám, nagy örömmel hoz dolgokat, és értjük egymást. Nincs vita, sőt még azt mondja, hogy „Jé, maga többet tud a családomról, mint én magam”, és akkor összenevetünk. Ezt többször megkaptam. Ő mondott valamit, én mondtam valamit, kiegészítettük egymást, és összeraktuk a mozaikokat. Kevés jobb érzés van annál, mint amikor látod, hogy hálás valaki, és csillog a szeme az örömtől. Ha pedig ez kikerekedik egy kiállításban vagy kiadványban, akkor teljesen odavannak. Ekkor azt is érzem, hogy jót teszünk a társadalomnak.

Egy muzeológusnak az emberekkel is szót kell gyakran érteni?

A muzeológusnak a néprajzoshoz, vagy az interjúkutatásokkal dolgozó történészekhez hasonlóan kisebb pszichológiai képességekre is szert kell tennie, hiszen a tárgyakat átadóknak mindig van egy történetük, érzelmileg kapcsolódnak a képekhez, dokumentumokhoz, hagyatékokhoz. Ahhoz, hogy az ember be tudjon gyűjteni a múzeumnak valamit, szót kell tudni érteni az emberekkel. Ez sokszor hosszú folyamat. Ha a néni vagy bácsi olyan, akkor kijársz hetekig, beszélgetsz vele, meghallgatod a történetet, amiből kinyered a hasznos információkat. Ez is egy módszertani kérdés, a gyűjtés módszertanáé és a terepmunkáé. Az idős néni vagy bácsi még el tudja mondani, hogy ez itt volt a boltban, az úgy volt, ezt emide, azt meg amoda tette. Ilyen közlések alapján lehet tudni, hogy hogyan kell berendezni később hitelesen, mondjuk ötven év múlva egy fűszer- vagy csemegeüzletet. Lehet róla leírás, de hogy miként működött a hétköznapi valóságban, azt csak azt tudja elmesélni, aki ott is volt.

Milyen művekben találkozhatunk a kutatási eredményeiddel?

A múzeumnak köszönhetően elég sok vállalkozás- és cégtörténetet írtam, nem sorolnám fel az olvasóknak ezeket, csak néhány írást említenék meg. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy ezekkel az írásokkal az volt a célom, hogy az emberek számára ismeretet adjak át, amit a tudomány később megvétózhat vagy tovább vihet. Sok munkát nem egyedül, hanem szerzőtársakkal készítettem el. Írtam a Dr. Oetker történetéről, a Mirelit vállalat történetéről, a hangszerkereskedők történetéről, a sörgyártásról, a kereskedelem és genealógia kapcsolatáról, de voltak kisebb cégtörténeti és családtörténeti munkáim is. Gyakran vettem részt többedmagammal kötetszerkesztésekben is. Amit kiemelnék még, az talán a Dr. Varga István közgazdász életéről szóló könyv, ami az egyik leszármazottal közösen végzett kutatások eredményeit közli.

Könyvek: 1. Török Róbert: A pragmatikus ember – Dr. Varga István közgazdász élete. 2018.; 2. Kulich Julianna–Hegedüs Krisztián–Katona Csaba–Maczó Balázs–Török Róbert: Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig. A magyarországi sörgyártás és fogyasztás története. 2018.; 3.Kulich Julianna–Török Róbert: „A ​jó kalmár a világ jótevője”. Két évszázad a magyar kereskedelem történetéből. 2016.; 4. Dr. Bajnai Klára–Borsos Tibor–Simon Géza Gábor–Dr. Török Róbert: A Sternberg császári és királyi hangszergyár története és gramofonlemezeinek diszkográfiája. 2020.

Mi volt a helyzet a kiállításokkal?

A vízválasztó nálam egy 2010-ben külső szakértőkkel rendezett nagy játéktörténeti kiállítás volt „A Babatündérhez” – A budapesti játékkereskedelem története címmel. Ez volt az én expozém, a debütálásom. Közel kétezer tárgyat mutattunk be, tíz múzeum és tíz magángyűjtő közreműködésével 1989-ig bezárólag ismertettük a játékkereskedelem történetét. Ennek közvetve az lett az eredménye, hogy a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban megalapozódott egy játékgyűjtemény, amit Kiss Imre igazgató, más műtárgyakkal kiegészítve mára hivatalosan is létrehozott. Ez a leges-legújabb gyűjteményi egységünk. Ezt követően öt állandó kiállítást és több tucat időszaki és kamarakiállítást rendeztem. Természetesen ezeket nem kizárólag egyedül csináltam, hanem csapatban dolgoztunk. Legújabb a Dreher Sörmúzeum új állandó kiállítása, a Drehertől Dreherig, amit idén Hegedűs Krisztián kollégámmal készítettünk, illetve a Protokoll és Diplomácia, protokoll-történeti kiállítás, amit a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetével (NPRSZ) alkottunk meg az MKVM-ben.

Részletek a Drehertől Dreherig című kiállításból (Forrás: dreherzrt.hu)

Milyen a jó kiállítás?

Attól függ, ki mit szeret. Szerintem olyan, ami nem unalmas, magával ragad, ami akkor is emlék marad, ha már elfelejted, ami elgondolkoztat, megragad. Olyan, mint egy jó film vagy színházi élmény, ami után, ha hazamész, akkor elgondolkozol rajta. Egy kicsit visszaemlékezel, élményt ad, beleéled magad, hogy “hú itt valami nagyon érdekes volt”. És van, hogy nem az egész kiállításra emlékszik az ember, csak egy részére, egy érdekes tárgyra vagy interaktív elemre. Azt nem mondom most, hogy szakmailag milyen a jó kiállítás, mert az egy másik ügy. Aki ismer, az tudja, hogy rettenetesen kritikus, őszinte és megmondó vagyok. Megmondom, ha valami rossz, de azt is, ha valami tényleg tetszik. Magyarországon viszont figyelembe kell venni, hogy nem minden esetben az adott kurátor a hibás, ha valami nem úgy sül el, ahogy kellett volna, mert előfordulhat, hogy nem volt elég pénz, idő vagy ember a megvalósításra. Tehát a kritika nem azt jelenti, hogy a realitásokat figyelmen kívül hagyjuk. Az is igaz, hogy 200 ezer forintból is lehet jó kiállítást csinálni és 40 millióból is lehet rosszat, nem ezen múlik. Fontosabb a jó téma, a kreativitás, a látvány, a szakmai trükkök és a tudományos alaposság, de a legfontosabb a hitelesség.

Sokszínű ember vagy, de hogyan tudod mindezt kivitelezni?

Vagyok olyan rugalmas ember, hogy nem ragaszkodom a saját magam fényezéséhez. Sokkal jobban szeretem, ha együttműködünk valakivel, és közösen csinálunk valamit, aminek a részese lehetek. Szeretem azokat a témákat, amiket eddig nem kutattak. Nem szeretem, hogyha valakire ráragasztanak egy címkét, ennél sokkal érdekesebb tud lenni, ha több kapcsolódó témával foglalkozhat az ember. Lehet, hogy sokan megvetnek ezért, de azt gondolom, hogy nem szabad hatszáz évig leragadni egy témánál, ez a modern világnak, ha úgy tetszik elvárása és hozadéka is. Ezért is mondom, hogy be kell vonni szakértőket, és együtt dolgozni, mert hatékonyabbá, eredményesebbé válik a munkavégzés.

A Pulszky Társaság választmányi és bizottsági tagjai (Forrás: pulszky.hu)

Számos szakmai szervezetnek tagja vagy, melyeket emelnéd ki ezek közül?

A Pulszky Társaságban alelnök vagyok, ami megközelítőleg ezer főt számláló tagsággal bíró múzeumi, országos szintű szakmai szervezet. Ebben tényleg tevékeny és aktív tag vagyok. Az egyik legprominensebb, legfontosabb múzeumi szervezet, amely többek között kiadója a Magyar Múzeumok online magazinjának is. Az összmúzeumi társadalmat fogja össze rendezvényekkel, konferenciákkal, programokkal, szakmai érdekképviselettel. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság titkára vagyok. Itt többször tartottam előadást és írtam tanulmányt, ez a segédtudományi képzettségem miatt és a kutatásaim miatt is fontos szervezet. Kiemelném még a Magyar Múzeumi Történész Társulatot, ahol szintén minden konferencián ott vagyok, igyekszem minden szakmai rendezvényen jelen lenni. Ez a szervezet a történész-muzeológusok szakmai szervezete, melynek megjelenő kiadványa a Történeti Muzeológiai Szemle. Ezen kívül tagja vagyok a Magyar Történelmi Társulatnak és a Magyar Fotótörténeti Társaságnak is.

Ha ellátogatunk a múzeumba, akkor mi mindent láthatunk?

Három állandó kiálltásunk közül az egyik a 19-20. századi kereskedelem történetét mutatja be, a másik a 19. század végi és 20. század eleji vendéglátás történetét ismerteti, a harmadik a Krúdy Gyula emlékszoba, ahol a híres író életének utolsó éveit töltötte. Van jelenleg hat időszaki kiállításunk: van egy Gerbeaud Emil cukrász munkásságának emléket állító kiállítás; egy másik a protokoll és diplomácia világát eleveníti meg, múlt héten nyílt a Helbing Ferenc grafikus életéről szóló kiállítás. Szintén nemrég nyílt meg BlackJazz címmel Sós Gábor grafikusművész kiállítása, illetve ezen a héten nyitottuk meg a Tóth József Fülesnek, a magyar reklámfotózás jeles alakjának munkáját bemutató tárlatot. Emellett a látogatókat fogadó térben jelenleg is van egy képeslap-kiállítás, és a munkatársaink a napokban is dolgoznak a következő változatán.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum épülete (forrás: Wikipedia)

Zajlik az élet a múzeumban. Hogyan tudsz tervezni, mik a jövőbeli elképzeléseid?

Igen, mint látható, járványhelyzet ide vagy oda, a munka folyik tovább. Kialakulóban van egy hatalmas játékgyűjtemény a múzeumunkban, melynek feldolgozása épp zajlik. Folytatom a megkezdett utamat, továbbra is együttműködöm a szakmai szervezetekkel, múzeumokkal, minisztériumokkal, a különböző cégekkel, ipartestületekkel. Szeretném a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum életét jól menedzselni, a hírnevét tovább öregbíteni. Fontosnak tartom az arra érdemes műtárgyegyüttesek védelmét, a szakképző iskolákkal és egyetemekkel való együttműködést. Tudományos szempontból most különösen érdekel az általam jogelődünknek is tartott, 1886 és 1923 között működő Magyar Királyi Kereskedelmi Múzeum története, műtárgyi anyaga.

Balogh Ádám

Ezt olvastad?

Az 1810. június 7-én született, máig a sörök királyaként (azaz sörkirályként) emlegetett Dreher Antal nevét mindenki ismeri, az 1854-ben általa
Támogasson minket