Megtorlás az 1956-os forradalom után

Újabb állomásához érkezett a Magyar Nemzeti Levéltár és az Újkor.hu történelmi portál által szervezett Levéltári délutánok című előadássorozat november 2-án. A rendezvények a levéltárban folyó történettudományi kutatásokat szeretnék bemutatni a nagyközönségnek – tudtuk meg az Újkor.hu főszerkesztője, Szőts Zoltán Oszkár megnyitójából. A téma ezúttal az 1956-os forradalom és szabadságharc volt, pontosabban annak keserű utóélete. Az események leverését követő megtorlások jogi hátteréről Mikó Zsuzsanna, a levéltár főigazgató-helyettese adott körképet. Habár a forradalom eseményeit sokféle aspektusból és elég széleskörűen feldolgozták már, az azt követő megtorlás még a jelenben is számos kutatás tárgya. Mikó Zsuzsanna például a tárgyalótermi ügyekkel foglalkozik, tavaly meg is jelent egy könyve ezzel kapcsolatban A terror hétköznapjai – A kádári megtorlás 1956–1963 címmel.

Előadása felvezetésében Mikó arra tért ki, hogy a rendszerváltás után az államnak milyen felelőssége volt azokkal szemben, akik elszenvedték a jogsértő eljárásokat a forradalomban való részvételük miatt. Nagy Imre és társainak koncepciós pere csupán a jéghegy csúcsát jelentette, hiszen a megyei levéltárak ötvenezernél is több büntető ügy iratanyagait őrzik. (Jelenleg ezek 1963-ig vannak feldolgozva.) Az államnak 1989 után nemcsak az jelentett problémát, miként kárpótolja azokat, akiket ártatlanul, sokszor nevetséges ürüggyel ítéltek el, de maguknak a végzéseknek a felülvizsgálata is irgalmatlan feladatot rótt volna a törvényszékekre.

Emellett azokkal is foglalkozni kellett volna, akik tevőleg részt vettek a megtorlásban – ezt azonban a mai napig nem sikerült kellő hatásfokkal végrehajtani, a lex Biszkuként is ismert, az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségét kimondó 2011-es törvény ugyanis meglehetősen megkésett intézkedés volt. Már csak amiatt is, mivel magát Biszku Bélát sem sikerült ennek keretében jogerősen elítélni, hiszen az idős vádlott a tárgyalás során elhunyt.

Az előadásból megtudhattuk azt is, hogy az intézkedések meglehetősen ellentmondásosak voltak. Az 1957-es politikai bizottsági ülésen ugyanis kiderült, a forradalomban zömmel olyanok vettek részt, akikre az államhatalom építeni kívánt, tehát többnyire munkások és parasztok. Éppen emiatt számukra enyhébb ítéleteket hoztak, míg az ellenségként kezelt társadalmi rétegeket (arisztokraták, iparmágnások, egykori fasiszták, értelmiségiek) kádári utasításra koholt vádak alapján kellett bíróság elé citálni. A forradalom napjaiban tartott baráti összejövete miatt „horthysta reakciós elemek ellenforradalmi szervezkedése” vádpont szerinti súlyos ítélet született. Az akkori jogszabályok szerinti, a Belügyminisztériumnak bejelentett pártalakítás a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésnek minősült. Elítéltek azért is, mivel Mindszenty József bíboros angyalföldi átutazásakor meghúzták a harangot.

A megtorlások keretében zajló perek feldolgozása és megértése azért is lényeges, mert sokaknak kellett hallgatásba burkolózniuk emiatt, számtalan család ment tönkre egyes személyek ellehetetlenítésével – fogalmazott Mikó Zsuzsanna. Hozzátette, hajlamosak vagyunk nosztalgikusan tekinteni a Kádár-rendszerre, pedig a gulyáskommunizmus felszíne alatt tízezrek szenvedtek börtönökben vagy kényszerültek arra, hogy némák maradjanak.

A szakember egyébként azt is elárulta, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsággal támogatásával tervben van egy olyan adatbázis létrehozása, amely megkönnyítené az egyes bírósági ügyek kutatását – ehhez azonban még szükséges egy olyan jogi forma kialakítása, amelyben a személyiségi jogok nem sérülnek.

A Levéltári délutánok következő előadásán, november 28-án Szepesiné Simon Éva várja az érdeklődőket A „határtalan” birodalom. Oszmán terjeszkedés Magyarországon a 16. században című előadásával.

Vékony Zsolt

Ezt olvastad?

Sah mat generációkon át – Kádár János és Grósz Károly küzdelme

A világ és a magyar történelem konstans – sokszor figyelemreméltó - fenoménja a hatalomváltások időszaka, legyen szó akár monarchikus, akár

X