Megújul a Dízelcsarnok, épülhet az új Közlekedési Múzeum

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

Megkapták a budapesti új Közlekedési Múzeum tervei az építési engedélyt, így a 2020-as megállapodást követően megkezdődhet a Dízelcsarnok felújítása és az új Múzeum kialakítása Kőbányán.

“Most jön a tervezés következő, utolsó fázisa: a kiviteli tervek készítése, amely nélkül egy ilyen ipari műemlék helyreállítása nem adható vállalkozásba, hisz minden egyes részletnek jelentősége van abban, milyen lesz a végeredmény. Ez a munka 2023 elejéig tart, ezt követően írható ki a tender az új Közlekedési Múzeum építési munkálataira – bontási és kármentesítési munkák persze már ezt megelőzően megkezdődhetnek a területen.” – mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.

Az építési engedély szerint megindul az Északi Járműjavító területén megkezdődik a Dízelcsarnok megújítása. A csarnokban hozzák létre a jövőben a Múzeum legnagyobb, egybefüggő tárlatát, 120 vasúti és más (tömeg)közlekedési eszközzel, továbbá több ezer műtárggyal. A Dízelcsarnok egy részét már tavaly nyáron is hasznosította a múzeum: itt kapott helyet a Volt egyszer egy Északi… című időszakos kiállítás, mely 2021 júliusa és októbere közt volt megtekinthető. A Közlekedési Múzeum tervei szerint a tárlatot idén is megnyitják.

A Dízelcsarnok egy új, üveghomlokzatú épületrésszel fog bővülni, mely a Múzeum bejárata ként, illetve a kiállítottéra folytatásaként fog szolgálni. Emellett megújul a műemléki védettségű, Kőbányai útra néző fejépület is, melyben a Múzeum archívumai, könyvtári gyűjteményei és kutatási egységei mellett, először a Közlekedési Múzeum történetében, egy korszerű, kifejezetten műszaki és közlekedési eszközök javítására specializált restaurátorműhelyek kerülnek kialakításra.

Korábban az Északi Járműjavító területén megújult az Eiffel-csarnok, mely a Magyar Állami Operaház kulturális központjaként működik Eiffel Műhelyház néven.  

Az új Múzeum kialakítását és a tervezést a New Yorki-i Diller Scofidio + Renfro építésziroda, és magyar partnere, a Noll Tamás Ybl-díjas építész által vezetett M-Teampannon építésziroda végzi, bevonva számos más, hazai mérnök-, építész- és tájépítész-irodát. Egy máig álló volt vasúti csarnok megmentése és a mai szabványoknak, energetikai, akadálymentességi és műszaki előírásoknak megfelelő átépítése jóval bonyolultabb feladat, mint egy új, a 21. század kívánalmainak megfelelő épület megtervezése. Emellett a múzeum műtárgyainak mérete és tömege miatt a kiállítás jelentős részét is el kellett végezni a tervek kialakításához.

A projektnek köszönhetően egy elhagyott ipari terület kap új funkciót, új vasútállomás épül a múzeum mögött és minőségi zöldfelületek jönnek létre. A Közlekedési Múzeum tervei szerint a munkálatok végeztével egy nemzetközi viszonylatban is izgalmas és értékes, egyben a hazai közönség számára népszerű, színvonalas, családbarát kulturális negyed jöhet létre.

Ezt olvastad?

Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története címmel, rendhagyó kiállítás nyílt március 13-án a Szegedi Tudományegyetem
Támogasson minket