Miller Jakab Ferdinánd, a Magyar Nemzeti Múzeum első igazgatója

2023. november 22-én volt 200 éve, hogy elhunyt Miller Jakab Ferdinánd, egykori nagyváradi professzor, aki a Magyar Nemzeti Múzeum első igazgatójaként vonult be a magyar tudomány- és kultúrtörténetbe.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Debreczeni-Droppán Béla cikkének teljes változata a Honismeret 2023. évi 6. számában jelent meg Kétszáz éve hunyt el Miller Jakab Ferdinánd, a Magyar Nemzeti Múzeum első igazgatója címmel. A megemlékezés a XXVIII. Partiumi Honismereti Konferencián, Nagyváradon, 2023. szeptember 2-án elhangzott előadás szerkesztett változata.

Miller 1749. december 15-én Budán született. Édesapja, Miller János Ferdinánd itt volt városi főjegyző, tanácsos és két ízben is országgyűlési követ, aki 1758-ban Mária Teréziától nyert nemességet brassói előnévvel. (Érdekes, hogy ez, ha minden igaz, már a második kutyabőr volt, amelyben a család részesült, mert az ősatya, Miller Sámuel, Bocskai titkáraként 1604-ben már nemességet kapott.)

Budai és székesfehérvári középiskolai tanulmányai után a bécsi egyetemen, majd az egri jogi líceumban és a nagyszombati egyetemen jogot hallgatott. A jogi doktorátust 1771-ben Nagyszombatban szerezte meg. Pályáját a pesti királyi táblánál fölesküdött jegyzőgyakornokként kezdte, de még ugyanebben az évben gróf Batthyány József kalocsai érsek szolgálatába állt. A tehetségét felfedező érsek először titkárává tette, majd 1773-ban a pozsonyi érseki könyvtár őrévé, azaz vezetőjévé nevezte ki. (Miller Batthyány gazdag könyvtárában találkozott a nagy honismertető, Bél Mátyás hagyatékával, melynek első ismertetője lett.) Ezután Mária Terézia támogatását élvezve, Kollár Ádám irányítása mellett görög filológiai, bibliográfiai, magyar jogtudományi, egyetemes történeti, földrajzi, statisztikai és esztétikai tanulmányokat folytatott. 1776-ban a pesti egyetemen magyar történelemből, retorikából, poétikából, valamint magyar jogból és politikai tudományokból tanári vizsgát tett, 1781-ben ugyanott bölcsészdoktori diplomát szerzett. 1788-tól a nagyváradi gimnáziumban, majd az akadémia jogi karán statisztikát és történelmet tanított. 1798-ban látása megromlása miatt lemondott tanári állásáról. Ezt követően vett részt a gróf Széchényi Ferenc által kiadott gyűjteményi, könyvtári katalógus szerkesztésében. Miután 1802. november 25-én Széchényi a nemzetnek adományozta könyvtárát (és egyéb gyűjteményeit), annak élére Millert nevezte ki. Ettől kezdve Bibliothecarius Regninek címezte magát.

Miller Jakab Ferdinándnak azonban volt egy nagyratörő célja: kiterjeszteni a könyvtári gyűjteményt, létrehozni egy teljesebb közgyűjteményt, egy nemzeti múzeumot. Ebben a törekvésében a kezdet kezdetétől számíthatott „a legmagyarabb Habsburg”-nak nevezett József nádor támogatására. Miller 1805-től dolgozott egy, a felállítandó múzeumról szóló tervezeten, amely egy szakértői bizottság ajánlásaival kiegészítve 1806 novemberében készült el. A Nemzeti Gyüjtemények elintézése feltételei Magyar Ország hazafiai számára címet viselő múzeumtervezetet aztán József nádor latin és magyar nyelven (egybefűzve), 1200 példányban, saját költségén 1807-ben kinyomtatta, majd ugyanezen év októberében kiosztotta a Budán ülésező országgyűlési követeknek, valamint elküldte az összes megyének, szabad királyi városnak és kérte, hogy követeiket utasítsák: a múzeum létrejöttének céljából szavazzák meg majd az országos pénzsegélyt. A múzeum intézményi felállítását végül az 1808-as országgyűlés mondta ki a VIII. törvénycikkében. A múzeumtörvény rövid volt és főként általánosságból állt, de e törvény mögött ott volt a Miller-féle tervezet, amely 9 paragrafusba szedve írta le a múzeumot mint intézményt. Tulajdonképpen ez a tervezet emelkedett törvényerőre, és ezt kezdte el megvalósítani József nádor és Miller is, aki a létrejött múzeum első igazgatója lett. De azt, hogy a múzeumszervezés egy többéves folyamat volt, jól jelzi az is, hogy igazgatói kinevezését csak majd három és fél évvel a múzeumról szóló törvény elfogadása után kapta meg, miután kidolgozta az intézmény szervezeti szabályzatát.

A kinevezés a Magyar Nemzeti Múzeumról szóló törvény 1808. novemberi királyi szentesítése után valóban jó ideig a levegőben lógott. Miller a hosszú várakozásban arra a döntésre jutott, hogy inkább lemond addigi tisztségéről. Lemondását 1812. január 29-i levelében jelentette be a nádornak. Arra hivatkozott, hogy feleségének hosszas betegsége minden vagyonát felemésztette és a nagy drágaság miatt eddigi fizetéséből nem tud már Pesten megélni, úgyhogy kénytelen más kereset után nézni. Szomorúan vette tudomásul, hogy jó szándékú törekvései nem találkoztak az udvar tetszésével. Panaszosan említette, már két éve annak, hogy királyi udvarnokságért folyamodott, hiába. Miller tehát mindent felsorolt lemondó levelében, amit szeretett volna. Minden bizonnyal így kívánta József nádort személyével kapcsolatosan döntésre sarkallni. A próbálkozás sikerrel járt, hiszen József nádor 1812. március 1-jén, Pozsonyban írt válaszlevelében felemelte Miller fizetését 500 forinttal, hogy kiadásait ezentúl fedezni tudja, és egyúttal kinevezte őt a Nemzeti Múzeum igazgatójává. (Az ugyancsak elvárt királyi kitüntetésre azonban még öt hosszú esztendőt kellett várnia, amikor is aztán az uralkodó Millert magyar királyi tanácsosi címmel tüntette ki.) A nádor levele megtette hatását. Miller köszönetet mondott a kinevezésért és kinyilvánította, hogy tovább folytatja munkáját a múzeumban és megígérte, hogy amíg „testi és lelki épsége csak engedi, végső leheletéig igyekezni fog az intézet ügyeit a király és a haza javára, a nádor utasításai szerint és a magyar nemzet iránt érzett szeretetének megfelelően intézni”.

Miller Jakab Ferdinánd (1749–1823), a Magyar Nemzeti Múzeum első igazgatója. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok
Miller Jakab Ferdinánd (1749–1823), a Magyar Nemzeti Múzeum első igazgatója. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok

Miller Jakab Ferdinándot múzeumigazgatóvá József nádor, a Magyar Nemzeti Múzeum „pártfogó”-ja nevezte ki, csakúgy, mint a következő három igazgatót. A nádor múzeum fölötti pártfogói (protectori), illetve elnöki (praesesi) szerepéről, ha röviden is, mindenképpen szólnunk kell. Az ország első közjogi méltóságának az intézménnyel kapcsolatos fő felügyeletéről már a Miller-féle 1807-es múzeumtervezetében olvashatunk:

Az ő Itéletére tudniillik hagyatik mindenféle Rendeléseket a’ Pénz-tár, Épület és az egész Nemzeti-Gyüjtemények felől tenni, hatalma lévén Tiszteket, a’ kik hivségeiket Királyokhoz ’s Hazájokhoz esküvéssel bizonyitani kötelesek lésznek nevezni, nékiek Rendet szabni, Felséges Királyunknak mindazonáltal vizsgálhatóságának jussát meg nem sértvén. – Azért minden Parantsolatok, Rendelések a’ Palatinális Kanczellariától a’ Tisztséghez küldettetnek, a’kik minden Fél esztendőbéli Jelentéseket, Felirásokat mindenféle dolgokról, mellyek a’ magok Oktatások szerént, vagy tsak tudósításért, vagy elvégzésért, vagy költség tevés miatt a’ Felsőséghez tartoznak; egyenesen az Ország’ Nádor-Ispányának az Igazgató Alá-irásával kűldeni…

A nádori irattár 30 csomót kitevő múzeumi iratai bizonyítják, hogy ez a múzeumigazgatási rend a gyakorlatban is megvalósult. József nádor a hivatalos levelezés tanúsága szerint minden egyes ügyben fenntartotta magának a döntési jogot. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a legtöbb esetben ne fogadta volna el az igazgatói felterjesztéseket. A kifizetéseket a legkisebb kiadások esetében is neki kellett jóváhagynia. Mai értelemben úgy is értelmezhetnénk mindezt, hogy a nádor tulajdonképpen a Nemzeti Múzeum főigazgatója volt, Miller és utódai pedig egyfajta ügyvezető igazgatóként működtek. Valójában persze a nádor a múzeum felügyeletét az országgyűlés felhatalmazásával (ld. 1808:VIII. tc.) ellátó főméltóság, illetve főhatóság volt, közjogilag azt a szerepet töltötte be, amelyet 1849-től a Helytartóság, majd a visszaállított Helytartótanács, 1867 után pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter. Mégis József nádor majd négy évtizedes Nemzeti Múzeummal kapcsolatos tevékenysége teljesen egyedülálló az intézmény történetében, hiszen azt ilyen, napi szinten ismerő, ügyeiben napi szinten döntéseket hozó felügyelő személy (és szerv) nem volt később. (Biztosan kellett ehhez az ő tekintélye és habitusa is.)

Miller kinevezését fontosnak gondoltam taglalni, de legalább ilyen fontos, hogy megemlítsem: a Széchényi alapította nemzeti közgyűjtemény esetében Millernek nemcsak annak gyarapításáról, őrzéséről kellett gondoskodnia, hanem két alkalommal is menekítenie kellett, legalábbis válogatott, legbecsesebb kincseit. Az ok a napóleoni háború volt, Bécsnek 1805-ben és 1809-ben történt megszállása, melyek nyomán mindkét alkalommal József nádor utasította Millert, hogy szállítsa biztos, távoli vidékre a múzeum anyagának jelentős hányadát. Az út (15 napos) Temesvárra vezetett, ahol 1805 decemberében egy laktanyában helyezték el a múzeum kincseit. Végül is a menekítésnek 1806 márciusában lett vége. 1809-ben már komolyabb volt a helyzet. Közismert, hogy a magyar nemesi felkelő sereget a franciák a győri csatában szétszórták. Miller ekkor 24 ládányi rakománnyal ismét Temesvár felé vette az irányt. Amikor azonban megtudta, hogy Temesvárt elözönlötték a menekülők, elhatározta, hogy Nagyváradon keres menedéket, ott, ahol hosszú évekig tanított és ahol nyilván számos befolyásos ismerőse, barátja volt még. Pl. ilyen volt gróf Rhédey Lajos, Bihar vármegye királyi adminisztrátora, a hazai kulturális mozgalmak egyik fő támogatója, aki a múzeum kincseinek a megye levéltárában adott helyet, menedéket. Ez a váradi kihelyezés végül nyolc hónapig tartott, és Miller 1810. március 4-én érkezett vissza Pestre. Elmondhatjuk tehát, hogy a Nemzeti Múzeum anyagának legértékesebb és nem kis hányada Nagyváradon lelhetett menedéket, amit, úgy gondolom, hogy fontos lenne visszahozni (illetve behozni) a köztudatba, akár úgy is, hogy emléktáblát állítunk ennek egy erre alkalmas helyen.

Miller 1812-es kinevezését követően több mint 11 éven keresztül látta el az igazgatói teendőket. Lehetett volna sokkal rövidebb az igazgatósága, mert 1814 elején, egy általa sérelmesnek tartott ügy miatt lemondott tisztségéről. A lemondást azonban József nádor nem fogadta el. Egy 1815-ben a múzeumról megjelent leírásban ezt olvashatjuk az igazgatóval kapcsolatosan:

A’ Director (mostanában Miller Jakab) 2000 forint esztendőnként való fizetéssel. Ez, az egész Intézetnek főigazgatását kormányozza, ’s ez eránt Tudósításait az Ország Nádor-Ispányának kűldi, a’ kitől-is egyenesen veszi a’ szükséges parantsolatokat; ugyan Ő levelez ezen Intézetet érdeklő tudományos tárgyakról a’ Jurisdictiókkal és Tudósokkal; Ő fizeti ki a’ mindennapi apróbb költségeket, ’s ezekről számol; az Ő kötelességében áll a’ Museum valamennyi Gyüjteményeinek gyakor megszemlélésök, ’s ő tőle függenek ezen Intézet mellé alkalmaztatott minden személyek. Mind ezen kötelességeken fejűl, mellyek tulajdon tisztiből származnak, a’ mostani Director a’ tisztvíselőknek héánosságokban, még különösen a’ Könyvtárra és kézíratok Gyüjteményére önmaga felvígyáz.”

Bár Miller már nem számított túl fiatalnak, kinevezése után fiatalos energiával látott hozzá a szervezéshez, tervezéshez. A nádor támogatásával ő alkotta meg a három gyűjteményt (lásd: könyvtár, régiségtár, természetrajzi tár) magában foglaló Nemzeti Múzeumot, és ő határozta meg az új intézményben folyó munka kereteit és részleteit. A különböző múzeumi tárgykörökben nagy mennyiségű javaslatot és felterjesztést írt, széles körű levelezést folytatott. A múzeumnál töltött küzdelmes évek során a tudományos munkát sem hanyagolta el, hiszen több jelentősebb publikációkat is közrebocsátott: Széchényi Pál és György érsekek leveleit, I. Ferdinánd és Miksa utasításait portai követeikhez, a krakkói egyetem magyar hallgatóinak jegyzékét, Pázmány levelezését. Elkészítette a múzeum kéziratainak katalógusát, s terjedelmes, kora színvonalán álló tanulmányt csatolt hozzá a kéziratok gyűjtésére és felhasználására vonatkozólag.

Miután nem sikerült az eredeti, 1807-ben Hild János által készített épülettervet megvalósítani, mert a pesti ferences templom mögötti telekre tűzbiztonság miatt nem épülhetett fel a gyűjtemény hajléka, új megoldást, azaz helyszínt kellett találnia. A választás a Batthyány-család országúti telkére esett, melyet 1813-ban vásárolt meg az állam. Ezt követően az itt lévő palotába szállították a múzeumi gyűjteményeket. Millernek ismerős lehetett az épület, a Nemzeti Múzeum új otthona, hiszen egykor annak a Batthyány József érseknek volt a városi palotája, akinek szolgálatban állt még váradi évei előtt. Mindenesetre nem kis feladat volt a nagy költözés megszervezése és az egykori érseki palota megfelelő belső átalakítása.

Sokoldalú, jelentős munkássága mellett meg kell említenünk Miller emberi, és bizonyos fokig jellembeli gyöngeségeit, melyeknek 1780-ban adta legfeltűnőbb tanújelét, amikor saját neve alatt adta ki az akkor Nagyváradon, vele egy városban működő Révai Miklós Ciceró-fordítását. A múzeumban pedig napirenden voltak a súrlódások. Viszonya az alapító Széchényivel is több ízben elromlott, és elsősorban a gróf nagyvonalúságának volt köszönhető, hogy sohasem végképp. Miller Széchényihez intézett leveleiből kitűnik, hogy még az alapítás tényét is el kívánta vitatni tőle. Miller és a nádor kapcsolata sem volt zavartalannak mondható: az igazgató önkényes intézkedéseivel, olykor késedelmességével, összeférhetetlenségével többször is magára vonta az intézmény főhatóságának rosszallását. Ugyanakkor Miller állandóan úgy érezte, hogy érdemeit nem méltányolják kellőképp; elkedvetlenedve nemegyszer kívánt – mint említettük – lemondani állásáról, s csak a nádor és Széchényi biztatásai, fizetése felemelése tartották vissza.

Összességében azonban mégis el kell ismernünk Miller Jakab Ferdinánd elévülhetetlen érdemeit. Elsősorban azt, amit a Magyar Nemzeti Múzeum létrehozásáért tett, hiszen kijelenthető, hogy nélküle nem valósulhatott volna meg – vagy legalábbis csak sokkal később. És elmondható az is, hogy az igazgatása alatt az intézmény szervezete teljesen kiépült és megszilárdult. A gyűjtemények – főként a könyvtár és a kézirattár – jelentősen gyarapodtak, rendszerezésük és felállításuk is végbement a kor követelményeinek megfelelően. Bemutatásuk biztosított lett és a kutatószolgálat is állandóvá vált.

Miller Jakab Ferdinánd aláírása egyik hivatalos levelén. Forrás: MNL Országos Levéltára
Miller Jakab Ferdinánd aláírása egyik hivatalos levelén. Forrás: MNL Országos Levéltára

Miller tisztségét – reményének megfelelően – „végső leheletéig”, 1823. november 22-én bekövetkező haláláig viselhette. A múzeum tiszti személyzete a következő nap jelentette a szomorú hírt a nádornak, aki a Haliczky Antal, Horvát István, Sadler József és Frivaldszky Imre által aláírt levélből megtudhatta, hogy Miller állapota november 6-án fordult rosszabbra. Az igazgató főként a lábaiban érzett élesebb fájdalmat. Állapota nem nagyon változott 22-éig, amikor is este 6 óra tájban váratlanul válságosra fordult és „alig egy negyedórai vivódás után megszűnt érezni e földi élet fájdalmait, keserűségeit”. A temetésre, melyet Juranics Antal püspök végzett, éppen Széchényi Ferenc alapítólevelének kiállítása évfordulónapján – november 25-én – került sor a régi pesti, Váci úti köztemetőben (a gyászmisét másnap tartották a pesti ferences templomban). Később, az említett temető felszámolása során sírja nem került át a Kerepesi úti temetőbe, hanem minden bizonnyal felszámolták.

Hosszabb nekrológja a következő évben, a Tudományos Gyűjtemény lapjain jelent meg Fejér György vagy utódja, Haliczky Antal tollából (pontosan nem tudjuk, mert a megemlékezést a szerző csak egy Y aláírással jegyezte). Ennek utolsó mondatával zárjuk mi is Miller halálának 200. évfordulóján megemlékezésünket: „Míg a’ M. Nemzeti Museum fenn marad, az ő neve is fenn maradandó lészen.”

Debreczeni-Droppán Béla

 

Felhasznált irodalom 

(Miller Jakab Ferdinánd:) Museum Hungaricum excelsis regni proceribus et inclytis statibus ac ordinibus exhibitum – A’ Nemzeti Gyűjtemények elintésése’ feltételei Magyar ország hazafiai’ számára. Buda, 1807.

Y [Fejér György vagy Haliczky Antal]: Brassói Miller Ferdinánd Jakab emlékezete. Tudományos Gyűjtemény 8. évf. 1824. 7. sz. 36–58.

Kollányi Ferenc: A Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtára 1802–1902. I. köt. Bp., 1905.

Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1867. Bp., 1981. 63–181.

Debreczeni-Droppán Béla: Első „múzeumi törvény” – 200 évvel ezelőtt iktatták törvénybe a Magyar Nemzeti Múzeumot. Magyar Múzeumok 14. évf. 2008. 4. sz. 36–38.

Debreczeni-Droppán Béla: Főigazgatók közül az első 

Windisch Éva: Miller Jakab Ferdinánd utolsó évei és az Országos Széchényi Könyvtár. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1958. Bp., 1959. 349–368.

Ezt olvastad?

A honismereti mozgalom zászlóshajójának számító Honismeret folyóirattal nagyon régóta, majdhogynem portálunk indulása óta együttműködünk. A Honismeretet kiadó Honismereti Szövetség tömöríti
Támogasson minket