„Minden szál hozzá vezetett” – Arany János, az ember

„Mint ha pásztortűz ég őszi éjtszakákon, / Messziről lobogva tenger pusztaságon…” – Talán alig akad ember széles e hazában, akinek e sorok ne derengenének, s az iskolás diákok bizonyára napjainkban is könnyedén ráismernek, hogy a Toldi című elbeszélő költeményből való az idézet. Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila mellett irodalmunk talán legismertebb alakja az éppen ma kétszáz éve született Arany János.


Arany János Barabás Miklós litográfiáján 1848-ban (Kép forrása: Wikipedia)

„Átéli és költészetté teszi a XIX. század kétféle nemzetfelfogását: az optimistáét és a pesszimistáét. Legmagyarabb magyar költő lévén, oly nyitva áll a magyarsággal összeegyeztethető európai szellemáramlatok számára, oly sokat tanul a Nyugat legnagyobb mestereitől, mint senki más. Ily módon a teljes magyarság hordozója és képviselője. – írta róla Szerb Antal A magyar irodalom történetében.

„Egy népi sarjadék”

Pedig Arany János pályája – mondhatni – nem indult korán, hiszen csak harminc éves korában vált ismert alkotóvá, mikor nevezetes művét, a Toldit megírta a Kisfaludy Társaság pályázatára, elnyerve ezzel az országos hírnevet, s nem mellesleg Petőfi barátságát. Arany 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Ez a település ma Romániában található (Salonta néven), de mindössze pár kilométerre a magyar határtól. A szerzőt semmi sem predesztinálta arra, hogy a magyar romantika irodalmának nagyjai közé kerüljön: egy aprócska vályogházban látta meg a napvilágot, s már életben maradása is kész csoda volt: nyolc testvére halt meg, s csak nővére és ő élték meg a felnőttkort. A legtöbb életrajzírója vézna és beteges gyermeknek írja le, de tehetsége és esze már igen korán megmutatkozott – az édesapjától három éves korában megtanulta a betűvetést. A korán olvasó gyerekek intellektuális mohóságával vetette magát a betűk világába: szinte mindent elolvasott, ami csak a keze ügyébe akadt. Ezek azonban még a korabeli Magyarországon sem számítottak „újszerű” olvasmánynak – főként ókori auktorok és a 18. századi honi irodalom alkotásai jelentették a szellemi táplálékot számára a nagyszalontai iskolában eltöltött évtizedben.

Debrecenben, majd Kisújszálláson tanult, s mivel a család nehéz anyagi helyzetben volt, magát tartotta el – segédtanítói állást vállalt. S nem mellesleg szorgosan képezte magát – megtanult németül és franciául, s így a világirodalmi műveket is eredeti nyelven olvashatta, különös tekintettel a német romantika alkotásaira. 1836-ban félbehagyta iskolai tanulmányait (a mai értelemben véve nem „maturált”), s még maga sem tudta, hogy igazából mi szeretne lenni: festő vagy szobrász. Aztán egy váratlan ötlettől vezérelve végül egy debreceni társulathoz szegődött, s Petőfihez hasonlóan ő is kipróbálta magát a világot jelentő deszkán. Arany János további életét ismerve nyugodtan kijelenthetjük, hogy annak egyetlen kilengése volt ez, afféle ifjúkori botlás, melyért életre szóló lelkifurdalás gyötörte a továbbiakban. Mire ugyanis megunta a „kóborlást” és a „lumpok” társaságát, gyalog vágott neki Máramarosszigetről, hogy „tékozló fiúként” hazatérjen beteg szüleihez – édesanyja kisvártatva elhunyt, édesapja pedig megvakult. Arany későbbi sorsán és művein is nyomot hagyott a tragikus emlék – lírájában a boldogság utáni vágy mindig rettegéssel párosul, s az egyéni örömök megélését, a szélsőséges érzelmek kinyilvánítását szinte megszállottan kerülte. (Ismeretes, hogy lányának halálára szerzett versét (Juliska emlékezete) négy sor után félbehagyta, s a kéziratra csak ennyit írt: „Nagyon fáj! nem megy!”. Más műfajokban viszont az érzelmek kifejezésének valódi mesterévé vált, elég, ha csupán a Toldiban szereplő anyafigurára, vagy épp a balladákban megjelenő tragikus alakok jellemének összetettségére gondolunk.)

„Zseni a nyárspolgár álarcában”

Arany János nem csupán a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója, de kortársai szerint kiváló tanárember is volt. „A latin nyelvet és a magyar irodalmat tanította. (…) Szekundát talán soha senkinek nem adott. (…) Imádtuk. Nem beszélt, nem magyarázott feleslegesen; semmi népszerűséget nem hajhászott; hidegen jött és ment, és alig váltott valakivel egy szót. Mégis lestük, és boldogok voltunk, mikor az ő órája következett.” – jegyezte fel róla később egyik nagykőrösi diákja, Tolnai Lajos, aki később aztán maga is íróvá vált.

Arany 1836-tól kezdve a nagyszalontai iskolában volt tanár, valamint az igazgató helyettese, ám anyagi nehézségei miatt végül feladta állását, s a település aljegyzője lett. Rendeződő helyzete miatt – és mert az állással kétszobás szolgálati lakás is járt – a házasság és a családalapítás is következhetett, a kor szokása szerint már erősen agglegénynek számító Arany (huszonhárom éves volt!) a nálánál egy évvel idősebb, házasságon kívül született Ercsey Juliannát vette el, aki két gyermekének (Juliska és László – „Arany Laci”) anyja, s élete végéig hű társa lett. Hogy tisztes életet élhessen, megfogadta magának, hogy szakít „olvasási hóbortjával”, s valóban két évig távol tartotta magát „káros szenvedélyétől”, a könyvektől. Ezen a ponton a magyar irodalom számára elveszhetett volna a jeles alkotó, hiszen a magyar és világirodalmat jól ismerő Arany eltávolodott a kultúra világától, melyhez az iskola és az azzal járó poétikai gyakorlat valamelyest kötötte. Ahogy írta: „Hírlap is alig fordult meg kezemben”.

A sors azonban váratlanul közbeszólt. 1842-ben egy régi debreceni ismerőse, Szilágyi István lett a nagyszalontai iskola rektora, aki kezdetben barátságosan, aztán egyre nagyobb vehemenciával ajánlgatta a legkülönfélébb könyveket Aranynak – így ismerkedik meg például Shakespeare műveivel, s mondhatni autodidakta módon tanult meg angolul – igaz, csak írásban, a megfelelő kiejtést a nyelvi környezet hiánya miatt nem ismerhette. (Angoltudásának nagy hasznát vette – ismeretes, hogy például a Hamletet mai napig Arany János fordításában olvassák a középiskolás diákok.)


Petőfi rajza Arany Jánosról Arany kommentárjával (Kép forrása: Wikipedia)

1845-ben díjat nyert a Kisfaludy Társaság pályázatán a megyei tisztújítás keserű tapasztalatiról és visszásságairól írt Elveszett alkotmánnyal, ám az igazi sikert csak a következő évben megírt Toldi hozta el számára. Petőfi Sándor barátságos közeledése és a viszontválasz elmélyülő barátságot hozott, s a magyar irodalom talán legszórakoztatóbb  leveleinek egész sorát. 1847-ben megírja a Toldi estéjét, mely kiváló művészi arányérzékkel beszéli el az öreg nagyszalontai hős, Lajos király hírneves lovagjának utolsó nagy kalandjait és megrendítő halálát.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eleinte nem volt Arany János életére jelentős hatással – később Aradon mégis nemzetőrnek állt, majd állami tisztséget is vállalt minisztériumi fogalmazóként. Az orosz intervenciót követően bujdosni kényszerült – állását elveszítette, anyagi helyzete ismét összeomlott. Ráadásul a hű barátot, Petőfit is gyászolta, aki a Segesvári csatamezőn tűnt el örökre.


Arany János lakóháza Nagykörösön (Kép forrása: Wikipedia)

1851 őszén kezdett rendeződni valamelyest a helyzete: az átmenetileg a Tisza családnál nevelősködő Arany tanári kinevezést kapott a nagykőrösi gimnáziumban, ahol aztán egy évtizedig ismét megállapodott. Ez az időszak valódi remekműveket hozott (nagykőrösi balladák), bár a szerző sokat panaszkodott, hogy a pedagógiai munka (különösképpen a temérdek dolgozat) elveszi az idejét az alkotói tevékenységtől. Komoruló költői hangját egyre súlyosbodó betegségei csak fokozták. Magányos, szorongó, a testi fájdalmaktól valóságosan rettegő, szikár alaknak írták le kortársai.


Arany János családja körében 1863-ban (Kép forrása: Wikipedia)

„Hatvannégy esztendő: Untig elegendő…”

A nagykőrösi sivárságból jelentős fordulatot hozott az életében, mikor Pestre költözhetett – elnyerte ugyanis a Kisfaludy Társaság igazgatóságát.  Folyóiratokat szerkesztett, megírta a Buda halála című mondai-történelmi témájú művét, majd 1865-től a Magyar Tudományos Akadémia szolgálatába szegődött: először titkára, majd végül főtitkára lett. Ennek az évnek az őszén azonban váratlan tragédia érte: meghalt szeretett lánya, Juliska. Egy évtizedre elhallgatott a költő. „Jegyzőség, professzorság, szerkesztés, titkárság – mind egy egész embert kíván; napról napra elfoglal, nyűgöz, bosszant, lelket öl. Mi marad aztán poétáskodni?” – írta Tompa Mihálynak egy évre rá. 1867-ben, a király megkoronázásakor a Szent István-rend keresztjével tüntették ki, melyet csak vonakodva, Eötvös József folyamatos unszolására fogadott el. Nyilvánosan azolnban nem vette át Arany, éz az ezzel járó báróságot visszautasította. (Erre utalhat Epilógus című versében: „Az életet, ím, megjártam; / Nem azt adott, amit vártam: / Néha többet, Kérve, kellve, kevesebbet. / Ada címet, bár nem kértem, / S több a hírnév, mint az érdem. (…) S pályám bére Égető, mint Nessus vére.”)


A kapcsos könyv két oldala (Kép forrása: mek.oszk.hu)

Ismeretes, hogy 1877-ben a nyarat a Margit-szigeten töltötte – a Gyulai Páltól kapott ”kapcsos könyvbe” itt másolja be a rá jellemző gyöngybetűivel a kései pálya még Aranyhoz mérten is kimagasló színvonalú alkotásait: az „Őszikék” verseit és a kései balladákat. (Köztük például a Híd-avatást.)


Arany János utolsó portréja 1882-ben (Kép forrása: Wikipedia)

Állandó betegségei elhatalmasodtak rajta. Megalázó helyzet volt, de egyben megváltás is a számára, mikor végül az Akadémia hosszas kényszerszabadságolás után „nyugdíjazta” – Arany haláláig megtarthatta a tiszteletbeli főtitkári címet, mellyel a lakás és a tisztes megélhetést biztosító fizetés is együtt járt. 1879-ben még beváltja a jóbarátak, Petőfinek tett ígéretét: befejezi a Toldi-trilógiát (Toldi szerelme).Utolsó fényképe egy lelkileg-testileg meggyötört férfi képmása – 64 éves korában írt versei már a halál utáni sóvárgást mutatják. Az Évnapra; Mi vagyok én?; a Sejtelem című költeményei az elmúlás tudatának elégikus hangján szólalnak meg. 1882. október 22-én halt meg. Petőfi szobrának felavatásán már nem lehetett ott.


Arany János síremléke a Fiumei úti sírkertben (Kép forrása: Wikipedia)

„De ma hires NagySzalonta Az ő Aranyáról…”

Arany azon alakja a magyar irodalomnak, aki a művészi kvalitásait magánéletének puritán egyszerűségével, jellemének rendíthetetlen emberi nagyságával tudta ötvözni. A mai olvasó számára megdöbbentő, hogy egy ilyen mindvégig tisztességes és kisiklásoktól mentes életet élő férfi miként ismerhette az emberi lélek legsötétebb bugyrait, hogy aztán azt a rá jellemző elemi erővel fejezhesse ki, példának okáért a balladák világában. A széthulló személyiségek hiteles ábrázolása (elég, ha az V. László vagy épp az Ágnes asszony címszereplőire gondolunk) éppúgy jellemző balladisztikájára, mint a hősiességet, az önfeláldozást és az emberi tartást középpontba állító történelmi balladák – a magukat a halálba „daloló” Szondi két apródja vagy épp A walesi bárdok megalkuvást nem ismerő dalnokai a költő alteregói s fájdalmának hordozói lehetnek – Elhullt csatában a derék. (…) Emléke sír a lanton még.” – énekli a bárd a közismert balladában, s a kor embere rögtön értette az utalást Petőfire és az eltiport szabadságharcra. S noha a művet övező legenda, miszerint a Magyarországra látogató uralkodópárnak címezte volna a költő, nem igaz, mégis a magyar történelmi tudat része az ötszáz „velsz énekes”, mint az elnyomással és önkényuralommal szembeni bátor kiállás mártírjai. (Faludy György is ismerhette a hagyományt: A walesi bárdok keletkezése után kilencvenkét évvel, amikor az Írószövetség felkérte, hogy írjon dicshimnuszt Sztálin hetvenedik születésnapjára, a ballada négy oldalnyi szövegét kivágta egy Arany-kötetből, s azt adta postára. Az eredmény az Andrássy út 60., majd később Recsk lett.)

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

Berényi Anna a legfrissebb Petőfi Sándor életrajz szerzője 1969-ben született Békéscsabán, iskolai végzettségét tekintve közgazdász. Az első könyve 2005-ben jelent
Támogasson minket