Változatlan elhivatottság, modernizálódó történelemtanítás – Beszámoló az MTT Tanári Tagozatának konferenciájáról

Megélénkül a történelemtanítás körüli diskurzus, hiszen a Magyar Történelmi Társulat (MTT) 2017. november 18-án „felélesztette” a szervezet Tanári Tagozatát. Csukovits Enikő, az MTT főtitkára a Tagozat Mentés másként: Történelemtanítás a Kárpát-medencében címet viselő szakmódszertani konferenciájának megnyitóján úgy értékelte, ez új fejezetet jelent, amelyet teljes mellszélességgel támogat a szakmai szervezet. A rendezvény egyébként szintén hosszú évekig aludta „csipkerózsika-álmát”, mivel Szabolcs Ottó halálával megszűnt a szervezés lendülete, most azonban határon innen és túlról gyűltek össze a történelemtanítás elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó szakemberek, hogy a jelen és a jövő kihívásairól értekezzenek.

Csukovits Enikő köszöntőjében azt a dilemmát fogalmazta meg, hogy a tantárggyal szembeni elvárások nehezen harmonizálhatók: mást akarnak a diákok (gyors, praktikus tudást, modern eszközöket), mást a „történettudomány oltásellenesei” (boldogságot, önbecsülést biztosító történeteket) és persze a politikai aktorok is. Szerinte a tanár ilyenkor egyet tehet: önmagának kell megfelelnie, tisztességes és minőségi munkát kell végeznie. Ebben kínál segítséget az MTT, amelynek tagjai közt szép számmal vannak pedagógusok.

Ezek után Fischerné Dárdai Ágnes elnökségi tag tolmácsolásában John Lukacs történész, fővédnök üzenetét hallhatta a közönség, aki Trianont a legnagyobb tragédiának nevezte. A világháború centenáriumára utalva leszögezte, hogy a győztesek nem értették meg a térség viszonyait, és az elmúlt évszázad bizonyítja, hogy szakszerűtlen békét munkáltak ki. Azt is kiemelte, hogy mindehhez járult az, hogy a magyarok nem foglalkoztak kellőképpen a délvidéki és az erdélyi népességfogyással. Lukacs végezetül kiemelte, hogy az elszakított magyarság példamutató az élni akarás, az emberség, a hit és az együttélés kultúrája szempontjából is.

Az első előadó Romsics Ignác volt, aki a szintézisírás dilemmáiról beszélt. Az akadémikus felvezetőjében elmondta, hogy a 2017-ben megjelent Magyarország története előzményeként szerkesztője volt az Akadémiai Kiadónál megjelent vállalkozásnak és egy huszonnégy kötetes országtörténetnek is, ennek ellenére egyesek merészségnek, mások szemtelenségnek tartják új könyvét. A dilemmák kapcsán a tagolásról beszélt első helyen, amelynél ő (szemben a Hóman–Szekfű-párossal vagy Molnár Erikkel) konvencionálisabb megoldást választott: az államtörténeti fordulatok mentén tagolt.

A második dilemma a tartalom volt, amelynél ő a történelem narratív sajátosságához igazodva az időben megragadható változásokra és eseményekre koncentrált. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem száraz eseménytörténetet jelent, mivel a művelődéstörténeti témák is fajsúlyosak a kötetben.

Azt is kiemelte, hogy a reális múltismeretet és önszemléletet kialakításához – Henri Pirenne nyomán – a komparatív módszert tartja célravezetőnek, ebben pedig a kőépületek megjelenései, az utazók leírásai, később pedig a fogyasztási és jövedelmi adatok segítették. Romsics elmondta, hogy szerinte Mátyás korában került az ország a legközelebb az európai centrumhoz, a relatív pozíciónk azonban nem változott az utóbbi időben. Ez igaz a rendszerváltoztatás óta eltelt harminc évre is, amely vizsgálható a fogyasztási, egészségügyi stb. adatok alapján, hiszen ezek nem fognak változni már (szemben a politikusok „helyiértékével”).

Szaktörténeti témával érkezett Hermann Róbert, a Társulat elnöke is, aki Görgei Artúr katonai teljesítményét értékelte. Az anekdotákban, kikacsintásokban bővelkedő előadás alaposan alátámasztott konklúziója az volt, hogy Görgei kétségtelenül a szabadságharc legeredményesebb hadvezére volt minden tekintetben. A részletesen vázolt pályakép természetesen nem makulátlan, a kudarcok mellett azonban több jelentős siker is volt: az 1848/1849-es vonulás területileg kudarc ugyan, de Komárom feltöltése a későbbi sikerek kulcsa lett. A felvidéki hadjárat sem hozott nagy győzelmeket, ugyanakkor Görgei rákényszerítette akaratát ellenfeleire. A tavaszi hadjáratnál előkerült a bekerítés sikertelensége, ugyanakkor a tervezésnél azzal számoltak, hogy Bem serege odaér Buda előterébe. Bécs ostromát a hadtörténész nem tekinti reális alternatívának, mivel Buda fenyegetést jelentett, itt ráadásul „első vonalbeli katonákat vontak ki a forgalomból” a magyarok. A Vág-menti ellentámadás egyértelmű kudarcával szemben a nyári hadjárat sikeres volt, hiszen négyszeres túlerőt kötött le a tábornok, viszont a fősereggel nem tudott egyesülni. Hermann kérdésre válaszolva kifejtette, a kényszersorozottak száma nem ismert pontosan, de beszédes, hogy a fegyelmi problémák miatt hamar megválthatóvá vált a szolgálat, főleg a tehetősebbek számára.

Határon innen és túl

A Romsics Ignác által hangoztatott reális önértékelést segítette az a három előadás, amely a határon túli magyar közösségek történelemtanítását taglalta. Ezek olyan jelenségeket mutattak be, amelyek különös fénytörést adnak a hazai helyzetnek.

Elsőként Vajda Barnabás, a Selye János Egyetem docense beszélt a felvidéki helyzetről. Az előadó kezdésként számba vette, milyen nehézségekkel néznek szembe a szlovákiai kollégák: hiányoznak a magyar tartalmak, a földrajzi- és személynevek használata kifogásolható, az iskolapolitika mostohán kezeli a magyar történelmet, nincs állami tanterv a magyar iskolák számára, és további problémák is vannak. Mint mondta, a körülbelül félmilliós magyarság nagyjából kétszázötven általános iskolával rendelkezik, ahol huszonkilencezer tanuló és háromezer tanár dolgozik, ehhez jön húsz gimnázium háromezer tanulója, valamint hozzávetőlegesen száz további iskola, ahol van történelemtanítás. Mindez jelzi, hogy jelentős csoportról van szó, amelyet „a szlovák oktatáspolitika mégis ignorál”. Vajda szerint az autonómia megoldás lehetne, de jelenleg nincs semmiféle különbségtétel, ráadásul a rendszer kevésbé diverzifikált: elhanyagolható az egyházi és alapítványi intézmények száma.

A vázolt rendszer szerint 5–9. osztályban heti egy-két óra jut történelemre, míg a középiskola 1–3. osztályban kötelező, a végzős évben pedig választható tárgy. Kimeneti vizsgatárgyként szintén opcionális, és csak szóbelit tartanak. Az előadás legérdekesebb része a nyugat–kelet tengely vizsgálata volt. Kiderült, hogy ez megnehezíti a diákok találkozását, amit a néprajzi/nyelvi különbségek is nehezítenek. Míg nyugaton tömbben él a magyarság, Lévától keletre inkább a szórványlét jellemző. Ez azt is jelenti, hogy más problémákkal néznek szembe. Mint az előadó fogalmazott: „minden gyerekért becsülettel zajlik a küzdelem”. Míg a pedagógusok a nyugati országrészben a tankönyvellátással és a modernizációval foglalkoznak, keleten a tanulói létszám az elsődleges probléma. Vajda kifejtette, hogy sajátos „előremenekülés” tapasztalható. A helytörténet intenzíven felértékelődött a keleti iskolákban, mivel ez erősíti az identitást és a modern történelemdidaktikai célokkal is összeegyeztethető: a tanulói érdeklődésre, az aktivitásra épít, és képességeket is fejleszt. Helyben tehát a helytörténeti szemlélet tarthatja meg a magyar nyelvű oktatást.

A délvidéki történelemtanításról Mészáros Zoltán, egykori tanár, a Szabadkai Történelmi Levéltár főlevéltárosa beszélt. Előadását a sajátos szerb emlékezéskultúrától indította, amelyet a Szerb Ortodox Egyház határozott meg egészen a titói időkig. A jugoszláv diktátor idejében szervezett történelemtanítás folyt, magyar nyelvű tankönyv is készült, igaz a kommunista elvárásoknak megfelelően, de léteztek segédletek és folyóirat is. A miloševići fordulat következtében a tankönyvkészítés Belgrádba került Újvidékről, így kikerültek a nem szerbekről szóló részek. A hiányosságok úgy pótolhatók, hogy a tanárok a harminc százalékos szabad keretüket a magyarság történetére fordítják. Az erősen negatív képet az Ismeretterjesztő füzetek darabjaival lehetett árnyalni.

A mai helyzetről Mészáros elmondta, hogy a tanári pálya megítélése sokat romlott, és ez a tanárképzésben is minőségromláshoz vezetett (egyelőre nem hiányszakma a történelemtanári), ráadásul a magyar történelem nem része a kurzusoknak. (Ezt saját költségen pótolják, illetve járnak magyarországi képzésekre is.) Az előadó azt is említette, hogy az elmúlt években túl sok, kiforratlan reform zajlott, amely kapkodáshoz vezetett. A napi szintű nehézséget a latin és a cirill írásmód párhuzamos tanítása jelenti, amely szövegértési problémákhoz vezet. Az oktatás egyébként kronologikus rendben, koncentrikusan zajlik, 170-180 téma szerepel összesen. A társadalomtudományi gimnáziumok két-három órában, a természettudományi gimnáziumokban három évig heti két órát kapnak a diákok, míg a szakközépiskolákban az idei évtől csak egy évig tanulják a tárgyat.

Mindez mutatja, hogy gyorsan kell haladni, nincs idő a tankönyv értelmezésére, a forrásokra, a kritikai gondolkodás fejlesztésére. Jellemző, hogy a tanárok diktálnak a beszélgetések helyett, és inkább a tankönyvhöz ragaszkodnak, semmint a tudományhoz. Mint később fogalmazott „ez az oktatói munka feláldozása a mérhetőség oltárán”.

Összességében Mészáros a „káosz időszakát” vizionálta, mivel a tankönyvpiac rendkívül plurális, és a vajdasági magyarság körében nincs kellő számú történész vagy szakmai szervezet az érdemi vitákhoz és az érdekképviselethez (mindössze öt fokozattal rendelkező dolgozik), de módszertanilag is fejlődés kellene. Mint fogalmazott: „sokat markolunk, de keveset tudunk átadni.”

Ezekhez kapcsolódik a kárpátaljai helyzetet bemutató korábbi cikkünk.

A magyarországi helyzetről Kaposi József, az MTT TT elnöke, az EKE–OFI tudományos tanácsadója beszélt. Az előadó Dalí Rabszolgapiac Voltaire eltűnő mellszobrával című festményétől indított, mivel szerinte „a helyzet szürreális”: egy 2016-os felmérés szerint a tanárok 80%-a diktál az órákon. Éppen ezért időszerű feltenni olyan alapkérdéseket, mint Miért?, Mit?, Kiknek?, Hogyan? tanítunk. Kaposi némi pesszimizmussal jegyezte meg, hogy – az akarat, szándék ellenére – az elmúlt harminc évben nem sok előrelépést tettünk a történelemtanítás terén, bár voltak pozitív változások. Ezt úgy magyarázta, hogy a változtatásokat nem vittük végig teljes komplexitásukban, nem vettük figyelembe a kölcsönhatásokat, mint mondta „a tűt ott keressük, ahol világos van, nem pedig ahol elvesztettük”.

A fenti kérdésekre sorban válaszolt a szakember: a Miért?-re az lehet a válasz, hogy a kulturális kód/identitás, az állampolgári kompetenciák (főleg az attitűd) kialakítása a fontos, valamint a történelmi műveltség. A Kiknek? esetében a célcsoport lehet érdeklődő, unott, de a virtuális világban élő diák is, ehhez alkalmazkodni kell. És hogy mit? Ismeretet (eseményeket), képességeket (ismeretszerzés, kritikai gondolkodás, tájékozódás), attitűdöt (szolidaritás, empátia és így tovább). A részletek kimunkálásához azonban idő és szakmai párbeszéd kellene, mivel a jövővel is foglalkozni kell. Kaposi azzal zárta előadását, hogy a történelmi műveltséget minden irányban (szöveges/vizuális/akusztikus dokumentumok elemzésével, az ismeretek feldolgozásával, a kommunikáció, valamint a kooperáció révén, kreatív és innovatív megoldásokkal) fejleszteni kell, amely minden tantárgyra pozitívan hat, és amely a társadalom, továbbá a tudomány dinamikájától sem válik el.

Motivált tanárok, inspiráló gyakorlatok

A konferencia utolsó blokkját a jó gyakorlatok bemutatása jelentette: az iskolákban és az OFI-ban zajló fejlesztésekbe is bepillantást kaphatott a közönség, de az OkosDoboz is terítékre került.

Elsőként Katona András, az ELTE BTK nyugalmazott főiskolai docense beszélt, aki a Történelemtanítás online folyóirat elmúlt tíz évét foglalta össze. A folyóirat felelős szerkesztője – a tőle megszokott alapossággal – vázolta a folyóirat elődeit: szóba került a nyomtatott Történelemtanítás, a Módszertani Lapok és persze a Történelempedagógiai Füzetek is.

Az online Történelemtanítás eddig 321 írást közölt 160 szerzőtől: tanulmányok, közlemények, gyakorlati ötletek, bemutatók és külföldi kitekintők is helyet kaptak. Fontos kiemelni, hogy rengeteg hasznos segédlet készült (tantárgytörténeti anyagok, repertóriumok és bibliográfiák), amelyek jelenleg a Tanári Tagozat saját oldalán találhatók meg, mivel egy vírustámadás miatt leállt az önálló portál. Katona önreflexív módon összevetette az eredményeket és a kudarcokat, összességében azt érdemes kiemelni, hogy a folyóirat folyamatosan működik, színvonalas írásokat közöl, és olvasottsága is enyhén növekedett az elmúlt két évben. Ha minden a tervek szerint alakul, a folyóirat hamarosan bővül, megújul és aktívabb részévé válik a diskurzusnak.

A következő előadó Kojanitz László volt, aki az oral history és a történelemtanítás összekapcsolásáról beszélt. A szakember a Krónika sorozattól indulva fejtette ki, hogy milyen potenciál rejlik a forráscsoportban. (Ezt jelenleg is kutatja az MTA–SZTE Elbeszélt Történelem és Történelemtanítás Kutatócsoport (MTA–SZTE ETTK).)

Az előadó úgy érvelt, hogy az oral history a kutatás alapú tanítás miatt remek lehetőség, és a proceduális tudás mellett konceptuális tudást is fejleszthet, azaz a fogalom- és az értelmezési stratégiák kialakítása terén is hasznosul a rájuk fordított idő. Ehhez azonban az kell, hogy illusztráció helyett forrásként kezeljük az interjúkat, azaz kérdezzük, kritizáljuk őket.

A konkrét példa a II. magyar hadsereg tragédiája volt, amely azért jó, mert rövid, szükséges és elégséges információkkal felvezethető, de komplex kérdésfeltevésre alkalmas. Kojanitz szerint hasznos előzetes feladatokkal kell hangolódni (például Fogalmazz meg hipotéziseket! ) Szintén gyakorlati szempontból fontos, hogy a kiválasztott forrás hiteles, megbízható, releváns és reprezentatív-e? Ezekkel a forrásérték miatt tisztában kell lenni, de azt is meghatározzák, hogy mire használhatjuk az interjút, például problémafelvetésre vagy ismeretszerzésre. Külön eredményes lehet, ha a tankönyvi szöveget ütköztetjük az interjúkkal, így rámutathatunk, hogy vannak más értelmezések is. Konklúzióként Kojanitz azt mondta, az intejrúk alkalmasak arra, hogy „megtörténjen a kapcsolatteremtés a múlttal”, amely izgalmas volt, személyiségekben gazdag, de nem lezárt, a jelenre is hatással van.

Az oktatástechnika világába kalauzolta a jelenlévőket Szűcs Dóra, az OkosDobozt kiadó kft. ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, jelenleg 11 millió megoldott feladattal áll a portál, amely teljesen ingyenes, tankönyvfüggetlen, a gamifikációra és az edutainmentre alapozó fejlesztés. Elsődleges céljuk az, hogy a játékok örömforrást jelentsenek, támogassák a tanulási folyamatot, és visszajelzést adjanak. A történelem kapcsán 462 feladatsor van az 5–8. osztályra szabva, 324 pedig a 9–12. évfolyamra (minden feladatsor hat különféle feladatból áll). 2016 óta 351 ezer megoldást tartanak nyilván, átlagosan tizenhárom percet töltenek ezekkel, és a statisztikák szerint javul az arány.

Szűcs elmondta, hogy a feladatokat tanárok fejlesztik, lektorok és az OFI szakemberei ellenőrzik. A fejlesztésekben pedig jelenleg is nagyjából 600 tanuló vesz részt. A kész feladatok minden platformon hozzáférhetők, és mivel a Nat jelenti a „gerincet” az órákon is jól alkalmazhatók. Mivel regisztráció után hozzáférhető, így a határon túl is alkalmazható módszertani támogatást jelenthet.

A következőkben Stróbl Terézia és Jenei József, a bonyhádi evangélikus iskola szaktanárai mutatták be az iskolai történelem tematikus hónap programját, kiemelve a történelmi kalandversenyt. Stróbl elmondta, hogy egy online csapatversennyel kezdenek, de megszervezik a László Gyula Országos Középiskolai Történelemversenyt, illetve a rendhagyó történelemórákat is, amely a helytörténethez kapcsolódik.

Ezek után Jenei – a program ötletgazdájaként – részletesen bemutatta azokat a feladatokat, amelyek a kalandversenyen előkerülnek. Náluk is fő elv a játékosság, a változatosság és persze a tanulás. A témákat az érettségihez és a helyi adottságokhoz igazodva választják meg, legutóbb a szabadságharc kora volt a téma. Az állomásokra osztott csapatjátékban sok utalást, talányt kell megoldania a diákoknak, így azok sincsenek kizárva, akik kevésbé jók történelemből.

Magasi András hasonlóan interaktív előadást tartott a „három T” tanításáról. Ő rengeteg zenei példával mutatta be, hogy mi mindenre használhatók a Kádár-kor könnyűzenéi. A pécsi szaktanár a műfajon keresztül járja körül, hogyan kerülhetett valaki a tiltott kategóriába, milyen ellentmondásokat érhetünk tetten a rendszerben egy-egy – Harangozó Teri, Kex, Illés vagy Omega – dal kapcsán. A tanár arról is beszámolt, hogy legnagyobb meglepetésére a diákok gyakran ismerik az általa bejátszott dalokat, azaz élő kapcsolatról van szó a korszak és a jelen fiataljai közt.

A tanárok számára ambivalens témát járt körül Horváth Ilona, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanár, aki a gazdaságtörténet és a gazdasági–pénzügyi modul közti kapcsolódásokról beszélt. Az előadó emlékeztetett arra, hogy 2008 után változott a helyzet, hangsúlyosabbá vált a pénzügyi műveltség a társadalomban, amit a kormányzat is erősített. Méréseket idézve Horváth rámutatott, hogy egy 2015-ös OECD/INFE felmérés szerint, amely 30 országot vizsgált, Magyarország utolsó helyen szerepelt a legtöbb mutatóban. Nagyobb gond, hogy óriási szakadék mutatkozott a pénzügyi ismeretek, a pénzügyi attitűd és a pénzügyi magatartás terén is a többi vizsgált országhoz képest. Éppen ezért született meg 2017-ben a nemzeti stratégia a pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

A továbbiakban az előadó a (határon túliaknak is nyitott) PénzSztár versenyről beszélt, amely nem szigorú ismeretek kér számon, de bővíti a diákok pénzügyi kultúra terén meglévő ismereteit. Az eredményeket összegezve érdekes tendenciát rajzolt fel: míg a gimnáziumokban jelentős javulás tapasztalható 2015 óta, a szakgimnáziumokban a legutóbbi év nagy visszaesést hozott.

Horváth úgy érvelt, hogy igenis időt kell szánni erre a területre az iskolában, de ezt integráltan is meg lehet tenni (szakgimnáziumokban heti egy órában kötelező tárgy lesz 10. évfolyamon). Adja magát, hogy a gazdaságtörténettel a történelemtanárok is vegyenek részt a felkészítésben, saját példaként a pénzügyi buborék kialakulására jó példa az 1637-es „tulipán-krach”, amely hasonló modell szerint alakult ki, mint a 2008-as válság. Az előadó jelezte, a jövőben jól járhat, aki fel van készülve arra, mi a teendő, ha a piaci szereplők irracionálisan viselkednek.

Az utolsó előadó Kampf Alfréd volt, aki az OFI által fejlesztett okostankönyvet mutatta be. A szakember elmondta, hogy zajlik a Nemzeti Köznevelési Portál megújítása, amelynek fontos eleme, hogy a kereshetőséget optimalizálják, az oldalt letisztultabbá tegyék.

A legnagyobb újdonságot a – tesztelés alatt álló, várhatóan 2019 februárjától – elérhető okostankönyvek jelentik. Ezek az eddig is elérhető könyvek digitális, interaktív, (például mozgóképekkel) kiegészített verziói. A leckékhez négy-öt, nehézségi szintekbe sorolt feladat készül első körben, de a cél, hogy a tanárok módosíthassák a teljes tankönyvet (akár kivehessenek/betoldhassanak szövegrészeket), valamint szerkeszthessenek feladatokat a rendszerben. A szakember kiemelte, hogy rengeteg partnerrel együttműködnek, így végeredményben egy minden készüléken hozzáférhető, a történelemtanításban jól hasznosuló taneszköz készülhet.

Fekete Bálint

Ezt olvastad?

A szabadság gyermekei – A VII. Regionális Honismereti és Helytörténeti Tanári Műhely

2023. március 31-én A szabadság gyermekei címmel immár hetedik alkalommal rendezték meg Szegeden a nagy hagyományokkal bíró Regionális Honismereti –

X