A Múltunk publikációs felhívásai történész és társadalomtudományos kutatók számára

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

A Múltunk, a 19. és 20. század történetével foglalkozó folyóirat történész és társadalomtudományos kutatók történeti vonatkozású, új kutatási eredményeket bemutató tanulmányait várja az alábbi két témakörben:

1. Magyarország és Európa – posztháborús állapot (1944–1947)

A jelentkezők először a tervezett írás max. 2000 leütéses absztraktját küldjék el, a szerkesztőség ez alapján előzetesen dönt arról, hogy az írás illeszkedik-e a tervezett tematikus összeállításhoz.

  • Az absztraktok beküldésének határideje: 2020. szeptember 20.

Az absztraktok elbírálásáról minden jelentkező emailes visszajelzést kap.

  • Az absztrakt elfogadása után a tanulmány leadási határideje: 2020. november 30.

Az absztrakt elfogadása nem jelent kötelezettségvállalást a tanulmány közlésére, annak megjelentetéséről a szokásos anonim lektorálás segítségével dönt a szerkesztőség. A lektorált és elfogadott tanulmányokat a Múltunk 2021/1. számában közöljük. A lapszám tervezett megjelenése 2021. március.

Olyan tanulmányokat várunk, amelyek a fenti téma eddig nem, vagy kevéssé vizsgált vonatkozásait dolgozzák fel. Az általuk ajánlott megközelítés szerint a számban megjelenő írások a II. világháború utáni átmeneti időszak (1944–1947) politika-, társadalom-, gazdaság- vagy kultúrtörténetével foglalkoznak, vagyis a magyar és kelet-közép-európai régió, valamint Európa történetének bizonytalan, a végkifejlet szempontjából még nyitott pillanatát ragadják meg. Örömmel fogadjuk az összehasonlító szemlélettel készült, több ország vagy régió hasonló, esetleg eltérő folyamatait, fejlődését bemutató tanulmányokat.

A tanulmányok ideális terjedelme 40–60 ezer karakter. A formai követelmények megtalálhatók a Múltunk honlapján ITT.

A Szabadság híd részét beemeli a JÓZSEF ATTILA (1945) és az ADY ENDRE (1946) úszódaru.

Kép forrása: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Ganz gyűjtemény

2. Ember és természet, ember és környezet a 19. és 20. században

A jelentkezők először a tervezett írás max. 2000 leütéses absztraktját küldjék el, a szerkesztőség ez alapján előzetesen dönt arról, hogy az írás illeszkedik-e a tervezett tematikus összeállításhoz.

  • Az absztraktok beküldésének határideje: 2020. szeptember 30.

Az absztraktok elbírálásáról minden jelentkező emailes visszajelzést kap.

  • Az absztrakt elfogadása után a tanulmány leadási határideje: 2021. január 15.

Az absztrakt elfogadása nem jelent kötelezettségvállalást a tanulmány közlésére, annak megjelentetéséről a szokásos anonim lektorálás segítségével dönt a szerkesztőség. A lektorált és elfogadott tanulmányokat a Múltunk 2021/2. számában közöljük. A lapszám tervezett megjelenése 2021. június.

Olyan tanulmányokat várunk, amelyek a fenti téma eddig nem, vagy kevéssé vizsgált vonatkozásait dolgozzák fel. Ember és környezet 19–20. századi viszonyát szélesen értelmezve a Múltunk szerkesztősége szívesen fogadja az emberi tevékenység okozta környezeti átalakulásokkal, a környezet- és természetvédelem eszme- és politikatörténetével, a zöld- és ökológiai mozgalmak történetével, természeti katasztrófák politika- és társadalomtörténetével foglalkozó tanulmányokat.

A tanulmányok ideális terjedelme 40–60 ezer karakter. A formai követelmények megtalálhatók a Múltunk honlapján ITT.

Ezt olvastad?

Dél-Dunántúli Hadtörténetírás. Az MTA PAB Hadtörténeti Munkabizottságának Közleményei címmel látott napvilágot idén nyáron az MTA Pécsi Területi Bizottságának II. Filozófia-,
Támogasson minket