Művészettörténet határhelyzetben – Csatkai Endre munkássága a két világháború között

Oszd meg másokkal is:

Portré

Csatkai Endre (1896–1970) művészettörténész életpályája, munkássága több szempontból is egyedülálló. Ahogy jó barátja, Zádor Anna művészettörténész írta róla később, Csatkai „egyike volt az utolsó polihisztoroknak, aki abban az utolsó órában működött, amikor a tudományok végleges szakosodása és szétszakadása még nem irtotta ki az ilyen emléket.” (Zádor 1983, 9.) Különösen Sopron és Kismarton (Eisenstadt) zene- színház-, illetve irodalomtörténetével foglalkozott, továbbá a műemléktopográfia műfajának hazai úttörőjének számított. (Marosi 1999, 347.) Tudományos működése előtt nem sok példa akadt arra, hogy művészettörténészként valaki vidéken próbáljon megélni és karriert építeni. (Galavics 2006, 450.) A „vidék” ebben az esetben Nyugat-Magyarországot (Sopron) és Burgenlandot (Kismarton) jelentette; Csatkai mindkét területen otthonosan mozgott és jó kapcsolatokat ápolt magyar és osztrák szerzőkkel is, ami különösen Burgenland megalakulása (1921) után jelentett nehézségeket. A határváltozások élménye számos történetírót késztetett állásfoglalásra és a nemzeti, vagy nacionalista szempontú vitákban való aktív részvételre. Csatkai ritka kivételként azonban többnyire távol tartotta magát ezektől a kortárs összetűzésektől, s rendszeres publikált osztrák (Burgenland, Mitteilungen des Burgenländischen Heimatschutzvereins, Burgenländische Heimatblätter) és magyar (Soproni Szemle, Magyar Művészet, Történetírás) folyóiratokban is. Tevékenységével tényleges és szimbolikus határokat lépett át, ezért időnként több oldalról is gyanakvás övezte. Az alábbiakban munkásságának a két világháború közötti szakaszát mutatom be a teljesség igénye nélkül. Elsősorban olyan kérdésekre koncentrálok, hogy mit jelentett Csatkai esetében a „polihisztor” jelző, illetve munkásságának milyen sajátosságai adódtak a határhelyzeti létből?

Csatkai Endre életútjának első állomásai

Csatkai Endre nagyapja 1888-ban magyarosította nevét Krausz Ignácról Csatkai Ignácra. A szintén Csatkai Ignác nevet viselő apa orvosként került a horvát lakosú Darufalvára (ma: Drassburg, Burgenland), s a családi hagyomány szerint önfeláldozó munkájáért a „szegények orvosa” megnevezést érdemelte ki. (Csatkai 2014c, 140.) Csatkai Endrét már első éveitől komoly művészeti érdeklődés jellemezte: édesanyjától (Fischer Josefin) kiválóan megtanult cimbalmozni, s tíz éves koráig legalább negyven, elsősorban ifjúsági színházi előadást látogatott meg. (Domonkos 2010, 102.) Sopronban töltött gimnazista évei alatt gyakran vállalt magánórákat, az így keletkezett jövedelméből pedig szívesen utazott a környéken, miközben a szomszédos osztrák városokat is bejárta. 1914-ben Budapestre jelentkezett művészettörténetet tanulni, ám a jelentkezését elutasították – talán azért, mert a témája (Kazinczy és a képzőművészetek) túl ambiciózusnak számított. A művészettörténet helyett német-magyar szakra vették fel, ám tanulmányait tüdőbaja miatt több évre el kellett halasztania. 1917 szeptemberében jelent meg első cikke (Pár szó Sopron szépségéről), amelyben német példákra hivatkozva szorgalmazta a helyi műkincsek összegyűjtését és kiállítását, továbbá a Sopron, Kismarton, Eszterháza és Fraknó környékén szervezett tanulmányi séták hasznossága mellett érvelt. 1920-ban a magyarországi numerus clausus jelentette nehézségek miatt két évet a Bécsi Egyetemen tanult (itt az osztrák művészettörténet akkori vezéralakjainál, például Josef Strzygowskinál és Max Dvořáknál vett fel órákat), majd 1923-ban visszatért Magyarországra, majd – bár előfordult, hogy származása miatt súlyos fizikai támadás érte – 1925-ben sikerrel szigorlatozott és védte meg Kazinczy és a képzőművészetek című doktori disszertációját. (Az értekezés egyébként először csak jóval a szerző halála után, 1983-ban jelent meg nyomtatásban és vált szélesebb körben ismertté.)

Csatkai Endre disszertációjának könyvváltozata
Csatkai Endre disszertációjának könyvváltozata

Műemléktopográfiai munkálatok

Mivel Budapesten nem tudott elhelyezkedni, Csatkai visszatért Sopronba és cikkírásból, valamint óraadásból tartotta fenn magát. 1926-tól állandó állást talált Kismartonban, ahol Wolf Sándor borkereskedő és műgyűjtő múzeumának állományát gondozta. Ettől kezdve Csatkai tavasztól késő őszig Kismartonban, télen pedig Sopronban élt. Ezekben az években egyszerre dolgozott a Sopron környéki műemlékek összeírásán, valamint a frissen Ausztriához csatolt területek kulturális kincseinek leltározásán. Utóbbi vállalkozásban a bécsi műemlékhivatal (Zentralkomission) vezetői posztját betöltő Dagobert Frey megbízásából vett részt. 1927-től segített az osztrák művészettörténésznek a burgenlandi anyaggyűjtésben és terepbejárásban, végül pedig elvállalta Kismarton és Ruszt műemlékeinek topográfiai feldolgozását is. Csatkai tartott ugyan attól, hogy az osztrák műemlékvédelem keretében végzett tevékenységét Magyarországon rossz szemmel nézik majd, Wolf Sándor azonban végül rábeszélte a munkára. (Bardoly 2020, 76.) Egy később írt visszatekintésében Csatkai így emlékezett vissza a dilemmára:

„Hasztalan mondogattam magamban, hogy a szolgálat az általános művészettörténetnek szól, egy hang azt mondta bennem, hogy szülőhazám ellen való vétek lesz ez a munka. Végül is egy olyan területről van szó, amely nem is oly régen magyar volt, és amelyre joggal, nem joggal, de számot tartunk, művészeti emlékeinek feldolgozásával mintegy annak hódolok be, hogy ez már nem a miénk.” (Csatkai 2014b, 204.)

A környék műemlékeit bemutató kötet (Die Denkmale des politischen Bezirkes Eisenstadt und der freien Städte Eisenstadt und Rust) végül 1932-ben jelent meg, ám sem osztrák, sem magyar oldalon nem volt nagy visszhangja. A kötet munkálatait támogató burgenlandi tartományi vezetőség hiányolta belőle az osztrák nemzeti (pontosabban a burgenlandi regionális-nacionalista) szempontok hangsúlyozását. (Csatkai 2014b, 206.) Kampis Antal művészettörténész a Magyar Művészet hasábjain pedig azt emelte ki, hogy Csatkai az „osztrákoknak pótolhatatlan, a tudomány számára becsületes és értékes munkát végzett.” (Idézi Bardoly 2020, 81.) Csatkainak ez az értékelés kifejezetten rosszul esett, s Kampis írását egyenesen nacionalista indíttatású szövegnek tartotta. (Csatkai 2014b, 206.)

Szintén 1932-ben jelent meg a szerző Sopron környékének műemlékei című kisebb terjedelmű könyve, amely egy térképet és Csatkainak a helyszínen készített fényképeit is magában foglalta. A kötet jól szemlélteti a szerző műemléktopográfiai módszerét: Csatkai sorra vette a vidék településeit Ágfalvától Nagycenken át Fertőszéplakig, miközben külön kitért azok történelmére és kulturális emlékeire. A kutatás fontosságát a könyvhöz írt előszóban jellemzően nem aktuálpolitikai, inkább helyi-általános kulturális szempontokkal indokolta: „Összefoglalva a terület jelentőségét: a tárgyalt falvak részt vesznek Sopron szerepében, a nyugati vívmányok átvételében és továbbadásában.” (Csatkai 1932, X.) Csatkai leírásai részletesek és adatokban gazdagok, de időnként értékelő kijelentések is szerepet kaptak művében; általában esztétikai szempontok alapján ítélkezett a műemlékek fölött, s az is előfordult, hogy saját korának társadalmáról szólva kárhoztatta az egyes szobrokat összepingáló „barbár kezeket”. (Csatkai 1932, 32.) Ami a mű forrásait illeti, a helytörténettel kapcsolatos információk részben Házi Jenő soproni levéltáros történész kutatásaira, részben a szerző saját levéltári forrásgyűjtésére épültek. Csatkai 1918-tól rendszeres látogatója volt a soproni levéltárnak, Házival ezért kölcsönösen tisztelték egymást: előbbi 1931-ben például így írt levéltáros kollégájának:

„végre is a soproni história irányítása az Ön kezében van, meddő kísérletezés lenne bármihez is nyúlni, ha Ön a személyt vagy a tárgyat nem találná megfelelőnek.” (Csatkai Endre 1931. március 29-én Házi Jenőnek írt levelét közli: Varga 1996, 445–446.)

A burgenlandi történetírás munkatársa

Csatkai munkássága szerves részét képezte a burgenlandi történetírásnak, több helyi folyóiratnak is rendszeres szerzője volt. Ez azért jelentett problémát, mert a Burgenland és az 1932-ig működő Mitteilungen des Burgenländischen Heimatschutzvereins bizonyos tekintetben egymás riválisai voltak: míg az előbbit harcos német nacionalizmus jellemezte, az utóbbi visszafogottabb hangnemben tárgyalta a burgenlandi helytörténeti kérdéseket. Csatkai természetesen tudott az ellentétről, viszont néhányszor a Burgenlandnak is küldött cikkeket, utólagos elmondása szerint azért, mert „idegen állampolgár lévén” vigyáznia kellett, tehát nem akarta magára haragítani a helyi nacionalista köröket. (Csatkai 2014b, 200.) Általában elmondható, hogy emberi kapcsolatait nem nemzeti törésvonalak mentén válogatta: a már említett Dagobert Frey művészettörténésszel jó munkakapcsolata volt (Bardoly–Hessky–Markója, 2020.), segített továbbá a Joseph Haydn életét kutató és a magyar történészek körében nem túl népszerű Ernst Fritz Schmid zenetörténésznek is abban, hogy német fordításokat küldött neki a Schmid munkásságát tárgyaló magyarországi cikkekből. (Erről bővebben itt: Ernst Fritz Schmid levele Házi Jenőnek 1932. február 26-án.) A tekintélyes nyugat-magyarországi történelmi emlékgyűjteményt őrző Esterházyakkal ellenben soha nem tudott olyan viszonyba kerülni, hogy kutatási engedélyt kapjon a hercegi levéltári anyagba való betekintéshez, s ezt Csatkai rendszerint nyíltan, bár óvatos hangnemben sérelmezte is a különböző történelmi témájú cikkei elején.

Csatkai Endre. Forrás: Numizmatikai közlöny, 1971/1972.
Csatkai Endre. Forrás: Numizmatikai közlöny, 1971/1972.

A Mitteilungen… lapjain több, helytörténeti kérdésekkel foglalkozó cikke jelent meg 1932-ig. 1928-ban az 1683-as török hadjárat hatásairól írt és elsősorban „Burgenland” műemlékeinek, falvainak pusztulását emelte ki. Szerinte a Bécs elleni török támadás éve művészettörténeti szempontból is fontos korszakhatár volt, ugyanis a háború a középkori építészet végét jelentette a térségben: az elpusztult épületek újjáépítése már barokk stílusban történt. (Csatkai 1928b.) Megjegyzendő, hogy bár az írás szerzője elítélte a török–tatár hadak pusztításait, a burgenlandi osztrák történetírás fősodrával ellentétben mégsem bocsátkozott civilizációs fejtegetésekbe a törökök vélt kulturális alsóbbrendűségéről. Csatkai az egyik kedvenc témájához, a színházhoz is vissza-visszatért: Kismarton színháztörténete kapcsán elsősorban afelett sajnálkozott, hogy a színházkultúra szerinte gyakorlatilag megszűnt a 19. század második felétől, amikor Sopron és Bécs a vasút által könnyebben elérhetővé vált a kismartoni színházkedvelő lakosság számára. (Csatkai 1930.) A színházkultúra múltja mellett különösen a zenetörténet érdekelte, ebben a vonatkozásban azonban nem csupán a nagy nevek (Haydn, Liszt) kaptak teret elbeszéléseiben. Kismartonnal kapcsolatban például kifejezetten az volt a célja, hogy a város zenetörténetét a szinte kizárólagos figyelmet kapott Haydn nélkül írja meg és felhívja a figyelmet más zenészekre is. (Csatkai 1931a.) A zene egyébként nem csupán „tisztán” tudományos kutatás tárgyát jelentette Csatkai számára. Egy későbbi visszaemlékezésében a zenét egyenesen a második világháború utáni újjászületés jelképének nevezte, mert az nincs tekintettel a faji hovatartozásra. (Csatkai 2014a, 190.) Időnként a Habsburgok „burgenlandi” látogatásairól is közölt forrásokat, elsősorban korabeli újságtudósításokat. A burgenlandi történetírás egyébként ambivalensen viszonyult az uralkodóházhoz, mert az osztrák német nacionalisták szerint a család tagjai túl engedékenyek voltak az Esterházyakkal és a magyar rendekkel szemben. Csatkainál ilyen szempontok nem játszottak szerepet az értékelésben: írt a Habsburgok és az Esterházyak rivalizálásáról (ami az udvari pompát illeti), ám szerinte ez a vetélkedés a kölcsönös tisztelet jegyében zajlott és végeredményben Kismarton művészetének fejlődéséhez járult hozzá. (Csatkai 1931a.) Csatkai óvatosságára érdekes példa egy rövid recenzió, amelyet Rados Jenő építészettörténész Magyar kastélyok (Ungarische Schlösser – 1931, a Műemlékek Országos Bizottsága) című művéről írt 1931-ben. Az ismertető írója rövid méltatás mellett távolságtartóan, lakonikusan annyit jegyzett meg, hogy Rados nem vette figyelembe a „mai” politikai határokat, így a Kismartonban található Esterházy kastélyt is a magyar kastélyokhoz sorolta könyvében. (Csatkai 1931c.)

Csatkai Endre történetszemléletének historiográfiai kérdései

Csatkai munkásságának sokoldalúsága miatt különösen érdekes probléma lehet, hogy két világháború közötti történetszemléletét milyen historiográfiai fogalmak mentén lehetséges megközelíteni. Az biztosan megállapítható, hogy a korszak művészettörténészeire nagy hatást tett szellemtörténeti irányzat (Geistesgeschichte, amelynek fő jellemzője a szintetikus, holisztikus történészi látásmód volt) Csatkaira nem gyakorolt különösebb befolyást. Ezt annak ellenére is le lehet szögezni, hogy a magyar historikus az egyik legkiemelkedőbb osztrák szellemtörténésszel (Dagobert Frey) működött együtt, ráadásul történészi képzettségét részben Bécsben szerezte. Írásaiban ritka a szintézisre való törekvés, inkább bizonyos forráscsoportokat dolgozott fel. Az általános (művészet)történeti fejlődésre, az egyes korszakok meghatározó stílusirányzataira többször utal írásaiban, de ennek a „fejlődésnek”, illetve a szellemi irányzatoknak a történetét külön nem írta meg. Amikor 1936-ban Liszt arcképeiről tett közzé egy összefoglaló cikket a Magyar Művészetben, így vezette fel a témát:

„Ha valami balvégzet folytán a 19. század összes festményei egy csapásra megsemmisülnének, kivéve Liszt Ferenc képmásait, nagyjában még mindig meg lehetne belőlük határozni a fejlődés vonalát.” (Csatkai 1936, 172.)

A kismartoni Wolf-múzeum gyűjteményének magyar nyelvű ismertetésekor külön írt a kiállított gyertyatartókról, vasalókról és mozsarakról, amely tárgyak szerinte azt illusztrálják,

„hogy az uralkodó stílus a teremtő ösztönnek a művészettől látszólag távol eső alkotásaira is mennyire rányomja a bélyegét.” (Csatkai 1928a, 137.)

Csatkai fontosnak tartotta tehát az általánosabb kultúrtörténeti kereteket, megmaradt azonban a lokális vonatkozású problémák tárgyalásánál és forrásközléseknél. Ebben az orientációban az is szerepet játszhatott, hogy A soproni muzsika története című könyvéről (1925) 1926 elején Major Ervin zenetörténész tollából éles hangú kritika jelent meg a Századok hasábjain, amely folyóirat akkor a magyarországi történészcéh reprezentatív fóruma volt. Csatkai visszaemlékezésében arról írt, hogy ez a bírálat elvette a kedvét az „összefüggő munkák” megírásától. (Csatkai 2014b, 195.) A lokális keretekre irányuló látásmód önmagában természetesen nem fejletlenebb, vagy negatívabb értékű, mint a szintetizáló, összefoglaló történészi munka, különösen a mikro- és vidéktörténeti szempontok újabban megfigyelhető felértékelődése idején. Könnyen lehet, hogy Csatkai ezen orientációja is hozzájárult ahhoz, hogy az egyoldalúan nacionalista történetszemléleteket nem tette magáévá.

Csatkai Endre. Forrás: Akadémiai értesítő, 1954.
Csatkai Endre. Forrás: Akadémiai értesítő, 1954.

Csatkai módszerének egy további eleme az adatgyűjtés, levéltári kutatás, s az egyes témáknak egy-egy fontosabb forrásra vagy forrásbázisra való felépítése. Az adatok szeretetével, antikvárius érdeklődéssel kapcsolatban érdemes idézni a ruszti zenekultúráról írt cikkéből, ahol a szerző a kutatás folyamatát egyfajta felfedezőútként mutatta be:

„A ruszti városi tanács engedélyével 1929-ben kutattunk a levéltárban művészettörténeti adatok után. Akkoriban még mindent por lepett és rendezetlen tömegek közt a véletlen szerencsére bíztuk magunkat. Így került a szemünk elé nagycsomó templomi számadás, sajnos hiányosak voltak; így is sikerült belőlük a zenekultúra múltjára néhány érdekes adatot kiböngészni.” (Csatkai 1937, 212. 1. Lábjegyzet.)

Identitás a határvidéken

Csatkai sokáig fenn tudta tartani ingázó életvitelét, 1938 márciusában azonban származása miatt el kellett hagynia Kismartont, onnantól kezdve tehát ismét Sopronban élt. 1938-ban katolizált, mert az élesedő nemzeti és politikai ellentétek miatt biztosabb élethelyzetre vágyott. Ezt a vágyat jól szemlélteti egy 1938 februárjában írt levele, amelyben keresztény magyarnak vallotta magát, majd hozzátette:

„Legyen az a jó érzésem, hogy végre valahová én is tartozom, nemcsak formai kötelékek tartanak össze most már a keresztény magyarsággal, hanem a lényeg. Ennek tudatában könnyebben viselem el az élet komiszságait.” (Idézi: Bardoly 2020, 85.)

Mindennek ellenére a második világháború idején számos megpróbáltatás érte: 1944-ben elvették lakását, továbbá munkaszolgálatra vitték. A munkaszolgálat alól 1945. március végén szabadították fel a szovjet csapatok. A háború után a Soproni Múzeum élére került, majd folytatta a két világháború között elkezdett munkálatait, rendkívül eredményesen: Sopron és környéke műemléki topográfiája című munkájáért 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Csatkai határokat átszelő történészi és muzeológusi munkálatai, lokális témái és antikvárius irányultsága, valamint összetett identitása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a burgenlandi határvidéket kisajátítani igyekvő nemzeti történetírások nehezen tudták őt kategorizálni. Munkássága az utólagos historiográfiai értékelések számára is érdekes színfoltot jelent: Csatkai két világháború közötti történetírása valahol az antikvárius, polihisztor történeti érdeklődés és – az ezt az orientációt már távolságtartóan kezelő – 19. századi (nemzeti) professzionális történetírás között mérhető be, ez a pozíció pedig a modern osztrák–német példák (így a művészettopográfia műfaja) iránti nyitottsággal párosult.

Törő László Dávid

A tanulmány elkészítését az OTKA–NKFI-134469 posztdoktori ösztöndíja támogatta.

Felhasznált irodalom

Ernst Fritz Schmid levele Házi Jenőnek 1932. február 26-án. Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára. XIV_98 Házi Jenő hagyatéka. Egyéb levelezés, 16 d.

André Csatkai: Beiträge zu einer Eisenstädter Theatergeschichte. Mitteilungen des Burgenländischen Heimatschutzvereins, 3–4 (1930) 2. 41–49.

André Csatkai: Beiträge zur Geschichte der Musikkultur in Eisenstadt. Mitteilungen des Burgenländischen Heimatschutzvereins, 5 (1931a) 2. 21–27.

André Csatkai: Das nördliche Burgenland und Wiens Belagerung durch die Türken im Jahre 1683. Mitteilungen des Burgenländischen Heimatschutzvereins, 2 (1928b) 4. 85–87.

André Csatkai: Die Habsburger in Eisenstadt. Mitteilungen des Burgenländischen Heimatschutzvereins, 5 (1931b) 3. 41–49.

André Csatkai: Rados Jenő: Ungarische Schlösser 1931. [Recenzió] Mitteilungen des Burgenländischen Heimatschutzvereins, 5 (1931c) 4. 83.

Bardoly István–Hessky Orsolya–Markója Csilla: Válogatás Dagobert Frey és Csatkai Endre levelezéséből. Enigma, 27 (2020) 102. 102–117.

Bardoly István: Egy területen, de két országban. Adalékok Csatkai Endre és Dagobert Frey kapcsolatához. Enigma, 27 (2020) 102. 72–91.

Csatkai Endre: A kismartoni Wolf-Múzeum. Magyar Művészet, 4 (1928a) 2. 132–137.

Csatkai Endre: Adatok a ruszti zenekultúra múltjához. Történetírás, 1 (1937) 2. 212–215.

Csatkai Endre: Hazatérés Sopronba, a romvárosba, 1945. április. Soproni Szemle, 68 (2014a) 2. 185–190.

Csatkai Endre: Irodalmi tevékenységem története (1956). Soproni Szemle, 68 (2014b) 2. 193–221.

Csatkai Endre: Liszt Arcképei a művészettörténelemben. Magyar Művészet, 12 (1936) 3. 172–177.

Csatkai Endre: Önéletrajz (1953). Soproni Szemle, 68 (2014c) 2. 140–148.

Csatkai Endre: Sopron környékének műemlékei. Sopron, 1932.

Domonkos Ottó: Mozaikok Csatkai Endre ifjú korából. Soproni Szemle, 64 (2010) 1. 99–107.

Galavics Géza: Csatkai Endre (1896–1970). In: Emberek és nem frakkok. A magyar művészettörténet-írás nagy alakjai. Tudománytörténeti esszégyűjtemény. Szerk. Markója Csilla–Bardoly István. Budapest, 2006. 449–462.

Marosi Ernő: A magyar művészettörténeti gondolkodás korszakai. In: A magyar művészettörténet-írás programjai. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, 1999. 327–380.

Varga Imréné: „… öt évtizeden át támogatóm és pártfogóm voltál…” Két tudós ember, Házi Jenő és Csatkai Endre barátságának kialakulása levelezésük tükrében. In: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. Szerk. Környei Attila–G. Szende Katalin. Sopron, 1996. 443–456.

Zádor Anna: Csatkai Endre (1896–1970). In: Csatkai Endre: Kazinczy és a képzőművészetek (1925). Szerk. Galavics Géza. Budapest, 1983. 9–14.

Ezt olvastad?

Hogyan fonódik össze a propaganda, a kultúra és a diplomácia két olyan ország kapcsolatában, amelyek a vasfüggöny különböző oldalaira kerültek
Támogasson minket