Na, ki a király? – A könyv, amelyik mégsem véresen komoly

Nem mindennapi élményben lehet része annak, aki kézbe veszi Benedek Szabolcs: Király! – A magyar uralkodók véresen komoly históriája című könyvét. Apró, kényelmesen lapozgatható formátumú, puhafedeles kiadvány néhány fekete-fehér rajzzal, melyek elsőre meghökkentőek és viccesek, ugyanakkor a kiadványba belelapozgatva bizony a címben foglalt véresen komoly dolgok is hamar előtérbe kerülnek. A szerző alkotása nem kisebb feladatra vállalkozott ugyanis, mint hogy leírja ötvennégy magyar király életrajzát az érdeklődő közönségnek – alig háromszáz oldalon. Hatalmas vállalkozásnak tűnik, a végeredmény mégis letehetetlenül izgalmas és a maga módján hiánypótlónak tűnik. S a legfontosabb: nem is olyan egyértelmű, kinek is szól ez a könyv – diákoknak vagy felnőtteknek.

Gyakorló középiskolai tanárként a magyar történelmet tanítva gyakran szembesülök azzal, hogy milyen nagy kihívást jelent diákjaimnak a politikatörténet megértése és tanulása. Még inkább feltűnik a téma oktatásában rejlő kihívás, mikor a felsőoktatásban külföldi hallgatóknak szeretném átadni a magyar nép igencsak színes és mozgalmas históriáját. A magyar állam elmúlt ezer esztendejének történelmét az elmúlt egy évszázadot leszámítva kézenfekvőnek tűnik az egyes uralkodók szerinti korszakokra bontás a könnyebb áttekinthetőség érdekében – a hazai tankönyvek is eszerint a logika szerint épültek és épülnek fel, kiemelve egy-egy fontosabb királyt és a hozzájuk kapcsolódó intézkedéseket. A történelmi személyek szerinti haladás feltételezi az egyén történelemformáló szerepének hangsúlyozását, s lássuk be, nem minden ok nélkül. Hiszen egy-egy, a magyar történelem számára sorsfordító esemény valóban a koronás fők egyéni döntéseihez kapcsolódott.

Benedek Szabolcs könyvében azonban nem egyszerű királylajstromról van szó, s az egyes uralkodók portréit sem száraz és unalmas módon tálalja a szerző. Mi több – alighanem a középiskolás korosztályt megcélozva – igyekezett a királyokhoz kapcsolódó legérdekesebb, legszínesebb történeteket felkutatni, nem elfeledve természetesen azokat az ismereteket, melyek feltétlenül szükségesek az adott korszak megértéséhez; így például II. József ifjúkorában tett utazásai és személyiségfejlődése mellett értesülhetünk arról is, mennyire meghatározó volt a 18. század második felében a korszak eszmerendszere, a felvilágosodás, s természetesen a szerző nem feledkezik el a francia forradalom megemlítésétől sem a „kalapos király” uralkodásának végén. Ezek természetesen nem eredményeznek minden összefüggésre kiterjedő szintézist, de nem is ez lehetett a cél. Sokkal inkább az, hogy szórakoztató módon kiemeljen néhány hangsúlyos eseményt vagy történetet, mely felkelti az olvasó figyelmét, remélve, hogy hátha kedvet kap majd a további elmélyedéshez.

Az ismertetett mű alcímében szereplő „véresen komoly” jelző nem egyszerű reklámfogás. A viszonylag rövid terjedelmű könyv lapjain páratlan módon rajzolódik ki a sok évszázados trónharcok és különféle viszályok egymás követő sokasága, mely Szent István halálától kezdve bizonyos időközönként újra és újra jellemezte középkori történelmünket.

Mindenképpen kiemelendő, hogy a kiadvány ismeretterjesztő mivolta nem ment a tudományosság rovására. A Király! lapjain egyfelől megjelennek a legújabb kutatási eredmények, másrészt nem ismétlődnek meg azok a meggyökeresedett tévhitek, melyek a történelem kapcsán bizony sűrűn előfordulnak. Dugovics Titusz legendája korrekt módon tárul az olvasó elé, ahogy például a déli harangszó kapcsán megjelenő pontatlanságokat is helyre teszi a szerző. S noha a könyv alapvetően törekszik a rövidségre és a tömörségre, a szerző mégsem teszi le a voksát bizonyos vitatott történelmi kérdések kapcsán egyik vagy másik oldal mellett – legyen szó akár Kurszán váratlan eltűnéséről a régmúlt história lapjairól, akár Hunyadi János származásának kérdéséről. Külön üdvözlendő, hogy a királyportrék megalkotásánál minden uralkodónak közel azonos teret szentelt a könyv alkotója, függetlenül attól, hogy hány évig uralkodtak vagy mennyire voltak jelentősek. Sőt: üdvözlendő, hogy a magyar történelmi közgondolkodásban kevéssé jelen lévő személyiségekről is a korábbinál árnyaltabb képet kaphatunk – például Habsburg Albertről vagy éppen II. Lipótról, akik mindketten sokra hivatott emberként foglalhatták el a trónt, ám váratlan haláluk és rövid regnálásuk megakadályozta őket abban, hogy végrehajtsák terveiket.

A könyv főszövegét gyakran szakítják meg kisebb betoldások, melyek többnyire egy-egy érdekességet járnak körül, de nem nélkülözhetetlenek a történelmi események megértéséhez. Kiegészítő szövegben olvashatunk Bánk bán történetéről, a nagy pestisjárványról, az alkímiáról vagy éppen a Szent Koronához kapcsolódó meglehetősen izgalmas, már-már krimiszerű történetekről. Ezek a történelmi színesek azonban egyáltalán nem öncélúak: a politikatörténet mellett ezek mutatják meg igazán az egyes korok hangulatát, gondolkodásmódját, mindennapi életét. Az érdeklődő közönség megtudhatja például, hogy a középkorban a kézmosás egyáltalán nem volt elterjedve, s hogy az uralkodói családokban igen magas halálozást eredményezett az újszülöttek és az anyák körében; de a Habsburg-családon belüli házasságokból eredő különféle öröklött betegségekbe is bepillantást nyerhetünk, de még olyan soha végig nem gondolt összefüggések is az olvasó elé tárulnak, hogy miért volt különösen kínos egy hasmenéses megbetegedés várostromok idején.

Az olvasó eme ismeretterjesztő munkát olvasva levonhatja azt a következtetést, hogy a magyar uralkodók történelme bizony páratlanul izgalmas! Valódi drámák, meghökkentő fordulatok, politikai indíttatású gyilkosságok, véres leszámolások és sorsdöntő csaták szegélyezték az Árpádok, majd a vegyesházi királyok korát, s a könyv lapjain az egymással vetélkedő testvérek vagy külföldről érkező, „importált” királyjelöltek politikai machinációkkal vagy éppen a fegyverek erejével megoldott konfliktusai villannak fel. Éppen attól válik olvasmányossá Benedek Szabolcs munkája, hogy kiemeli a magyar királyság több mint kilencszáz esztendős történelméből azokat a momentumokat, amelyek vetekednének akár a Trónok harca című népszerű sorozat fordulatos cselekményével is. A könyv egyik lapján a trónkövetelőként fellépő András herceg seregében váratlanul feltűnik a király – katonai kíséret, testőrök nélkül, kezében egyetlen pálcával: „Ki merészli kezét fölemelni királya ellen?” A következő oldalakon már a cseh trónkövetelő, Vencel haláláról értesülhetünk, akit egy komolyabb italozás után saját főurai gyilkoltak meg az árnyékszéken. De ott vannak I. Rudolf bolondériái és különös szeszélyei is, melyeket különös műgonddal ismertet a szerző, nem egyszer meghökkentő vagy éppen kacagtató módon. Mert bizony itt az olvasó szemei előtt királydráma zajlik: csalárd bárók és oligarchák vetélkednek a nagyobb hatalomért, az ország vezetőinek világhódító birodalmakkal kell felvenniük a harcot a csatatereken, s mindeközben szövevényes családi viszályok, merényletek, olykor pedig egyszerű véletlenek teszik fordulatossá a múlt nagyjainak életét: I. Béla életének végére egy leszakadó trónus, I. Józsefére a himlő, III. Károlyéra pedig egy vadászaton elfogyasztott gomba tett pontot. Ilyenkor persze aztán vagy volt utód, vagy nem – s leginkább ebben, a trónöröklési harcok leírásában találjuk meg a Király! legnagyobb erényét.

Alattomos udvari intrikákból, politikai érdekek szövevényes pókhálójából és bosszút dédelgető, méltóságukban megsértett udvari emberekből tehát nincs hiány – kevesebb szó esik ugyanakkor az egyes korok gazdaságától, társadalmáról, mindennapi életéről. Jómagam semmiképpen sem kárhoztatnám a könyvet azért, mert a fent vázolt témákról bizony alig ejt szót, és fontos azt is tudatosítanunk, hogy a kezünkben tartott könyv nem a teljesség igényével íródott. Nem fogjuk belőle megismerni a honfoglalás korának társadalmát vagy az Anjou uralkodók gazdasági bravúrját, s a kiegyezéshez vezető út minden apró részletét sem ez a könyv fogja helyretenni. Benedek Szabolcs könyve nem akar többnek látszani, mint ami: izgalmas olvasmánynak, amely kedvet csinál a magyar történelem alaposabb tanulmányozásához vagy éppenséggel meglévő történelmi ismereteinket egészíti csupán ki. Árnyal, felvillant, analógiákat alkot – méghozzá a maga igen szórakoztató módján. Gyakorta ugyanis felveti a kérdést: mi lett volna, ha a múlt nagyjai lájkvadászattal és instaposztokkal, közösségi oldalaikon való élőzésekkel élhettek volna, s persze a napjaink nagypolitikai áthallásai is megjelennek – főleg a felnőtt olvasók nagy örömére és kaján mosolyára apellálva.

Mindenképpen érdemes ezen a ponton elmerengenünk azon, hogy kinek is szólhat ez a könyv? Bár a borító „kedves-cuki”, lájkot mutató királya a kisebb gyerekeknek szóló művet feltételezhet, mégsem gyerekkönyvről van szó. Különösen a könyv helyenkénti szabadszájúsága és szabados témakifejtése a középiskolás korosztályt jelöli ki célközönségként, de biztos vagyok benne, hogy mindenki szórakoztatónak találja majd a szövegeket, aki akár csak egy kicsit is érdeklődik a magyar történelem régmúlt évszázadainak történelme iránt.

A könyv nagy előnye, hogy az egyes királyportrék mindössze három-négy oldalasak, így buszmegállóban, postai várakozásnál, lágy tojás főzésénél vagy éppen szerkesztőségi értekezletek unalmas perceiben (ilyenek természetesen nem léteznek) egyaránt olvasgatható. Nem kell hosszú és bonyolult összefüggéseket keresni itt – egykor élt emberek hol kacagtató, hol szánalomra méltó sorsa rajzolódik ki a szemeink előtt. Népszerűen és divatosan. Hiszen ma a rövid a divat – sorozatok, rövid videók a közösségi oldalakon, érdekes rövidcikkek a világhálón. A legjobban tehát tényleg akkor járunk, ha bedobjuk a táskánkba a most recenzált könyvet, és ha csak egy kis időnk is van rá, bele-belelapozunk. A kronológiai sorrend is mindegy lehet egy idő után. És ha végeztünk a könyvvel, kezdhetjük is elölről. Higgyék el, megunhatatlan!

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

Árpádok, Anjouk, Jagellók – Naprakész ismeretek a középkori magyar történelemről a Magyar História sorozatban

Három dologhoz, jelesül a labdarúgáshoz, a politikához és a történelemhez minden magyar „ért” – tartja a közbeszéd, de legalábbis véleménye

X