Nagy Pál tábornok szerepe IV. Károly második restaurációs kísérletének megakadályozásában

A 2004-ben boldoggá avatott utolsó magyar király, IV. Károly 1921. október 22-e és 24-e között újból megpróbálta magyarországi hatalmát visszaszerezni, ami – a kezdettől fogva propagált kormányzati elnevezésnek köszönhetően – „második királypuccs” néven vonult be a 20. századi magyar történetírásba. A két restaurációs kísérletek úgy politikatörténeti, mint hadtörténeti megközelítésből ma már feldolgozottnak tekinthetők. Károly első visszatérési próbálkozásáról a centenárium alkalmából egy játék-dokumentumfilm is készült. A történet másodszorra már nem csak a két főszereplőről, a királyról és a kormányzóról szólt: az események alakításában számos katonatiszt, diplomata és politikus is részt vett. Az alábbiakban közülük mutatjuk be vitéz Nagy Pál gyalogsági tábornok szerepét, aki Budaörsnél eredményesen vette fel a harcot a királyi csapatokkal szemben, ezáltal ő tekinthető az utolsó magyarországi Habsburg restaurációs kísérlet megakadályozójának.

Az egykori hármashalom Tihanyban Károly király emléktáblájával, az Attila-dombon. Forrás: Fortepan 171609

Az előzmények ismeretében 1921. október 22-e hajnalán vesszük fel a történet fonalát. A magyar kormány ekkor értesült arról, hogy a királyi csapatok lassan, de biztosan közelednek a főváros felé. Budapest álláspontja egyértelmű volt: továbbra is meg kell akadályozni Károlyt a trón újbóli elfoglalásában. Emellett azt is tudták, hogy ehhez politikai nyilatkozatoknál több kell majd: olyan személyre van szükség, aki – ha kell – képes katonai erő alkalmazásával a király útját állni.

Erre a feladatra az 1921. január 10-én kinevezett csapatfelügyelő, vitéz báró Willerding Rezső lett volna hivatott, ő azonban nem értett egyet a királlyal történő szembefordulással, ezért beosztásából való felmentését kérte. Helyére sürgősen találni kellett egy olyan nagy tekintélyű, ugyanakkor megbízható katonai vezetőt, aki feltétel nélkül végrehajtja a kormány utasításait. Így esett a választás az 1921. július 1-je óta nyugállományú vitéz Nagy Pál gyalogsági tábornokra, a Vitézi Rend főkapitány-helyettesére, aki elfogadta a felkérést.

Vitéz báró Willerding Rezső gyalogsági tábornok, aki nem vállalta a királlyal történő szembefordulást. Forrás: olysói Gabányi János: A Katonai Mária Terézia Rend (folytatás). A világháború hősei. Magyar Katonai Közlöny X. évfolyam, 1922. 283.

A kormányzó még aznap – tehát október 22-én – fél 11-kor kiadta a parancsot a katonai ellenállás megszervezésére. Ezt követően – még délelőtt – összeült a rendkívüli minisztertanács, ahol gróf Bethlen István miniszterelnök ismertette a miniszterekkel Nagy Pál feladatait:

„báró [sic!] Nagy Pál gyalogsági tábornok megbízása oda irányul, hogy a magyar kormány elhatározásának, amely szerint Károly király az 1920. évi I. törvénycikk értelmében Magyarországon jelenleg uralkodói jogokat nem gyakorolhat, minden eszközzel érvényt szerezzen.” (MNL OL. K szekció 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1921. október 22.)

A miniszterelnök szavait szó szerint átvette a Magyar Távirati Iroda, majd annak értesülésére hivatkozva számos országos és helyi napilap is. A valóság és a híradások között azonban különbség mutatkozott: Bethlen István ugyanis a kormánytagokkal tényként közölte Nagy tábornok megbízatását, míg a korabeli sajtó beszámolója szerint Horthy „a kormány előterjesztésére” adott a tábornoknak megbízást. (MNL OL K MTI Napi Hírek 1921. október 22. 8. kiad.)

Nagy tábornok törzse még aznap megalakult. Vezérkara főnökének Folkusházy Lajos ezredest nevezte ki, aki a Tanácsköztársaság alatt a 80. vörösdandár parancsnokaként Zólyom elfoglalásáért hadseregparancsnoki elismerésben részesült.

Vitéz nemes Nagy Pál gyalogsági tábornok, aki IV. Károly 1922. október 22-i hazatérése alkalmából másodszor tért vissza a nyugállományból, hogy politikai meggyőződésének fegyverrel is nyomatékot adjon. Forrás: olysói Gabányi János: A Katonai Mária Terézia Rend (folytatás). A világháború hősei. Magyar Katonai Közlöny X. évfolyam, 1922. 11.

Miután a regnáló politikai vezetés a vezérkarfőnökség részéről passzív magatartást tapasztalt, Bethlen István egy szokatlan megoldáshoz folyamodott: megbízta Gömbös Gyula nemzetgyűlési képviselőt azzal a feladattal, hogy a kormány és Nagy Pál tábornok parancsnoksága között a miniszterelnök megbízottjaként közvetlen kapcsolatot tartson.

E beosztása miatt utóbb több politikai támadás is érte Gömböst, aki az ekkor betöltött szerepét a későbbiekben is indokoltnak tartotta. Ezzel kapcsolatban 1921. december 14-én ekképpen fogalmazott:

általános amerikázás folyt Budapesten. Úgy a katonai, mint a polgári egyének egyszerűen amerikáztak, nem teljesítették a felülről jövő parancsot, és ezen amerikázás letörésére a miniszterelnök úr hozzám fordult utoljára, hogy oda menjek és tegyek javaslatokat.” (Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet. Budapest, 1921. 374.)

Gömbös ezzel azonban nem győzte meg azokat, akik demokratikus szempontból kritizálták eme beosztását: a nemzetgyűlésben nyugalmazott katonatisztként egységespárti színekben helyet foglaló Szilágyi Lajos másnap úgy fogalmazott, hogy

„ez a megbízatás teljesen szovjetszerű, politikai megbízott, bizalmiférfi jellegű dolog” volt. (Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet. Budapest, 1921. 422.)

A helyzetet az eseményeket közvetlen közelről szemlélő Shvoly Kálmán – igazat adva Gömbösnek –, úgy jellemezte emlékirataiban, hogy

„a vezérkari főnökség, amely egy nagy k. u. k. társaság volt és Habsburg párti, teljesen passzív, mondhatnám tüntetőleg viselkedett.” (Shvoy, 1983. 83.)

Visszatérve Nagy Pál tábornok szerepére, azonnal rendelkezett a katonai ellenintézkedésekről a közeledő karlista csapatokkal szemben: megszakíttatta a pilisvörösvári, királyhidai és érdi vasútvonalakat, hogy ekképpen megakadályozza, hogy Károly szerelvényei befussanak Budapestre.

IV. Károly fogadása a győri pályaudvaron. Forrás: Pesti Hirlap Naptára, 1922. 81.

Eközben a fővárosban elterjedt és riadalmat okozott a szabad királyválasztók körében az a valótlan hír, miszerint a Nyugat-magyarországi felkelésben résztvevő Prónay Pál szabadcsapatai és Ranzenberger Viktor csendőrzászlóalja Károlyhoz csatlakozott és a nagykanizsai vonalon közelednek Budapest felé. E hírekre reagálva Nagy Pál nemcsak Esztergom és Győr, hanem a Nagykanizsa és Pécs felé futó vasútvonalak megszakítását is elrendelte. Továbbá Komárom megerősítésére a városba rendelte Esztergom-Kenyérmezőről a 4. kerékpáros zászlóaljat és Tatáról a 3/I. zászlóaljat. Ezek a csapatok azonban már el sem indulhattak, mert időközben Komárom helyőrsége a király mellé állt. A felszedett síneket a királyi csapatok elővédje rendre helyreállította, így az éjszaka folyamán Budaörsig nyomultak előre. 1921. október 23-án az Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy által vezetett királypárti erők megszállták Budaörsöt és megkezdték az előretörést Budapest felé.

A kormányzó és a miniszterelnök részvételével megtartott reggeli tanácskozáson Nagy Pál jelentést tett az aktuális helyzetről:

„már elegendő csapatunk lenne Budaörsnél, a katonák azonban nem akarják a fegyverüket használni. Egyedül a tüzérek adnak le egy-egy lövést. A védelem összeomlik, ha a túlsó oldal támadásba fogna. Ezeket mondta, aztán eltávozott, hogy ismét kimenjen a tűz nélküli tűzvonalba” – emlékezett vissza gróf Bánffy Miklós külügyminiszter. (Bánffy 2013. 283-284.)

1921. október 22. Biatorbágy. Károly a Budapest felé történő előrenyomulás közben. A királyi pár (a kandelábertől balra) tábori misén vesz részt. Forrás: Fortepan 19407.

Nagy Pál a védelem megszervezése során elsősorban azt a körülményt vette figyelembe, hogy a rendelkezésére álló csapatok számbelileg alul múlták Károly erőit. Ezért úgy döntött minden rendelkezésre álló egységet azonnal felhasznál arra, hogy Budapest közvetlen közelében a támadókat feltartóztassa mindaddig, amíg a vidékről érkező erősítések segítségével a főváros hatékony védelme lehetővé nem válik. Egységeit a budai hídfőben félkör alakban vonultatta fel. Az északi csoport élére Kruchina Manó tábornokot állította, míg a déli vezetésével báró Than Károly vezérőrnagyot bízta meg. Az ország különböző részeiből beérkező csapatok – éppen a támadóról elnevezett – IV. Károly-király laktanyában gyülekeztek.

Október 23-án reggel 9 órakor Hegedűs Pál altábornagy – akit Maderspach Viktor Élményeim a Nyugat-magyarországi szabadságharcból című regényében finom, megnyerő modorú, kedves feljebbvalóként festett le –, a király csapatainak főparancsnoka, felhívta a kormányerők parancsnokát:

„Nagy Pált az állomásfőnök irodájából a király nevében telefonon felszólítottam – emlékezett vissza Hegedűs – hogy szüntesse be a harcot, mert Ostenburg 8 zászlóaljjal és 6 üteggel jön. Nagy Pál erre ugyancsak telefonon azt válaszolta, hogy neki 28 zászlóalja van és nem engedheti, hogy Ostenburg csapatai a Várba vonuljanak, mert ez az ország katasztrófá ját okozná. Nagy Pál egyben kért, hogy jelentkezzem a kormányzó úr őfőméltóságánál, ki a helyzet komoly voltát velem majd jobban meg fogja értetni.” (Hegedűs 2010. 47.)

A budaörsi csata. A kormánypártiak megkezdik a tüzelést Ostenburg csapatai ellen. Forrás: Pesti Hirlap Naptára, 1922. 83.

Fogarassy László kutatása alapján megállapítható: a királyrestauráció megakadályozása Bethlenék számára az ország védelménél is fontosabbnak bizonyult: Nagy Pál a nap folyamán öt zászlóaljat és két üteget rendelt a Pécsi körletből Budapestre, ezáltal védtelenül hagyva a szerbek fenyegette országrészt. Az események ismeretében a döntés megérte a kockázatot: szerb támadásra nem került sor, míg a megerősített Nemzeti Hadsereg 11 órakor ellentámadásba lendült, melynek során visszafoglalták Budaörsöt és délután a csapatai folyamatos visszavonulás után Károly tűzszünetet kért. Ezzel Nagy Pál teljesítette a kormánytól kapott megbízatását és megakadályozta a király Budapestre történő bevonulását.

A miniszterelnök kívánságára Nagy Pál október 27-én megjelent a minisztertanács ülésén, ahol annak megvitatása zajlott, hogy csak a főbűnösökre szabjanak-e ki büntetést, a megtévesztettek pedig általános amnesztiában részesüljenek-e. Itt Nagy Pál arról számolt be, hogy

„az Ostenburg-féle zászlóalj letartóztatott tisztjei, altisztjei és a legénység ma is oly kihívó módon viselkednek, hogy ezen tisztek és legénység, amnestiát egyáltalában nem érdemelnek, miután ezek nem voltak öntudatlan résztvevői az egész puccsnak és ezek nem tekinthetők megtévesztett embereknek”. (Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1921. október 27.)

Véleményét Belitska Sándor honvédelmi miniszter is osztotta, de Bethlen miniszterelnök ragaszkodott az általános amnesztiához és ehhez a minisztertanács is hozzájárult. Ebből is látszik, hogy Nagy Pál nem csak, katonai vezetőként vállalta a megmérettetést, hanem politikai téren is szilárd kormánypárti álláspontra helyezkedett, ami a későbbi megnyilvánulásai során szintén tetten érhető volt.

Az események ismeretében megállapítható, hogy Horthy és a kormány mindenképpen egy katonai vezető kezébe kívánta adni a főváros – és ezzel a politikai álláspont – védelmét. A kormány először Willerding Rezsőre számított, ő azonban nem vállalta a királlyal szembeni harcot, így esett aztán a kormány választása Nagy Pál gyalogsági tábornokra. Kettejük között párhuzamot vonva megállapítható, hogy egy korosztályhoz tartoztak, az elsők között avatta őket Horthy vitézzé, a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét egy év eltéréssel egyaránt IV. Károlytól vették át, vagyis úgy a királynak, mint a kormányzónak letették a hűségesküt. Ez a kettősség egyes katonáknál erkölcsi válságot – abból eredően pedig amerikázást, vagyis tétlenkedést –, másoknál határozott állásfoglalást eredményezett egyik vagy másik oldalon.

IV. Károly, Magyarország utolsó megkoronázott királya. Forrás: Friss Ujság, 1922. március 31. 1.

Az előbbiek közé tartozott báró Willerding Rezső, utóbbiak közé Nagy Pál és a király által 1921. október 21-én tábornokká kinevezett báró Lehár Antal ezredes, aki emlékirataiban is döbbenetének adott hangot Nagy Pál oldalválasztásával kapcsolatban:.

„1920. február 14-én Miskolcon találkoztam a Mária Terézia Rend lovagjával, Nagy Pál altábornaggyal – emlékezett vissza –, aki ott új körzetét szervezte. […] Amikor 1918-ban Wartholz kastélyában Károly császár és király előtt ünnepélyesen megújítottuk a hűségesküt, az altábornagy feltétel nélkül legitimistának vallotta magát. Akkor úgy tűnt, nincs jó viszonyban Horthyval. Soha nem tartottam volna lehetségesnek, hogy a híres magyar Fokos-hadosztály egykori parancsnoka fegyverrel a kezében lép fel királya ellen.” (Lehár A. 1993. 16.)

Lehár Antal nyugállományú ezredes (a képen alezredes), akit a király tábornokká nevezett ki. Forrás: Az Érdekes Ujság, VII. évfolyam 45. szám (1919) 4.

Ugyanerre az eseményre korábban – Lehár Antal 1924-ben kezdte el lejegyezni visszaemlékezéseit – Windischgraetz Lajos herceg így írt:

„A Mária Terézia-rend lovagjai a díszhelyen (Marschalltafel) ültek. Conrad pompás beszédben magasztalja a király uralkodói erényeit, a lovagok [köztük Nagy Pál – K. Á.] felpattannak helyeikről, sarkantyúpengés, a kardok kirepülnek hüvelyeikből s mialatt a lovagok örök hűséget esküsznek a királynak, felcsendül… a Gotterhalte.” (Az Est, 1920. október 1. 5.)

Lehár véleménye azért is érdekes, mert agy Pállal ugyanazon a napon vehették át a Mária Terézia Rend Lovagkeresztjét IV. Károlytól és közvetlenül is ismerték egymást, ami értékítéletében ugyancsak közrejátszott.

Kérdés azonban, hogy a királypárti vezetők számoltak-e Nagy Pál szerepvállalásával, vagy őket is meglepetésként érte, mint Lehár Antalt. E fontos kérdés kiolvasható Fogarassy László tanulmányából is, mégpedig akként, hogy Károlyék „állítólag” tervbe vették az exponált királyellenes politikusok és tábornokok – köztük Nagy Pál – letartóztatását, azonban Fogarassy hitelt ad annak az álláspontnak, hogy ezt a híresztelést „Gömbösék költhették”. Véleményét azzal támasztja alá, hogy a tábornok

„a kritikus időpontban rendelkezési állományban volt, nem viselt tehát olyan pozíciót, amelyből a karlista puccs sikerének biztosítása érdekében ki kellett volna emelni”. (Fogarassy, 1971. 319.)

Egy Fogarassy által nem használt forrás azonban épp ennek az ellenkezőjét, jelesül Nagy Pál letartóztatását látszik alátámasztani. 1921. december 12-én Rubinek István képviselő felolvasta Panos Alajos ezredes vallomását, amelyben a következő állt:

„Október 20-án este ismét a Posch-vendéglőben vacsoráztam, mely alkalommal Lorenz [József] százados tudatta velem, hogy másnap, október 21-én délután félhárom órakor Schnitzler [Ágoston] alezredes irodájában, Apponyi-tér 1. szám alatt egy megbeszélés lesz, amelyre én is jöjjek el. Ezen az értekezleten jelen voltak Beniczky Ödön képviselő, Binder [Ferenc] ezredes, Schnitzler alezredes, Kirchner [Sándor] alezredes, Szenkovich [József] százados és Lorenz százados, valamint én. […] Szó volt először azoknak az egyéneknek letartóztatásáról, akik a királynak Pestre való bevonulásánál egyszer már akadályt gördítettek. […] A letartóztatandó katonatisztek között fel lettek említve Nagy Pál tábornok, Sárkány [Jenő] altábornagy, báró Than [Károly] tábornok, akikről én is tudtam, hogy királyellenes érzelműek. Én csak két esetben szóltam a letartóztatási kérdésekhez, még pedig amikor azt kérdezték tőlem, hogy helyeslem-e Nagy Pál gyalogsági tábornok letartóztatását, igenlőleg válaszoltam és amikor Berzeviczy [Ödön] letartóztatásáról volt szó, ezt határozottan elleneztem.” (Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet. Budapest, 1921. 332.)

Panos Alajos ezredes, akinek vallomása bizonyította, hogy a karlisták Nagy Pál gyalogsági tábornokot is le kívánták tartóztatni, hogy Károllyal szemben ne támaszkodhasson rá a budapesti kormány. Forrás Képes Krónika, 1919. december 2. 284.

Mindezek mellett Fogarassy érvelésével az is szemben áll, hogy Lehár Antal is nyugállományúként vállalt aktív, vezető szerepet a király seregében.

A királyrestauráció megakadályozása után a béke helyreállításának következő lépcsőfokaként – az 1921. október 13-án aláírt velencei egyezmény értelmében – a Trianonban Ausztriának ítélt Nyugat-magyarországi terület demilitarizálásának végrehajtása következett, amiben Nagy Pál ismét szerepet kapott. Magyarország ugyanis kötelezte magát, hogy a Sopronban és környékén tartandó népszavazás, valamint bizonyos határkorrekciók lebonyolítása érdekében Burgenlandot Ausztriának átadja. A magyar kormány ezen vállalása teljesítéséhez először az október 4-én kikiáltott Lajtabánság vezetőjét, Prónay Pál alezredest kellett belátásra bírni annak érdekében, hogy szabadcsapatait kivonja, ezáltal felszámolja a nemzetközileg el nem ismert államalakulatot. Erre a „nyomásgyakorlásra” 1921. október 31-én került sor egy kormányzói audiencia keretében. Itt megjelent a kormány részéről Bethlen István miniszterelnök; gróf Bánffy Miklós külügyminiszter; Zadravecz István tábori püspök; dr. Pröhle Vilmos egyetemi tanár és Nagy Pál gyalogsági tábornok, a felkelők részéről pedig: Prónay Pál, a felkelés vezetője; Páter Bónis Arkangyal; Bachó István százados és Héjjas Aurél főhadnagy.

Nagy Pál a Lajtabánságból kivonuló felkelő csapatok lefegyverzésében és hátországba történő szállításában közreműködő vezetőként volt jelen. Prónay – aki ekkor ígéretet tett a kivonulásra – így emlékezett vissza felszólalására:

„Nagy Pál altábornagy is megszólalt antipatikus, pöffeszkedő modorával. Ellene volt mindazon kéréseimnek, amelyeket a zászlóaljbeli és felkelő tisztjeim ténylegesítése és ellátására vonatkoztak.” (Szabó–Pamlényi 1963. 300.)

IV. Károly második restaurációs kísérletének letörése Nagy Pál életében új fejezetet nyitott. 1921. november 1-jével hivatalosan is aktív állományba helyezték és ezzel egyidejűleg a Honvédelmi Minisztérium VII. csoportfőnökség vezetője lett. 1922. január 4-éve kinevezték a Magyar Királyi Honvédség főparancsnokának, amely tisztséget 1926. február 1-jei végleges nyugállományba helyezéséig töltött be.

Kurucz Ádám

Források és irodalom

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K szekció 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1921. október 22.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K szekció 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1921. október 27.

 

Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés nyomtatványai. Napló. XIII. kötet. Budapest, 1921.

Az Est, 1920. október 1.

 

Bánffy Miklós, gróf: Egy erdélyi gróf emlékiratai. Emlékeimből – Huszonöt év. Budapest, 2013.

Fogarassy László: IV. Károly második restaurációs kísérletének katonai története. A „budaörsi csata”. Hadtörténelmi Közlemények, 1971/2. 314–341.

Hegedűs Pál: Budaörsig és vissza. Károly király második restaurációs kísérlete. Kommentár 2010/4. 39-52.

Honvédségi Közlöny, 1921. augusztus 27.

IV. Károly visszatérési kísérletei. Budapest, 1921.

Kiss István Géza: Hűség és becsület. Emlékezés a budaörsi csata 75. évfordulójára. Budaörs, 1996.

Kurucz Ádám: Nagy Pál gyalogsági tábornok, a Magyar Királyi Honvédség első főparancsnoka. Honismeret, 2017/5. 63–68.

Ladányi Andor: Az egyetemi ifjúság az ellenforradalom első éveiben (1919-1921). Budapest 1979.

Lehár Antal: Egy katonatiszt naplója, 1919-1921. História 1993/11.

Maderspach Viktor: Menekülésem Erdélyből, Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból. Budapest, 2013.

Nagy Pál (Nagy, Paul, Edler von). In: Balla Tibor: A nagy háború osztrák-magyar tábornokai. Altábornagyok. Budapest, 2019. 342–343.

Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918-1945. Budapest, 1983.

Szabó Ágnes–Pamlényi Ervin (szerk.): A határban a Halál kaszál… Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Budapest, 1963.

Szakály Sándor: A magyar királyi honvédség főparancsnokai (1921-1945). Új Honvédségi Szemle, 1998/1. 1–22.

Szakály Sándor: Honvédség és tisztikar 1919-1947. Budapest, 2002.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket