Nemzetközi perspektíva hallgatóként is – Beszámoló az ISHA egri rendezvényéről
Az International Students of History Association (ISHA) magyar tagjai Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán tartották az éves konferenciára felkészítő ún. Preparing Workshopjukat. A nemzetközi szervezet évek óta rendez összeurópai és regionális eseményeket a történettudományban és a kapcsolódó tudományterületekben érdekelt hallgatóknak, mivel az ISHA célja – mint ahogy azt korábban megírtuk –, hogy elősegítse a különböző országokból érkező fiatalok szakmai tapasztalatcserjét és az egyetemek közötti szorosabb együttműködést.
Kép forrása: Az ISHA Eger Facebook-oldala
A minden évben megrendezésre kerülő Annual Conference-nek ezúttal az ISHA Kent szekció szervezésében Canterbury ad helyet, 2016. március 28. és április 2. között. Idén a szervezők a „Sensing the Past” mottója alatt hirdették meg a különféle (pl. hadtörténettel, gasztronómiával foglalkozó) workshopokat.
Fontosnak tartjuk, hogy a magyar résztvevők színvonalasan képviseljék az országot és intézményüket, ezért a helyi szekciótagok immáron hagyományosan a Preparing Workshopon kapnak lehetőséget arra, hogy a konferenciára készülők prezentációt megismerjék és megvitassák, azaz a kiutazók a visszajelzések alapján fejleszthetik az előadásukat. Ezúttal Egerben találkoztak az ISHA két magyarországi szekciójának (Budapest és Eger) tagjai, akik az Eszterházy Károly Főiskoláról, az ELTE-ről és a CEU-ról érkeztek.
Kép forrása: Az ISHA Eger Facebook-oldala
A workshop március 4-én, pénteken vette kezdetét a Líceum könyvtárában. A vendégeket és a helyi fiatalokat Dr. Miskei Antal tanár úr köszöntötte, majd az ISHA rövid bemutatására került sor. Ezt követően következtek az előadások: Bari László Bence (CEU) Erdélyi Boethius boldogságeszményéről, Szepesi Dávid (EKF) a kora újkori étkezési kultúráról beszélt, Bartha Dorottya (ELTE) pedig a Szabadság tér szimbolikáját elemezte. A közönség érdeklődését mutatja, hogy a prezentációk után minden előadónak számos kérdést kellett megválaszolnia, és a kialakult beszélgetést csak a főiskola zárórája vetett véget.
Kép forrása: Az ISHA Eger Facebook-oldala
Az ISHA életében a tudományos tevékenységek mellett nagy szerepe van a kulturális programoknak. A szombati nap ennek jegyében egy tematikus egri városnézéssel kezdődött, amely során a vendégek megismerhették Eger zsidó emlékeit, megtekintettük a Rókus-temetőt, valamint felkerestük a város történetének fontosabb helyszíneit.
Kép forrása: Az ISHA Eger Facebook-oldala
A délutánt a csapat Bélapátfalván töltötte, ahol rövid kirándulást tettünk a cisztercita apátsághoz, majd a napot a különleges hangulatú Egri Pasa Sátrában zártuk egy hagyományos török ételekből álló vacsorával.
A 2015. szeptembere óta formálódó ISHA Eger számára mérföldkövet jelentett a kétnapos rendezvény, hiszen bebizonyosodott, hogy van igény a hallgatóknak szóló szakmai és kulturális eseményekre, és sokat lehet profitálni más felsőoktatási intézmények és hallgatóik megismeréséből, úgy szakmailag, mint személyesen. Reméljük, hogy a mostani bemutatkozás sikeres lesz, és a jövőben az egri történész hallgatók is mind nagyobb számban csatlakoznak az ISHA-hoz.
Kép forrása: Az ISHA Eger Facebook-oldala
Az ISHA Eger csapata ezúttal is köszönetet kíván mondani Dr. Miskei Antal tanár úrnak a közreműködéséért, illetve a EKF Történelemtudományi Intézetének és Dr. Pap József intézetigazgatónak a helyszín biztosításáért és a rendezvény megszervezéséhez nyújtott támogatásért!
Bayer Árpád–Fekete Bálint–Sellyei Diana
Ezt olvastad?
További cikkek
Kerényi 50 emléknap – A Kerényi Károly Szakkollégium ünnepi rendezvénye
A Kerényi Károly Szakkollégium, a Pécsi Tudományegyetem legrégebb óta működő szakkollégiuma egész napos programsorozattal emlékezett meg névadója, Kerényi Károly halálának 50. évfordulójáról. A 2023. április 18-án tartott esemény keretein belül […]
Mire jó az embernek a művészettörténet – A PTE Személyes történelem kurzusának előadása
Mire jó az embernek a művészettörténet? E kérdésfelvetés mentén tartott előadást a PTE BTK Történettudományi Intézet Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke által szervezett Személyes történelem – Kalandozások a középkor és […]
Beszámoló a Sors mint tapasztalat (1945–1989) című műhelykonferenciáról
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia társrendezésében 2023. május 18–19-én Sors mint tapasztalat (1945–1989) címmel műhelykonferenciát tartott Sárospatakon. A témacsoport […]
Előző cikk
"Legyőzni az úri Magyarországot!" – Vörösterror az Országházban
Az 1919 áprilisában létrejött kommunista típusú diktatúra politikai rendőrsége és a vele szövetségben működő terrorszervezet, a Lenin-fiúk csapata meglepő módon éppen az Országházban rendezte be központját. A Nemzet Főtere Könyvek […]