Öt alkalmazás és számos módszertani ötlet távoktató történelemtanároknak

Ebben a cikkben a történelemtanároknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik hétfőtől kezdve otthon tartózkodó diákjaikat kell segítsék a felkészülésben. Öt egyszerű, diákok számára is hozzáférhető alkalmazás köré csoportosítottam azokat az egyszerű módszertani ötleteket, melyek változatossá és hasznossá tehetik az otthon készülést. Hangsúlyoznám azonban, hogy a cikk célja nem a módszertani „világmegváltás”, hanem hogy segítséget és kapaszkodót jelentsen azoknak a kollégáknak, akik nehezen boldogulnak az online térben, esetleg nincs kellő önbizalmuk megtenni az első lépéseket. Szem előtt tartottam azt is, hogy lehetőség szerint olyan felületeket használjunk, amelyeket a diákok egy része már eleve ismer. Érdemes a tantestületen belül megegyezni arról, melyeket használják a tanárok ezek közül, hogy ne alakuljon ki kaotikus állapot a tanulók számára.

Google Drive tanulókkal megosztott prezentációkkal – jó lehetőség a tudásmegosztásra, és az érettségi felkészülés során csak vissza kell keresni

 A jó öreg Google Drive

A Google Drive teljesen ingyenesen elérhető online felület, ahová képeket, dokumentumokat, prezentációkat, videókat helyezhetünk el. Bárhonnan elérhető, ahol van egy számítógép, de telefonról is hozzá lehet férni az ide feltöltött dolgokhoz. Úgy kell elképzelni, mint egy online fájlkezelőt. Segítségével megoszthatjuk másokkal az ide feltöltött dolgokat. Beállíthatjuk a megosztásnál, hogy csak láthatók legyenek a fájlok vagy szerkeszthetők is a gyerekek számára – utóbbi esetben módosíthatják, törölhetik azokat.

Magyar nyelvű regisztrációt követően bent is vagyunk, de ha van Gmail szolgáltatásunk, akkor a képernyő jobb felső sarkában a profilképtől balra elhelyezkedő ábrára kattintva már meg is nyílik az alkalmazáslista, ahol a háromszínű „Drive” ikonra kell kattintani. (15 giga tárfelületünk lesz ingyenesen.)

Az „Új” gombra kattintva mappát vagy fájlt hozhattok létre. Érdemes minden egyes tanított osztálynak külön mappát létrehozni és oda feltölteni nekik, amit szeretnénk. A mappára jobb egérgombbal rákattintva a „Megosztó link létrehozása” opcióra érdemes kattintani, majd kimásolni a linket és e-mailben vagy Facebookon elküldeni a diákoknak. Innentől kezdve minden, ami az osztálymappában van, azt láthatják.

Gyakorlati ötletek:

  • Feltölthetünk prezentációkat, segédanyagokat (tankönyvek, munkafüzetek).
  • Közösen szerkeszthető dokumentumok létrehozása („Új” ikon, majd „Google Dokumentum” – ilyenkor nem kell letölteni a dokumentumot, hanem mindenki egyszerre online szerkesztheti. Pl. ötletbörzére kiválóan alkalmas lehet.)
  • Projektmunka: a diákok készítsenek egy megadott témakörhöz, tankönyvi leckéhez hárman-négyen egy-egy prezentációt vagy kérdéssort, tesztet.
  • Készítsenek egyénileg jegyzetet egy tankönyvi leckéhez és töltsék fel a mappájukba. (Például az érettségi tételek kidolgozásával már most időt spórolhatunk és bevonhatjuk tanítványainkat.)
  • Zanza videó vagy online tanárvideó linkjét megadva kérdéseket tehettek fel a tanulóknak. Ugyanígy rengeteg dokumentum vagy játékfilm is elérhető pl. a YouTube-on vagy más oldalakon.
  • Érdemes lehetőséget adni nekik a kérdezésre (pl. Messenger alkalmazással, Facebook-csoportbeszélgetéssel).
A Google Classroom egyszerű és átlátható virtuális osztályterem – feladatokat adhatunk ki a diákoknak, különféle tartalmakat (képek, linkek, videók) oszthatunk meg velük

Google Classroom – a Facebook-csoporton túl

A Google Classroom nagyon egyszerű megoldás a rendezett tudásmegosztásra, feladatok kijelölésére. Megadhatunk határidőket, amelyeket aztán a naptárban minden egyes tanuló nyomon tud követni. Megoszthatunk diákjainkkal Drive mappákat, képeket, YouTube oktatóvideókat. A tanulók kérdezhetnek, mi pedig válaszolhatunk nekik.

Ha van Gmail postafiókunk, regisztráció sem szükséges, mindössze a Google alkalmazások közül ki kell választanunk a Google Classroomot. A bal felső sarokban lévő ikonra kattintva adjunk hozzá kurzusokat, célszerű az osztályokat vagy csoportokat megadni. Ezután a kurzus kiválasztásánál a következő opciók állnak rendelkezésünkre: Fal (a kommunikációt segíti), Feladatok (itt adhatunk konkrét utasításokat vagy akár online teszteket), Személyek (üzenhetünk a tanulóknak e-mailben) és Érdemjegyek (E-Kréta birtokában ezt nyilván nem fogjuk használni).

Gyakorlati ötletek:

  • Adjunk fel oktatóvideókat (pl. zanta.tv), a tanulóknak pedig kérjük meg, hogy a látottak-hallottak kapcsán nézzenek utána valaminek, esetleg készíthetünk nekik a Google Classroom segítségével kérdéssort a videókhoz!
  • Feladhatjuk a diákoknak is, hogy hozzanak létre Google Űrlap vagy Redmenta segítségével online feladatlapokat az előre kiadott videókhoz, így egymást kérdezgethetik; ők ezzel is tanulnak, mi pedig időt spórolunk. Természetesen szükséges a diákok által készített feladatok ellenőrzése, mielőtt élesben az osztály többi tagja elé tárjuk.
Az NKP oldalán nem csupán a tankönyvek érhetők el, hanem a forrásokat is interaktívvá tették és remek feladatokat készítettek az egyes leckékhez

PowerPoint újratöltve – hangrögzítéssel

Akik eleve használnak prezentációt, azoknak van egy olyan lehetőség PowerPointban, hogy a diavetítéshez hangot rögzítenek majd elmentsék a bemutatót. Onnantól kezdve pedig csak fel kell tölteni egy Google Drive-ba a diákok számára. Persze ennek van egy komoly hátránya: nem interaktív, így a kérdezési lehetőségre egy másik felületen van csak lehetőség a megtekintés után. Mindenesetre hasznos lehet azoknak a diákcsoportoknak, akik nem tudnak valamiért becsatlakozni egy online órába.

Ennek a funkciónak az eléréséhez ne a szokványos módon indítsuk el a prezentációt a gépünkön, hanem a Diavetítés felvétele gombra kattintva. Semmi dolgunk nincs ezek után, mint rábeszélni a vetített diára, majd elmenteni és megosztani tanulóinkkal.

Gyakorlati ötlet:

  • Házi feladatként adhatjuk a diákoknak, hogy készítsenek csoportokban ilyen prezentációkat, és bizonyos témakörökből erre adnék jegyet. Az egyik anyagot gyűjt, a másik prezentációba rendezi a szöveget és a képet, az utolsó pedig elkészíti a hangalámondást majd elküldi nekünk.
Egy kis játék senkinek sem árthat. Feladhatjuk a tankönyvi olvasmányokat, majd az általunk vagy a tanulóink által készített online kvízekre válaszolhat mindenki. A legjobbak jutalma sem maradhat el a végén!

Kvíz a Quizizzel

Fekete Bálint kollégám az Újkor.hu számára nemrég részletesen bemutatta, miként lehet használni az egyik legjobb online kvízkészítő alkalmazást (a Kahoot és a Quizlet mellett). Az alábbiakban néhány gyakorlati ötletet adnánk, mellyel meggyorsíthatjuk a készülést.

Gyakorlati ötletek:

  • Nem feltétlenül szükséges nekünk létrehozni kvízeket. Hozzáadhatunk mások kvízéből kérdéseket is, így pillanatok alatt össze lehet gyűjteni 20-25 kérdést egy témakörhöz. Szerencsére ugyanis az utóbbi időben számos pedagógus rátalált erre a remek lehetőségre, így sok magyar nyelvű kérdéssor érhető el.
  • A diákokat is megkérhetjük arra, hogy készítsenek tankönyvi leckéhez kérdéssorokat, melyet jutalmazhatunk. A kvíz elkészülte után egy rövid tanári ellenőrzés, és már fel is adhatjuk házi feladatnak a nebulóinknak. Ne felejtsük el megadni nekik azt a határidőt, amíg megoldhatják a feladatokat, illetve jó előre döntsük el, hogy egyszer töltheti ki egy tanuló vagy végtelen alkalommal. Ha nem háziként, hanem élő játékként indítjuk el a kvízt egy tanulócsoportba beírva a hatjegyű kódot, akkor izgalmas online játékká válhat a távoktatás.
  • Végezetül feladhatunk diákjainknak izgalmas történelmi olvasmányokat, például Rubicon-cikkeket vagy Újkor.hu írásokat. Ezekhez ajánlanék pár általam készített kvízt, megjelölve azt a cikket, melyet a tanulóknak el kell olvasniuk kitöltés előtt:
Virtuális óratartás működés közben. A tanár megnyugtató (?) arcát akár láthatják is a diákok…

Haladó üzemmódban – tapasztalt IKT-s kollégáknak

A Zoom.us videókonferenciára ad lehetőséget, kamerás és mikrofonos opciókkal. Ezen kívül például engedélyezhetjük, hogy a diák lássa azt a prezentációt, amit éppen a gépeiteken elindítotok. Rá is tudunk írni a képernyőre, matricákat helyezhetünk el, rajzolhatunk, az egér mutatójával magyarázhatunk – olyan, mint egy online okostábla. Hangot és videót is megoszthatunk élőben, és lehetőségünk van, hogy akár az egész foglalkozást rögzítsük, gondolva azokra, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak élőben bekapcsolódni. Mi döntjük el, ki szólhat hozzá az órához, de közben fut egy csetablak is. A Zoom nagylelkű felajánlásaképpen már ingyenes felhasználó esetén sem korlátozzák a beszélgetéseket 40 percre.

Gyakorlati ötletek:

  • Ha nincsenek rendelkezésre álló prezentációink, ismét Fekete Bálint saját készítésű gyűjteményét ajánljuk figyelmükbe. Ezeket lejátszva már csak a tanári magyarázatokat kell elvégeznünk, a diákokkal pedig elemeztethetjük a forrásokat.
  • Nézessünk meg oktatóvideót vagy történelmi játékfilmet, dokumentumfilmet diákjainkkal, majd rendezzünk konferenciabeszélgetést a tapasztalataikról, véleményükről.
  • Akár itt is kiválaszthatjuk a megfelelő tananyagot, melyet betöltve megoszthatjuk a diákjainkkal virtuális képernyőként. Az NKP ugyanis elérhetővé tette tankönyveit és az azohoz tartozó feladatokat. Majd a feladatok megoldására megkérhetjük a diákokat, jutalmat/érdemjegyet adva a feladatmegoldásra. Ha elsajátítjuk a Zoom.us használatát, minimális készüléssel jó órákat tarthatunk a diákjainknak, hiszen az interaktív és látványos feladatok adottak.

További hasznos oldalak:

Alighanem most lesz igazán haszna, hogy minden OM azonosítóval rendelkező diák, tanító, tanár és oktató ingyen töltheti le a jogtiszta Microsoft programcsomagot, és kap hozzá 1 TB felhőszolgáltatást. 

Továbbra is ajánljuk az elmúlt évek érettségi feladatainak gyűjteményét és az új atlaszhoz készült gyakorló feladatsorokat.

A Redmenta vagy a Google Kérdőívek segítségével online mérést és értékelést végezhetünk, melyre jegyet is adhatunk.

Végezetül szeretném leszögezni, hogy a fentiek alkalmazásához természetesen bátorság kell majd a pedagógus részéről, hiszen a koronavírus miatt kialakult magyarországi helyzet és a kormányzati intézkedés, vagyis az iskolabezárás új helyzet elé állította a diákokat, a szüleiket és tanáraikat is. Biztosan hibázok majd én is az új online felületeken, de abban is biztos vagyok, hogy magam is tanulni fogok diákjaimtól, s számukra is izgalmas lesz az újfajta szerepkörökből adód szituáció. Ne féljünk segítséget kérni tanulóinktól, ha elakadunk valamiben. Sőt – jutalmazzuk őket, ha egy technikai nehézséget segítenek áthidalni nekünk! Bízzunk rájuk felelősségteljes dolgokat, s akár a történelmen túl az internethasználat egy új oldalával is megismertethetjük őket.

Maróti Zsolt Viktor

Az ötletgyűjtemény gyors megírásában nagy segítségemre volt Fekete Bálint, Lutter Andrásné Hegedűs Ildikó és az Online történelemtanár Facebook-csoport számos tagja, akiknek ezúton szeretnék köszönetet mondani.

Ezt olvastad?

Bevett módszer a pedagógiai gyakorlatomban, hogy adott témákhoz kreatív feladatokat kínálok tanulóimnak, melyeket egy közösen megállapított határidőre kell elkészíteniük. A
Támogasson minket