Pécs „balkáni illata” – Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés a város oszmán kori örökségéről

2021. április 15-én került sor a Sudár Balázs, Varga Szabolcs és Varga J. János által szerzett A hódoltság korában (1543–1686) című mű bemutatójára, mely a Pécs története monográfia III. köteteként jelent meg 2020 decemberében a Pécs Története Alapítvány, a Kronosz Kiadó és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont közös gondozásában. A kerekasztal-beszélgetésen Dr. Varga Szabolcs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa és Kovaliczky Gergely, a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályának vezetője vettek részt, Dr. Vonyó József MTA doktor, címzetes egyetemi tanár moderálásával. A könyvbemutatót a Pécsi Tudományegyetem és az International Spring rendezvénysorozat szervezésében létrehozott közösségi médiaesemény keretében tekinthették meg az érdeklődők.

Vonyó József a Pécs története nyolcrészes monográfia szerkesztőjeként ismertette a projekt 1992-ben induló történetét, célkitűzéseit és eddig elért eredményeit. Pécs történelmének teljes feldolgozása komoly feladat, az eddig megjelent három kötet folytatását a következő négy–öt évben tervezik kiadni a szerkesztők. Vonyó hangsúlyozta Erőss Zsolt könyvtervező munkáját és színvonalas, gazdag illusztrációit, aki a Kronosz Kiadó munkatársaként a kötetek vizuális megjelenéséért volt felelős. A több mint három évtizede tartó kutatások számos alaptanulmány és forrásfeltárás elkészítését, 31 konferencia megszervezését, valamint 213 közlemény 20 tanulmánykötetben való kiadását tették lehetővé. Ezen munkák nagyban hozzájárultak a bemutatott kötet megszületéséhez, karöltve olyan forrásfeltáró művekkel, mint Hegyi Klára törökországi levéltárakban gyűjtött anyagainak forráskiadványa és Sudár Balázs Evlija Cselebi 17. századi oszmán világutazó Pécsre vonatkozó írásainak elemzése. További előzményként Vonyó kiemelte Varga Szabolcs korábbi kutatásokra épülő, Irem kertje című népszerű könyvét.

A beszélgetés első kérdésének felvezetéseként Vonyó József két képet mutatott meg a nézőknek – a Széchenyi téren álló Kászim pasa dzsámiját, illetve a középkori Szent Bertalan templomot késő gótikus formájában, melynek helyén a dzsámi felépült. Ezzel kapcsolatban Vonyó kérdése arra vonatkozott, vajon a török kor inkább adott Pécsnek vagy elvett a város értékeiből. Varga Szabolcs elmondta, hogy Pécsnek számos értéke származik ebből a korszakból, például a ma már a város ikonikus jelképévé vált dzsámi, ám összességében a 150 éves oszmán hódítás pusztulást és visszalépést jelentett Magyarország, a hódoltság és Pécs életében. Vonyó felvetette azt a benyomást, miszerint Pécsett mégis tovább folytatódott a hódítás előtti élet, és rákérdezett ennek a megfigyelésnek az okaira. Varga szerint Pécs török kori emlékekben való gazdagsága összefügghet a 18. századi szegénységgel, mely megakadályozta, hogy új épületeket emeljenek a városban. A történész hozzátette, hogy a jelentős balkáni közelség és kapcsolatok miatt Pécs légköre rendelkezik némi „balkáni illattal” a törökök kiűzése után is.

Vonyó rákérdezett, hogy a magyarok élete milyen mértékben szűnt meg a hódoltság idején. Varga megjegyezte, évszázados kérdés, hogy ki a magyar, s a kora újkorban az számított magyarnak, aki a Magyar Királyság alattvalója volt. Nyelvi, etnikai szempontból rendkívül szűkké vált a magyar élet a 16–17. században, ám kulturálisan hangadó maradt a mindössze kisebbségi keresztény magyarok és délszlávok közössége. Vonyó felhívta a figyelmet arra, hogy A hódoltság korában (1543–1686) kötet fejezetcímei között keresztény, illetve oszmán kultúra- és társadalom-kifejezéseket találunk a magyar vagy török meghatározások helyett. A moderátor ezután a korábbi korok szakértőjének számító Kovaliczky Gergelyhez fordult, és véleményét kérte, hogy olvasóként mit ad hozzá a sorozat első három kötete a régész munkájához és érdeklődéséhez. Kovaliczky fontosnak tartotta a hasonló monográfiák szerepét abban, hogy a régészeti jelenségeket az írott forrásokkal rendelkező történeti korszakok kontextusában interpretáljuk. A forráseloszlás nem egyenletes ebben az időszakban, így a nagyobb forrásértékű régészeti eredmények beépülnek a történeti kutatásokba, az ókori leletektől egészen a 20. századig.

A komplex városfeltárási munkálatok során rendkívül fontos a történelmi keretek pontos ismerete, és ebben nyújtanak nagy segítséget a Pécs története kötetei. Egy visszaható folyamat jön létre, így tudja majd támogatni egymást a jövőben ez a két tudományág, az interdiszciplinaritás jegyében. Vonyó hozzátette, hogy ennek köszönhetően a laikusok is levonhatnak számukra egyébként feltárhatatlan következtetéseket a hétköznapi életre vonatkozóan.

A következő kérdés a Janus Pannonius Múzeumban található oszmán kori tárgyi anyag-gyűjtemény nagyságát érintette. Kovaliczky válaszában kitért arra, hogy ez a leletszám akár tízezer is lehet, viszont a darabok felhasználhatósága változó. Vonyó ezután az új monográfiák megírásának szükségessége iránt érdeklődött. A régész szerint ezek a könyvek visszaidézik azt a régi típusú történetírást, amely tudományos igényességgel, de olvasmányosan, illusztrációkkal és rekonstrukciós rajzokkal alakítja ki az olvasóban a magyar nemzettudatban meghatározó török kor képét. Az újonnan felbukkanó régészeti és írott források, illetve az egyre távolodó tárgyalt korszak és a jelentősen megváltozott életmódunk szükségessé teszik a monográfiák újragondolását. Kovaliczky szerint a magyar történettudomány egyik elhanyagolt területe, és egyben bonyolult feladata, hogy ilyen igényes összefoglaló munkát teremtsen az érdeklődő laikusok számára.

Ezután a moderátor rákérdezett, milyen személyes motiváció késztette Varga Szabolcsot a kötet megírásában való részvételre. Varga válaszának kiindulópontja a helytörténet kérdése volt, mely szerint az életterünk megértéséhez és az identitásunkhoz való kapcsolódáshoz elengedhetetlen az adott terület múltjának, magatartási mintáinak, lüktetésének megismerése – Pécs esetében ilyen például a török kori hagyaték feltérképezése. Személyes motivációja pedig ez az identitásformáló erő volt, hogy ezáltal tartozhasson a város közösségéhez, hiszen nem Pécsről származik. Másrészt, Varga szerint a történész fordítói munkát végez, amikor a múlt üzenetét minden generáció nyelvére újra és újra interpretálja, hogy élő nyelven szóljon egy mű. A 19. századi történetírók munkái nem nekünk és nem a mi nyelvünkön szólnak, és ugyanígy a most tárgyalt könyv sem lesz érthető egy későbbi generáció számára.

Erre reflektálva Vonyó József rákérdezett, hogy a kor változása mennyiben teszi lehetővé és szükségessé a más értékelésekkel készített művek megírását egy adott kor történelméről. Varga Szabolcs rámutatott, hogy ma már olyan modellezési technikák állnak a kutatók rendelkezésére, melyekkel régészeti jelenségekből rekonstruálhatók a történelmi épületek. Az oszmanisztikai és régészeti szempontból értékelhető új feltárások és technikák további ajtókat nyitnak meg, s ezáltal aktuálissá válik a friss monográfiák megírása. A történész felhívta a figyelmet arra, hogy az európaiság kérdése teljesen más kontextusba kerül ma, mint évtizedekkel ezelőtt, valamint a múlt utókor általi retrospektív megítélésének kapcsán hangsúlyozta, hogy az Oszmán Birodalom török kori pusztulásban való felelősségét, csakúgy, mint a magyar történelem más sorskérdéseit, újra fókuszba kell helyezni.

Varga Szabolcs úgy vélte, Pécs hódoltságbeli helyzete Budáéhoz hasonló, hiszen a várost megszállás nélkül foglalták el, és a frontvonal mögött a várháborúk és az oszmán helyőrségek viszontagságait sem szenvedte el. Az ebből következő békés együttélés megszállók és alattvalók között, illetve a számos történelmi emlék fennmaradása kulturális nosztalgiát teremtett a későbbi korokban. Kovaliczky Gergely felvetette, hogy a korszerűtlennek tartott pécsi védelmi rendszer sokáig mégis sikeresnek bizonyult. Varga erre válaszul kiemelte, hogy 1664-ben az oszmánok elleni támadáskor Zrínyi Miklós hadvezér (1620–1664) nem rendelkezett azzal a tüzérséggel, amely egy ilyen vár bevételéhez szükséges lett volna. Hozzátette, a török kori Pécs utolsó 20 évének építkezéseiről kevés információ áll rendelkezésre.

Az esemény egyik nézője feltette a kérdést, miszerint a kor embere mennyire élhette meg elnyomottként a tárgyalt időszakot. Varga úgy válaszolt, 1543-ban a keresztény lakosság számára pozitív tapasztalat lehetett az oszmán megszállás, mert sokkal rosszabbra számítottak. Szulejmán szultán nem ölte meg őket, valamint adókat sem növelt a pécsiek számára, s ez a toleráns magatartás a korábbi anyagi terhek után egy rendezettebb életet jelentett. Hosszú távon azonban ez a szabadság korlátozottnak bizonyult, és az életkörülmények szigorodásával a pécsiek élete egyre nehezebbé és kiszolgáltatottabbá vált az oszmán jelenlét mellett. Vonyó József szóba hozta az 1588-as pécsi disputa keresztény kulturális értékét. Varga úgy reagált, hogy a magyar keresztény felekezetek között megvalósult „hitvita” és az ennek az anyagát összegző szöveges mű megmutatta, hogy 40 évvel az oszmán megszállás után a pécsi keresztény közösségben volt egy komoly intellektuális erő, és a város a dél-dunántúli keresztény kultúra központja maradt komoly erdélyi kötődéssel. Az ide érkező unitáriusok bizonyítják a két terület közötti peregrinációs és kereskedelmi kapcsolatokat, amelyek Pécsre közvetítették az erdélyi műveltséget. Varga Szabolcs beszélt a folyamatosan változó számarányú és összetételű lakosságról, és az 1543 és 1686 között csökkenő arányú őslakosságról. A városba érkezők egyik csoportja a megszálló katonák és családtagjaik, akiknek a többsége nem török, hanem balkáni születésű, illetve első- vagy másodgenerációs muzulmán volt. A Pécsre vándorlók másik része délszláv katolikusokból állt, akik a keresztény lakosság részeként alattvalói státuszba kerültek. A töredezett városi társadalom tehát magyar katolikusokból, reformátusokból és unitáriusokból, délszláv katolikusokból, szerb ortodoxokból, az iszlám közigazgatás alkalmazottaiból, valamint néhány zsidó és cigány családból tevődött össze.

Vonyó József új régészeti feltárásokra vonatkozó kérdésére Kovaliczky Gergely elmondta, hogy sajnos a városi ásatásokhoz nagy beruházásokra lenne szükség, a régészet pedig költséges és bonyolult eljárásmódokkal dolgozik. Apróbb eredmények várhatóak, amelyek összefüggésükben elemezve árnyalni tudják majd a Pécsről alkotott történelmi képet. Kovaliczky hozzátette, a régészetnek nagyok az időkorlátai, s a természettudományos módszerekkel, például dendrokronológiai vizsgálatokkal is általában csak esetleges keltezési meghatározásokhoz jutnak a kutatók. Varga megemlítette, hogy éppen néhány nappal a könyvbemutató előtt amatőr fémkeresők a budai vár falában oszmán kori pénzleletet találtak, s ezért fontos kérdés, hogy egy adott város társadalma akar-e identitást vagy vonzerőt építeni a történelmi örökségére. A történész szerint az ókeresztény kor mellett a hódoltság a másik legizgalmasabb időszaka Pécs történetének, és felvetette egy komolyabb török kori várostörténeti anyagot bemutató vállalás ötletét. Kovaliczky válaszában kiemelte, hogy a műemléki levédésre és bemutatásra váró dzsámi-maradványok, a török fürdő és a minaret jól kihasználható lehetőségek Pécsett, melyek komoly vonzerőt jelenthetnek a nyugati turisták számára. A régész figyelmeztetett, hogy a történelmi épületek más stílusú kiegészítései nem mindig bizonyultak népszerűnek a látogatók körében, viszont a török kori emlékekben és a múzeumi tárgyi anyagokban még van potenciál Pécs turisztikai vonzerejének növelésére.

Vonyó József szerint a régészek feltáró és feldolgozó munkája, valamint A hódoltság korában (1543–1686) kötetben összegzett tudás hasznosítása komoly lehetőség és felelősség is egyben, hiszen ez az ismeretanyag a pécsiek jelenében és jövőjében fontos anyagi javakat és erkölcsi értékeket hozhat.

A kerekasztal-beszélgetés záró részében Kovaliczky Gergely megemlítette, milyen fontos megfelelni a helyi érdeklődő közösségnek is. Varga Szabolcs egyetértett abban, hogy elsődleges feladat a vendégek mellett a pécsiek bevonzása a saját múltjukat ismertető helyekre és rendezvényekre, és a tudás iskolákban való kamatoztatása hatékony múzeumpedagógiai módszerek segítségével. Varga szerint iskolai „török kori nagykövetek” hozzájárulhatnak városi tematikus séták és vetélkedők lebonyolításához, ugyanakkor a helyi szerveződéseknek a lehető legtöbb segítséget kell nyújtania a tudománynak, az egyetemnek és a múzeumnak is. A történész figyelmeztetett, nem szabad megengedni, hogy a tudásanyag az „elefántcsont-toronyban” maradjon anélkül, hogy eljutna egy szélesebb érdeklődő közeghez. A két kutató visszaemlékezett arra, hogy hasonló kezdeményezésekre volt már példa az elmúlt évtizedekben. Vonyó József azzal zárta a beszélgetést, hogy a kutatók feladata ennek a háttérnek a megteremtése, melyhez A hódoltság korában (1543–1686) és hasonló történeti munkák jelenthetik a tudományos alapot.

Tamus Elvira Viktória

Az élőben közvetített könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés rögzítésre került és a Facebook-eseményben teljes egészében visszanézhető.

A kötet megvásárolható a Pécs Története Alapítvány honlapján.

Ezt olvastad?

„…a történelmet egy kicsit a szívünkön is át kell ereszteni!” – interjú Újváry Zsuzsannával

Újváry Zsuzsanna (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, mestertanár, a Szent István Akadémia tagja, több tudományos testület mellett

X