Pietro Badoglio – a tábornok, aki Mussolini utódja lett

150 évvel ezelőtt született Pietro Badoglio marsall (1871–1956), aki az olasz fasizmus idején 15 éven át az Olasz Királyi Hadsereg vezérkari főnöke volt. A 19. század végétől kezdve minden fontos olasz hadjárat kapcsán találkozhatunk a nevével, és a második olasz–etióp háború (1935–1936) sikere is nagymértékben neki volt köszönhető. 1940-ben, a Görögország elleni hadjárat kudarca után lemondott tisztségéről, azonban 1943-ban, a fasizmus és Benito Mussolini bukását követően III. Viktor Emánuel király (1900–1946) őt nevezte ki Olaszország miniszterelnökévé. Hogyan alakult Badoglio pályafutása? Milyen embernek látták őt a kortársai? Írásomban ezeket a kérdéseket szem előtt tartva foglalom röviden össze Badoglio életének főbb állomásait.

Egy pálya kezdete

Pietro Badoglio 1871. szeptember 28-án, a piemonti Grazzano Monferrato községben látta meg a napvilágot egy kisbirtokos család gyermekeként. Édesapja, Mario Badoglio mezőgazdász egyúttal a település polgármestere is volt, aki megözvegyülése után a polgári családból származó Antonietta Pittarellit vette feleségül. Házasságukból hat gyermek született. Elsőszülött fiukat, a csecsemőkorában elhunyt Luigit három lány, Anna Maria, Alina Pia és Palmina követte, majd megszületett Pietro, végül pedig Giuseppe. Az apa első házassága révén a gyerekeknek két féltestvérük is volt, Francesca és Giacomina.

Mivel az apa szerette volna, hogy a gyermekeinek lehetőségük legyen felemelkedni a társadalmi ranglétrán, Pietrót orvosnak szánta. Kezdetben úgy tűnt, hogy reményei teljesülnek, mert a kisfiú, majd az ifjú gimnazista jól tanult. 1887-ben a fiatalemberhez is elért Tommaso De Cristoforis parancsnok hősi halálának híre, aki az abesszinek által Dogalinál végrehajtott támadásban vesztette életét. Az esemény mély hatást gyakorolt Badoglióra, aki hátat fordított a neki előirányzott orvosi pályának, és helyette a katonaság mellett kötelezte el magát, amelyet élete végéig hivatásának tekintett. 1888-ban felvételt nyert az Accademia Reale di Torino (Torinói Királyi Akadémia) kötelékébe, ahol tüzérségi tisztté képezték ki. Első háborús tapasztalatát az első olasz–etióp háborúban  (1895­–1896) szerezte. Ezt követően tanulmányait szintén Torinóban, a Scuola di Guerra (Hadtudományi Iskola) nevű intézményben folytatta, amelynek elvégzése után, 1903-ban kapitánnyá léptették elő.

Badoglio 1904-ben vette feleségül az akkor 19 éves Sofia Valaniát. A kortársak szerint boldog házasságból négy gyermek született: Mario, Francesco, Paolo és Maria. Badoglio életének tragédiája volt, hogy nemcsak feleségét, de fiait is elveszítette, egyedül a lánya élte túl őt.

Sikerek

Badoglio pályájának első szakaszából egy teljesen átlagos katonai karrier képe tárul elénk: a fiatalember elvégezte tanulmányait, háborús tapasztalatokra tett szert, képzettségének megfelelően előléptették, és közben családot is alapított. Hősünk életében a Líbia birtoklásáért vívott, 1911. szeptember 29-én kirobbanó olasz–török háború hozott kedvező fordulatot, ahol Zanzur (Janzur) elfoglalásával szerzett vitathatatlan érdemeket. Ezután csillaga gyorsan ívelt felfelé: 1915 februárjában alezredessé léptették elő, majd 1916-ban a IV. Hadtest, 1917-ben pedig a II. Hadtest parancsnokává nevezték ki. Noha a magyar történelemből dicsőséges pillanatként ismert caporettói ütközetben – amire az olaszok mindmáig katasztrófaként hivatkoznak – Badoglio csapatai vereséget szenvedtek, Pietro a többi csata során mégis kivívta a bajtársai megbecsülését, és Luigi Capello főparancsnok javaslata nyomán altábornagyi rangot kapott, majd vezérkari főnök lett (1919–1921).

1922. október 31-én III. Viktor Emánuel király az egy évvel korábban párttá szerveződött fasiszta mozgalom vezetőjét, Benito Mussolinit nevezte ki Olaszország miniszterelnökévé. Az új kormányfő Badogliót, aki nemcsak Mussolini hatalomra jutását, hanem az azt megelőző, Marcia su Roma (menetelés Rómába) elnevezésű akciót is ellenezte, megtette Brazília nagykövetévé annak érdekében, hogy távol tarthassa. A két férfi a kezdeti rossz viszony után hamar békét kötött egymással, így Badoglio hazatérhetett, 1925-ben ismét vezérkari főnökké nevezték ki, és egészen 1940-ig ő töltötte be ezt a tisztséget. Badoglio azonnal munkához látott, és hosszú tanulmányban foglalta össze, hogy milyen fejlesztéseket tart szükségesnek a hadseregben. Terveit Mussolinival is egyeztette, aki kifejtette, hogy tíz év alatt kívánja ütőképessé tenni a haderőt. Ez az együttműködő készség feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy Badoglio nemcsak az uralkodó, hanem Mussolini szimpátiáját is végleg elnyerte, aminek köszönhetően 1926-ban marsalli rangot kapott, majd hamarosan lehetősége nyílt arra, hogy a politikai életben is kipróbálja magát: 1929–1933 között Líbia kormányzója volt. Ezalatt sikerrel verte le azt a líbiai ellenállási mozgalmat, amely még 1912-ben, a terület olasz gyarmatosítása után szerveződött.

Badoglio Etiópiában. (Forrás: it.wikipedia.org)

A második olasz–etióp háború (1935–1936) Badoglio katonai pályájának legjelentősebb sikere volt. Az olasz gyarmati hadsereg parancsnoki tisztjét eredetileg Emilio De Bono tábornok töltötte be, ezért északi irányból ő indította meg a támadást Etiópia ellen, míg a déli csapatokat Rodolfo Graziani tábornok vezette.  Mivel az offenzíva lassan haladt és nem hozott átütő sikert, Mussolini a harci gázok bevetését szorgalmazta, ami azonban a nemzetközi egyezmények értelmében tilos volt, ezért De Bono nem engedelmeskedett a Ducénak, aki menesztette a tábornokot, és Badogliót bízta meg a támadás folytatásával. Főszereplőnk – aki nem riadt vissza a harci gázok alkalmazásától – végül 1936. május 5-én csapataival elfoglalta Addisz Abebát, így Etiópia olasz gyarmattá vált, Badoglio pedig jutalmul elnyerte a Duca di Addis Abeba (Addisz Abeba hercege) címet.

1939. szeptember 1-jén kirobbant a második világháború, amelyhez Olaszország – annak ellenére, hogy néhány hónappal korábban aláírta a katonai szövetséget eredményező Acélpaktumot a náci Németországgal – eleinte nem csatlakozott. Mussolini azonban növelni kívánta az Olasz Birodalom területét, így Görögország megtámadása mellett döntött. A lépést heves vita előzte meg a kormányfő és Badoglio között, mivel a tábornok megítélése szerint az olasz haderő nem volt kellően felkészült egy ilyen akcióra. Ennek ellenére Badoglio – amellett, hogy a tervet egyenesen őrültségnek és felelőtlenségnek nevezte – nem mondott határozottan nemet Mussolininak, így 1940. október 28-án kezdetét vette a Görögország elleni hadjárat, aminek következtében Olaszország belesodródott a világháborúba. Az ekkor már 69 éves, tapasztalt katonatiszt meglátása helyesnek bizonyult: a görögök rövid idő alatt megállították az olasz előrenyomulást, és az offenzíva csúfos kudarccal végződött. Ezt követően Badoglio benyújtotta lemondását, amit Mussolini el is fogadott. Az idős tábornok nyugállományba vonult, és úgy tűnt, hogy ezzel a katonai és a politikai szolgálatai véget érnek.

Badoglio a 2. világháború idején. (Forrás: wikiwand.com)

A miniszterelnök

A sors azonban – különösen a történelem olyan viharos éveiben, mint amilyen a második világháború időszaka is volt – olykor tartogat váratlan fordulatokat. Az idő előrehaladtával a sorozatos háborús kudarcok hatására nemcsak az olasz társadalom, de a fasiszta párt és a Fasiszta Nagytanács tagjai is egyre inkább kiábrándultak Mussoliniból, és egyre szélesebb körben vélekedtek úgy, hogy Olaszországnak a lehető leghamarabb ki kell lépnie a háborúból, és szakítania kell a német szövetséggel. Ennek sikerre vitele érdekében több csoport szőtt terveket, több szálon futottak a megbeszélések a lehetséges megoldás után kutatva. Ami Badogliót illeti, nyugdíjazása után gyakran találkozott Maria José hercegnővel, Umberto trónörökös feleségével, akivel a fenti kérdéseket is megvitatták. 1943 márciusától kezdve a király is több ízben fogadta Badogliót, aki egyike volt azoknak, akik a helyzet megoldását Mussolini leváltásában látták.

Ilyen előzmények után következett be a szövetséges hatalmak szicíliai partraszállása (1943. július 9.), ami után a fasiszta párt egyes tagjai a Fasiszta Nagytanács összehívását szorgalmazták. Az ülésre az 1943. július 24–25-ére virradó éjjelen került sor. A korszakban több jelentős politikai és diplomáciai posztot betöltő Dino Grandi néhány párttársa közreműködésével megfogalmazott egy határozati javaslatot, amelyben az alkotmányosság kereteinek és a király hatalmának visszaállítását tűzte ki célul. A javaslatot 19 igen, 7 nem és 1 tartózkodás ellenében elfogadták, ezért a király másnap elrendelte Mussolini letartóztatását, és helyébe Pietro Badogliót nevezte ki miniszterelnökké. Főszereplőnk 1944. június 17-ig töltötte be ezt a posztot, és 1944 februárjától a külügyi tárcát is ő töltötte be.

A várakozásokkal ellentétben a háború ezután is folytatódott. Badoglio csak később szánta el magát a kiugrásra, így az eredetileg titkosnak szánt fegyverszüneti megállapodás aláírására csak szeptember 3-án került sor, a nyilvánosság számára pedig csak szeptember 8-án váltak ismertté a fejlemények. Ezután Badoglio a kormány többi tagjával és a királyi családdal együtt Brindisibe menekült, a Déli Királyság területére. Az eseményekre válaszul a németek, miután sikerrel kiszabadították Mussolinit a fogságából, megalapították az Olasz Szociális (Salò-i) Köztársaság nevű bábállamot, amelynek élére névleg az egykori Duce került. A királyság október 13-án hadat üzent Németországnak, így az olaszok a szövetségesek oldalán folytatták tovább a harcot.

Időközben az antifasiszta politikai csoportok megalakították a Nemzeti Felszabadító Bizottságot, amely Olaszország berendezkedésének gyökeres átalakítását tűzte ki célul. Terveikbe Pietro Badoglio nem illett, ezért a tábornok 1944 júniusában lemondott a miniszterelnöki tisztségről, és visszavonult a politikából. Hamarosan visszaköltözött szeretett szülőfalujába, Grazzano Monferratóba, amelyet 1938-ban a tiszteletére Grazzano Badogliónak kereszteltek el. Itt is halt meg 85 éves korában, 1956. november 1-jén.

Badoglio, az ember

A meglehetősen sikeres életpályát magáénak tudható Pietro Badogliót kortársai igencsak megosztó személyiségnek tartották. Egyesek a meg nem értett hőst látták benne, mások pedig a karrierista profithajhászt, aki mindig jókor volt jó helyen. Beosztottjai körében tiszteletre méltó, szerethető parancsnok hírében állt, azonban a katonatisztek között akadtak ellenlábasai is. Badoglio önmagát szerencsés embernek tartotta, akinek jelentős sikerek jutottak osztályrészül a pályáján. Ezek közül Etiópia meghódítására volt a legbüszkébb, amelyről Az etiópiai háború címmel könyvet is megjelentetett (Badoglio, Pietro: La guerra d’Etiopia. La Mondadori, Milano, 1937).

Akik ismerték őt, azok közül sokan egyetértettek abban, hogy Badoglio ravasz ember volt, aki mindig megfelelően tudott alkalmazkodni az adott körülményekhez. A róla szóló hírek szerint határozott céljai voltak, amelyek elérése érdekében akár éveket is képes volt várni, de az arra alkalmas pillanatban azonnal le tudott csapni a kínálkozó lehetőségekre – vagyis többnyire jókor volt jó helyen. Karrierjét tudatosan építette, amit a legenda szerint ékesen bizonyít, hogy nősülése után rögvest magára haragította az anyósát azzal, hogy ahelyett, hogy szórakozni vitte volna az ifjú feleségét, inkább stratégiai leírások tanulmányozásával töltötte az estéit. Ettől függetlenül házassága boldog volt, amiben a kortársai szerint nagy szerepe volt annak, hogy otthonában is ő parancsolhatott. Társaságban akkor érezte jól magát, ha katonai, esetleg történelmi témák kerültek szóba, a mély tartalmú beszélgetéseket azonban nem kedvelte.

Megosztó információként tartják számon Badoglióról azt, hogy tagja volt a szabadkőműves mozgalomnak. Fontos kiemelni azonban, hogy a korabeli Olaszországban ez egyáltalán nem számított meglepőnek vagy ritkaságnak. Hivatalosan egyébként Badoglio katolikus volt, és bár nem gyakorolta rendszeresen a vallását, a hivatalából fakadó kötelességtudatból néha részt vett szentmisén a családja körében.

Bár nem tartották őt művelt embernek abban az értelemben, hogy klasszikusokat nem olvasott, kulturális rendezvényekre pedig nem járt, az őt érdeklő területen – vagyis a hadtudományban – rendkívüli jártasságra tett szert. Állítólag kívülről tudta az Olasz Királyi Hadsereg összes egykori tisztjének a nevét, és hasznos információkat jegyzett meg a pályájuk alakulásáról és a stratégiájukról is. Az 1900-as évek elején a kor egyik leginnovatívabb katonai folyóirata, a La Preparazione [Készültség] című folyóirat munkatársa lett.

Összességében Badoglio személyében egy elhivatott, előre jutása érdekében az érzelmeit félretevő katonatisztet láthatunk, akinek életútját szerencsés fordulatok kísérték végig. Ezeknek köszönhetően Badoglio az őt ért kudarcok után is mindig kiváló pozícióba kerülhetett, amelyek Olaszország egyik legismertebb tábornokává tették őt.

Hamerli Petra

Irodalom

Könyvek:

Bertoldi, Silvio: Badoglio. Rizzoli, Milánó, 1982.

Cecini, Giovanni: I generali di Mussolini. Newton Compton, Róma, 2019.

Mondini, Marco: Pietro Badoglio. RCS Mediagroup, Milánó, 2021.

Rochat, Giorgio – Pieri, Pietro: Badoglio. UTET, Torino, 1974.

Internetes források:

Museo Storico Badogliano. www.museobadoglio.altervista.org (Megtekintés: 2021. 09. 17.)

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket