A posztszovjet térség társadalmi változásai

Az elmúlt bő hatvan év során óriási mértékű politikai, társadalmi és kulturális változások zajlottak le Kelet-Európában és Oroszországban. Skandinávia legrégebbi felsőoktatási intézménye, az 1477-ben alapított Uppsalai Egyetem Regimes and Societies in Conflict: Eastern Europe and Russia since 1956 címmel nemzetközi tudományos konferenciát rendezett 2018. szeptember 13–14-én, hogy körüljárja, miként alakult ki a kortárs kelet-európai és oroszországi sokszínűség az egykori sztálinista diktatúrákból.

Az egyetem épülete Uppsalában – a konferencia helyszíne (Katona Csaba felvétele)

A konferencia egyik szervezője az egyetemen működő Institute for Russian and Eurasian Studies/ Institutet för Rysslands- och Eurasienstudier (röviden: IRES) volt. Az orosz és eurázsiai tanulmányok az Uppsalai Egyetemen már csaknem ötven éve erőteljes figyelmet kapnak. Ezek közül kiemelten fontos téma az orosz és a posztszovjet térség kutatása, az IRES pedig meghatározó szerepet játszik az e területet érintő multidiszciplináris kutatásokban Svédországban és nemzetközi szinten is. Mivel Oroszország és a posztszovjet térség ismerete a társadalomnak és az üzleti szférának is fontos, az IRES nemcsak a tudományosság, hanem a nemzetstratégia céljait is szolgálja. Az IRES tehát egy integrált, multidiszciplináris, hosszú távú kutatási programot fog át, amely erős hangsúlyt fektet az oroszországi és a posztszovjet térség közelmúltbeli fejleményeire.

Az előadóterem (Kép forrása: az IRES Facebook-oldala)

Az esemény társrendezője a Leeds székhellyel működő British Association for Slavonic & East European Studies volt. A BASEES az Egyesült Királyságban alapvető szerepet tölt be a volt Szovjetunió, Oroszország és Kelet-Európa tanulmányozásában. Kiemelkedő eseményük az éves konferencia, amelyet rendszerint tavasszal Cambridge-ben tartanak, és több több mint 400 előadó lép a pódiumra, nemcsak az Egyesült Királyságból, hanem a világ minden részéből. A BASEES szorosan együttműködik a kormányzattal, más szervezetekkel és egyetemekkel.

Az uppsalai rendezvényen hat szekcióban mintegy 120 előadó osztotta meg kutatási eredményeit a többiekkel. Az alábbiakban a vitaindító előadás, illetve néhány szekció részletesebb ismertetésével villantjuk fel a rendezvény gazdag tematikáját.

Tom Casier előadást tart  (Kép forrása: az IRES Facebook-oldala)

A konferencián a vitaindító előadást Tom Casier, a Jean Monnet Chair and Reader in International Relations at the Brussels School of International Studies munkatársa tartotta Oroszország és Európa. Vissza a kezdetekhez, vagy egy új rendszer létrehozása? címmel. Gondolatébresztő prezentációjában több súlyos kérdést vetett fel, vitára bocsájtva azokat. Rámutatott, hogy Oroszország és az EU közötti kapcsolatok a legmélyebb válságon mennek keresztül a hidegháború vége óta, és ezek a kapcsolatok tele vannak ellentmondásokkal. Úgy tűnhet, hogy Moszkva és az EU-országok fővárosai között virágzik az együttműködés, főleg az olyan ágazatokban, ahol az energiaipar a meghatározó. Ezeken a területeken a pragmatizmus látszik érvényesülni. Felmerül a kérdés, hogy milyen mély tehát ez válság valójában? Tényleg visszafordíthatatlanul meggyengült az euroatlanti „liberális” rendszer, ahogy az orosz diplomácia állítja? Igaznak bizonyul Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának, Vladiszlav Szurkovnak a tézise, miszerint Oroszország feladta több évszázados célját, hogy a felzárkózzon a Nyugathoz, önálló útra lép és így „száz év geopolitikai magány” vár rá, ami ugyan nem jelent tökéletes elszigeteltséget, de a korábbi nyitottság a múlté lesz?

Tom Casier (Kép forrása: az IRES Facebook-oldala)

A Politika, média és cenzúra című szekció első előadója Roman Horbyk, a Södertörn/Umeå Egyetemről érkezett.  A Media Interregnum: a médiahatalom átalakulása Ukrajnában, Oroszországban és Lengyelországban című előadásában arra összpontosított, hogy az újságírók és a politikai döntéshozók Ukrajnában, Oroszországban és Lengyelországban hogyan látják az újságírók és a média befolyását országaikban a 2014. és 2015. évi döntő fontosságú események (így az ukrán válság, a lengyel kormányváltás) idején. Az előadó bemutatta, hogy a médiaszakemberek hogyan különböztették meg a hatalmi viszonyok meglévő struktúráit. A kutatás alapját 33 interjú képezte, amelyek újságírókkal, politikai döntéshozókkal és a három érintett ország szakértőivel készültek, többek között Jürgen Habermas nyilvánosság teréről alkotott elméletét és Pierre Bourdieu társadalmi tér elméletét felhasználva. Az ukrán újságírók az előadó értékelése szerint az erőteljes Európa mint érték-koncepcióra alapozva aktívan beavatkoztak a politikai erőtérbe, újrakontextualizálva az Európa-narratívát mint a hivatalos, a külfölddel kapcsolatos narratívát. Ez a törekvés viszont paradox módon gyenge szakmai színvonallal járt együtt, ami nem egyszer erősen elfogult véleményalkotással párosult. Ez pedig a politikát a média feletti ellenőrzés fokozására sarkallta. Ezzel szemben Oroszországban az újságírók objektivitásáról szóló erős társadalmi diskurzus erősen korlátozza a médiát, hogy hasonló módon próbáljanak megnyilvánulni. A lengyel újságírók, akik viszont az előadó szerint nem mérték fel saját befolyásuk erejét, olyan közegben dolgoznak, amely szintén kontextualizálja a diskurzusokat a médiától a politikai széfárig és viszont. Három különféle modellt vázolt hát fel az előadó, amelyek közös pontja az, hogy a politika igyekszik teret nyerni a média irányításában.

A sajtó szerkezet- és hangnemváltása budapesti hangulatjelentések tükrében (1988. október–1989. január) címmel tartott előadást Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. Az előadó Rácz Attilával, Budapest Főváros Levéltára főosztályvezetőjével közösen szerkesztett kötete (Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig. Szerk., vál., a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta és a névtárat készítette Katona Csaba–Rácz Attila. Bp., 2010. 320. [Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai XI.]) anyagára alapozva tartotta meg prezentációját. Felhívta a figyelmet arra, hogy 1988 végén, 1989 elején a politikai és társadalmi változások a budapesti hangulatjelentésekben is tetten érhetőek, ezen belül az előadás kifejezetten a sajtó megváltozott struktúráját és hangvételét vizsgálta a címében meghatározott időkeretek között. Az, hogy új lapok jelentek meg (pl. a Reform című újság), valamint a teljességgel megváltozott, kritikusabb hangvétel, ami a régebbi írott és elektronikus sajtót is jellemezte, a hangulatjelentések szerint komoly zavart okozott a párttagság soraiban. Ez akkor is leszögezhető, ha nem szabad elfeledkezni arról, hogy a jelentések írói megbízásra dolgoztak, továbbá korántsem biztos, hogy az érintettek azt mondták ki előttük, amit gondoltak, illetve, hogy a jelentések írói valóban a hallottakat rögzítették. Az állampárt tagságának tekintélyes hányada hozzászokott ahhoz, hogy a paternalista állam határozza meg, leegyszerűsítő módon, mi a helyes és mi a helytelen. A friss médiatermékek sokoldalú és kritikus látásmódja ezért okozott komoly zavart szélesebb körben. Sokan megdöbbentettek már azon is, hogy több újságot és TV-csatornát látnak, s akadtak, akik ezek azonnali betiltását követelték. A média tevékenységét számosan tekintette provokatívnak, rendszerellenesnek, de arról is szóltak beszámolók, hogy sokan egyetértettek a változásokkal. A már többször hangoztatott forráskritika ellenére a hangulatjelentések tehát arról árulkodnak, hogy a sajtó szerkezet- és hangnemváltása, amely egyfelől része, másfelől tükre volt a zajló nagyszabású társadalmi–politikai folyamatnak, az emberek jórészét igencsak meglepte. A hirtelennek tűnő változás, amit a sajtó igen látványosan, sokszor harsányan helyezett előtérbe, gondolkodásra késztetett. Ugyanakkor azonban ez sokak számára kezelhetetlennek tűnő helyzetet teremtett, hiszen éppen azt szokták meg, hogy állásfoglalásra, döntésre, véleményalkotásra legfeljebb nagyon behatárolt keretek között van igény, ekképp lehetőség. A hirtelen jött szabadság egyúttal a kételyekkel teljes bizonytalanságot is magában hordozta. Vállalni kellett a döntés felelősségét, feladva a megszokott szellemi tunyaságot, kényelmet. A helyzetet jól jellemzi az alábbi idézet: „A társadalmi változások megítélésében bizonytalanság mutatkozik. A többség nem tudja eldönteni, mi a helyes, mit lehet tenni, mit nem lehet tenni. A sokfajta újság egyelőre nem a tisztánlátást, hanem az eligazodás nehézségét segíti elő.”

Katona Csaba Uppsalában (Katona Csaba felvétele)

Ezt követően Rosario Napolitano, a Riga Stradins Egyetem ösztöndíjasa lépett a mikrofonhoz és Cenzúra és „rossz cenzorok”: a litván Glavlit analízise az 1970-es, 1980-as években címmel tartotta meg előadását. Ebben rámutatott, hogy a szovjet rezsim egyik legkedveltebb „eszköze” volt a cenzúra, amely természetesen jóval szigorúbb volt a sztálini diktatúra idején, A cenzúra irányítását a Glavlit (Главлит – Главное управление по делам литературы и издательств) töltötte be, amely 1922. június 6-án jött létre. Ez a hivatal nemcsak a nemzeti irodalom cenzúrázására törekedett például a balti államokban, hanem mindent felügyelt, ami az írott és elektronikus médiában megjelent. Sztálin halála után, amikor Hruscsov hatalomra került, ez a szorító helyzet némileg enyhült. Ekkor számos olyan, korábban a rezsim által hallgatásra ítélt írónak és más művésznek nyílt ismét lehetősége alkotásra, de a cenzúra a Brezsnyev-korszakban ismét szigorúbbá vált. Az előadó e felvezetőt követően néhány konkrét esetet mutatott be a Lett Állami Levéltárban folytatott kutatásai alapján az 1970-es és 1980-as évekre vonatkozóan. Olyan példákat elemezett, amikor a cenzorok úgymond hibáztak, figyelmük lankadt, és ezekért a hibákért megtorlásul elbocsájtotta őket állásukból a hatalom. Ugyanakkor a cenzorok kudarca világosan megmutatta, hogy a nyilvános diskurzus már nem állt tökéletesen az állam irányítása alatt, ami tisztán tükrözte a szovjet rendszer fokozódó gyengülését.

Résztvevők a szünetben (Kép forrása: az IRES Facebook-oldala)

A Gendering Postsocialism című szekció a hasonló című, Gendering Postsocialism. Old Legacies and New Hierarchies című kötetre épült, amely a Routledge kiadónál jelent meg Yulia Gradskova és Ildikó Asztalos Morell szerkesztésében. A szekcióban Li Bennich-Björkman (Uppsala University) Around the Corner? Female Empowerment, Security, and Elite Mind-sets in Georgia címmel, míg Asztalos Morell Ildikó (Malardalen University) Roma Women NGOs agency in Marginalized Rural Municipalities in Hungary címmel tartott előadást, majd utóbbi előadó a könyv társszerkesztőjével, Yulia Gradskovával (Södertörn University) a Gendered Subject of Postsocialism: State Socialist Legacies, Global Challenges and (Re)Building of Tradition című kötetre alapozva szólalt meg ismét. Vagyis egy olyan kérdés, a gender studies került előtérbe, amelyet napjainkban Magyarországon komoly vita övez. A kötetnek egyébként a Magyar Tudomány Ünnepe keretében 2018. november 28-án lesz könyvbemutatója a Közgazdasági Egyetemen.

Asztalos-Morell Ildikó  (Kép forrása: az IRES Facebook-oldala)

A szerkesztők/szerzők kifejtették, hogy a nemek közötti viszony a társadalom minden szintjén érvényesülő rendszer. Ezért a 14 volt államszocialista ország viszonyait vizsgáló könyv egyik fontos kérdésfeltevése a nemek közötti viszonyok alakulásának szerepe a posztszocialista rendszer formálódásában. Ezek az országok részben a volt Szovjetunió utódállamai (Oroszország, Grúzia, Ukrajna, Litvánia, Türkmenisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán, Örményország) részben a varsói szerződés közép-kelet-európai államai (Magyarország, Lengyelország, Csehország) részben a volt Jugoszlávia utódállama (Bosznia).

A könyv a nemek közötti viszonyt három fő társadalmi folyamat nyomán elemzi: az államszocializmusban kialakult viszonyok felbomlása és rezisztenciája, a neoliberális globalizáció folyamataiba való beágyazódás és a retradicionalizáció folyamata.

Az államszocializmus bukásának korát az optimizmus jellemezte. Ekkor úgy tűnt, hogy megvalósulhat egy határok nélküli világ. De a globalizáció folyamata a ’80-as évektől nemcsak a gazdasági szabályozást, a piacalapú gazdaságot és a vállalkozások boldogulásának szellemét hozta magával. Átrendeződtek a határvonalak újabb geopolitikai csoportosulások alakultak. Ugyanakkor sokan aggodalommal tekintettek a nők helyzetére. Mint számos, a kötetben szereplő tanulmány bemutatja, ugyan az államszocializmus nem valósította meg a nők ígért emancipációját (Radmila Svarcikova Slabakova) és nem szabadította fel a férfiakat a fő kenyérkereső szerepével együtt járó felelősségtől és korlátozott szülői gondoskodói elkötelezettségtől, de számos intézményrendszere sajátos formában hozzájárult a nemek közötti viszonyok módosulásához, a nők magasabb oktatási szintjéhez (Szekeres Valéria, Kuanysh Taskanbekova), foglalkoztatottságához (Sanela  Bogdanovic Jusufbegovic) a fizetett anyaság megvalósulásához (Asztalos Morell Ildikó).

A nemek közötti egyenlőségre és a nemi szerepek választhatóságával kapcsolatos toleranciára alapuló úgymond „puha” politikai feltételrendszer elfogadása, a neoliberális szabadkereskedelmi blokkhoz tartozás, az „átalakulási csomag” elfogadásának egyik eleme volt Kuanysh Taskenbekova Kazahsztánt és Üzbegisztánt vizsgáló fejezete szerint. Így az úgy nevezett „gender ideológiához” való viszony sokban a posztszovjet országok geopolitikai irányultságát is tükrözi. Mint Li Bennich Björkman tanulmánya elemzi, a liberális politikai berendezkedés felé orientált Grúzia politikusai pozitívabban gondolkodnak a nemek közötti egyenlőség kérdéséről, mint a szomszédos, a kialakuló orosz érdekszféra felé közelítő Örményország.

A konferencia plakátja az egyetemen (Katona Csaba felvétele)

Az posztszocializmus női az új korszakban kialakult gazdasági egyenlőtlenségek törésvonalai mentén növekvő függőségi viszonyok hálójába kerültek. Ezek részben a volt államszocialista országok egykori „nővérei” között kialakult egyenlőtlen helyzeteket teremtettek. Ez tükröződik például a migráns kazah és türkmén idősgondozó nők és az orosz középosztálybeli nők viszonyában (Noriko Igarashi). A nyugati feminizmus és az államszocializmus nőképe közötti korántsem felhőtlen viszonyt taglalja a balkáni háborús konfliktusban megszorult nőket segélyező „Nőktől nőknek” segélyszervezetet vizsgáló Sanela Bajramovic Jusufbegovic tanulmánya. Ugyanakkor a neoliberális piaci rendszerbe való beágyazódás korántsem szüntette meg a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget. Részben a megnyílt határok a magas jövedelemű országokbéli úgynevezett klubok szexuális/szenzuális szolgáltatásaiban kínáltak új megélhetést az alacsony jövedelemű posztszocialista országokbéli nőknek, újfajta alárendeltségi viszonyokat teremtve, mint a Japánban szerencsét próbáló orosz nők életét kutató Yulia Mikhailova tanulmánya taglalja. 

A neoliberális globalizáció ideálja a vállalkozó szellemű önmegvalósító egyéniség. Olena Strelnyk szerint a fiatal ukrán nők önmegvalósítássá formálják anyaságukról alkotott elképzelésüket a globális média szárnyain terjedő intenzív anyaság szellemiségének megfelelve. Ez a vállalkozói szellemiség hatja át az Arturas Tereskinas fejezetében elemzett, a munkanélküliségüket mint önmegvalósító kalandot megélő litván férfiak életfilozófiáját is. A neoliberalizmus a vállalkozói civil társadalom kulcsfontosságú szerepét feltételezi a jóléti gondoskodásban. Asztalos Morell Ildikó a gondoskodás vállalkozói modelljét vizsgálja egy Roma női NGO munkásságában.

A tradicionális nemi szerepek megerősödése komplex folyamat. Egyrészt, ilyen minták globális kulturális hatásként is meggyökereztek. Ilyen gender párost alkotnak a posztszocialista orosz filmsorozatok orvos hősei, ahol a hisztérikus, érzékeny, manipulatív nő ellenpólusa a vállalkozó szellemű, elhivatott férfi orvos (Roman Abramov, Elena Iarskaja-Smirnova és Denis Saltykov). Másrészről a politika szintjén a nemi szerepek retradicionalizációja a neoliberális szellemiséggel asszociálódó gender szabad ideológia ellentételeként is megfogalmazódik. Előfordul, hogy mint a magyar GYES/GYED rendszer fenntartásáért síkraszálló konzervatív nemzeti politika, épp az államszocializmus tradicionális nemi szerepeket megkérdőjelező elemei ellen már az államszocializmus idején elinduló renaturalizációs folyamatokat örökíti tovább (Asztalos Morell Ildikó). Továbbá, a retradicionalizáció szorosan együtt hat a vallási fundamentalizmus megerősödésével a térségben. Legyen ez muszlim gender tradicionalizmus, amit Kuanysh Taskanbekova tanulmánya elemez Kazahsztán és Üzbegisztán esetében, vagy legyen katolikus restauráció, amit Renata Ingebrant tanulmánya mutat be a lengyel abortuszvitával kapcsolatban.

Kiadványok árusítása a konferencia szünetében  (Kép forrása: az IRES Facebook-oldala)

A retradicionalizáció gyökerei részben az államszocializmus korára vezethetők vissza. Az államszocialista rendszer egyik fontos alapköve egy specifikus „szerződésre” épült a nemek közötti viszonyra vonatkozóan. Ez a „szerződés” az államszocializmust megvalósító országokban ennek első, a Szovjetunióban a ’20-as években megfogalmazott változatához képest módosult ugyan, de néhány fontos elemét tekintve meghatározó lett a társadalmat szabályozó normák és kialakult társadalmi viszonyokban. Ilyen fontos alapkőnek vehető a nők magas szintű részvétele az oktatásban és a foglalkoztatásban (Yulia Tastanbekova, Szekeres Valéria), a nemek szerinti szegregáció újratermelése a munka világában és a magas szinten kiépült gyermekintézmények (bölcsődé és óvoda) rendszere. Ez az intézményrendszer, a nők dupla terheinek (munkavállalás és a házimunka, gyereknevelés) elvéből indult ki és nem kérdőjelezte meg alapjaiban a nemek közötti családi munkamegosztást. Így egyfelől lehetővé tette a nők munkavállalását, másfelől intézményesítette a gyereknevelést mint anyai feladatot. Különösen a ’60-as évek végétől a ’70-es évektől kezdődően a gyerekgondozás állami intézményei kiegészültek a fizetett anyaság intézményével, amely különböző formában és mértékben valósult meg az államszocialista országokban (Asztalos Morell Ildikó és Yulia Gradskova). Így elmondhatjuk, hogy az államszocializmus „öröksége” összetett, országonként különbözően eltérő elemei válnak hangsúlyossá. Ez az örökség megnyilvánul a mindennapi élet részeként. Mint Yulia Gradskova tanulmánya mutatja, a nők máig az otthon, a háttér megteremtőinek számítanak az orosz családokban. Ez az örökség van jelen egyes intézményrendszerek makacs túlélésében, mint amilyen a magyar GYES/GYED rendszer az új feltételrendszerek között (Asztalos Morell Ildikó). De esetenként, mint Lengyelországban, épp a retradicionalizáció ellenpólusaként manifesztálódik. Ilyen a lengyel nők civil mozgalma az államszocializmusban gyökerező abortusz jogokért a keresztény–konzervatív kormány abortuszellenes politikájával és törvényeivel szemben (Renata Ingebrandt).

A fent megidézett példák természetesen csupán töredékét adják vissza a gazdag tematikának, amit Uppsalában a világ minden részéről érkezett kutatók körbejártak. Aligha lehet vitatni, hogy a közelmúlt és jelenkor históriája nagyon széles körben vált ki aktív érdeklődést a volt szovjet, valamint a közép-kelet-európai térséget illetően egyaránt Nyugaton is.

Asztalos Morell Ildikó – Katona Csaba

 

Ezt olvastad?

Írásunkban Gulag-túlélők történeteit mutatjuk be, különösen letartóztatásukat és elhurcolásukat kiemelve. Az elmúlt években 23 Gulag-túlélő családjával készítettünk interjút az ország
Támogasson minket