Propaganda, Népszabadság, KISZ – Komócsin Zoltán pályaképe

Komócsin Zoltán (1923. április 18. Felsőgalla, Komárom-Esztergom vármegye – 1974. május 28. Budapest) kommunista politikus fontos posztokat töltött be a második világháború utáni Magyarországon. Vezette a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőség propagandaosztályát, volt a Népszabadság főszerkesztője, de a Kommunista Ifjúsági Szövetség első titkára is. Az 1956-os forradalom idején az MDP Hajdú-Bihar Megyei Bizottsága első titkárja volt, így személyes felelősség terheli a fegyvertelen tömegre zúdított, három halálos áldozatot követelő debreceni, október 23-ai sortűzért. Komócsin Zoltán tényekre összpontosító pályaképe eredetileg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Tudástárának Pártvezetők adatbázisában jelent meg. A szöveget a NEB és az Újkor.hu együttműködésének keretében másodközöljük.

Komócsin Zoltán főbb tisztségei

Komócsin Zoltán pályája

Apja, id. Komócsin Mihály tetőfedő, a két világháború között a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége (MÉMOSZ) szegedi csoportjának és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) területi szervezetének vezetőségi tagja, 1945 után szakszervezeti és pártfunkcionárius volt; anyját Popp Margitnak hívták. Öccse, ifj. Komócsin Mihály 1985-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád Megyei Bizottsága első titkáraként vonult nyugállományba.

Családjával együtt egyéves korában költözött vissza Szegedre, apja szülővárosába. Hét elemit végzett, de szülei rossz anyagi körülményei miatt az iskola mellett alkalmi munkákat kellett vállalnia. Az iskola kijárása után a Del-Ka Cipőkereskedelmi Rt.-nél lett kifutó, majd két év múlva ugyanott kereskedőtanonc. A családi hagyományokat követve korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba: 1938. szeptemberben belépett a szociáldemokrata ifjúmunkások helyi csoportjába, önéletrajza szerint fiatal kora miatt „illegálisan” az MSZDP-be is felvették. 1941-ben szerezte meg segédlevelét, ekkor a Magánalkalmazottak Országos Szövetsége tagja lett, majd a Del-Ka szegedi üzletében dolgozott szakmájában. A háború alatt Népszava-agitációban vett részt, illetve apja és nagybátyja révén megismerkedett a kommunista ideológiával. 1942-ben a szakszervezet szegedi csoportjának levelezője (azaz az országos központtal kapcsolatot tartó munkatárs) lett. 1944-ben a Vörös Segély-mozgalom számára gyűjtött, illetve az illegális Békepárt röplapjait terjesztette. Az év júliusában a Del-Ka hódmezővásárhelyi üzlete vezetésével bízták meg.

A front átvonulását követően, 1944. októberben visszatért Szegedre, ahol a Kommunista Ifjúsági Szövetség, majd az örökébe lépő Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) szervezésében vett részt, 1945 elején rövid ideig a Munka című lapot szerkesztette. A Magyar Kommunista Pártnak formálisan 1944. decemberben lett a tagja. 1945. januárban Debrecenben hathetes pártiskolára járt, majd elvégezte az újonnan megszervezett három hónapos pártiskolát is. Szegedre való visszatérése után, 1945. júliustól 1948. februárig a nagy-szegedi pártbizottság szervezőtitkáraként (titkárhelyetteseként) tevékenykedett.

Még a háború után Szegeden ismerkedett meg Révai Józseffel, aki az első pártfogója lett. 1948. februártól az MKP, júniustól az MDP Központi Vezetősége Titkárságának munkatársa, Farkas Mihály főtitkárhelyettes referense, az év december közepétől az MDP Vas Megyei Bizottságának titkára volt. 1949. júniusban visszakerült a pártközpontba a Propaganda Osztály helyettes vezetőjének. 1949. májusban országgyűlési képviselővé választották az immár egypárti parlamentbe, mandátumát élete végéig megőrizte. 1950. októberben az elsők között küldték ki a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága hároméves pártfőiskolájára, ahol a második évtől újságíró szakra járt, ám 1953 januárjában államvizsgái letétele előtt – valószínűleg káderhiány miatt – hazahívták (megszakított tanulmányait 1964-ben fejezte be), és visszahelyezték korábbi beosztásába a KV Agitációs és Propaganda Osztálya helyettes vezetőjének, 1954. júliusban pedig az osztály vezetőjévé lépett elő. Az MDP III. kongresszusán (1954. május 24‒30.) bekerült a párt legfőbb pénzügyi ellenőrző szervébe, a Központi Revíziós Bizottságába.

1956. január végén Gerő Ernő javaslatára leváltották osztályvezetői posztjáról, és a Hajdú-Bihar megyei pártbizottságra helyezték át első titkárnak. A forradalom kirobbanása napján, 1956. október 23-án előbb szabad utat engedett a debreceni egyetemisták demonstrációjának, néhány órával később, azonban már a tüntetés feloszlatását követelte, így a megye első embereként felelősség terheli a fegyvertelen tömegre zúdított, három halálos áldozatot követelő sortűzért. Október 27-én délután a város határában lévő szovjet katonai reptérre menekült, s Debrecen elfoglalására buzdította az ott állomásozó szovjet csapatok vezetőit. A november 4-i katonai intervenció után vezetésével jött létre a Magyar Szocialista Munkáspárt néven újjáalakuló állampárt megyei és városi szervezőbizottsága, november 30-án formálisan is ő lett a megyei intézőbizottság elnöke.

1957. februárban bekerült az MSZMP (Ideiglenes) Központi Bizottságába, júniusban póttagként a Politikai Bizottságba. 1957. márciustól az újonnan életre hívott Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezőbizottságának elnöke, 1957. október és 1961. szeptember között a KISZ KB első titkára volt. 1961 szeptemberében a Népszabadság főszerkesztőjévé nevezték ki. Az MSZMP VIII. kongresszusán (1962. november 20–24.) a PB rendes tagjává választották, 1965. júniusban megkapta a külügyi KB-titkári posztot, 1962–1966 között a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának is tagja volt.

Az 1968-ban bevezetett gazdaságirányítási reform miatt, amelynek kidolgozói megpróbálták a piacgazdaság egyes elemeit ötvözni a szocialista tervutasításos rendszerrel, s elsősorban a mezőgazdaságban értek el sikereket, a pártvezetésen belül kialakult egy laza csoportosulás, amely – Moszkvával együtt – aggódva figyelte a párt gazdasági monopolhelyzetének „megrendülését”, „a munkásság érdekeinek háttérbe szorulását.” A kiterjedt kapcsolati rendszerrel rendelkező Komócsin Biszku Bélával, Gáspár Sándorral és Pullai Árpáddal együtt ennek a magát munkásellenzéknek nevező neosztálinista politikai körnek lett az egyik vezéralakja, s Kádár esetleges leváltása esetére potenciális utódjelöltként tekintettek rá. Erre azonban nem került sor, Kádár 1972-ben visszaszerezte Brezsnyev bizalmát, s ő maga látott hozzá a reformok leállításához.

1973. áprilistól elhatalmasodó betegsége miatt KB-titkári feladatainak egy részét Pullai Árpád vette át. A KB 1974. márciusi 19–20-i ülésén újból megbízták a Népszabadság szerkesztőbizottságának vezetésével, de posztját ténylegesen már nem tudta betölteni.

Komócsin Zoltán díjai, kitüntetései

Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1948); Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozata (1950); Munka Érdemrend (1962); Szocialista Hazáért Érdemrend (1967); Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970); Dimitrov Emlékérem (bolgár, 1973).

Fő művei

Nemzeti érdek és nemzetköziség. Budapest, Kossuth, 1966.

A budapesti konzultatív találkozó és a nemzetközi kommunista mozgalom néhány időszerű kérdése. Budapest, Kossuth, 1968.

A kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi tanácskozása. Budapest, Kossuth, 1969.

Nemzeti érdekek, internacionalista célok. Beszédek, cikkek. Budapest, Kossuth, 1972.

Válogatott beszédek és cikkek. Budapest, Kossuth, 1975.

Források és irodalom

Az MDP KV Titkársága 1949. június 28-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 276. fond 54. csoport 51. őrzési egység.

Az MDP Politikai Bizottsága 1956. január 27-i röpszavazásának jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 288. fond 56. csoport 25. őrzési egység.

Komócsin Zoltán önéletrajzai. Politikatörténeti Intézet Levéltára 934. fond 1. őrzési egység.

Győri Imre: Komócsin Zoltán útja. Tiszatáj, 1978/4. 61–65.

Komócsin Zoltán életútja, 1923–1974. A bevezető tanulmányt írta, a dokumentumokat válogatta és szerkesztette Perneki Mihály. Budapest, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Ságvári Endre Könyvszerkesztőség, 1982.

Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerkesztette Nyírő András. Budapest, Interart Stúdió, 1989. 290–291.

Filep Tibor: A debreceni forradalmi események a korabeli sajtó, valamint a politikai katonai jelentések tükrében. In Debreceni Szemle, 2007/2. 195–205.

Simon István–Szári Norbert

Ezt olvastad?

„Nem mondhatom, hogy kommunizmust, mert ezt senki nem akarja…” – Mit szerettek volna a munkástanácsok 1956-57-ben?

Csalódni fog, aki kezébe veszi a Gulyás Martin: „Szocializmust akarunk, de magyar úton” – Munkástanácsok 1956-1957-ben című munkáját. A Corvina

X