Puskatörténeti kiállítás Zágrábban

„Felkészülni, célra tart, tűz!” címmel európai puskatörténeti kiállítás nyílt a zágrábi Horvát Történeti Múzeumban. A több mint hatszáz puskából álló múzeumi gyűjtemény a 14. század végétől az 1980-as évekkel bezárólag gyakorlatilag az utóbbi hat évszázadban használt összes európai puskatípust bemutatja.

A kiállítótermek egy-egy puskatörténeti korszakot dolgoznak fel képek, leírások és a kiállított fegyverek segítségével. A kiállítás a Habsburg-seregben szolgáló horvát katonák felszerelése mellett az egész birodalom és a szomszédos országok felszerelésén keresztül vezeti végig a puskafejlődést az első nagy kaliberű, hosszú csövű nehéz puskáktól, a kovazáras, a gyutacsos, az elöl- és a hátultöltős puskákon keresztül az ismétlőpuskával bezárólag.

Fotók: Varga Ákos

A dalmát városokból származó iratok a késő középkortól kezdve gyakran említést tettek a puskákkal és ágyúkészítéssel foglalkozó kovácsmesterekről. Az első kezdetleges puskák a 14. században bukkantak fel a kastélyok és erődök fegyvertárában. Ezek a puskák nehezek és nagyok voltak, csőhosszuk 1,6 és 1,8 méter között mozgott, a golyókaliber pedig 20 és 25 milliméter között.

A kovazáras mechanizmust használó puskák a 16. században jelentek meg és a napóleoni háborúk végéig a hadsereg alkalmazásában maradtak. Az első kovazáras puskák működési elve összetett volt, elkészítésük pedig ennek megfelelően hosszadalmas és drága. A puskapor begyújtását a kova által csiholt szikrával érték el, amely meggyújtotta a csőbe vezetett kanócot.  A 16. század második felétől kezdődő Habsburg és oszmán-török végvárháborúk miatt igény jelentkezett praktikusabb technikai megoldások kifejlesztésére. A legfontosabb újítás a szikragyújtást elősegítő ravasz és a hozzá kapcsolódó új mechanika bevezetése volt, ami egy francia mesterember, Marin le Bourgeoys nevéhez fűződik.

Fotó: Varga Ákos

A harmincéves háború (1616−1648) idejére a kovazáras puskák általánosan elterjedtté váltak Európában, az összes hadszíntéren használták őket. A puska továbbfejlesztésre a napóleoni háborúk alatt került sor, ekkor a kaliber 18,3 milliméterről 17,6 milliméterre csökkent. A 15. és 17. század között a puskákat elsősorban az erődfalaknál alkalmazták védekezésre, később viszont a nyílt csatatéren, alakzatban használták őket.

Fotó: Varga Ákos

Az 1820-as években jelentek meg a gyutacsos puskák. A kovamechanizmus helyét a gyújtólyuk és a higany-fulminátból álló újfajta robbanókeverék vette át. A gyújtólyukba töltött robbanókeveréket egy kalapács formájú kis fej által csiholt szikra gyújtotta be. A robbanókeverék szállítására különböző tárolóeszközök fejlődtek ki.  Az új megoldással az újratöltés gyorsabbá, a célzás pedig egyszerűbbé vált.  A kovazáras puskák esetében tüzeléskor keletkező füst is elmaradt, így a tüzelés nem korlátozta a katonákat látásukban. Az új puskatípus további előnye volt az is, hogy az időjárási körülményektől függetlenül lehetett használni. A kovazár lecserélésével kevés költség mellett lehetett átalakítani a puskát gyutacsos típusúra.

Fotó: Varga Ákos

A 19. század közepére a puskák alakja karcsúbb lett, ezzel nemcsak puskaport takarítottak meg, de a lőtávolság is növekedett és a célzás pontossága is javult. A gyutacsos puskával párhuzamosan fejlődött ki a hátultöltős gyútűs puska, amely a német Johann Nikolaus Dreyse nevéhez fűződik. Dreyse az 1840-es években már 60 ezres megrendelést kapott a porosz hadseregtől. Puskáit használva sikerült a porosz hadseregnek úrrá lennie a népek tavasza folyamán lejátszódott forradalmakon.

Johann Nikolaus Dreyse

A pozitív tapasztalatoknak és Dreyse további finomításainak köszönhetően 1855-ban a teljes porosz hadsereg átállt a hátultöltős puska használatára. Ez a fegyvertechnikai előny a porosz-osztrák (1866) és a porosz-francia (1870) háború során egyaránt szerepet játszott. A porosz fejlesztés alapján a hátultöltős puskának különböző helyi változatai jelentek meg Európa jelentősebb államaiban. A gyorstüzelés lehetőségével a gyalogsági csapategységek létszáma lecsökkent, továbbá a katonák immáron nemcsak állva és térdelve, de fekve is lőhettek.

A Dreyse-féle hátultöltős puska

Az ipari forradalmak újításai és a mérnöktudomány fejlődése a 19. század második felében a hadiiparra is kiterjedt. Ekkor kezdődött meg az acél anyagú fegyverek gyáripari termelése. Az 1870-es években jelent meg a napjainkban is használt ismétlőpuska, amelyben a kilőtt töltény helyére a csőbe automatikusan új, kúp fejű töltény kerül.  Az ismétlő puskák használata az egész világon elterjedt és a hadseregek alapfelszerelésévé avanzsáltak.

Fotó: Varga Ákos

A zágrábi Horvát Történeti Múzeum puskatörténeti kiállítása a Szent Márk székesegyházhoz közel, a Matoševa u. 9. szám alatt tekinthető meg nyitvatartási időben (hétköznap 10 órától 18 óráig, hétvégén 10 órától 13 óráig). A belépő ára 10 kuna (500 forint).

A zágrábi Horvát Történeti Múzeum épülete

Ezt olvastad?

Múlt, jelen, s jövő – Jubileum a PTE BTK Történettudományi Intézetében

A Pécsi Tudományegyetem fontos jubileumi napokon van túl; az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének 100., a Pedagógiai Főiskola létrejöttének 75., a

X