Ragyogó Aton. 3400 éves település jó állapotban fennmaradt nyomait tárták fel Egyiptomban

Jelentős régészeti felfedezést tárt a nyilvánosság elé ez év április 8-án a neves – bár egyesek szerint inkább ellentmondásos – egyiptológus, Záhi Havvász, aki korábban évekig miniszteri rangban volt felelős Egyiptom ókori örökségének felkutatásáért és megőrzéséért. Az általa vezetett egyiptomi régészcsapat Théba – a mai Luxor – nyugati partján a 18. dinasztia végére (az i. e. 14. század közepe/második fele) datálható település jól megőrzött maradványait ásta ki a homokból. A település szétszórt nyomaira minden bizonnyal már a 20. század elején rábukkantak a korabeli kutatók, de akkor korántsem folyt olyan kiterjedt régészeti munka a területen, mint most. A város eredeti neve Ragyogó Aton volt, bár a különböző híradásokban Aton Felemelkedéseként, vagy egyszerűen Aton városaként is hivatkoznak rá. Aton, a napkorongot megtestesítő isten kultusza III. Amenhotep alatt kezdett el felívelni, és ennek az uralkodónak a most felfedezett várostól kissé délebbre fekvő palotáját is Ragyogó Atonnak nevezték. A helyszínen előkerült tárgyakon olvasható kartusok (királyi neveket tartalmazó ovális hieroglifák) szerint a települést valóban III. Amenhotep idején alapították, és azután használatban maradt utódai, Ehnaton, Tutanhamon, és Ay idején is, bár a reformer Ehnaton alatt – aki kizárólagossá tette Aton kultuszát, és új fővárost alapított Amarnában – a város minden bizonnyal többé-kevésbé elhagyatottá vált egy időre.

Az újonnan feltárt település a Medinet Habu (III. Ramszesz emléktemploma) és III. Amenhotep emléktemploma közötti területen fekszik, nem messze Ay és Hóremheb emléktemplomától, és a 2020 szeptemberében itt elindított ásatások eredetileg Tutanhamon emléktemplomát (halotti templomát) igyekeztek megtalálni. Ezen templomok közelsége is mutatja, hogy a település elsődleges funkciója az volt, hogy otthont adjon a III. Amenhotep, Tutanhamon, és Ay kultuszlétesítményeit mindenféle javakkal ellátó és kiszolgáló kézműves személyzetnek. Záhi Havvász Egyiptom elveszett arany városaként is emlegeti a települést, utalva arra, hogy az Újbirodalom legfényesebb korszakában, III. Amenhotep mintegy harmincnyolc évet felölelő uralkodása idején hozták azt létre. Az elnevezés mögött persze nyilvánvalóan az a törekvés is meghúzódik, hogy a nemzetközi médiában felkeltse a figyelmet Egyiptom iránt, és a jelenlegi nehéz helyzetben visszacsalogassa a turistákat az országba. Bár néhány szakértő a mostani feltárást a legjelentősebb régészeti felfedezésnek tartja Tutanhamon sírjának megtalálása (1922) óta, és a kiásott települést Pompejivel is párhuzamba állítják, azt nyilvánvalóan csak az elkövetkező évek fogják megmutatni, hogy Ragyogó Aton romjai valóban képesek-e hasonló érdeklődést kiváltani Egyiptom iránt, mint az egyetlen szinte teljesen épen ránk maradt egyiptomi királysír páratlan leletei.

Ezektől függetlenül a város megtalálása tudományos szempontból mindenképpen jelentős. Az ókori Egyiptomból származó tárgyi leletek döntő többsége sírokból és szent körzetekből származik, és lakóövezeteket csak ritkán sikerül a szakembereknek jó állapotban feltárni. Ennek alapvetően két oka van: a települések jellemzően a Nílus árterületén helyezkedtek el, illetve a lakóházak vályogtéglából épültek, így egy kiugróan magas áradás viszonylag könnyen elpusztíthatta azokat. A régészek figyelme ezért sokszor az amúgy is a gazdagabb leletanyaggal kecsegtető sírok vagy templomkörzetek felé irányul. Eddig az újbirodalmi településekre vonatkozó információink elsősorban Deir el-Medinéből származtak, ahol a Királyok Völgyében dolgozó munkások laktak, és ahol a házfalak alsó néhány sorát vályogtégla helyett kövekből alakították ki, ennek következtében legalább a házak alaprajzát jól lehetett rekonstruálni. Ezt a képet egészíthetik ki most Ragyogó Aton városának romjai, hiszen itt a vályogtégla falak sok helyen több méter magasan is épségben megmaradtak. Ráadásul ez a város jóval kiterjedtebb, mint a munkásfalu Deir el-Medinében, olyannyira, hogy nyugati körzetei tulajdonképpen közvetlenül határosak ez utóbbi településsel.

A régészek három jól elkülöníthető részt azonosítottak a városban, ami tehát az eddig feltárt legnagyobb közigazgatási és kézműves központ egész Egyiptom területén. Délen kenyérsütő kemencéket, valamint olyan konyhaként szolgáló épületeket találtak, ahonnan úgy tűnik akár több ezer embert is el tudtak látni élelemmel. A következő rész lehetett az adminisztratív és lakóövezet. Az itt található, szabályos rendben elhelyezkedő épületeket a 18. dinasztia végére jellemző hullámvonalban kialakított vályogfal veszi körbe (ha felülről rátekintünk, a kerítőfal úgy néz ki, mintha egy szinuszgörbét követne). Csak egyetlenegy bejárat volt ezen a falon, és ez a kialakítás azt sugallja, hogy a város ezen részét jól őrizték, illetve az oda való be- és kilépést szoros ellenőrzés alatt tartották. A harmadik területen voltak a műhelyek, ahol egyrészt nagy számban gyártották a téglákat a paloták és templomok építéséhez, de ugyanitt számos öntőformát is találtak, melyeket amulettek és más kisebb kultikus tárgyak elkészítéséhez használtak. A feltárások során szintén előkerültek fonáshoz és szövéshez használt eszközök, valamint a fém- és üvegmegmunkálás nyomai, viszont ez utóbbi kézműves tevékenységek pontos helyszínét még nem sikerült beazonosítani.

Mint szinte minden egyiptomi régészeti lelőhelyen, a régészek itt is rengeteg kerámia edényt találtak, többek között boroskorsókat is, és az ezeket lezáró agyagdugók nagy segítséget jelentettek a pontos datáláshoz, hiszen a rájuk nyomott pecsétek utaltak III. Amenhotep három palotájára is. Az eddig napvilágot látott egyik legérdekesebb lelet egy feliratos edény, mely körülbelül tíz kilogramm szárítással vagy főzéssel tartósított húst tartalmazott. A felirat szerint a húst III. Amenhotep harmadik szed-fesztiváljára készítették a fáraó 37. uralkodási évében. Ezt az ünnepet ideálisan harminc évnyi uralkodás után tartották meg először, amikor a király különböző rituálék segítségével szimbolikusan bizonyította, hogy még mindig alkalmas az ország irányítására. Az első jubileum után a szed-ünnepet már általában három évente megismételték, és ezzel összecseng az Aton városában talált edény felirata is. A beszámolók szerint a szöveg szintén utalhat arra, hogy III. Amenhotep együtt gyakorolja a hatalmat fiával, a későbbi Ehnatonnal, és ha ez így van, akkor a lelet hozzájárulhat annak a tudományos vitának a lezárásához, amely a két fáraó lehetséges társuralkodásáról szól. Az egyiptológusok jelenleg eléggé megosztottak ebben a kérdésben: egyesek csak rövid társuralkodást (egy-két év) feltételeznek, mások szerint ez az időszak akár tizenkét évig is eltarthatott, míg a kutatók többsége kizárja a társuralkodás lehetőségét.

Bár Ragyogó Aton városa elsősorban az élőket szolgálta, a kutatók két nagyon érdekes temetkezést is feltártak a területen. Az egyik kiásott helyiség egy bika vagy tehén csontvázát rejtette, és a közölt képek azt mutatják, hogy az állat mellé nem helyeztek egyéb tárgyakat. Talán kapcsolódhat ez a temetkezés Hathor istennő kultuszához, aki a thébai nyugati nekropolisz védelmezője volt, és akit a sírábrázolásokon a sziklafalból kilépő tehén formájában is megjelenítettek. A várostól nem messze, Deir el-Medinében már az Újbirodalom korában állt egy Hathornak szentelt kápolna, és később, a Ptolemaiosz-korban templom is épült az istennőnek, de nyilvánvalóan a további kutatásnak kell megmagyaráznia az Aton városában feltárt különös állattemetkezés pontos körülményeit. Szintén további interpretációt igényel az a temetkezés, ahol egy emberi csontvázat találtak. Itt az elhunyt kezei  a szokástól eltérően nem összekulcsolva, hanem a test mellett oldalsó tartásban vannak, a térdeket pedig eredetileg összekötözték, az erre a célra használt kötél maradványait is megtalálták a kutatók.

A Théba nyugati partján fekvő városban tehát hónapok óta folyik a régészeti munka, de még a központi, hullámos fallal körbevett lakóövezetet sem ásták ki teljesen, és az északi területen elhelyezkedő temető sírjait sem tárták fel. Minden bizonnyal további értékes leletek fognak még előkerülni a területről, és Ragyogó Aton továbbra is szerepelni fog a hírekben. Ez valószínűleg azért is így lesz, mert a város egy olyan korszakban épült és virágzott, amikor az ókori Egyiptom néhány ikonikus személyisége élt, és amely iránt a szélesebb közvélemény is érdeklődik. Talán az itteni leletek majd jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük Ehnatont, az Aton istent szolgáló fáraót, aki feleségével, Nefertitivel együtt elhagyta Thébát, és akit sokan a monoteista vallások előfutárának tartanak. Szintén talán értékes információkhoz jutunk majd a régi kultuszok helyreállítójáról, Tutanhamonról, Ehnaton rövid ideig uralkodó és fiatalon elhunyt fiáról, aki sírjának köszönhetően mégis a legismertebb egyiptomi fáraó.

Priskin Gyula

Ezt olvastad?

Az ősi idegenek áltudománya

2023. szeptember 13-én Jaime Munsson „ufológus”, áltudós egy általa nem-földi eredetű faj múmiáiként azonosított tárgyakat mutatott be a mexikói Kongresszus

X