A Red Dead Redemption 2. játék történelmi hátteréről

Talán nem túlzó állítás, hogy az 1980-as években született korosztályból sokak meghatározó gyerekkori olvasmányélménye volt James Fenimore Cooper öt kötetből álló Bőrharisnya-ciklusa, ami szüleink könyvtárában általában a Nagy indiánkönyv címmel volt megtalálható. Én magam is ebbe a táborba tartozom, ráadásul helyzetemet „súlyosbította”, hogy már igen korán megismerkedtem a klasszikus westernfilmekkel is. A vadnyugat világát így mindig igen vonzónak találtam. Nagy érdeklődéssel ültem hát le a Rockstar Games 2018-as nagy dobása, a Red Dead Redemption 2. (a továbbiakban RDR2) elé, és nem csalódtam: az élő, lélegző, szerves, és teljesen interaktívan bejárható világ azonnal magába szippantott.

A játékszoftver hangulata lebilincselő, a világ kidolgozottsága rendkívül részletes, Arthur Morgan klasszikus western-eposzokat megidéző, tragikus megváltás-története pedig egyenesen szívszorító. Azonban ha már a szoftver a 19–20. századforduló amerikai történelmi környezetének megjelenítését vállalta, talán érdemes szigorúan történészszemmel tekinteni a RDR2-re. Ebben az írásban azt vizsgálom, hogy mennyire pontos az 1899 és 1907 közötti Amerikai Egyesült Államokban játszódó játékszoftver korszakábrázolása. Mielőtt az olvasóban felmerül a „legközelebb a Super Mario történelmi hitelességéről lesz cikk?” kérdés, érdemes figyelembe venni, hogy a RDR2 esetében nem egyszerűen videojátékról, sokkal inkább egy kb. 50 órás interaktív filmről van szó (legalább 40 órányi tiszta játékidő a Story-módban, plusz kb. 10 órányi átvezető jelenet), amin profi írói stáb dolgozott, és amit szintén profi színészek segítségével, performance capture technikával rögzítettek. Valós történelmi szituációban játszódik, reflektálva a korszak jellegzetességeire és egyes eseményeire, a megjelenített világ teljes egészében bejárható, szinte mindennel és mindenkivel interakcióba léphetünk (vérmérsékletünk függvényében). Ráadásul népszerűsége révén a modern populáris kultúra meghatározó termékének számít. A RDR2 ékes bizonyítéka annak, hogy a Marvel/DC filmek uralma idején az igényes, tartalmas történetmesélésért már nem feltétlenül a moziba kell mennünk, hanem bizony elég lehet egy kontrollert a kezünkbe venni. Joggal merülhet fel tehát vele kapcsolatban a szakmailag igényes kritika kérdése. Fontos megjegyezni, hogy ez a cikk nem „kedvcsináló” (legkevésbé reklám) a játékhoz, ennek megfelelően helyenként a cselekmény részleteit is tartalmazza (spoiler).

RDR2 térképe (Forrás: pinterest)

A történet során öt fiktív amerikai államot járunk be. Ezek ugyan képzeletbeli helyek, de mindegyiket valós tájegységekről mintázták. Ambarino a térkép legészakibb területe, részben a Sziklás-hegység vonulataira emlékeztet, főként Montana és Wyoming államokat hivatott megjeleníteni, de más területein Colorado államra is hasonlít. New Hanover a Midwest államok: Arkansas, Nebraska, Dél-Dakota, Kansas, Oklahoma tipikus jegyeit viseli magán. West Elizabeth Oklahoma, Texas, Colorado és Kalifornia államok egyes térségeiből hordoz magában jegyeket. New Austin sivatagos vidéke pedig már inkább sztereotipikus, vadnyugat-jellegű terület: Nevada, Arizona, Új-Mexikó és Kalifornia államok tájegységeire emlékeztet. Lemoyne állam testesíti meg a polgárháború utáni Dél világát. Éghajlatát és élővilágát illetően ez a terület Louisiana államot jeleníti meg, de felfedezhetőek hasonlóságok más, klasszikusan „dixie” államokkal is, mint például Alabama, Georgia és Mississippi. A cselekmény leghangsúlyosabb része New Hanover és Lemoyne területén játszódik. Maga a földrajzi környezet tehát fiktív, inkább csak történelmi „áthallásokból” és a tájak jellegzetességeiből következtethető ki, hogy melyik valós térségnek felelnek meg.

Protagonisták és antagonisták

Oly sokszor láttam, hogy az emberek legostobábbjai mily könnyedén osztják a halált, hogy sosem tudtam azt igazán a győzelemmel azonosítani.” – Rains Fall

A játék főhősei, a Van Der Linde banda tagjai, valójában antihősök. Törvényenkívüliek (outlaws), útonállók, akiknek a munkakörébe főként vonatrablás, postakocsik kifosztása, bankrablás, ménesek elhajtása tartozik – mégis (legtöbbjükkel) azonosulni tudunk. A banda jelmondata jól összefoglalja filozófiájukat: „We shoot fellers as need shootin’, save fellers as need savin’, and feed ’em as need feedin’.” Azaz lelövik, akik megérdemlik, megmentik, akik megérdemlik, és enni adnak azoknak, akik megérdemlik. Tetteik és filozófiájuk az amerikai folklórba mélyen beágyazott, klasszikus outlaw karakterek közé helyezik őket. A „törvényenkívüli” amerikai folklórban betöltött szerepe magyar viszonylatban a 19. századi betyárokéhoz hasonlítható. Útonállók, akik egy bizonyos erkölcsi szabályrendszer szerint élnek, és szükség esetén az elesettek pártjára állnak az elnyomással szemben. A különbség az, hogy az outlaw az amerikai szabadság, a természetközeli, zabolázatlan nyugat képviselője, szemben az iparosodott, személytelen, túlcivilizált „kelettel”, amit a western-történetekben többnyire a gátlástalan üzletember karaktere szokott megjeleníteni. Ebbe az outlaw-képbe illeszkedik a Van Der Linde banda is, amelynek tagjai különböző jellemek, de 1-2 kivételtől eltekintve e becsületkódex szerint élnek. Az általunk irányított karakter, Arthur Morgan pedig a játék során – döntéseinktől függően – jobb vagy éppen rosszabb emberré válva, de végső soron életeket mentve részesül megváltásban.

A banda (Forrás: RDR2 facebook)

A banda történetének alapjául Butch Cassidy (Robert Leroy Parker) és bandája, a Wild Bunch szolgált. A csoport 1899 és 1901 között garázdálkodott, elsősorban Wyoming területén. Tagjai büszkén hirdették, hogy szinte soha nem öltek embert (ez persze közel sem volt igaz). Számos vonat– és bankrablás után a törvény képviselői, és a Pinkerton nyomozóiroda együttes erővel szétverték a bandát, maga Cassidy és a Sundance-kölyök (Harry Alonzo Longabaugh) pedig Argentínába menekült. A Van Der Linde banda jól érzékelhetően merít a Wild Bunch történetéből, a különbség annyi, hogy a játékban nem sikerül eljutni (Argentína helyett) a vágyott Tahitira. Szemfüles játékosok még az 1969-es Butch Cassidy és a Sundance-kölyök című film egy-két jelenetét is felfedezhetik a játékban.

Az egyik fő antagonista Leviticus Cornwall, aki a gátlástalan üzletember archetípusa, egyben pedig megjelenítője a klasszikus western-mítoszra (pl. Sam Peckinpah filmjeiben) oly jellemző, megállíthatatlanul érkező, útjában mindent elpusztító iparosítás toposzának. Cornwall figurája jól érzékelhetően olvasztja egybe a századvég Amerikájának kapitalista nagyvállalkozóit, Andrew Carnegiet, J. P. Morgant, John D. Rockefellert, vagy éppen – és talán leginkább – E. H. Harriman vasúti mágnást. Harriman a Pinkerton ügynökséget bérelte fel Butch Cassidy bandájának levadászására, ahogy teszi ezt Cornwall a Van Der Linde banda esetében a játékban.

A Pinkerton nyomozóirodát egy Allan Pinkerton nevű skót rendőr alapította az 1850-es években. Az eleinte alapvetően bűnüldözéssel foglalkozó ügynökség néhány évtized alatt az ország legnagyobb vagyonőr-szervezetévé nőtte ki magát, sőt, katonai megbízásokat is teljesített, azaz gyakorlatilag magán zsoldos hadseregként működött. Az 1890-es évek végére, amikor a RDR2 is játszódik, 2000 nyomozót és több mint 30000 „tartalékost” (részmunkaidős fegyverest) foglalkoztatott, ezáltal létszámában meghaladta az Egyesült Államok reguláris hadseregét. A cég fénykorában a szövetségi kormány bűnüldözési alvállalkozójaként működött. Az ügynökség „uralmának” a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) létrehozása vetett véget 1908-ban. A Pinkertont a valóságban sem csak a szövetségi kormány használta zsoldoshadseregként, privát megbízásokat is teljesítettek. Az olyan iparmágnások, mint a valóságban Harriman, vagy a játékban Cornwall egyfajta magánhadseregként tekinthettek rájuk. A RDR2-ben a Pinkerton ügynökség nyomozói szintén fő ellenlábasokként jelennek meg, magát az ügynökséget pedig korrupt, gátlástalan figurák csoportjaként ábrázolja. Olyannyira, hogy a Pinkerton be is perelte a szoftvert forgalmazó Take-Two Interactive-ot, hírnévrontás és bejegyzett védjeggyel való visszaélés miatt. A kereset nem állta meg a helyét, a Take-Two ellenkeresetében azzal érvelt, hogy a Pinkerton név a történelmi hitelesség részeként került a játékba, és – a fikciós karakterek viselkedésén kívül – nem jelent meg a Pinkertonról semmi olyan, ami ne felelt volna meg a valóságnak. Az ügyben peren kívüli megegyezés született.

Wapiti rezervátum ábrázolása (Forrás: reddead.famdom.com)

Még egy fontos elem az őslakos indiánok ábrázolása. A történet folyamán a Wapiti törzzsel kerülünk kapcsolatba, bandánk tagjai a segítségükre sietnek földjük megvédése érdekében, a küzdelem során pedig egyenlőtlen harcba keveredünk az Egyesült Államok hadseregével is. Bár a Wapiti egy kitalált törzs, a történelmi szituáció nagyon is valós. A 19. század végén számos őslakos törzzsel megesett a Sziklás-hegység régiójában, hogy bár érvényes megállapodásuk volt a szövetségi kormánnyal, mégis kiszorították őket élőhelyükről, mert a kormánynak (vagy egy iparmágnásnak) szüksége volt a területükre. Emiatt folyamatos mozgásra kényszerültek, végül némely törzsek inkább Kanada területére vándoroltak. A Wapitival is ez történik a játékban, őket a kormány a megkötött békeszerződés ellenére a hadsereggel szoríttatja ki rezervátumukból, mert Leviticus Cornwall olajat szeretne bányászni a területen. Történetük mutat némi hasonlóságot a Lakota törzs sorsával, vezetőjük, Rains Fallsszemélyében pedig a híres Ülő Bika törzsfőnökkel fedezhetőek fel párhuzamok. A Van Der Linde banda tagjai meglátják a párhuzamot saját soruk és az indián törzsé között. Mindketten a szabad életet, a természet közelségét keresik és elutasítják a modernizációt, az iparosítást, a füstös városokat. Közös célt találnak tehát a kormánnyal való szembefordulásban, de a játék nem ringat senkit illúziókba: ezt az egyenlőtlen harcot nem nyerhetjük meg, a törzs és a banda sorsa is a pusztulás, az életben maradtak menekülése, szétszéledése lesz.

A korszakábrázolás

1899-re a törvényenkívüliek és pisztolyhősök kora a végéhez közeledett. Amerika kezdett a törvény és rend földjévé válni. Már a nyugat nagy részét is megzabolázták. Néhány banda még szabadon járt, de folyamatosan vadászták és pusztították őket.”

Modernizáció és urbanizáció

A történet bő háromnegyede 1899-ben, a dübörgő modernizáció sodrásában, a vadnyugat (pontosabban a frontier, azaz határvidék) meghódításának végső szakaszában játszódik. A határvidék nyugatra tolódása során az urbanizáció különböző fokon érintette az egyes amerikai térségeket. A játékprogramban összesen kilenc várost modelleztek a készítők, ezek mindegyike egyedi jellemzőkkel bír, és mindegyikük a korszak egy-egy jellegzetes amerikai település-típusát jeleníti meg. Van köztük a Midwest térségre jellemző cattle town, azaz szarvasmarha-város. Ezek általában kisebb határvidéki települések voltak, melyek kereskedelmi elosztó-pontokként szolgáltak a nagyobb élőállat-szállítási útvonalak mentén. Ez a játékban Valentine, a tipikus western-filmes, egy főutcából álló, koszos kisváros, false front stílusú faépületekkel. Számos ilyen település jött létre a 19. század második felében ideiglenes településként, de sokuk végül a fennmaradásért vívott hosszas küzdelem után teljesen elnéptelenedett.

Valentine (Forrás: RDR2 facebook)

Egy másik jellegzetes, westernekből ismert város Tumbleweed (Ördögszekér), amit vélhetően az Arizona állambeli Tombstone-ról mintáztak. Ezzel a várossal a játék utolsó negyedében találkozunk, ami már 1907-ben játszódik. Tombstone volt a helyszíne az 1881. október 26-án történt híres lövöldözésnek, amelyben Wyatt Earp és testvérei US Marshalként a törvényt képviselve, a hírhedt Doc Holliday segítségével leszámoltak a McLaury fivérekkel. Ezt dolgozza fel – lazán kezelve a történelmi alapokat – a Gunfight at the O. K. Corral (nálunk Újra szól a hatlövetű) című 1957-es film. Tombstone fejlett városnak számított, egészen a századfordulón bekövetkezett tűzvészig, ami után lakossága csökkent, a város pedig züllött bűnözők tanyájává vált. Tumbleweed hasonló jegyeket visel magán. Fekete sheriffjét is valós figuráról mintázták: Bass Reeves volt az első afroamerikai US Marshal, aki karrierje során több, mint 3000 bűnözőt fogott el. Tombstonehoz viszont nem volt köze, főként Arkansas és Oklahoma területén dolgozott.

Jellegzetes 19. századi (szén)bányászvárost jelenít meg Annesburg, amit a valóságban a Mississippi-mentén (a játékban Lannahechee) kialakult company town-okról (vállalati városok) mintáztak. Az 1890-es években ezek valóban igen elterjedtek voltak. Az ilyen városokban általában a bányát üzemeltető cég volt a legnagyobb (sokszor egyetlen) munkáltató, és ugyanez a vállalat működtette a település összes üzletét, de az iskolát és a szabadidős létesítményeket is. „I owe my soul to the company store” – szól a Tennessee Ernie Ford által 1955-ben híressé tett Sixteen Tons című dal, ami bizony épp az ilyen company town-ok keserű hangulatát és társadalmi küzdelmeit jeleníti meg (nálunk „a vállalat nem engedi a lelkemet”-ként a Republic tette örökzölddé e mondatot).

Saint Denis (Forrás: RDR2 facebook)

Kiemelkedő jelentőségű város még a Lemoyne területén lévő Saint Denis, ami már modern nagyvárosra jellemző jegyekkel bír. Itt, a mintául szolgáló New Orleanshoz hasonlóan gyakran spanyol, olasz, francia vagy kínai szó ütheti meg fülünket. Jól elkülönül egymástól a pezsgő, színházaktól, előkelő szalonoktól nyüzsgő belváros és a sáros, hajléktalanokkal teli nyomornegyed. A városban már villamos is jár, az utcákat esténként gázlámpák világítják meg. Saint Denis az egyik leglátványosabb példa a szoftver pontos korszakábrázolására. Az épületek, a ruhák, az eszközök (a New Orleansi St Charles Streetcar Line pl. már 1835-től üzemelt), a karakterek mind a helyükön vannak. Itt szembesülnek hőseink a modernizáció és az urbanizáció színével és fonákjával (szerintük persze kizárólag utóbbival).

Nem tudom eldönteni, melyik tetszik kevésbé: a mocsár, vagy a város. Mindkettő nyálkás, tele élősködőkkel és csúszómászókkal. Túl messze jöttünk keletre a földtől, amit ismerünk… és messze az igazi nyílt vidéktől.” – Arthur Morgan

Bevándorlás

Nem vagyok jenki, barátom. Nem vagyok én semmi. Apám csak átjött ide egy hajóval Skóciából.” – John Marston

A harmadik amerikai bevándorlási hullám, amit azóta is a „nagy” bevándorlásnak nevez a történetírás, az 1880-as évektől az első világháborúig, illetve az 1921–1924-es bevándorlási törvények elfogadásáig tartott. Ezalatt nagyságrendileg 23 millió ember érkezett az Egyesült Államokba, elsősorban Európából. Az 1899-es évben több mint 10 millióan éltek az országban olyanok, akik nem amerikai állampolgárként születtek, az országban tehát hemzsegtek a különböző származású és anyanyelvű emberek.

Törvényenkívüli bandánk mellékszereplők színes kavalkádjával találkozik a tekintélyes hosszúságú játékidő alatt. Pénzt hajtunk be angolul alig beszélő lengyel bevándorlótól (aki bandánk osztrák tagjától, Herr Strausstól kért kölcsön), segítünk egy német anyának és lányának visszakapni az elrabolt családfőt. Ő meg is kísérel németül kommunikálni főhősünkkel, aki az általa ismert egyetlen idegen nyelvű szóval, a „vamos”-szal próbálja mozgásra bírni a szerencsétlenül járt német apukát – nem sok sikerrel.

            „Ne haragudj barátom, de még angolul is alig beszélek.” – Arthur Morgan

Az „angol” meg az ír (Forrás: reddit.com)

Bandánk ír bevándorló tagja az „Englishman” gúnynévvel próbálja hergelni karakterünket – persze felsül vele, hiszen ami az ő szótárában sértés, amerikai hősünkről lepattan. Saint Denisben pedig egy olasz maffiózóval is szembe találjuk magunkat, aki tehenekkel háló, mosdatlan, írástudatlan pásztorlegénynek néz minden szembejövő amerikait, és az üzleti tárgyalás közben rendszeresen olaszul tesz sértő megjegyzéseket hőseinkre – annak biztonságos tudatában, hogy egy szót sem értenek belőle. Valóban: az olasz bevándorló családokra általában jellemző volt a befogadó amerikai társadalom lenézése, sok esetben a fiatal amerikai olaszoknak kifejezetten tiltották az „amerikaiakkal” való házasodást (e kifejezést egyébként gyakran mindenkire értették, aki nem olasz származású volt).

A már-már sztereotipikus olasz maffiózó-karakter, Angelo Bronte igazi bevándorlás-történeti csemege a játékban. A népszámlálási adatok szerint 1900-ra több mint félmillió olasz élt az USA-ban. Többségük a keleti parton telepedett le, de az olasz közösségek folyamatosan nőttek más térségekben is. New Orleansban például már 1843-ban létrejött olasz segélyegylet. Maffiatevékenység már az 1880-as években is zajlott a városban, itt tartóztatták le például 1881-ben Giuseppe Espositot, a Cosa Nostra egyik prominens tagját. 1891-ben pedig David Hennesey rendőrkapitányt gyilkolta meg (vélhetően) a maffia, ami a helyi szicíliai közösség elleni lincseléshez is vezetett. Ez volt egyébként az első alkalom, amikor sajtótermékben megjelent a „maffia” szó. Maga Angelo Bronte (bár neve Angelo Bruno philadelphiai maffiózóra emlékeztet) New Orleans „keresztapájával”, Charles (Carlo) Matrangaval és családjával mutat történelmi párhuzamot, aki a tárgyalt időszakban ugyanúgy uralta New Orleanst, mint Bronte Saint Denist.

A játékban a Bronte-val való konfrontáció egy letűnt kor és a modernitás összecsapásának allegóriájaként értelmezhető: a klasszikus, zabolátlan vadnyugatot képviselő, mégis egy sajátos becsületkódex szerint élő outlaw banda és az urbánus, kegyelmet nem ismerő, modern szervezett bűnözés csap össze egy véres leszámolásban. A történet nem hagy kétséget a szomorú realitás felől: ezt az összecsapást még megnyerjük, de a vadnyugat napjai meg vannak számlálva. A jövő a korrupcióra épülő, a törvényhozással szorosan összefonódó szervezett bűnözésé.

A polgárháború utáni Dél

Ezek itt mind részegesek, suttyók, rabszolgakereskedők. A magunkfajta tisztességes tolvajok egy ilyen helyen az erkölcs képviselőivé válnak.” – Dutch Van Der Linde

A történet közepe táján érkezünk Lemoyne államba, ami – Saint Denist leszámítva – igazi polgárháború utáni déli hangulatot áraszt, ahol mintha megállt volna az idő. A rabszolgatartást ugyan eltörölték, de a Jim Crow-féle rasszizmus nagyon is élő dolog még a „mély délen” (Deep South). Találkozhatunk például egy hajléktalanná vált egykori rabszolgavadásszal, aki úgy érzi, megfosztották régi nemes hivatásától, és nem érti, miért veti meg mindenki – főhősünket is beleértve. Az állam útjait terror alatt tartó útonálló banda, a Lemoyne Raiders tagjai is arra tették fel életüket, hogy visszaállítsák a polgárháború előtti állapotokat. E banda történelmi alapját a White League nevű félkatonai szervezet adta, amit 1874-ben hoztak létre, éppen a Lemoyne-nak megfelelő Louisiana államban. A rövid életű szervezet nem csak a feketéket, de az északi carpetbaggereket és a szövetségi kormányt is ellenségeinek tekintette.


KKK (Forrás: reddit.com)

Néhány alkalommal belefuthatunk Ku Klux Klán tagjaiba is, egy esetben például épp – egy balul sikerült – keresztégetés közben kaphatjuk rajta őket. Noha a klán ma ismert formájában 1915-ben szerveződött meg, korábbi változata (az első klán) már az 1870-es években is létezett, de alacsony tagszáma miatt csak kisebb csoportokban működött. Ezért 1899-ben abszolút lehetséges, hogy a déli államok valamelyikében beléjük fusson az egyszeri törvényenkívüli. A keresztégetés viszont anakronizmus, hiszen elsőként Thomas Dixon Jr The Clansman című, 1905-ben kiadott regényében jelent meg – az 1915-ös második klán már innen kölcsönözte ezt a motívumot. A ma jól ismert fehér csuklyás öltözéket is 1915-ben vezették be, így a játékban hibásan ábrázolják őket ilyen formában.

Az északi–déli ellentét mindössze néhány párbeszédben kerül szóba, ahol hőseinkre jenkikként hivatkoznak, és felemlegetik a háborús sérelmeket. Az egyik helyi ültetvényes család tagjaira hőseink sem tesznek éppen hízelgő megjegyzéseket: belterjes bunkóknak, erkölcstelen rabszolgatartóknak nevezik őket.

A női emancipáció kérdése is megjelenik a játékban. Saint Denis utcáin beszélgetésbe elegyedhetünk a női szavazati jogért tüntető, idősödő szüfrazsettel, sőt egy ponton mi magunk is elszegődünk kocsisnak/testőrnek egy ilyen demonstrációra a jóval elmaradottabb déli városban, Rhodesban. A női szavazati jogért való küzdelem már az 1860-as években elindult, az ilyen események gyakoriak voltak Amerika-szerte, 1899-ben már a jóval konzervatívabbnak számító Deep South-on is előfordultak.

Női szavazat? Persze, miért ne? Aki van olyan ostoba, hogy szavazni akar, én azt mondom, csak rajta.” – Arthur Morgan

Szüfrazsett (Forrás: reddit.com)

Pénz

A játékosnak számos lehetősége van pénzt szerezni és el is költeni azt étkezésre, szállásra, ruházkodásra, közlekedésre (lovakra), utazásra (postakocsi, vonat), az elesettek megsegítésére, azaz szinte mindenre, amire a való életben is költ az ember. A történet egyik pontján még banki hitelt is fel kell vennünk, hogy saját farmot tudjunk vásárolni. Érdemes vetnünk egy pillantást arra, hogy mennyit is ért egy dollár a századforduló környékén, és összevetni néhány példával a játékban lévő árakkal.

Kezdetnek álljon itt néhány példa a fizetésekre. 1897-es adat szerint Frank Canton, Alaszka híres rendőrbíró-helyettesének éves fizetése 750 dollár volt. Egy leszerelő katona a spanyol–amerikai háborút követően 1898-ban, azaz egy évvel a játék eseményei előtt 77 dollár obsitot kapott. Szintén 1898-ban, New York államban egy festő 670, míg egy kőműves Massachusettsben akár 940 dollár körül is kereshetett egy évben. A játékban ilyen munkákra bár nem tudunk elszegődni, viszont 15 és 90 dollár között kereshetünk egy-egy fejvadász munka elvégzésével, vagy kaphatunk 40 dollárt egy-egy eltulajdonított ekhós szekér értékesítésével.

Az árak tekintetében sok példát lehetne hozni. Mivel a játékidő nagy részét lóháton töltjük, érdemes talán a lovakat kiemelni. 1899-ben egy igásló átlagára 30 és 50 dollár közé esett, ami megfelel a játékban szereplő – rendkívül élethűen lemodellezett – lovak olcsóbb kategóriájának: egy Amerikai Saddlebred (a készítők arra is ügyeltek, hogy ez a ló a korszakban ismert nevén, Kentucky Saddlerként szerepeljen) 50, egy Tennessee Sétáló ló 60 dollárért lehet a miénk, de egy Morgant már 15-ért is vehetünk. Vannak persze magasabb árkategóriájú hátasok: verseny– és csatalovak, némelyikért akár egy kőműves éves fizetését, 950 dollárt is fizethetünk. Egyébként büszkén mondhatjuk, hogy a játék legmegbízhatóbb csatalova a mezőhegyesi Nóniusz: még a leghevesebb lövöldözések során sem dobja le hátáról hősünket. A ló neve utal is a fajta magyar származására, Hungarian Half-bred (magyar félvér) néven szerepel, és 150 dollárért juthatunk hozzá. A századfordulón (sőt, egészen a második világháborúig) valóban az egyik legkiválóbb középnehéz katonai hátasnak számított.

Ami a ruházkodást illeti, 1896-ban egy női biciklis szoknya például 2 dollárba és 50 centbe került, a teljes biciklisruha pedig 7,50 dollárba. Egy férfiöltöny már 1885-ben 6 dollárt kóstált. Ehhez képest a játékban elérhető ruházatok igen drágának tűnnek, áruk 55 és 118 dollár között mozog. Buffalo Bill vadnyugati műsorára a felnőttek 50, a gyerekek 25 centért válthattak jegyet 1894-ben. 1869-ben egy komolyzenei koncert belépője a Nebraska állambeli Lincolnban szintén 50 centbe került. 1882-ben a Colorado állambeli Denver városában, a Tabor Operaházban tartott előadásokat Oscar Wilde, ezekre már 1 dollár 50 centért lehetett bejutni. Ezekhez képest a Saint Denis színház 2 dolláros előadásai 1899-ben nem tűnnek drágának.

Nyelvhasználat

A nyelvhasználat is sarkalatos pontja a korszak megjelenítésének. Ebben – néhány apró kivételtől eltekintve – a játékprogram szintén kitűnőre vizsgázik. Bár a főbb szereplőkre több ízben jenkikként hivatkoznak, mégis kevesen vannak közöttük (a két bandavezér Dutch Van Der Linde és Hosea Matthews például ilyen), akiknek kiejtése és szóhasználata tipikus „északi” jegyeket visel magán. A banda tagjai között legtöbben (pl. az egyik kulcsfigura, John Marston) középnyugati vagy déli dialektusokban beszélnek, de akad itt ír, német, mexikói spanyol akcentus is. Maga a főhős, Arthur Morgan déli, elsősorban Louisiana államra jellemző dialektusban beszél, annak ellenére, hogy a történet során elhangzik, hogy az USA északi részéről származik. Ettől eltekintve a karakterek beszédstílusa remekül illik a korszakhoz és a tájakhoz, a szóhasználatban is csak elvétve fedezhető fel anakronizmus. A történet jelentős része a polgárháborús délnek megfelelő helyszínen, a Lemoyne fantázianevű államban játszódik. A Mason-Dixon vonaltól legdélebbre fekvő területeket jelképező állam lakói a térségre jellemző dialektusokban (Southern drawl) beszélnek. A színészek szinte mind kiválóan hozzák ezt a kiejtést is, talán csak egy esetben (az egyik kulcskarakter, Sadie Adler beszéde) tűnik erőltetettnek.


Athur Morgan és Hosea Matthews (Forrás: pinterest)

Több alkalommal elhangzik a gunslinger szó, amit viszont egész biztosan nem használtak még a korszakban, ez a szó a 20. századi romantikus ponyvaregények találmánya. A gunslingernek (fegyverlóbáló) pontos magyar megfelelője nincs, ez a szó kifejezetten a vadnyugati pisztolyhősöket illető terminus, talán legjobban épp erre a szóra (pisztolyhős) magyaríthatjuk. Valójában a határvidéken ezeket az embereket még nem így, hanem leginkább gunman, pistoleer, shootist vagy shooter-ként emlegették.

Fegyverek

A játékban használható legtöbb fegyver kinézet és működés tekintetében is valósághű lemodellezése a korszakban használtaknak, igaz, általában fantázianeveken szerepelnek. A klasszikus western-puska, a Winchester Model 1866-os ismétlő karabély például Lancaster Repeater néven szerepel, viszont az 1888-as Springfield a valódi nevén, „Springfield Rifle”-ként került a programba. Van, hogy puszta működési elvéről nevezték el a fegyvert, ahogy például az 1894-es norvég Krag-Jørgensen esetében, amit nemes egyszerűséggel csak tolózáras puska, azaz „Bolt-action Rifle” megnevezéssel rendereltek a készítők.

Az alapvető lőfegyver a játékban a klasszikus Colt Peacemaker, vagyis az 1873-as katonai szabvány modell, amit a marhapásztor (Cattleman revolver) fantázianévvel illettek. Ez vált a vadnyugat legelterjedtebb modelljévé, több mint 450 ezer készült belőle. A revolver a határvidék hatlövetűje (Frontier Six-Shooter) becenéven a vadnyugat egyik szimbólumává nőtte ki magát. A modell sorozatgyártását 1892-ben állították le, de bizton állítható, hogy 1899-ben még mindig a legelterjedtebb rövid tűzfegyvernek számított. Modernebb változatait még az első világháborúban is használták. A másik nagy népszerűségnek örvendő revolver a Schofield, aminek alapjául a Smith&Wesson Model 3 szolgált. A rövid tűzfegyverek között talán a legjobb a játékban a LeMat revolver. A meglehetősen nagy mérete miatt elsősorban a lovasság körében népszerű revolvert 1856 és 1865 között gyártották, nem is sok készült belőle, alig több mint 3000 db. Előnye volt, hogy forgódobja a szokásos öt, ill. hat helyett kilenc lövetű volt, a forgótár tengelye pedig egy másodlagos csőként szolgált, ami egy sörétes lövedék kilövésére volt alkalmas. Így összesen 10 lövést lehetett vele leadni újratöltés nélkül. Hátránya volt, hogy a Colt és Smith&Wesson modellekhez képest igen lassan lehetett újratölteni (egy kamra újratöltése akár fél percet is igénybe vehetett).

LeMat revolver a valóságban és a játékban

A LeMat esetében a történelmi hitelességhez hozzájárul, hogy kizárólag Saint Denis fegyverüzletében lehet megvásárolni. Ez utalás arra, hogy Jean Alexandre Francois LeMat, a fegyver feltalálója 1843-tól New Orleansban élt, itt szabadalmaztatta találmányát 1856-ban. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy a fegyver gyártása 1865-ben befejeződött, és mindössze kb. 3000 darab készülhetett belőle, nehéz elképzelni, hogy 1899-ben (sőt, még 1907-ben is) kereskedelmi forgalomban kedvére vásárolhatott volna vadonatúj példányokat egy fegyverboltba besétálva az egyszeri törvényenkívüli.

A játék bizonyos pontjain a Maxim géppuska is előkerül, amit szintén igen korhűen, az 1899-es Enfieldről modelleztek. A fegyverekről általánosságban elmondható, hogy modellezésük kitűnően sikerült, mechanikájuk, működésük ábrázolása a valóságosnak megfelel, bár esetenként – a játékmenet érdekében – túlegyszerűsített.

Az utolsó töltény

Ebben az írásban a RDR2 történelmi hűségének leginkább látható és hallható aspektusait világítottam meg. Összességében elmondható. hogy a Rockstar Games kiváló munkát végzett a korszakábrázolás tekintetében (is), anakronizmusok csak elvétve fordulnak elő, többnyire a műfaj jellegéből adódóan, ill. a játékmenet gördülékenysége érdekében. Akik érdeklődnek a 19. század végi amerikai történelem iránt, és fogékonyak a westernfilmes hangulatra, azok mindenképpen tartalmas szórakozásban részesülnek a RDR2-vel.

Ambrus László

Felhasznált irodalom
Bankston, Carl L. III (szerk.): Encyclopedia of American Immigration. Pasadena, 2010.

DeArment, Robert K.: Deadly Dozen. Twelve Forgotten Gunfighters of the Old West. Norman, 2003.
Derks, Scott: The Value of a Dollar. Prices and Incomes in the United States, 1860–2009. Millerton. 2009
Hahner Péter: A Vadnyugat – 20 hős, 20 talány. Bp. 2012.
Jacquin, Philippe: Hétköznapi élet Buffalo Bill korában. Bp. 2006.
Johnson, Paul: Az amerikai nép története. Bp. 2016.
Moulton, Candy: The Writer’s Guide to Everyday Life in the Wild West from 1840–1900. Cincinnati, OH, USA. 1999.
https://pinkerton.com/our-story
https://www.theverge.com/2019/4/11/18306654/take-two-rockstar-red-dead-redemption-2-pinkerton-trademark-lawsuit-voluntarily-dismissed

 

Ezt olvastad?

A zenetudós, zeneszerző és zongoraművész Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, Torontál vármegye területén, mely ma már Romániához tartozik.
Támogasson minket