Rekonstrukció vagy felépítés? – Konferencia-ajánló

„Most komolyan, emiatt a három egymásra rakott kőért másztuk meg ezt a hegyet?” Nem egyszer, nem kétszer hallottam ezt megboldogult hagyományőrző koromban a kedves turistáktól, mikor levegőért kapkodva éppen felértek Füzér várának kapujába. Ez az az első látásra felszínes, de valójában igazán kiterjedt belső tartalommal rendelkező sóhaj, mely mai cikkünket inspirálta.

Forrás: Regecivar.hu

Természetesen egy kapcsolódó konferencia aktualitása is alkalmat ad eltöprengeni a kérdésen: Középkori várromjaink úgy élvezhetőek, ahogy vannak, vagy szükséges a felújításuk? „Várhelyreállítások a mai magyar műemlékvédelemben” címmel rendez konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma Visegrádon a Királyi Palotában 2016. január 22-én délelőtt kilenc órától.

Ugyanis van miről beszélni. Az örök műemlékvédelmi, művészettörténeti, régészeti kérdés kerül/kerülhet itt terítékre: szabad-e, szükséges-e és ha igen hogyan kell helyreállítani egy várromot. Laikusok számára a kérdés talán indokolatlannak tűnik, hiszen mennyivel jobban mutat a füzéri vár kápolnájának rekonstrukciója:


A füzéri várkápolna egykor és most

A szakma azonban megosztott a kérdésben, mint ahogy a Népszabadság Online 2012-es cikkéből egyértelműen kiderül. Csordás Lajos Simon Zoltán régésszel, a Várak, kastélyok, templomok című folyóirat munkatársával és Feld István régésszel, az ELTE tanszékvezetőjével beszélgetett a kérdésről. Ide kívánkozik az írás egy teljes bekezdése:

„Egyes önkormányzatok olyan igényekkel állnak elő [ti. a felújítások során (a Szerk.)], amelyek a szakemberek számára teljesíthetetlenek. És e törekvésüket a laikus turista is támogatja, aki attrakciót akar. Teljesen hamis például, amikor királyi udvartartást szeretnének bemutatni egy olyan várban, amelyben húsz gatyás katona lézengett. Itt van Füzér példája – mondja Feld István –, ez az egyik legalaposabban feltárt várunk, de mégsem tudunk róla annyit, hogy több emelet magasan rekonstruáljuk. Illetve azt tudjuk, hogy úgy nem nézett ki, amilyenre most majd visszaépül, és úgy nem éltek benne, ahogy ott látni fogjuk. Ez egy jószerével lakatlan vár volt.”

Forrás: NOL.hu 2012. 10. 06.

Mindenki számára egyértelmű lesz a két különböző álláspont, ha idézzük Salamin Ferenc opponensi véleményének egy részletét, melyet Füzér, felső vár építési engedélyezési tervről készített.

„Szerencsére a bemutatott terv nem az utóbbi 340 év romos, szétbontott, felrobbantott állapotát szeretné továbbra is fenntartani, bemutatni, hiszen az csak egy romantikus rom-sziluett élményét adja most is, és ez soha nem volt a kívánatos állapot, hanem a ránk kényszerített külső akarat eredménye. Sokkal fontosabb számunkra az előző 470 év, amikor használták, élet volt benne, a mindenkori igényekhez igazodó építéseket, bővítéseket, átalakításokat végeztek.
Élő várat szeretnének létrehozni a megbízó elvárása szerint is, amelyben események, tevékenység, élmények, fesztiválok, ízek, illatok, érdekességek várják a látogatót. Funkcionális alkotással állunk szemben, minden attrakció, cirkusz, interaktív kiállítás a vár eredeti szerepéhez, funkciójához, működéséhez kapcsolódik. A létrehozott terek, falak, tetők pedig ezt a működtetett élet-funkciót szolgálják.”

Forrás: Arch.hu 2012. 12. 05.

Még aktuálisabb a kérdés, ha elmondjuk a konferencián beszámolnak majd Diósgyőr, Visegrád, Szászvár, Eger, Regéc és Füzér helyreállítási munkáiról, terveiről állapotairól, eredményeiről. A linkekre kattintva részben az olvasó maga is tájékozódhat ezekről a folyamatokról, egyfajta felkészülésképp a konferenciára.


A visegrádi Királyi Palota kiállítása

Távol álljon tőlünk, hogy állást foglaljunk a sarkított kérdésben: turisztikai attrakció, vagy történeti hűség? Ebben a konferencia szervezői és előadói inkább kompetensek. Mi pusztán figyelmébe ajánljuk az érdeklődő és igényes olvasóinknak ezt a rendezvényt.

Galériánkban megtalálható a konferencia programja. Forrás és további részletek a Mátyás Király Múzeum Visegrád Facebook-oldalán.

Novák Ádám

 

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket