Reza Pahlavi magyarországi látogatása 1978-ban

Az 1978-as budapesti magyar–iráni diplomáciai találkozó Reza Pahlavi utolsó hivatalos útjainak egyike volt, amelyen még Irán uralkodójaként vehetett részt. Az iráni sah 1978 májusában egy több állomásos kelet-európai körútra indult, amelynek keretén belül Magyarország mellett más szocialista országokba is ellátogatott, azt a benyomást keltve a keleti blokk vezetői előtt, hogy az általa fémjelzett iráni monarchia egy továbbra is szilárd alapokon nyugvó politikai berendezkedés. Valamivel több, mint fél évvel később azonban az iráni forradalom elsodorta a sah rendszerét. A Rúhollah Khomeini által vezetett politikai csoportosulás 1979 elején magához ragadta a hatalmat, majd áprilisban kikiáltotta az Iráni Iszlám Köztársaságot, és ezzel új fejezet kezdődött a perzsa állam történetében.

A következő cikk a magyar–iráni kapcsolatok és Reza Pahlavi sah látogatásának rövid összefoglalásán túl, a diplomáciai találkozót érintő iráni célkitűzéseket és törekvéseket kívánja bemutatni, továbbá arra keresi a választ, hogy Magyarországnak milyen érdeke fűződött e találkozó megszervezéséhez, illetve a két ország kapcsolatainak dinamikus fejlődéséhez az 1970-es években.

Mohammad Reza Pahlavi sah

(forrás: hu.wikipedia.org)

A magyar–iráni kapcsolatok

Magyarországnak már a Horthy-korszak alatt fennállt diplomáciai kapcsolata a perzsa állammal, azonban a második világháború alatt ez megszakadt, az újbóli kapcsolatfelvételre csak az államszocialista korszak elején, 1951-ben került sor. Az 1956-os forradalom leverése után kiépülő Kádár-rendszer fenntartotta ezt a relációt, ugyanakkor jó pár évig egyik ország sem törekedett túlzott aktivitásra a másik fél irányába. Tekintettel arra, hogy a sah által irányított Irán az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb közel-keleti szövetségesének számított, az egész korszakban fennállt egyfajta politikai távolság a két ország között. Az ideológiai különbség ellenére azonban az 1960-as évek közepétől a magyar–iráni kapcsolatok élénkülni kezdtek. Jól bizonyítja ezt a teheráni magyar nagykövetség megnyitása 1964-ben, illetve Reza Pahlavi első hivatalos budapesti útja 1966-ban. Habár az első kereskedelmi megállapodás 1955-re datálható, Magyarország egyezményes kapcsolatai Iránnal szintén az említett évtized második felétől vettek nagyobb lendületet: 1968-ban kulturális egyezményről született döntés, 1969-ben pedig létrehozták a Magyar–Iráni Gazdasági Együttműködési Vegyesbizottságot, amely 1974-ben Mezőgazdasági-és Élelmiszeripari albizottsággal bővült. A vegyesbizottságnak a legfőbb feladata az volt, hogy felmérje az iráni gazdaság helyzetét és elemzéseket készítsen róla, továbbá, hogy koordinálja a már meglévő magyar–iráni gazdasági kapcsolatokat és javaslatokat tegyen újabb együttműködési lehetőségekre. 1972-ben a két ország Műszaki-Tudományos Együttműködési Egyezményt írta alá, amely alapvetően a magyar műszaki-szellemi alkotások exportját irányozta elő, illetve lehetőséget nyújtott a két fél számára, hogy ösztöndíjas kutatókat, hallgatókat küldjön és fogadjon.  Az 1970-es évek közepére a két ország kereskedelmi kapcsolatainak mértéke látványos fejlődésen ment keresztül, olyannyira, hogy a diplomáciai jelentések szerint Irán a fejlődő világ országai közül, Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált. Külön érdekesség, hogy az első helyen Irak állt, amelyik ekkor Irán legnagyobb regionális vetélytársának számított. A magyar külkereskedelem számára a két legfontosabb iráni árucikk a kőolaj és a nyersgyapot volt, amelyek az Iránból származó import túlnyomó többségét adták, de ezen felül a datolya, a mazsola, illetve különböző ruházati termékek is szerepeltek az importcikkek között. A magyar export legnagyobb részét acélipari termékek, illetve egyéb anyagok, félkésztermékek tették ki, továbbá fontos exportcikkeknek minősültek a különböző gépek, szállítóeszközök, beruházási javak és az ezekhez tartozó alkatrészek is. Az iráni vezetés az 1970-es években több ezer hektáros nagyságú mezőgazdasági farmok létrehozásán dolgozott, és ezekben a fejlesztésekben is részt tudtak venni a magyar ipari vállalatok az árucikkeik értékesítésével. A már említett Műszaki-Tudományos Együttműködési Egyezmény adta lehetőségek keretén belül pedig olyan presztízsértékkel bíró terméket is sikerült az iráni piacra eljuttatni, mint a Heller-Forgó-féle hűtőrendszer, amely hőerőművek hűtésére szolgált. Összességében tehát Irán komoly lehetőségeket kínált a magyar export számára, ugyanakkor meg kell jegyezni azt, hogy Magyarország egész külkereskedelmét érintően az iráni reláció nem a mennyisége, hanem inkább annak minősége miatt volt számottevő, hiszen értékes devizakitermelő piacnak bizonyult, márpedig a magyar gazdaságnak ekkor fokozottan szüksége volt ilyen jellegű bevéltre, de erről a későbbiekben még szó lesz.

Reza Pahlavi látogatása

A magyar–iráni kapcsolatok tehát az 1970-es években egy fejlődő időszakon mentek keresztül, ezért mindkét fél kiemelt jelentőséget tulajdonított a találkozónak.[1] Reza Pahlavi 1978. május 19-én érkezett Magyarországra felesége társaságában. A repülőtéren Puja Frigyes külügyminiszter és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke fogadta az uralkodópárt, innen egyenesen a Hősök terére mentek, ahol a sah elhelyezett egy koszorút a hősi halottak emlékművén. Ezután a parlamentbe indult a két delegáció, hogy megkezdje a tárgyalásokat, majd pedig díszvacsorával zárták a felek az estét. A következő napon Komárom megyébe utaztak a Bábolna Állami Gazdaság tanulmányozása céljából, majd visszatértek Budapestre, ahol az est fénypontjaként Ádám György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem akkori rektora díszdoktorrá avatta az uralkodópárt. Május 21-én ellátogattak a Dunakanyarba, Esztergomban megtekintették a Keresztény Képtár tárlatát, délután pedig a sah folytatta tárgyalásait a fővárosban, miközben hitvesét a Magyar Nemzeti Galériába kísérték Losonczi Pál feleségének társaságában. Kádár János az utolsó napon, május 22-én fogadta Reza Pahlavit egy közel két órás beszélgetés erejéig, ahol mindketten kifejtették a két ország kapcsolatainak fontosságát. Ez az egyetértés olvasható ki a két fél találkozójáról készült külügyminisztériumi jelentésből, amely a következőképpen foglalja össze Kádár János álláspontját: „Rámutatott, hogy a két ország gazdasági szerkezete jól kiegészíti egymást. Nincsenek politikai akadályok, amelyek gátolnák gazdasági, kulturális és más együttműködésünk további elmélyítését.” A jelentés szerint a sah is hasonló szellemben gondolkodott erről: „Bár Irán más államok közösségéhez tartozik, mint Magyarország, ez nem lehet akadálya a kapcsolatok fejlesztésének. Irán nemzeti függetlenedési politikája alapján szándékozik fejleszteni együttműködését valamennyi országgal.” A korabeli sajtó is foglalkozott a diplomáciai találkozóval, jó pár cikk megjelent a Népszabadság és a Magyar Hírlap hasábjain, amelyek természetesen tükrözték az állampárt hivatalos álláspontját.

A sah gépe megérkezik Ferihegyre

(forrás: fortepan.hu, adományozó: UVATERV)

A fenti két idézet röviden választ ad arra a kérdésre, hogy Iránnak és Magyarországnak milyen érdeke fűződött a találkozóhoz és összességében a kapcsolatok elmélyítéséhez. Érdemes azonban e kérdés mélyére nézni és megvizsgálni először az iráni, majd a magyar érdek mögött húzódó tényezőket és törekvéseket.

Az iráni érdek megértéshez vissza kell kanyarodni az időben egy keveset. Reza Pahlavi 1963-ban meghirdette modernizációs programját, az úgynevezett fehér forradalmat, amely egy ambiciózus, ugyanakkor eredményeit tekintve meglehetősen ellentmondásos törekvésként vonult be a történelembe. A fehér forradalom célja az ipari termelés és mezőgazdaság – utóbbinak kulcsfontosságú része a földreform – látványos fejlesztésével, egy olyan gazdasági struktúra létrehozása volt, amely a saját erejéből képes magas társadalmi életszínvonalat kialakítani. E modernizációs program céljai közt szerepelt továbbá a társadalom széles rétegei számára elérhető megfelelő oktatási és a nyugati színvonalú egészségügyi rendszer létrehozása, és nem utolsósorban a nők társadalmi helyzetének gyökeres megváltoztatása. Mindehhez Irán hatalmas olaj- és földgázkincsei megfelelő hátteret biztosítottak, az 1973-as kőolajválság okozta olajáremelkedés következtében pedig az ország energiahordozókból származó bevétele rendkívüli mértékben gyarapodott. A nemzetközi szakirodalomban számos munka foglalkozik a fehér forradalommal. Michael Axworthy, a University of Exeter egykori neves professzora, amellett, hogy elismeri a sah által elindított modernizáció eredményeit, felhívja a figyelmet annak negatív következményeire is, kiemelve például a földreform sikertelenségét, amelynek következtében a vidéki társadalom jelentős része munkanélkülivé vált. A 2018-ban elhunyt Samir Amin, egyiptomi politikatudós, egyik írásában egyenesen „elvetélt feltörekvésnek” nevezi az 1960-as évek elején elindult folyamatot, ugyanis véleménye szerint Irán csupán hozzáigazította az ország növekedési modelljét a domináns világrendszer követelményeihez, az általa nyújtott lehetőségekhez. Nem könnyű tehát megítélni a fehér forradalom szerepét, minőségét és annak pontos hatásait, éppen ezért ez a cikk nem is vállalkozik erre. Ugyanakkor témánk szempontjából fontos, hogy Reza Pahlavi az 1970-es években felismerte, hogy Irán külkapcsolatait bővíteni szükséges, az európai szocialista államok pedig megfelelő és értékes partnernek bizonyultak, ugyanis a szocialista ipar számos iráni fejlesztésben részt tudott venni, néha akár a nyugati országok konkurenseként. Ezzel a törekvésével a sah megpróbálta valamennyire enyhíteni Irán erőteljes függőségét az Amerikai Egyesült Államoktól, azonban ez természetesen nem jelentette az amerikai orientáció felülvizsgálatát. Amikor tehát Reza Pahlavi 1978 májusában ellátogatott több kelet-európai szocialista országba, a már meglévő kapcsolatok elmélyítésén túl legfőbb célkitűzése az volt, hogy további lehetőséget kínáljon ezeknek az államoknak az iráni modernizációs programban való részvételre.

A sah a fehér forradalomról beszél a nép előtt

(forrás: en.wikipedia.org)

Az iráni berendezkedés népszerűsítése és természetesen saját nemzetközi presztízsének növelése is komoly szerepet játszott a sah célkitűzéseiben, díszdoktorrá avatása éppen emiatt bizonyult egy szimbolikus, de lényeges gesztusnak. Az évtized második felétől kezdve ugyanis a nemzetközi sajtó egyre többet foglalkozott az iráni titkosrendőrségnek (SAVAK) az ellenzéki csoportokkal szemben alkalmazott brutalitásával és a börtönökben történő rendszeres kínzásokkal. A sah bírálatának legfőbb forrása az 1977-ben beiktatott Jimmy Carter amerikai elnök volt, aki politikájában kiemelt hangsúlyt fektetett az alapvető emberi jogok tiszteletére. Az amerikai közel-keleti érdekeltségeket szem előtt tartva azonban, Jimmy Carter végül nem fordult szembe az iráni uralkodóval, a reálpolitika ez esetben is felülírta az ideológiát, a demokrata elnök továbbra is szövetségesként tekintett az országra. Mindenesetre Reza Pahlavi nemzetközi legitimitásán így is komoly sebek keletkeztek. Ebben a helyzetben pedig a díszdoktorrá avatás igencsak előnyös volt számára, hiszen ez a diplomácia világában egyfajta politikai elismerésként is értelmezhető az adományozó fél részéről.

A sah (bal) Losonczi Pállal (jobb), az Elnöki Tanács elnökével és Ádám György rektorral (köz.) az ELTÉ-n

(forrás: edit.elte.hu)

Magyarország oldaláról nézve az Iránnal való kapcsolatok és az 1978-as találkozó sikeres lefolytatása mögött gazdaságpolitikai érvek húzódtak. Az 1973-as kőolajválság következtében a Magyarország által importált áruk ára 70 %-kal, az exportcikkek ára azonban csak 30–40 %-kal emelkedett, így a magyar külkereskedelem deficitessé vált. A Szovjetunió úgy vélte, hogy a válság okozta negatív folyamatok nem érintik majd a KGST-országokat, korabeli kifejezést használva: „nem gyűrűznek be”. Azonban amikorra kiderült a tévedésük, a kisebb KGST-tagok, mint Magyarország, komoly eladósodási probléma elé néztek. 1973-ban a nettó magyar adósságállomány 880 millió dollárt tett ki, 1975-ben viszont már meghaladta a kétmilliárd dollárt. A hitelek törlesztéséhez pedig konvertibilis valutára volt szükség, így a kőolajban gazdag országok nagy mértékben felértékelődtek Magyarország számára, hiszen vásárlásaik után dollárban tudtak fizetni. Éppen ezért tekintettek a magyar politikai vezetők Iránra mint fontos devizakitermelő piacra.

A sah díszdoktorrá avatása

(forrás: edit.elte.hu)

Összességében megállapítható, hogy mindkét félnek alapvető érdeke fűződött a diplomáciai kapcsolatok elmélyítéséhez, ehhez pedig a magasszintű látogatások és találkozók lefolytatása elengedhetetlennek minősült. Magyarország a Reza Pahlavi által vezetett Iránnal azonban már nem tudta sokáig folytatni az együttműködését, hiszen a forradalom megdöntötte az iráni monarchiát, ezzel egy teljesen új és sok szempontból bonyolultabb helyzet állt elő. Mindazonáltal az akkori magyar külpolitika eredményességét mutatja, hogy a kezdeti nehézségek után, az 1979-ben kikiáltott Iráni Iszlám Köztársasággal is sikerül majd széleskörű gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokat kialakítani.

Joós Attila

[1] Érdekes olvasmány Venczel István a Viharfelhők a selyemút felett című könyve, amelyben egykori diplomataként, nagykövetként megosztja az olvasóval a térségben szerzett tapasztalatait. A szerzővel volt szerencsém többször is beszélgetni a témáról, így szeretném ezúton is megköszönni neki az idejét és türelmét.

Felhasznált források és szakirodalom:

Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár, Külügyminisztérium, TÜK 1978, iráni dobozok.

Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv, 1974–1978.

Földes György: Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai 1956-1988. I-II. Budapest, Napvilág Kiadó, 2015.

Gunst Péter: A magyar gazdaság 1968–1989 között. Áttekintési kísérlet. In. A gazdaságtörténet kihívásai. Tanulmányok Berend T. Iván 65. születésnapjára. Szerk. Búza János – Csató Tamás – Gyimesi Sándor. Budapest, 1996.

Lawrence Freedman: A Choice of Enemies. America Confronts the Middle-East. New York, Public Affairs, 2008.

Michael Axworthy: A History of Iran. Empire of the Mind. New York, Basic Books, 2008.

Samir Amin: Egyiptom, Törökország, Irán: az elvetélt „feltörekvés”. Eszmélet 26. évf. 104. sz. (2014. tél)

Venczel István: Viharfelhők a selyemút felett. Egy diplomata visszaemlékezései a közép-ázsiai térségben eltöltött éveire. Budapest, 2014.

Ezt olvastad?

Az 1988-ban lezárult iraki-iráni háború kirobbanása mögött ugyan álltak regionális okok, de az ezekben rejlő konfliktus önmagukban nem feltétlenül vezettek
Támogasson minket