„Rosszkor születtünk. És nem a legjobb helyre.” – sóhajok a rendszerváltásról a Szomszédok c. teleregényben

A rendszerváltás időszakában kezdte sugározni a hazai állami televízió a Szomszédok c. teleregényt, mely bővelkedett a politikai kiszólásokban. Vajon milyen módon jelent meg az aktuálpolitika az egyes epizódokban, s vajon hogyan hatott vissza a társadalom rendszerváltás-képére a 331 epizódból álló filmsorozat?

A rendszerváltás történetének kutatása az utóbbi időben – főként a negyedszázados évforduló miatt – új lendületet vett. Az 1987 és 1991 között lezajló események során jött létre az a politikai és gazdasági berendezkedés, amelyben kis módosításokkal, de ma is élünk, és amely egyelőre nem ítélhető meg „harag és részrehajlás nélkül”. Az események bemutatása és értelmezése a történészek feladata lenne, a dolog természetéből adódóan viszont témája a politikai és mindennapi közbeszédnek, így minden politikai oldal igyekszik megteremteni a saját rendszerváltását. Abban érdekes módon valamennyi jelenlegi jelentős politikai tömörülés egyetért, hogy a rendszerváltás nem volt maradéktalan sikertörténet.


Jelenet a teleregényből. Kép forrása: nullker.hu

A szóban forgó eseményekkel foglalkozó munkák egy része történészi koncepció (ezek közül kiemelkedik Romsics Ignác Volt egyszer egy rendszerváltás c. monográfiája), más része a politikai újságírás terméke. Van azonban egy harmadik fontos történelmi produktum – a velünk élő történelmi tudat, amely az egyes állampolgárok gondolataiban vagy véleményük megfogalmazásaiban érhető tetten. Számos történelmi esemény kapcsán az ún. elbeszélt történelem (oral history) jelentőségét senki nem vitatja el – gondoljunk a második világháború, az 1956-os események vagy akár a magyarországi diktatúrák kapcsán kialakult személyes vélemények rögzítésére. Ugyanakkor tény, hogy egy eseményben jelen lévő ember meglátásai olykor meglehetősen elfogultak, s bizony kell egy bizonyos távlat is az objektív megítéléshez.

A rendszerváltásról ebből következően minden ma élő állampolgárnak megvan a véleménye – különösen, akik átélték az akkori eseményeket. Mindenkinek megvan a maga rendszerváltása. Magában az elnevezésben sincsen konszenzus, s bár természetesen lehet kevéssé tudatos a szavak alkalmazása, mégis jelentős különbség van a „rendszerváltás”, „rendszerváltozás”, „rendszerváltozatás”, esetleg „módszerváltás” vagy „gengszterváltás” kifejezések között, s természetesen ezek használata már önmagában sokat elárul az illető hozzáállásáról.

A rendszerváltással egyidejű vélemények a napi sajtóban és különféle felvételeken (pl. Fekete doboz) megtalálhatók. Cikkemben egy ettől valamelyest különböző, de ezekhez mégis köthető „forrásanyagot” vennék górcső alá – mégpedig az akkor népszerű sorozat, a Szomszédok c. teleregény párbeszédeit. A mintegy 331 epizódból álló történetfolyam első részét épp az enyhülés évében, 1987-ben sugározta a Magyar Televízió. Az utolsó rész 1999. december 30-án került adásba, vagyis az mondható el, hogy jóformán a rendszerváltás teljes korának emlékanyagát megtalálhatjuk benne – az események akkori értelmezését és a történelmi-gazdasági folyamatok későbbi újragondolását. Ilyen módon tehát nem csupán a „tárgyalásos forradalom” időszakának mindennapjait ismerhetjük meg az egyes epizódokból, hanem a későbbi „kiábrándulás időszakából” is kaphatunk ízelítőt az utca emberének véleményéről. A Szomszédok című teleregény egyes epizódjai nem tekinthetők történelmi forrásnak. Ennek ellenére – mivel egykorú világot akar bemutatni – jól szemlélteti az akkori emberek mindennapjait. A használati tárgyak, helyszínek, autók, ruhák mind-mind egy korhoz kapcsolhatók, bemutatják a nyolcvanas-kilencvenes évek hangulatát – s minden megélhetési nehézségét. (Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ilyen gépkocsikat, ruhákat, frizurákat a többség akkor egészen egyszerűen nem engedhetett meg magának, tehát az összkép meglehetősen idealizált.) Természetesen mindvégig figyelembe kell vennünk, hogy fiktív alkotásról van szó, s az egyes szereplők nem léteztek a valóságban – ennek ellenére az alkotók saját maguk is azt fogalmazták meg, hogy egy akkori lakótelepi miliő véleményét tükrözik az elejtett mondatok (valójában az írókét-rendezőkét, sőt, nem egy esetben a színészekét!). Azaz akár így is történhetett volna, ezt is mondhatták volna.

Távolról szemlélve az epizódfolyamot, azt a megállapítást tehetjük, hogy a Szomszédokban a ma futó szériáknál sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak az aktuális események. A nyugdíjrendszer, az oktatás, a munkanélküliség vagy a szakszervezeti mozgalom kérdései szinten minden részben megjelennek, s a belpolitikáról is általában sommás véleményt fejtenek ki a színészek által megformált alakok. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy noha az alkotók mai szemmel nézve az akkori viszonyokhoz képest meglehetősen szabadszájúak és bátrak voltak, mégsem nevezték soha a közélet egyetlen szereplőjét sem név szerint. Van utalás „a belügyminiszterre”, a „korábbi rendszer vezetőire”, a „jobbosokra”, a „reformistákra” vagy „az 56-osokra”, de egyetlen politikus sem került bele a szövegkönyvbe. Magáról Kádárról (esetleg 56 kapcsán Nagy Imréről) még csak utalás szintjén sem esik szó.


Jelenet a teleregényből. Kép forrása: mikrotechnika.blog.hu

Annál több említés történik viszont az anyagi biztonság megváltozásáról, a korábbi relatív jólét széteséséről. A rendszerváltás gazdasági következményei már az események idejében negatív színben tűntek fel, s így van ez a Szomszédok párbeszédeiben, monológjaiban is. Az állami gazdaságok, nagyvállalatok „magánosítása”, a piacgazdaságra való áttérés, a nyugdíjrendszer átalakítása, s általában véve a foglalkoztatással kapcsolatos problémakörök egy sor olyan következménnyel jártak, amelyek hatására sokan már 1989-ben kiábrándultak a „hirtelen jött szabadságból”. A Szomszédok c. teleregény bővelkedik olyan kiszólásokban, melyek az általános életszínvonal romlásának tüneteire reagálnak. „Mikor lesz olyan világ, hogy megéljünk egy tisztességesen végzett munkából?” – teszi fel a kérdést Vágási Feri az 52. epizódban. (Egy megkésett válasz: „Ebben az évszázadban már nem.”)

A második részben (1987-es sugárzás) Mágenheim doktor panaszkodik, mert telefont kap a család. Ez akkoriban ugyanis eseményszámba ment, ő azonban azt látja benne, hogy ettől kezdve mindig őt rángatják be helyettesíteni és ügyelni. Felesége rögtön helyreteszi: „Hol élsz te? Tízezrek, sőt százezrek várnak telefonra. Pénzt fektetnek bele. Évekig kérvényezik.” A vezetékes vonalra való várakozás ma már közhelyszámba megy a kései Kádár-rendszert jellemzők elbeszéléseiben, itt azonban egykorúan jelenik meg a hiánygazdaság egyik jól látható tünete. A 77. epizódban Lenke néni arra panaszkodik a húsospult előtt egy vevőnek, hogy egyre kevesebben vásárolnak, egy nyugdíjas pár saját bevallása szerint „már csak nézelődni jár”, úgyhogy ideje a boltot ételmúzeummá alakítani. „Ha senkinek nem lesz pénze vásárolni, majd szedünk belépődíjat.” A 67. fejezetben Gábor Gábor azért nem szerez be új eszközöket a kozmetikai és fodrászszalonba, mert nincs befektetni való tőkéje. „Kérdezd meg a pénzügyminiszter úrtól! (…) Ő a legnagyobb kozmetikus!  Átlagban fél évenként új és új arcú rendeleteket varázsol. Tegnap még világútlevél, magas vámkedvezmény, ma már se vámkedvezmény, majd forgalmi adó…”

A Szomszédok bővelkedik aktuálpolitikai fejtegetésekben. Vágási Feri és kollégája az üzemi konyhán a kiszélesedő és szabadabbá váló sajtó egyik bulvárkiadványa felett folytatnak messzire vezető eszmecserét, mely végül a nomenklatúra-átmentés egykorú kritikájába csap át. A párbeszéd végén a gondolat félbemarad, de a „tetszettünk volna forradalmat csinálni” hangulat azért ízig-vérig megjelenik:

„-Akik elszúrtak itt mindent, most röhögnek a markukban. Hát az ilyen lapok csak a pitiáner ügyeket hajszolják. (…) Rosszul megy itt minden.

-Én csak azt sajnálom, hogy ezt a volt vezetőink nem látják be. Azt hittem, rosszul hallok, amikor a XXI. századra szóló programról beszéltek. És nem a felelősségről, hogy ki felel azért, hogy itt tartunk.

-Ha elkezdődik a leszámolás, jobb lesz?

-Ha mindig mindent tudomásul veszünk, akkor most is bárki nyugodtan eltolhatja az egészet.  Úgyse vonják felelősségre. Csak a végén mi fizetünk.

-Ez így igaz. Mi csak bámulunk, hogy ülnek a villában, és élvezik a kiemelt nyugdíjakat, akik elk… (sic!) Rossz ízű ez a leves.”

A politikai élet felpezsdüléséről és a szabadabbá váló közéletről Mágenheimék rögtönzött lakótelepi „politikai szalonjában” nyerhetünk némi ízelítőt. Az áthívott vendégek (értelmiségiek, zömmel tanárok) a következő eszmecserét folytatják:

„-Annyi mindenféle párt és egyesület alakul most. Fogalmam sincs, mire jó ennyi.

-Pedig egyszerű. Eddig minden tilos volt, most egy kicsit enyhült. Hát minden sarkon alakul valami.

-De ez így nem ér semmit. Az a baj, hogy túl sokan vannak, túl kicsik és rögtön összevesznek egymással.

-Így van! Előmásznak öregek, és ott akarják folytatni, ahol ’45-ben abbahagyták. A fiatalokat ez nem érdekli. Ők újat akarnak.”

Közhelyszámba megy ma már az elmúlt huszonöt évről alkotott diskurzusban az a kijelentés, hogy a békés átmenettel – ha nem is szükségszerűen – elmaradt a felelősségre vonása azoknak az embereknek, akik fenntartották és működtették a diktatórikus rendszert Magyarországon. A vezetőket nem zárták ki a politikából, nem született lusztrációs törvény, a nómenklatúra átmentődött – a parlamenti képviselők közt maradtak korábbi kommunista politikai vezetők, a tanácselnökökből polgármesterek lettek. Soha nem lehet felmérni, hogy ezek közül hányan voltak meggyőződéses kommunisták, mint ahogy az is megbecsülhetetlen, hogy az MSZMP párttagjai közt kik voltak valóban „hívők”, kik azok, akik karrierista előnyszerzés vagy éppen kényszer hatására léptek be, s kik azok, akik „belülről bomlasztották a rendszert”. Meglepően éles kijelentés hangzik el ezzel kapcsolatban Vágási Feri munkahelyén:

„-Akkor itt mindenki olyan vadbalos volt, hogy te azt el sem tudod képzelni.

-De most mindenki reformer. Mára kiderült, hogy ezt a negyven évet pár elszánt gazember vezette végig, a többség titokban mindig harcolt ellenük. Milyen emberek ezek?

-Emlékszem, tavalyelőtt milyen cikkeket szedtünk. Most ugyanazok írják az ellenkezőjét. És közlöm veled: ha holnapután történik valami, szemrebbenés nélkül megint szép nagyot fordulnak.”

Ugyanezzel kapcsolatban: „Nem vagyok kíváncsi a köpönyegforgatásra. Láttam a képernyőn, most meg olvastam a lapokban, hogy a balos megy jobbra, a még balosabb még jobbra.” (Etus, 53. rész)

Ugyanebben az epizódban egy volt pártfunkcionáriust helyeznek az iskolába igazgatóhelyettesnek, akinek semmiféle oktatási tapasztalata nincsen, s mindössze a pártfőiskolát végezte el. Mikor a tantestület egy beadványt fogalmaz meg, a miniszterhez akarják vinni. Az egyik tanár azonban csak legyint, mondván úgysem történik semmi, „majd valami ötödrangú beosztott fogad minket”.

Vágási Feriéknél a nyomdában olyan pártfunkcionárius a műszakvezető, aki saját bevallása szerint „már ’73-ban is reformista” volt.  „Még kettőt-hármat fordít a köpönyegén, és lehet belőle kereskedelmi igazgató. (…) De dolgozni akkor is mi fogunk.” (52. epizód) Vágási emellett arról panaszkodik, hogy a közélet teljességgel átpolitizált, ezért jószerivel már be sem kapcsolja a televíziókészüléket. „És én nem értem, hogy miről beszélnek. Pedig állítólag a nép nevében tanácskoznak.” Lenke néni is hasonlóról panaszkodott az 1989 márciusában sugárzott 49. epizódban: „Én ebből a politikai helyzetből semmit nem értek. Csak hallgatom a rádiót: beszélnek, vitatkoznak. Mi meg egyre rosszabbul élünk.” A politikai dömping végig jelen van a sorozatban, szintén Vágási Feri a 64. epizódban erre reflektál: „Beindul a nagypolitika. Két napig most pártkongresszus következik. Lehet itt párszakadás, földindulás. Jön a választási időszak, aztán a választás.”  Felesége szerint jó volna, ha a hatalmon lévők végre az emberek érdekeit tartanák szem előtt. Leginkább azt nehezményezi, hogy az emberek létbizonytalanságban élnek. „Kevés a pénz, az árak egyre emelkednek.”

A rendszerváltáskor az új Magyarország ideológiai alapjait a nemzeti ünnepekben is meg lehetett lelni. Az iskolában a tantestület a 64. epizódban erről diskurál. Vágási tanárnő kíváncsian várta például, hogy vajon október 23-a állami ünnep lesz-e. „Túl sokan vannak ellene. De sokkal többen többen vannak mellette. Mégiscsak a legfontosabb nemzeti megmozdulás volt az utóbbi évtizedekben.” A zászlórúdra a szülőktől kérnek pénzt a következő szülői értekezleten. Az 50. epizódban Jutka tanárnő kivitte a gyerekeket az utcára március 15-ét ünnepelni, az iskola igazgatója viszont ki sem mert mozdulni a lakásból. Meglátása szerint az előbbi viselkedés felelőtlen volt, s olyan látszatot keltett, mintha az iskola szervezetten vett volna részt a „tüntetésen”. „Az iskola tanítson és ne politizáljon.” – hangzik el a sommás ítélet a jelenet vége felé.

Nem csupán itt figyelhetjük meg az ideológia gyors megváltozását. A diákok – kissé talán idétlenül és a nézők számára szájbarágósan – kérdezik meg tanítójukat az 1989 májusában adásba kerülő epizódban, hogy akkor tulajdonképpen mit is kellene tanulniuk, miből is kéne vizsgázniuk a felvételin történelem tantárgyból. A tantestület maga is zavarban van. „Változó világban élünk.” – hangzik a felelet, vagyis a múltról alkotott konszenzus még nem született meg, s a sorozat koncepciója szerint a fiatal tanárokból álló tantestület maga sem tudja egészen pontosan, mit közvetíthet az elmúlt évtizedek történelméről.

Egy biztos: a Szomszédok c. teleregény olykor borúsan látta az egyes eseményeket, de mindent összevetve mégiscsak volt benne egyfajta kincstári optimizmus. Az egyes szereplőkkel nem történtek különösebben nagy sorstragédiák, az élet „mindig ment tovább”. A társadalom véleményét talán éppen elfogulatlansága miatt kevéssé befolyásolta a széria, mint más, későbbi médiaprodukciók.


Jelenet a teleregényből. Kép forrása: tvmusor.hu

A Szomszédok című teleregény ma elsősorban kétféle közönség számára lehet szórakoztató. Akik megélték azt a kort, s így most amolyan biológiai nosztalgiával szemlélik az egyes epizódokat, másrészt a ma felnövő generációnak, akik csak a szüleik-nagyszüleik elbeszéléséből alkothatnak képet az akkori viszonyokról. S bár a retroőrület az említett teleregénynek is kedvezett – a televízió újra műsorra tűzte, emlékbulit szerveztek, ahol a színészek mellett feltűnően sok tízen- és huszonéves is feltűnt –, mégis érdemes ezeket a részeket egy pillanatra történészszemmel is nézni, és akkori közgondolkodás egy rögzült szeleteként vizsgálni az elhangzottakat. Kiválóan alkalmas (már pusztán a ma már helyenként megmosolyogtató megvalósítás és életérzés miatt is) oktatási célból levetítetni egy-egy részt történelem- vagy társadalomismeret-órán, hiszen ezernyi kérdés fogalmazódik meg a látottak kapcsán a rendszerváltás Magyarországáról.

Ha nem is kell feltétlen forrásértéket tulajdonítanunk a Szomszédok című teleregénynek, de válhat egy szórakoztató időutazássá az akkori világba. S talán fel is vethetjük a kérdést, vajon mit szólna ma egy hasonló produkcióban Szelényi János a határzárként felhúzott drótkerítésbe akadó őzikékhez vagy Jutka néni a kilencévfolyamos általános iskolához.

Maróti Zsolt Viktor

 

Ezt olvastad?

A Szovjetunió az 1980-90-es évek fordulójára nem csupán megroppant gazdasági helyzete, valamint a kelet-európai kivonulással elvesztett szuperhatalmi státusza miatt került
Támogasson minket