A Rule, Britannia és Händel zenéje. A brit identitás zenei alapkőletételei a kora újkorban

Nagy-Britannia történelmében 1745–1746 a vég és a kezdet volt egyszerre. A korábban trónjuktól megfosztott, azóta permanens visszatérési vágyban égő Stuartok ezekben az években egy utolsó lehetőséget kaptak az égiektől, hogy visszaszerezzék, amire vágytak. Ezúttal végleg kudarcot szenvedtek, és ez jelentette a véget a félig-meddig független Skóciának. Bár a királyság már 1707-ben egyesült Angliával, önállóságának és illúzióinak csak az 1746-os kudarc vetett véget. Ez az év kezdete is volt valami újnak: a jakobita sikerek reális félelemmel töltötték el a katolikusellenes, erősen protestáns angolokat, s a kétségbeesés miliőjében megerősödött a Hannover-dinasztia iránti lojalitás, a protestáns angolság tudata a „katolikus” skót lázadókkal szemben. Ez a válságos időszak érlelte ki lassan azt a brit identitáskeretet, amelybe ma már a skótok is beletartoznak. Ennek a keretnek a kialakításában a Hannoverekhez hasonlóan német származású, de új hazájában protestáns angollá vált Georg Friedrich Händel is részt vett. Nem véletlen, hogy zeneművei közül rengeteg ma is a brit nacionalista, lojalista melódiák sorába tartozik.

Georg Friedrich Händel (forrás: Wikipédia)

A „Győzelmet vettél” talán sokak számára az a húsvéti ének, amely szinkópáival, trioláival, egyszóval barokkos fennköltségével híven tükrözi a Feltámadás grandiózus jelentőségét. Annak ellenére, hogy eredeti szövege köszönőviszonyban sem volt a református és evangélikus énekeskönyvekben ma is olvasható szöveggel. Az eredeti ugyanis így hangzott: „See, the conqu’ring hero comes!”, vagyis egy hódító hőst dicsőítő ének volt, egy győzelmi dal, amely politikai propaganda céllal íródott, a ma ismert húsvéti ének pedig egyértelműen vallásos meggyőződésből. Händel dallama tehát kettős életet él. Az eredeti változat mindennél angolabb. Legalább annyira, mint a – ugyancsak a német zeneszerző nevével fémjelzett – „Zadok the Priest”, amely II. György angol király koronázási zenéjének készült, s II. Erzsébetig bezárólag minden brit uralkodó hallhatta, mielőtt fejükre került a korona. A „Győzelmet vettél” már nemzetközibb. Egy svájci protestáns lelkész, bizonyos Edmond Budry írta Händel dallamára 1884-ben. Így került a mi énekeskönyveinkbe is a magyar tükörfordítás.

Händel eredeti győzelmi dala a skótok Mohácsa fölött kárörvendett, és az angol Haynau „hőstetteit” énekelte meg. Hogyan jutottak a skótok saját Mohácsukig, a cullodeni csatáig? A skót Stuartok 1603-ban kerültek Anglia trónjára, s bár Oliver Cromwell néhány évnyi kényszerszabadságra küldte őket, 1660-ban visszatérhettek Londonba és zavartalanul uralkodhattak egészen 1688-ig, amikor a „Dicsőséges forradalomban” az angol nemesek megpuccsolták a katolikus II. Jakabot, aki két évvel később a boyne-i csatatéren is elbukott. A trónfosztott király jakobitáknak nevezett híveivel Franciaországba menekült, ahol terveket szőttek a visszatérésről, de kísérleteik rendre elbuktak. A jakobiták utolsó kétségbeesett próbálkozására 1745-ben került sor, amikor a halott II. Jakab Bonnie Prince Charlie-nak becézett unokája sikeresen partra szállt Skóciában. A skót nemzeti király visszatérését örömmel fogadta a legtöbb felföldi klán, de az alföldi nemesek közül is sokan csatlakoztak a jakobiták táborához, így Prestonpansnál ígéretes győzelmet arathattak az angolok felett. Az 1745–1746-os jakobita felkelés adta meg a lökést az angol nacionalizmusnak. A VIII. Henrik óta protestáns Anglia rettegett a nyíltan katolikus Stuart-örököstől, apokaliptikus víziók születtek akkoriban a pápista önkényről, amely perceken belül véget vethet az angolok szabadságának. A londoni Theater Royalban valósággal sokkolta a közönséget, hogy Prestonpans után a jakobiták betörtek Angliába is. Tüntetőleg elénekelték a „God, save the King” kezdetű patrióta dalt, így nyilvánították ki hűségüket a skótok által trónbitorlónak tartott Hannover-dinasztia és II. György iránt. Az éneklésből hagyomány lett, a patrióta dalból pedig az Egyesült Királyság ma is felcsendülő himnusza. Prestonpans érzékenyen érintette a magát angolnak és protestánsnak valló Händelt is. 1746 januárjában magára kapta bársonykabátját, bedajerolta megviselt parókáját, még egy csipet rízsporral is meghintette, majd megírta Alkalmi oratóriumát, amelyben a skótok vereségét vizionálta. Händel az angol felsőbbrendűségi tudatot erősítette azzal, hogy Thomas Arne 1740-ben debütált „Alfréd” című operájából fogta a „Rule, Britannia!” áriát, és kezdő taktusait beleszőtte saját oratóriumába. Ezzel elősegítette, hogy a ma is a brit imperializmus szimbólumának tartott dal széles körben elterjedjen és második himnusszá váljon. 1746 áprilisában a kezdeti sikerek ellenére a jakobiták elvéreztek a cullodeni vágóhídon. Cullodennél II. György legkisebb fia, Cumberland hercege aratott győzelmet, aki angol Haynauként vésődött be a skót emlékezetbe: vérgőzös diadalát a hegyekbe menekülő felföldiek módszeres levadászásával koronázta meg, kiérdemelve a „Mészáros” melléknevet.

Händel az ő tiszteletére írta következő oratóriumát, a Júdás Makkabeust, amelyet újabb – a cullodeni győzelmet tematizáló – propaganda-oratóriumok követtek. 1747 nyarán készült el a Józsué, eredetileg ebben hallhatták először a „See, the conqu’ring hero comes” libabőröztető kórusát, ám Händel rövidesen saját magát lopta meg: a Józsué rovására a győzelmi dalt a Júdásba ültette át. Így a kórus már egyértelműen Cumberland hercegét, a „hódító hőst” dicsérte. 1748-ban megszületett a Salamon is. Händel oratóriumait lelkesen fogadta a közönség, mert megértette az ószövetségi témákból táplálkozó művek politikai üzenetét: ahogy Júdás Makkabeus felszabadította Júdeát a Szeleukidák alól, úgy Anglia is megóvta magát a katolikusoktól, erre azért volt képes, mert a zsidókhoz hasonlóan az angol is Isten kiválasztott népe. Händel zenéje erősítette fel azt a – korábban sem ismeretlen – gondolatot, hogy az angolok isteni küldetése uralmuk alá hajtani a fél világot.

A „See, the conqu’ring hero comes” debütálása óta a skótok és más népek megtörésének szimbólumaként fennen hirdetette az angolok legyőzhetetlenségét. A jakobiták fölött aratott győzelem után a londoni kormány inkvizícióba kezdett és tűzzel-vassal irtotta a felföldi kultúrát: 1746-ban született például az a törvény, amely megtiltotta a nemzeti ellenállás jelképének tartott skót szoknya viselését. Ekkor Händel Júdásának és győzelmi dalának riválisaként néhány évig még jakobita „verbunkos” nóták visszhangzottak a skót felföldön. A klán-rendszer módszeres felszámolásával viszont sikerült végleg letörni a politikai ellenállást. IV. György már tolerálni tudta a felföldi kultúrát, az ő uralkodása jelentette azt az átalakulást, melynek eredményeként a skótok kulturálisan megmaradtak skótoknak, de britté is váltak közben.

IV. György 1822-ben tett edinburgh-i látogatása során magára öltötte a felföldi viseletet. Ezzel a szimbolikus gesztussal békejobbot nyújtott a skótoknak. (Forrás: Wikipédia)

Ez azt jelentette, hogy nem felejtkeztek el a felföldi Mohácsról, a cullodeni csata traumájáról, de ideig-óráig szemet hunytak fölötte. Az ellentétek skótok és angolok között csitulni látszottak, ám a 2000-es évek elején nem egy botrány robbant ki amiatt, hogy a skótok közül sokan Culloden emlékét látták meggyalázni azzal, hogy a BBC Händel győzelmi dalával reklámozta az EB-re készülő angol válogatottat. 2009-ben szintén rossz választásnak bizonyult, amikor az edinburghi zenei fesztivált a „Júdás Makkabeus” oratórium nyitotta meg. Napjainkban, amikor Skócia függetlenségének kérdése ennyire aktuális, könnyen előfordulhat, hogy a „See, the conqu’ring hero” ingerültséget vált ki a skót nacionalistákból. Händel győzelmi dala számtalanszor felcsendült a birodalomépítés során: katonai indulóvá hangszerelt változatára lassan és méltóságteljesen meneteltek a brit királyi ezredek katonái Londonban, Fokvárosban, vagy Kalkuttában. A skót ezredek pedig dudán játszották. A dalt egyszersmind hatásos belépőként használták politikusok és olyan hadvezérek, mint Waterloo hőse, Wellington. 1840 februárjában a „See, the conqu’ring hero comes” szólt a templomi orgonán, amikor Albert herceg katonás léptekkel közeledett Viktória királynő felé, hogy percekkel később már férj és feleség legyenek. Winston Churchill a búr háborúból hazatérve a győzelmi dalra vonult be Oldhamba, ahol nem sokkal később képviselővé választották. Azóta is minden évben közösen fütyüli az ötezer fős közönség a Royal Albert Hallban rendezett zenei évadzáró esten, amely a brit nacionalizmus különös ünnepe. Elhangzik Blake Jeruzsáleme és a „Rule, Britannia!” is, az emberek brit zászlókat lobogtatnak, s amikor a harsonák hangja a levegőbe hasít, ámulatba ejtő hangerővel éneklik Händel hódító hőst köszöntő kórusát. 

Ambrus Máté

Felhasznált irodalom:

Burden, Michael: A mask for politics: The masque of Alfred. In: Music Review, XLI. 1988, 21-30.

Burrows, Donald: Handel. Oxford University Press, 2011.

Colley, Linda: Britons: Forging the Nation, 1707-1837. Yale University Press, 2009.

Hunter, David: The Lives of Georg Frideric Handel. Boydell Press, 2015.

Miller, John: Popery and Politics in England, 1660-1688. Cambridge University Press, 1973.

Monod, Paul Kleber: Jacobitism and the English People, 1688-1788. Cambridge University Press, 1993.

Richards, Jeffrey: Imperialism and Music: Britain, 1876-1953. Manchester University Press, 2002.

Roberts, John: The Jacobite Wars: Scotland and the Military Campaigns of 1715 and 1745. Edinburgh University Press, 2002.

Rooke, Deborah W.: Handel’s Israelite Oratorio Libretti: Sacred Drama and Biblical Exegesis. Oxford: Oxford University Press, 2012.

Smith, Ruth: Handel’s oratorios and eighteenth-century thought. Cambridge; New York: Cambridge University Press, 1995.

Smither, Howard E.: The Oratorio in the Baroque Era: Protestant Germany and England. The University of North Carolina Press, 2011.

Szechi, Daniel: The Jacobites: Britain and Europe, 1688-1788. Manchester University Press, 1994.

Williams, Basil: The Whig Supremacy 1714-1760. Oxford: Oxford University Press, 1962.

Ezt olvastad?

Viharos történelmünk egyik katasztrofális következménye a középkori Magyarország írásos emlékeinek pusztulása volt. A megmaradt könyv- és iratanyag számbavétele, majd feltárása
Támogasson minket