Sáros vármegye „megreformálója”: Ormányi Demeter életútja

A Sáros megyében a 16. század közepén feltűnő Mihálypéterházi Ormányi Demeter életéről a különböző történeti kiadványokban található néhány bizonytalan adatot leszámítva alig tudunk valamit, pedig életútja több okból is érdeklődésre tarthat számot. A jogi és gazdasági kérdésekben jártas Demeter ugyanis először Werner György, majd Gyalui Torda Zsigmond familiárisaként aktívan részt vett a Felső-Magyarország gazdasági irányításával kapcsolatos mindennapi munkában. Karrierje csúcsán pedig közel egy évtizeden át, háborús viszonyok között alispánként állt Sáros vármegye élén (1560, 1561−1568), amelynek működésében hivatali ideje alatt több jelentős változás is megfigyelhető. A gazdasági ügyekben szerzett jártasságának köszönhetően ráadásul a bécsi udvarban az 1567-ben megalapított Szepesi Kamara egyik lehetséges tanácsosaként tartották számon.

A következőkben először Demeter életútjának a főbb állomásait tekintem át, aminek a segítségével Sáros vármegye mohácsi csata utáni tisztikaráról, illetve Felső-Magyarország formálódó pénzügyigazgatási rendszerének tisztségviselőkről bővíthetjük az ismereteinket. Majd azt mutatom be, hogy az Izabella királyné és fia, II. János Zsigmond választott magyar király (1540−1571) 1556 októberi hazatérte után a Magyar Királyság és a formálódó Erdélyi Fejedelemség között változó intenzitással folyó harcok idején milyen változások történtek az ütközőzónába került Sáros vármegye évszázados szokásokon alapuló működésében.

A forrásokban először 1544-ben feltűnő Demeter vélelmezhetően az 1510-es években született. Apja, Mihálypéterházi Ormányi Miklós baranyai kisbirtokos nemes volt, aki főként ügyvédként tevékenykedett. Édesanyjáról annyi tudható bizonyosan, hogy a szintén Baranya megyében birtokos Mekcsei Balázs fia János lánya volt. Az 1540-es évek közepétől tevékeny szerepet vállalt a felső-magyarországi jövedelemigazgatóság munkájában. 1544-ben mint királyi jogügyigazgató tűnik fel Eperjes városkönyvének egy bejegyzésében, a tisztséget feltehetően Werner György familiárisaként töltötte be. 1546-ban Ung, 1548-ban Sáros és Szepes megye, 1549-ben pedig Zemplén megye adószedője volt. 1550-ben Dessewffy János kamarai tanácsossal, 1551-ben pedig egyedül folytat vizsgálatot a máramarosi sóbányászat ügyében királyi biztosként. 1552 januárjában Gall Sonnenbrodttal együtt készítette el az Izabella királyné által 1551-ben átadott Kassán található ágyúk és egyéb hadiszerek leltárát. 1563 augusztus végén részt vett Pozsonyban a rendek Miksa főherceg koronázását megelőző tanácskozásán, és az alsótábla egyik követeként tagja volt annak az országgyűlési küldöttségnek is, amely a szabad királykérdésről folytatott tárgyalásokat I. Ferdinánddal. Sáros vármegye követként Miksa főherceg pozsonyi koronázásán is jelen volt, és a novemberig elhúzódó országgyűlésen is részt vett. 1564 júliusában Bornemissza Gergely és Alagi János társaként folytatott sikertelen tárgyalásokat a Hagymási Kristóf vezette erdélyi küldöttséggel. Böki Pacót Jánost követően (1556−1559) 1560-tól kisebb megszakítással 1568-ig sárosi alispánként működött.

Demeter szolgálataival I. Miksa (1564−1576) is meg lehetett elégedve, ezért 1567 júliusában udvari familiárisai közé fogadta. Fizetségként pedig a Szepesi Kamara bevételeinek a terhére a korban igen jelentős összeget, évi 300 forint utalt ki számára. 1568-ban az ő neve is felmerült mint a Szepesi Kamara mellé tanácsossá kinevezendő egyik udvari familiáris, azonban a tisztséget végül nem nyerte el. 1569-ben tagja volt a lengyel-magyar határt felülvizsgáló bizottságnak, illetve részt vett az augusztusban megnyitott pozsonyi országgyűlésen is. Ezt követően egyre kevesebb forrásban bukkan fel az idős korában cselfalvi udvarházába visszahúzódó egykori alispán. Az uralkodó által jóváhagyott évi 300 forintnyi juttatás tisztes megélhetése biztosíthatott számára, azonban a pénzhiány miatt a Szepesi Kamara nem mindig tudta időben kiutalni az összeget, egy 1578 januárjában kelt levelében például az idős Demeter arra panaszkodik, hogy végső romlásra jut a nyolc hónapnyi betegsége során felmerült költségek miatt, ha nem kapja meg azonnal az az évi járandóságát.

Demeter a sárosi kisbirtokos nemes Buzlai Osvát és Varjú Anna leányával, Annával kötött házasságot, amelyből három gyermek született: Ilona, Borbála és István. Ilona első férje idősebb Kapi Ferenc fia, ifjabb Ferenc volt (†1584), akivel 1563. december 9-én kötött házasságot. Borbála Szinyei (Merse) István (†1556) fiához, Mátyáshoz (†1586) ment feleségül. István első felesége a Kubinyi család nagyolaszi ágába tartozó Kubinyi Jakab és Benicki Borbála lánya, Anna volt (1595), míg másodjára Bertóti István és Szinyei Borbála lányát, Klárát vezette az oltár elé. Demeter sikeresen házasította ki gyermekeit, ugyanis a legtekintélyesebb sárosi családokkal került rokonságba. Ilona férjének, ifjabb Kapi Ferencnek a nagybátyja, György szintén sárosi alispán volt (1552−1553), sőt Ferenc is követte apósát a tisztségben (1572−1584). Borbála apósa, Szinyei István szintén alispán volt (1554−1556).

Az idős és beteg Demeter 1580. január 21-én végrendelkezett töltszéki prédikátor előtt, végakaratának megfelelően örököse fia, István lett, akire birtokait, valamint igen jelentős összeget, 1600 forintot hagyott. Az egykori alispán valószínűleg nem sokkal végrendelete elkészítését követően hunyt el, testét pedig a cselfalvi templomban helyezték örök nyugalomra a családjának 1579-ben emeltetett síremlékben.

A néhai alispán protestantizmus iránti elköteleződésébe nyújt betekintést a jászói konvent 1553 decemberében kelt vizsgálólevele. A vizsgálatra Feledi Eusták kassai kerületi és végvidéki főkapitány, valamint a Kassa városa közötti ellentét miatt került sor, Feledi ugyanis letartóztatta a város prédikátorát, Johann Sommert, aki Demeterrel is szoros kapcsolatban állt. A vizsgálat során felvett tanúvallomások alapján a vallási meggyőződését még teológiai vitákban is védelmezni kész Demeter mislyei tiszttartóként a gönci prédikátort kérte fel, hogy az uradalomban terjessze az új vallási tanokat, sőt Miskolci Tamás ósvai plébánost fizetése kiszolgáltatásának a megtagadásával kényszerítette a protestantizmus felvételére. Ormányi Sporar Mihály rozgonyi plébánost is elüldözte (kassa)újfalusi plébániájáról, sőt Ósváról is elűzte volna, ha a kassai főkapitány nem vette volna a védelmébe.

Demeter a vizsgálat következményei elől menekülve egy időre az országot is kénytelen volt elhagyni, és feltehetően csak az ügy elrendezésében a Nádasdy Tamással szoros kapcsolatot tartó és az ő segítségét kérő Werner György közbenjárásának köszönhetően térhetett vissza. Ormányi később is számíthatott a befolyásos és nagyhatalmú Nádasdy támogatására, ugyanis egy Sárkány Antalnak, Nádasdy vezető szervitorának küldött 1558. évi levelében köszönetét fejezte ki az ura felesége fogvatartása idején nyújtott segítségéért, és továbbra is Nádasdy, valamint Sárkány kegyébe ajánlotta magát. Demeter az 1553−54. évi megpróbáltatások ellenére is kitartott vallási meggyőződése mellett, a cselfalvi templom sekrestyéjében olvasható 1579. évi felirat szerint a helyi gyülekezet még Ormányi életében elfogadta az ágostai hitelveket.

Demeter alispánsága Felső-Magyarország Mohács utáni történetének egyik legnehezebb időszakára esett, ugyanis Izabella királyné és János Zsigmond 1556. évi hazatértét követően a Magyar Királyság és a formálódó Erdélyi Fejedelemség között váltakozó intenzitású harc bontakozott ki a terület ellenőrzéséért. A régió védelmének megszervezése pedig Sáros vármegye működésében is több változást eredményezett. Az egyik ilyen első, kevésbé megragadható változás az alispánok személye. Demetert megelőzően Pacót János állt alispánként a vármegye élén, akinek az életútja sokban hasonlít Ormányiéhoz. Sárosi kisbirtokos családból származott, az 1559. évi pozsonyi országgyűlésen a királyi törvényszékeken a főpapokat és a bárókat helyettesítő személyek közé ajánlották. 1565−1567 között egri udvarbíróként szolgált, 1567-ben pedig kinevezték az újonnan alapított Szepesi Kamara tanácsosává, amelyet mint viceprefectus (1571−1573), majd mint elnök (1575−1582) irányított.

Sárosi alispánok

1556-ot megelőzően az alispáni tisztséget Sáros megye jómódú birtokos nemesi családjainak a tagjai töltötték be, azonban Pacót és Ormányi kisbirtokos famíliából származtak, életútjuk alapján pedig a Felső-Magyarország gazdasági irányításában tevékenykedő ”szakemberek” közé tartoztak. A sárosi ispáni címet 1556 után Serédi György (1557−1570) viselte, azonban semmi sem utal arra, hogy a familiaritás hagyományos keretein belül maradva Serédi támogatásával nyerték volna el tisztségüket. Feltehetően a megye nemesi társadalmán belül élvezett presztízsüknek, valamint magas fokú jogi- és gazdasági ismereteinek, illetve a jövedelemigazgatóság keretén belül végzett munkájuk során kialakított kapcsolataiknak köszönhették, hogy az alispánságot elnyerték. A jövedelemigazgatóság munkájában is tapasztalt Pacótnak és Demeternek már a személye is elősegítette, hogy a harcok frontvonalába kerülő Sáros megye védelmét tapasztalatuknak, valamint személyes kapcsolataiknak köszönhetően hatékonyabban tudják megszervezni a vármegyei igazgatás, illetve a Felső-Magyarországon állomásozó császári katonaság ellátásáért és zsoldszükségeltének előteremtéséért felelős jövedelemigazgatóság együttműködésének elősegítésével.

A következő már ’’kézzelfogható’’ változás az 1550. évi 62. tc. rendelkezésének megfelelően új testületi pecsét, amelyet 1557 januárjától már bizonyosan alkalmazták. Az új pecsét egy fél évszázados pecsételési gyakorlatnak vetett véget. 1498-tól ugyanis Sáros az okleveleit a középre nyomott alispáni pecséttel, valamint az azt körülvevő négy, ekkorra már a szolgabírák személyétől független, állandósult tisztviselői pecséttel hitelesítették. Sáros vármegye kora újkori testületi pecsétje a korábbi, külön címerpajzsokon szereplő hivatali pecsétek egyesítésével jött létre. A vármegyei kiadványokat a kora újkori testületi pecsét megjelenéséig az 1498-tól alkalmazott pecsételési gyakorlatot követve erősítették meg. A még Szinyei István alispánsága idején kiállított 1556. évi okleveleket az 1498-tól alkalmazott pecsételési gyakorlatot követve erősítették meg. Az új pecsét megjelenése feltehetően egybeesik Pacót János alispánságának a kezdetével, használata pedig Ormányi Demeter alatt erősödött meg.

A vármegye működésében jelentős ”térbeli” változást jelentett, hogy a vármegyei közgyűléseket és törvényszékeket az 1560-as években (Nagy)sáros mezővárosa helyett Eperjesen tartották. A jól megközelíthető helyen fekvő, a sárosi vár birtokainak részét képző (Nagy)sáros mezővárosa 1329-től Sáros vármegye székhelyeként funkcionált. A mezőváros mellett fekvő sárosi vár még a XIV. században is ispáni honor, várnagya pedig gyakran a vármegye alispánja is volt, feltehetően ennek köszönhető, hogy a vár mellett kialakult mezőváros a vármegye székhelyeként is funkcionált. A sárosi vár Kassa Szapolyai-uralma alatt (1536−1552) fontos szerepet töltött be Felső-Magyarország védelmi rendszerében, azonban 1551 után elvesztve jelentőségét uradalmi központként funkcionált, amelyet uradalmával együtt 1560-tól az uralkodó bizonyos feltételekkel bérbe is adott.

A mohácsi csatát követően vannak arra adatok, hogy a vármegyei törvényszéket és közgyűléseket ideiglenesen Eperjesen tartották, azonban 1562 májustól Ormányi Demeter alispánságának a végéig, 1568 júliusáig tartósan a város töltötte be a vármegye székhelyének a funkcióját, Bertóti Kristóf alispáni működése alatt azonban ismételten Sáros mezővárosa lett a vármegye központja. Noha Eperjes város polgársága és a sárosi nemesség a késő középkorban alapvetően békés kapcsolatban állt egymással, azonban a megye nemesi közössége 1558−1562 között csak vonakodva, többszöri nekifutással volt hajlandó a vármegye székhelyét a fallal körülvett és nagyobb biztonságot nyújtó városba áthelyezni.

Apró, de nem elhanyagolható adat, hogy egy 1561. évi oklevélben említést tesznek egy, a vármegye törvényszékén hozott ítéleteket is tartalmazó jegyzőkönyvről (protocolon), amelyből egy 1558. évi ítéletet írtak át Harsági Farkas Lászlónak, Tamásnak és Farkasnak. Nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy még Pacót János alispánsága alatt egy mára elpusztult jegyzőkönyv vezetésébe kezdtek, illetve egy kezdetleges vármegyei levéltár alapjait is megvetették. Már a XVI. század elején fejlett írásbeliséggel rendelkező felső-magyarországi régió esetében tudjuk, hogy Gömör megyében 1571-től, de feltehetően már korábban is, Borsod megyében 1577-től, a Sárossal szomszédos Zemplén megyében pedig Pacót János sárosi alispánságával egyidőben, 1558-ban már bizonyosan vezettek jegyzőkönyvet, de Abaúj (1564) és Torna megyének (1569) is volt már saját protokolluma. Sáros vármegye jegyzőkönyvének a megjelenése tehát jól beleilleszthető Felső-Magyarország 1550−1570-es években megerősödő vármegyei írásbeliségének a folyamatába, ami az időbeli azonosság alapján valószínűleg szoros kapcsolatban állt a vármegyei testületi pecsétek 1550 utáni használatának az elterjedésével.

Összegzésként megállapítható tehát, hogy a Sáros megyében gyökeret verő, kisbirtokos Demeter szakítva a familiaritás által kínált hagyományos katonai szolgálattal és birtokigazgatási feladatokkal a Felső-Magyarország I. Ferdinánd által megreformálni kívánt pénzügyigazgatási rendszerében kezdte a pályáját. A feltehetően hazai iskolázású, jogtudó nemesek rétegébe tartozó, magas szintű jogi- és gazdasági ismeretekkel rendelkező leendő alispán Werner György és Torda Zsigmond alatt a felső-magyarországi jövedelemigazgatóság keretében változatos feladatokban járt el, az így kiépített kapcsolatrendszere pedig hozzájárult az alispáni tisztsége elnyeréséhez. A megye nemességén belül élvezett lokális presztízsének köszönhetően pedig sikerült rokoni−házassági szálakkal szoros kapcsolatot kiépítenie a megye és a régió legmeghatározóbb birtokos családjaival.

A vármegyei igazgatásban ”újoncnak” számító Pacót és Ormányi a sárosi alispánok sorában a kamarai igazgatásban szakértelemre szert tevő hivatalnokok új típusát testesítette meg. Hivatali idejük egybeesik az Izabella királyné és fia hazatértét követően fellángoló harcok időszakával, amikor a kamarai igazgatásban is jártas és a sárosi nemesség között ismert két alispán már személyével is a vármegyei igazgatás, illetve a hadsereg ellátásáért felelős kamarai igazgatóság közötti, a frontvonalban fekvő Sáros megye védelme miatt szükséges szorosabb együttműködést biztosíthatta. A Felső-Magyarországon folyó harcok a vármegye évszázados hagyományokon alapuló működésének az átalakulását, illetve önkormányzatiságának a megerősödését eredményezte, amit a vármegye székhelyének Eperjesre történő ideiglenes áthelyezése, a testületi pecsét bevezetése, illetve a megerősödő írásbeliséget tükröző vármegyei jegyzőkönyv jelzett.

Faragó Dávid

Készült az „MNL OL 1526–1570 közötti iratainak feldolgozása és online publikálása” c. K 128695 azonosító számú NKFIH pályázat támogatásával.

Válogatott szakirodalom:

Faragó Dávid: Baranya megyéből a királyi udvarba: Mekcsei György életútja. Turul 94. (2021) 118–129.

Faragó Dávid: Mihálypéterházi Ormányi Demeter sárosi alispán életútja. (Változások Sáros vármegye működésében 1556–1570). Fons 28. (2021) 27–77.

Gyalui Thorda Zsigmond naplója (1558–1568). Közzéteszi: Póka Ágnes. Bp. 2021. (Magyar Történelmi Emlékek, Elbeszélő Források).

Kádas István: A megye emberei. A szolgabírói hivatal és viselői Északkelet-Magyarországon (1329−1545). (Magyar Történelmi Emlékek, Értekezések). Bp. 2020.

Keresztvíztől sírkeresztig. Családi eseményekre szóló meghívólevelek Kassa város levéltárában (1526–1700). Közzéteszi: Hanák Béla – Szabó András Béla. Bp. 2021. I–II. (Magyar Történelmi Emlékek, Okmánytárak).

Szabó-Turákné Póka Ágnes: Felső-Magyarország pénzügyigazgatása gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból. Bp. 2019. Doktori (PhD-)disszertáció, ELTE

Szimonidesz Lajos: Kassa és környéke vallásos helyzete az 1550-es években. Egyháztörténet 1. (1943) 161−188.

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X