Shakespeare-királydráma a vásznon – V. Henrik
Számos újító, sokszor merész vagy meglepő Shakespeare-adaptációval találkozhattunk már a filmvásznon – elég csak Kenneth Branagh Hamletjére, vagy Ralph Fiennes Coriolanusára gondolnunk. Az V. Henrik (The King) című, 2019-es történelmi dráma szintén a szokásostól eltérő módon nyúlt Shakespeare releváns királydarabjaihoz. A filmet David Michôd rendezte, forgatókönyvét Michôd és Joel Edgerton írták, amely Shakespeare olykor Henriád néven emlegetett három királydrámája alapján készült. A készítők igyekeztek egyszerre konzervatív és merész vállalást teljesíteni. Még részletek erejéig sem hagyatkoztak az eredeti shakespeare-i szöveghelyekre, a filmben azonban egyértelműen a shakespeare-i V. Henrik angol király életének egyes súly– és fordulópontjait élhetjük át. A film a releváns Shakespeare-darabok történelmi és fikciós elemeiből építkezik, így a néző egyszerre érezheti egy grandiózus és „modern” történelmi film, illetve egy konfliktusokkal teli, „régi” típusú színdarab hatásait és látványos megoldásait.
Az V. Henrik előzetese a képre kattintva elérhető
Timothée Chalamet alakítja a walesi herceget, azaz a későbbi V. Henrik angol királyt többek között a forgatókönyvet is jegyző Joel Edgerton (Sir John Falstaff), Robert Pattinson (Franciaország dauphinje), Ben Mendelsohn (IV. Henrik) és Lily-Rose Depp (Valois Katalin) társaságában. A történet középpontjában V. Henrik felemelkedése áll közvetlenül azután, hogy édesapja, IV. Henrik meghal, miközben az ifjú uralkodónak az udvari politikában, az édesapja által hátrahagyott, Franciaország elleni háborúban, valamint a koronázását megelőző, kicsapongó életének érzelmi szálaiban is el kell igazodnia. A film 2019 szeptemberében debütált a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, és 2019 októbere óta érhető el a Netflixen. De ki is volt a híres középkori katonakirály, V. Henrik? Életének mely fordulópontjait és meghatározó csatáit jelenítették meg a film készítői? És mindez hogyan értékelhető történészi szemmel nézve?
Timothée Chalamet mint V. Henrik (Forrás: netflix.com)
Henrik, a katonakirály
V. Henrik viszonylag rövid, 1413-tól 1422-ben bekövetkezett haláláig, azaz kilenc éven át tartó uralkodása ellenére kiemelkedő katonai sikerei a Franciaország elleni százéves háborúban Angliát Európa egyik legerősebb katonai hatalmává tették a 15. században. A Shakespeare V. Henrik című királydrámájában is megörökített uralkodót a mai napig a középkori Anglia egyik legnagyobb harcos királyaként ismerik és ünneplik. Apja, IV. Henrik uralkodása (1399–1413) alatt a későbbi Henrik katonai tapasztalatokat szerzett a walesiek ellen Owain Glyndŵr felkelése során, valamint a shrewsburyi csatában a nagyhatalmú northumberlandi Percy család ellen. Anglia kormányzásában a király romló egészségi állapota miatt egyre nagyobb szerepet kapott, de az apa és fia közötti nézeteltérések politikai konfliktushoz vezettek.
Apja 1413-ban bekövetkezett halála után Henrik vette át az ország irányítását, és érvényesítette a francia trónra vonatkozó – ekkor függőben lévő – angol igényt.
Ennek érdekében 1415-ben háborúba kezdett Franciaországgal, amely a két nemzet között zajló százéves háborúként (1337–1453) íródott be a történelembe. Katonai sikerei az 1415. október 25-én zajló azincourt-i csatában (ang. Battle of Agincourt, fr. Bataille d’Azincourt) aratott híres győzelmében csúcsosodtak ki, amikor Anglia közel került Franciaország meghódításához. A Calais melletti Azincourt a százéves háború egyik legfontosabb ütközete, valamint a hadtörténet egyik leghíresebb csatája volt az angol uralkodó, valamint VI. Károly francia király csapatai között – az angol csapatokat maga a király, míg a francia csapatokat egy főhadparancsnok és egy marsall vezette a híres ütközetben. Kihasználva a Franciaországon belüli politikai megosztottságot, Henrik sikeresen meghódította a Francia Királyság nagy részét, aminek eredményeképpen Normandiát 1345–1360 óta először szállták meg az angolok. A francia királlyal folytatott, hónapokig tartó tárgyalások után az 1420. évi troyes-i szerződés V. Henriket régensként és a francia trón várományosaként ismerte el, aki ezt követően feleségül vette VI. Károly lányát, Valois Katalint.
Az 1420-as évek legelején tehát minden jel arra mutatott, hogy V. Henrik személyében unió jöhet létre a két királyság között. Az angol uralkodó azonban 1422. augusztus 31-én vérhasfertőzés következtében meghalt, így Henrik – bár nem sokkal halála előtt az akkor még csak néhány hónapos fia, a későbbi VI. Henrik angol király nevében bátyját, Jánost (Bedford hercegét) nevezte ki Franciaország régensévé – nem élte meg, hogy magát Franciaország királyává koronázzák, amire a troyes-i békeszerződés után bizakodva számíthatott. VI. Károly, akinek örökösévé nevezték ki, két hónappal túlélte őt.
Az V. Henrik előkészületei
A Warner Bros. stúdió 2015-ben jelentette be, hogy filmet készítenek V. Henrikről, azonban már 2013-ban felröppent a hír, hogy Edgerton és Michôd – a későbbi rendező – elkészítették a stúdió számára Shakespeare IV. Henrik (1–2. rész), valamint V. Henrik című királydrámáinak új adaptációját. Az V. Henriket alakító Timothée Chalamet mellett többek között Robert Pattinson, Ben Mendelsohn és Lily-Rose Depp is csatlakozott a szereplőgárdához, a film egyik producere pedig Brad Pitt lett; 2018-ra azonban már kiderült, hogy a Warner Bros. helyett a Netflix fogja forgalmazni a filmet.
A forgatás 2018 nyarán zajlott le, a forgatási helyszínek egyike pedig a magyarok számára különösen szívmelengető lehet, ugyanis az angol helyszínek mellett Magyarországon, Szilvásváradon zajlottak a munkálatok.
Az angol helyszíneket tekintve számos jelenetet az angliai Gloucestershire megyében, a Berkeley városában található kastélyban vettek fel, a koronázási jelenetekhez pedig a westminsteri apátság helyett a lincolni anglikán püspök székhelyét, a lincolni székesegyházat használták. Az elkészült alkotás a 2019. szeptemberi velencei filmfesztiválon debütált, és alapvetően jó kritikákat kapott, főleg a téma- és forrásválasztás, valamint a lebilincselő színészi alakítások miatt. A legtöbb kritika a történelmi pontatlanságok miatt érte a készítőket, hiszen – ahogy említettem – a film a történelmi valósághoz képest, a készítők számára forrásbázisként szolgáló Shakespeare-darabok miatt komoly pontatlanságokat is tartalmaz.
A történelmi hitelesség kérdése
Ami a történelmi valóságot illeti, a film – a shakespeare-i történeteket alapul véve – néhány teljesen kitalált szereplőt és epizódot is tartalmaz. A cselekmény alapvetően az V. Henrik trónra kerülését közvetlenül megelőző időszakról, valamint a trónra kerülését követően megváltozott helyzetről, illetve az uralkodó problémás múltjával való szembenézésének érzelmi és politikai vetületeiről szól. Már ebből is érezhető, hogy nem feltétlenül a katonakirály-alakot kívánták erősíteni a film készítői, habár természetesen komoly szerepet kap a filmben mind Harfleur ostroma, mind pedig az azincourt-i csata.
Shakespeare V. Henrik című királydrámájának címlapja (1600; Forrás: wikimedia.org)
Köztudott például, hogy Louis de Guyenne, Franciaország dauphinje nem volt jelen sem a harfleuri ostromnál, sem az azincourt-i csatában, ráadásul a karakter Robert Pattinson által tolmácsolt filmbéli változata sokak szerint messze áll a valóságtól. Az arrogáns és brutális figuraként bemutatott dauphin, aki két hónappal az azincourt-i csata után halt meg, valójában egy törékeny egészségű, jámbor fiatalember volt. Számos francia történész, köztük például Christophe Gilliot, az Azincourt 1415 múzeum igazgatójának véleménye szerint a film „frankofób megnyilvánulásokat” tartalmaz.
Gilliot a dauphin karakterének kialakítása mellett például az azincourt-i csata bemutatását is kritikával illette; többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a csata során az angol csapatok tartották a magaslatokat, bár a film azt sugallja, hogy a franciák voltak azok. Gilliot hiányolja, hogy az angol védelem egyik kulcsfontosságú részét alkotó kihegyezett karók, amelyeket ferdén állítottak a francia lovasság felé – hogy megvédjék az angol íjászgyalogságot –, szinte teljesen kimaradtak a filmből (bár egy rövid felvételen láthatók karók egy kisebb rakásban, amelyek valószínűsíthetően épp bevetésre várnak).
Ami a legfurcsább, hogy a Shakespeare-drámából vett Falstaff alakjában egy teljesen kitalált szereplő is kulcsfontosságú feladatot tölt be a filmben; Falstaff, aki a valóságban nem létezett, természetesen nem volt és nem is lehetett az azincourt-i csata egyik fő stratégája.
Az 1415. októberi azincourt-i csata ábrázolása
egy korabeli miniatúrán (1422 k.) (Forrás: wikimedia.org)
Ahogy azt a legtöbb szakmai kritika kifejti, V. Henrik közel sem volt olyan „humanista” vagy „pacifista”, ahogy azt a film sugallja. A források alapján V. Henrik köztudottan harcias, agresszív és háborús természetű volt – a film kitűnően bemutatja, hogy királlyá koronázását megelőzően, még walesi hercegként híresen (avagy hírhedten) bohém és kicsapongó életet élt, trónra lépésekor azonban szakított korábbi életmódjával, és a középkori angol történelem egyik legkiemelkedőbb és legsikeresebb hadvezérévé, igazi katonakirállyá vált. A film azt sugallja, mintha a Franciaország elleni háborúja kizárólag a király elleni összeesküvés eredménye lett volna, azonban nyilvánvaló, hogy az angol uralkodó felmenői külpolitikáját folytatta, ezek alapján követelte az angol korona jogait a francia trónhoz. Henrik egyértelműen meg akarta erősíteni uralkodói legitimációját, emiatt pedig politikájának elengedhetetlen részét képezte a francia korona megszerzésére irányuló hadviselés.
Ahogy azt láthattuk, a filmet ért kritikák legnagyobb része annak tudható be, hogy a készítők a 16. századi Shakespeare-darabok történeti ívéből táplálkoztak, amely alapjaiban véve határozta meg az elkészült film dramaturgiáját, szereplőinek palettáját és főként a cselekményének hangsúlyait, súlypontjait.
Mindezek mellett azonban elmondható, hogy a színészi teljesítmény valóban érzékletes; Timothée Chalamet V. Henrik szerepében például visszafogottan, de kifejezően, szemléletesen és meggyőzően alakítja az angol uralkodó megosztó személyét. A végső alkotás véleményem szerint ötletesen formálja át a shakespeare-i darabok történelmi és fikciós elemeit, az érzelmi szálra fókuszálva pedig nem feltétlenül tartja szem előtt a történelmi hitelesség kérdését. Ezzel a módszerrel tulajdonképpen kialakít egy új történetet, ennek eredményeképpen pedig egy klasszikus értékekhez csatlakozó, egyszersmind újító alkotás tárul a néző elé, amelyet történészként is érdemes megtekinteni.
Ezt olvastad?
További cikkek
Egy régi polgár a népi demokráciában – Az Apám néhány boldog éve című film
Simó Sándor filmrendező (1934–2001) saját novellájából forgatta az Apám néhány boldog éve című filmjét, amelyben emléket állít egy korszaknak, az ún. népi demokrácia éveinek (1945–1948) és egy embertípusnak, a kisvállalkozó […]
Most vagy soha! – Alkotói szabadság vs. történelmi hitelesség
Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos a filmet helyén kezelni. Mindenki a saját szemszögéből vizsgálja az alkotást, jelen […]
Tom Hanks repülő cirkusza – A levegő urairól történészszemmel
2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját. A kilenc részes háborús dráma utolsó epizódjának premierjét március 15-re […]
Előző cikk
Küzdelem a Távol-Keleten. A szovjetek és a japánok Haszan-tavi és Halhin-goli összecsapásai
Írásomban két kevéssé ismert háborút, az 1938-as Haszan-tavi és az 1939-es Halhin-goli konfliktusokat kívánom röviden bemutatni. A két háború elsősorban a szovjetek és a japánok között zajlott – ugyan a […]