Sipos József (1948–2021) emlékére

2021. november 30-án, Budapesten, 73 éves korában elhunyt Sipos József történész, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára, a Móra Ferenc Múzeum egykori Tömörkény-díjas munkatársa.

***

Nem illik folyosói pletykával kezdeni egy megemlékező írást, de most tegyünk kivételt, mert ez közelebb visz minket ahhoz, amit nekünk Sipos József személye jelentett. Amikor Tanár Úr betöltötte a 65. évét, annak rendje módja szerint készült a nyugdíjba vonulásra. A tanítványai azonban nem érezték elegendőnek, hogy a szokásos módon történjen tanszéki búcsúztatása, ezért szerveztek egy születésnapi konferenciát, kötettel, pályatársakkal, tanítványokkal, barátokkal, állófogadással. Ez nem volt túl gyakori akkoriban az egyetem történettudományi szakján. Egy kollégája mondta-kérdezte a konferencia szervezési munkálatait tapasztalva: Rendes ember a Sipos, de hát nem is olyan nagy kaliberű történész, mire föl ez a felhajtás?

Sipos József. Forrás: Móra Ferenc Múzeum
Sipos József. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Bár elsőre ez egy tiszteletlen kérdésnek tűnik, nem annak szánta a kérdező, csak a tudományos hierarchia szempontjain keresztül próbálta értelmezni a helyzetet. Végül a szándék szempontunkból nem lényeges, sokkal fontosabb, hogy az erre adandó válasz mutatja meg ki is volt Sipos József, mire is volt tehát ez a nagy felhajtás?

Ha megkérdezik az őt ismerőket, hogy mi volt a fő profilja, attól függően jön a válasz, hogy az illető mikor és hol ismerte meg. Van, aki a Móra Ferenc Múzeumban: számára elsősorban történész-muzeológus. Van, aki a rendszerváltás sodrában mint a reformkörök szervezőjét: neki elsősorban politikus-mozgalmár. Van, aki a szegedi egyetemen, mint e sorok szerzője: számára a nagybetűs Tanár. E három terület határozta meg személyiségét és pályájának alakulását, egymásba fonódva, egymással versenyezve, egymást kiegészítve, és bizony olykor egymást kioltva. Tudatosan őrizte szegényparaszti származásából fakadó népi baloldaliságát, ami azonban nemcsak politikai alkatának elvi alapját határozta meg életre szólóan, hanem ugyanilyen mértékben történészi pályáját is. Kutatóként, muzeológusként, kiállításszervezőként, ismeretterjesztőként, egyetemi katedrán előadó tanárként ezt az elköteleződését sohasem hagyta el.

Kutatói érdeklődésének fókuszába az 1918/19-es forradalmas időszak, a parasztpártok tevékenysége, valamint a Bethlen-konszolidáció tartozott. A Tanár Úr iránti elfogódottságot vállalva, de ettől függetlennek gondolva állítható, hogy a Nagyatádi-féle kisgazdapárt történetének legalaposabb ismerője volt. Megközelítése alapvetően politikatörténetinek tekinthető, amely leszűkítette kutatásainak hatósugarát, ugyanakkor a muzeológusi énjét visszatükröző módszertanával, az események lehető legaprólékosabb szintig történő feldolgozásával a politika napi szintű dinamikáját ragadta meg. Bizonyosság erre az egész történészi munkásságát átölelő és egyben lezáró kötete, mely a tavalyi év során jelent meg A bethleni kétharmadA Kisgazdapárt kormányzópárttá bővítése és az 1922-es választások címmel. Könyvében néhány hétnek, az 1922-es választási kampány politikai történéseinek aprólékos bemutatására vállalkozott, bemutatva az Egységes Párt genezisének napi szintű történéseit.

Viszonylag későn, 50 évesen lépett katedrára. A kétezres évek a nagy hallgatói bumm időszaka volt a bölcsészkarokon, a történészin kiváltképpen. Nem voltak ritkák a 20-30 fős szemináriumok. A hatalmas létszámnak az volt a hátulütője, hogy nagyon sokszor személytelenné vált a szemináriumi részvétel, a hallgatók többsége nem szokott hozzá a szerepléshez, a tanárok többsége pedig nem szokta meg a tömeget. A Sipos-szemináriumok óráit a nyitottság és az emberséges hozzáállás egyszerre jellemezte, nagyon gyorsan népszerűek lettek. Akit érdekelt a téma, az egy olyan tanárral került egy térbe, aki vitát kezdeményezett, kérdésekkel provokált, témát és anyagot adott, az érdeklődő hallgatók számára a szemináriumok után nyitva volt folyosóvégi tanszéki szoba ajtaja. A kései tanári pálya és a korábban a főállás mellett folytatott kutatói évek azt eredményezték, hogy kortárs kollégái előmenetele, tudományos mércével nézett pályafutása magasabban jegyzet volt, ugyanakkor ami itt hátrányként jelent meg a tudományos rangsorban, előnnyé vált a hallgatókkal való kapcsolattartásban. A tanár és hallgató közötti egyenrangúság érzetét teremtette meg, amely bátorságot adott a vitára, a beszélgetésre, mert igazán ebben volt utolérhetetlen. Tanárember volt, a legnemesebb értelemben véve. Helyzeteket teremtett, ahol beszélgetések és viták születhetnek, mert úgy gondolta, hogy ezeken keresztül vezet az út a jó kérdések és a mélyebb tudás felé.

Sipos József. Forrás: Móra Ferenc Múzeum
Sipos József. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Politikus alkat volt ugyan, de sohasem vált igazi politikussá, mozgalmi ember maradt mozgalom nélkül. Mindig szervezkedik – mondták rá –, az elmúlt másfél évtizedben valójában kapcsolatokat őrzött a régi társakkal, szakmabeliekkel, tanítványokkal, barátokkal, nem akarta engedni elmúlni az időt. Tanítványként megtiszteltetésnek éreztem, amikor a maga természetességével nevezett fiatal barátjának. Biztos pont volt, lehetett tudni, hogy érkezni fog, leül beszélgetni, majd rohan tovább.

***

Folytatva Csaba megemlékezését, mit is írhatnék, ami igazán jellemző Sipos Tanár Úrra, és realisztikusan mutatja be az őt nem ismerők előtt is? Az útközben levés koronázatlan királya lehetne, ha nem lázadna a titulus miatt paraszti származása és megrögzött demokrata beállítottsága okán. Ahogy egyszer a tanszékről egy egyetemi kocsmába menet a szakmai beszélgetés közepette fölnézett, azt mondta nekem magáról és kicsit korosztályáról is: félúton – tévúton? Mire gyorsan hozzátettem kicsit viccelve: ki tudja Tanár Úr, de mindenképp üllő és kalapács között! Jót nevettünk…

Aztán az útközben levés és rohanás állandósult. A múltjában is így volt szó szerint akkor is, mikor főiskolai órák után ment éjjel vagont lapátolni, és akkor is, amikor ’73-ban kergették az utcán a rendőrök, mert megemlékezést szervezett a ’48/49-es forradalmár és demokrata hazafiak tiszteletére. Aztán rohant az egzisztenciája és a szakmája megmentése érdekében, és közben elváltak tőle. Útközben érte az is, hogy reformkörösként a rendszer megváltoztatásáért küzdött, és közben rendszerváltás történt. Sipos Tanár Úr rohant tovább, és bemutatott szeretve tisztelt tanárának: Nagy Pistának az egykori Sörkertben, ahol a jókedélyű és mélyen humanista nyugdíjas öregúr nem röstellt egy fröccsöt meginni és szakmázni egyet egykori tanítványa tanítványával, miközben volt hallgatója ugratta.

Sipos József a Tömörkény-díj átadóján 2018-ban. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Közben Sipos Tanár Úr szorgalmasan látogatta édesanyját Dombrádon, miközben ingázott Budapest és Szeged – magánélet és szakma között. Aztán útközben zsonglőrködött azzal, hogy a tanítás mellett a közélettel is becsületesen foglalkozzon, mert félszívvel nem lehet semmit sem csinálni, ha az ember komolyan veszi magát. Mindig volt ideje arra, hogy megkérdezze, hogy mi van velem, oda is figyelt arra, amit mondtam, nem csak udvariasságból érdeklődött. No, és persze nemcsak velem volt ilyen figyelmes, ételt vett a kunyeráló hajléktalannak, miközben rohant a Nagy Imre Társaság gyűlésére. Leült Gerzsonnal pálinkázni, hogy kifaggassa, éppen mi baja és miben tud neki segíteni? Egyengette Falusi Norbi pályáját, közben vendégül látta Horváth Csabát, Felföldi Szabolcsot, vagy Brandl Gergőt otthonában. És rohant és küzdött a reménytelen csatákban és végig emberségesen. Közben a tanszéki szobában Koszó Lászlóval jókat beszélgetett, és Kovács Keve ügyeit segítette, míg gyakran Romsics Ignác barátjával folytatott vitáiról ismerte el, hogy inspirálóan hatottak rá. Az útközben levés és a folytonos rohanás betegsége ellenére is megmaradt. Állandósultak, mint jellegzetes bajsza fölött homlokán a ráncok, ami karakán jellemének karakteres külsőt kölcsönöztek. Így láttam Sipos Józsefet, egykori tanáromat, aki megtisztelt azzal, hogy a barátjává fogadott.   

***

Attila gondolatai után mindenképpen vissza kell egy kicsit kanyarodnunk a tényadatokhoz. Aki Siposnál vett fel órát, annak tisztában kellett lennie azzal, hogy a föld- és parasztkérdés megoldása, illetve inkább megoldatlansága egyben a huszadik századi magyar történelem nemzeti sorskérdése is. Volt hallgatókként nekünk elsősorban történész, muzeológus és egyetemi tanárunk volt, aki a paraszti és demokratikus politizálás magyarországi történetének szakavatottja és egyik legjobb ismerője. Legrégebbi barátainak vita- és harcostársa, mindig is intenzíven politizáló, demokratikusan gondolkodó, szociálisan érző közéleti ember.

Sipos József 1948. április 6-án, Szabolcs megyében született egy 5000 lelket számláló faluban. Szegény parasztcsaládban nőtt fel, és nagyon büszke volt arra, hogy édesapja a Nemzeti Parasztpárt helyi vezetőségi tagjaként földet osztott 1945-ben.

Dombrád, Szeged, Budapest, három eltérő település, ahol egyszerre volt otthon és jelen Sipos József. Soha nem hagyta maga mögött szülőhelyét, ahol édesanyjától örökölt kertjét gondozta, a gazdagon termő almájából és körtéjéből pálinkát főzött, a munkanélküliek részére szakszervezetet szervezett és egy vélhetően Kelta temető felkutatásán is dolgozott. Szegeden töltötte fiatal felnőtti éveit, ahol történelem-testnevelés szakon diplomázott. Ekkor talált rá azokra a kutatási témákra, amikkel mindig is kiemelten foglalkozott, amik az 1918-as polgári demokratikus forradalomhoz, a proletárdiktatúrához, és különösen a Horthy-korszak első feléhez kapcsolódnak. A Nagyatádi Szabó-féle kisgazdapárt történetét nála senki alaposabban nem kutatta.

Éveken át vonattal rótta a százkilométereket. Gyakran a fővárosból, a parlamenti könyvtárból indult, ahol rendezett mappáiban gyűjtötte a történelmi forrásokat, hogy Szegeden megtartsa az óráit a kisgazdákról, a többszörösen megakadt magyar polgárosodásról, a pártrendszerek változásáról. Témavezetőként segítette a hallgatói szakdolgozatírását vagy éppen koordinálta a kolozsvári áthallgatásokat. Fáradhatatlan ember volt. Mindig hű maradt paraszti gyökereihez és a kétkezi munkások ügyéhez, segített az elesetteken. Mindenkihez volt egy jó szava, segített tettel, néha egy kis pénzzel is. Széles körben mozgott, de sohasem számításból vagy önös érdekből tette: elvhű volt. Kritikus. Szociálisan demokrata.

Sipos József. Forrás: Móra Ferenc Múzeum
Sipos József. Forrás: Móra Ferenc Múzeum

Aki csak egyszer is részt vett – az éveken át tartó, minden csütörtök délutáni, egyetemi órák utáni alternatív – Sipos-szemináriumon, a harmadik emeleten, a folyosó végén, az tudja, hogy Sipos József olyan tanár és barát, akit nem fogunk sosem elfelejteni. Tanítványaként, Sipos József egyik mentorom volt, akinek köszönhetem, hogy jelentkeztem, majd történelemből ledoktoráltam. Sipos József odafigyelt ránk. Egyengette szakmai fejlődésünket. Tanácsokkal látott el. És emberségből útravalót adott.

          Horváth Csaba

                        Kovács Attila

                                   Falusi Norbert

Ezt olvastad?

Szinte biztos, hogy az Arisztotelész név hallatán mindenkinek a dús hajú és szakállú, ókori görög filozófus ugrik be. Ő még