Sir Francis Drake, „a királynő kalóza”

425 évvel ezelőtt ezen a napon, 1596. január 28-án hunyt el a panamai Portobelo partjainál Sir Francis Drake, akinek gazdag, de ellentmondásokkal teli életútja az angol patriotizmus komoly ösztönzője volt. Az elmúlt évszázadok során számos pozitív és negatív jelzővel illették: nagy felfedező, hős haditengerész, nagylelkű lovag, ugyanakkor privatér és álságos kalóz, sőt „tengeri kutya”. Az első angol felfedező, aki világkörüli utat tett, továbbá fontos szerepet játszott a spanyol armada 1588. évi megsemmisítésében is. Diadalmas hős vagy álnok kalóz – esetleg mindkettő? A valóság ennél természetesen sokkal árnyaltabb. Honnan és hogyan indult Francis Drake, „a királynő kalózának” pályája? Hogyan zajlott világkörüli útja? Mit ért el gazdag életútja során?

A korai évek – Drake, a hajóinas

Francis Drake egy délnyugat-angliai kereskedővárosban, a devoni Tavistockban született 1540 körül. Gazdálkodó protestáns családból származott, Edmund Drake (1518–1585) gazda és felesége, Mary Mylwaye tizenkét fia közül ő volt a legidősebb. A család az 1549. évi, Devon- és Cornwall-környéki katolikus lázadást, az úgynevezett Prayer Book Rebelliont – amely az új anglikán imakönyv, a Book of Common Prayer bevezetése elleni fellépésként tört ki – követő üldöztetés miatt a délnyugat-angliai Devonból délkeletre, Kentbe menekült.

Drake édesapja Kent megyébe érkezve a királyi haditengerészet szolgálatába állt mint világi prédikátor; segédlelkésszé szentelték, majd egy medway-i templom helynöke lett. Az édesapa 13 éves korában tanoncnak adta fiát egy kereskedőhöz, aki egy úgynevezett bark (barque vagy barc) típusú, a partmenti kereskedelemben használatos vitorlás tulajdonosa volt. Így az ifjú Drake az 1550-es években hajóinasként próbálgathatta szárnyait Angliában, a holland tartományokban, illetve Franciaországban, tehát az Északi-tengeren és az Atlanti-óceánon sajátíthatta el a partmenti kereskedelem rejtelmeit és fortélyait. 18 éves korában a francia–spanyol partokon található Vizcayai-öbölbe indított hajóút alkalmával már hajópénztárosként működött.

A kezdetek – Drake, a (rabszolga)kereskedő

A kereskedő olyan elégedett volt hajóinasa magaviseletével és munkabírásával, hogy – mivel nőtlen és gyermektelen volt – halála után, 1563–1564 körül rá hagyta vitorlását. Ekkor Drake körülbelül 20–23 éves volt, aki a ráhagyott hajót eladta és belépett plymouth-i rokonai, William és John Hawkins flottájába, akik különféle áru-, valamint rabszolgakereskedelemmel foglalkoztak. John Hawkins I. Erzsébet angol királynő uralkodásának idején (1558–1603) a legkorábbi angol rabszolgaszerző hajóutakat vezette Nyugat-Afrika partjai és Anglia között. Drake a Hawkins-flottával először a nyugat-afrikai Guinea partjaira utazott 1564 körül, majd 1566–1567-ben – szintén a Hawkins-család hajóflottáján – megtette első útját az amerikai kontinensre is, John Lovell kapitány irányítása alatt. Az út során több-kevesebb sikerrel megtámadták a nyugat-afrikai partvidék számos portugál városát és hajóit, majd Amerikába hajóztak, ahol a megszerzett árukat és elfogott rabszolgákat igyekeztek eladni a spanyol ültetvényeken.

Ebben az időben a Karib-szigetek és Dél-Amerika, illetve a mai Mexikó nagy részét a spanyol birodalom uralta. Legfőképp a gyarmati érdekellentétek miatt Anglia és Spanyolország több ízben háborúban állt egymással a korszakban, így Erzsébet királynő uralkodását komoly külpolitikai konfliktusok kísérték. Spanyolország megtiltotta gyarmatain az angolokkal folytatott kereskedelmet, ez azonban nem akadályozta meg az olyan elszánt kereskedőket, mint John Hawkins vagy az ifjú Francis Drake.

A helyzet komoly problémákkal szembesítette az amerikai gyarmati területeken működő tengerészeket és kereskedőket, akik számos esetben kerültek életveszélybe a spanyol támadások során. 1567 októberében Hawkins és Drake a mexikói tengerparton fekvő San Juan de Ulúa-ba érkezett. Hat hajójuk volt, köztük a Hawkins vezette Minion, valamint a Judith, amelynek Drake volt a kapitánya. A mexikói kikötőben komoly spanyol támadás érte az épp utánpótlásról és javításokról tárgyaló angol flottát, a hatból négy angol hajó megsemmisült és odaveszett szinte a teljes angol legénység. Azonban Hawkins és Drake úszva el tudott menekülni a helyszínről.

„A királynő kalóza” – Drake, a privatér kalóz

Miután 1570-ben visszatért Angliába, Drake elfogadta Erzsébet királynő ajánlatát, hogy magánszemélyként, azaz privatérként szolgálatot teljesítsen az angol uralkodó számára.[1] A privatér (privateer) olyan magánszemély volt, aki állami engedéllyel felhatalmazva kereskedelmi tevékenységet folytathatott, háborús helyzetekben meg is támadhatta a kibocsátó állam számára ellenséges hajókat és elkobozhatta azok szállítmányát, azaz tengeri zsákmányjoggal élhetett.[2] Ellentétben a csak magánszemélyként működő kalózokkal, akik személyes célú portyákat folytattak, a – bár szintén magánemberként működő – privatérokat felbérelték és meg is fizették.[3] Drake a következő években több ízben, számos rajtaütés alkalmával semmisített meg és fosztott ki megrendelésre spanyol flottákat, valamint például információszerzés céljából 1570-ben, majd 1571-ben Nyugat-Indiába utazott.

1572–1573-ban hajtotta végre első önálló vállalkozását a Panama-szorosban, amelyet a spanyolok Tierra Firme, az angolok pedig Spanish Main néven ismertek. A panamai terület kiemelten fontos kereskedelmi csomópont volt, ahova a dél-amerikai Peru ezüst- és aranykincsét szállították. A nemesfémeket a karib-tengeri Nombre de Dios városába irányították, onnan szállították spanyol gályák az anyaországba. Drake 1572 májusában két hajóval és összesen 73 fős legénységgel hagyta el az angliai Plymouth kikötőjét azzal a céllal, hogy megtámadja Nombre de Dios stratégiai fontosságú pontjait. A vállalkozás egyik legsikeresebb és leghíresebb eseményévé vált, amikor 1573 márciusában sikerült elfogniuk Nombre de Dios közelében egy spanyol ezüstszállító hajót. A szállítmány megszerzésével Drake és emberei körülbelül 20 tonna ezüstöt és aranyat zsákmányoltak.

Drake 1573 augusztusában tért vissza a hatalmas zsákmánnyal Plymouthba, azonban az angol kormány eddigre ideiglenes fegyverszünetet kötött II. Fülöp spanyol királlyal (1556–1598), így nem ismerhette el hivatalosan Drake Panama-szorosnál elért eredményeit. Azonban a hajókapitány – panamai sikerei és a szóbeszéd útján terjedő történetek által – gyorsan híressé vált Angliában, ahol sikeres rajtaütései miatt hősnek számított, ellentétben Spanyolországgal és az amerikai spanyol területekkel, ahol kalózként tartották számon.

A világkörüli út (1577–1580) – Drake, a világutazó

Az 1573. évi ideiglenes angol–spanyol fegyverszünet nem tartott sokáig. A Panama-szoros razziája során elért sikerei miatt Erzsébet 1577-ben egy spanyolok elleni expedícióra küldte Drake-et Amerika csendes-óceáni partvidékére. Drake azokat a korábbi terveket használta fel az expedíció megtervezésére, amelyekre Sir Richard Grenville tengerész 1574-ben engedélyt kapott Erzsébet királynőtől, ám amelyeket a spanyol uralkodó, II. Fülöp tiltakozása után egyszer már visszavontak 1575-ben.

A portugál Magellán 1519–1521. évi világkörüli expedícióját követően évtizedekig nem akadt olyan tengerész, aki hasonló felfedezőútra vállalkozott volna, és eredetileg Drake 1577 novemberében induló expedíciójának célja sem a Föld körbehajózása, hanem Amerika csendes-óceáni partvidékének feltérképezése, az amerikai spanyol kolóniák kifosztása volt. Végül váratlan események és az amerikai kontinens fekvése kényszerítették rá Drake-et a híressé vált világkörüli útjának végrehajtására, mellyel ő lett a második tengerész a világon, aki megkerülte a Földet, továbbá ő lett az első, aki földkörüli utazásról élve hazajutott. A hajókapitány a csendes-óceáni expedícióra összesen öt hajóval indult el 1577. november 15-én Plymouth kikötőjéből, melyek közül a vezérhajó a később a Golden Hind (Arany Tehén) névre átkeresztelt Pelican volt.

A viharos óceán azonban már az út elején hatalmas károkat okozott Drake flottájában, emiatt szerencsétlenül indult az expedíció. A flotta olyan súlyos viharba került, hogy még novemberben vissza kellett térnie az angol partokhoz; először kénytelen volt Falmouthnál (Cornwall) kikötni, majd később visszahajózni Plymouthba, hogy a vihar okozta komoly károkat kijavíthassák. Közel egy hónapos veszteglés után, 1577. december 13-án Drake ismét elhagyta a plymouthi kikötőt a Pelican fedélzetén, másik négy hajóval és összesen 162 fős legénységgel, majd Nyugat-Afrika partjainál zsákmányolt egy újabb, portugál kereskedőhajót is (Mary, portugálul Santa Maria). A Mary kapitánya, Nuno de Silva, akinek komoly tapasztalatai voltak a dél-amerikai vizeken, szintén Drake szolgálatába állt. Kezdetben tehát sikeresnek bizonyult a vállalkozás, azonban Dél-Amerika partjainál hasonló nehézségekkel kellett megküzdeniük, mint korábban a portugál Magellánnak; az óceánon tomboló viharokkal, komoly emberveszteséggel, hajókárokkal és lázadó legénységgel.

A flottának 1578. június 20-án sikerült kikötnie a mai Argentínában található San Julián partjainál, azonban Drake flottája nagyon megviselt volt, mire Amerika partjaihoz ért; olyan sok embert veszített az óceáni út során, hogy le kellett mondania három hajójáról. Drake úgy döntött, hogy egy ideig a kikötőben marad erőt gyűjteni, és csak később kísérli meg az áthajózást a Magellán-szoroson. A partraszállást követő napokban, egy legénységi lázadást letörve és Magellán példáját követve ő is megpróbálta kivégezni saját „lázítóját”, Thomas Doughty-t. Nem sokkal partraszállásuk után került sor a boszorkánysággal és lázítással megvádolt Doughty – minden bizonnyal Drake által konstruált vádak alapján kiharcolt – perére. A tengerészt ugyan nem ítélték halálra, de az expedíciót vezető Drake peren kívül is megvádolta azzal, hogy lázító és az életére akar törni. Doughty-t végül a fogva tartás korlátozott lehetőségeire hivatkozva július 2-án rendkívüli úton lefejeztette.

Drake 1578 augusztusában tudott elindulni a Dél-Amerika déli csücskében lévő Magellán-szoros felé, flottájának három megmaradt hajójával. Néhány héttel később, 1578 szeptemberében ki is jutottak a Csendes-óceánra, azonban az erős viharok elpusztították a megmaradt három hajó egyikét, a Marigoldot, majd a flotta egy további hajót is elveszített, amikor az Elisabeth arra kényszerült, hogy visszaforduljon, majd visszatérjen Angliába. Így 1578 végére csak a Pelican maradt, amely Drake vezetésével még délebbre vette az irányt, és a Magellán-szoroshoz érkezve hosszabb ideig ott is maradt. A szorosban tartózkodva a legénység tagjai felfedezték, hogy egy különleges fából, a téli kéregből (Drimys winteri) nyert orvosság hatásos a skorbut ellen, ezért Wynter kapitány nagy mennyiségű kéreg összegyűjtését rendelte el – innen származik a fa későbbi tudományos elnevezése.

Az átjárót, amelyen keresztül megközelítették a Magellán-szorost, később Drake-átjárónak nevezték el; a Tierra del Fuegónál található déli óceáni átjárót ténylegesen csak évtizedekkel később, 1616-ban fedezték fel. Drake ugyan felismerte, hogy Tierra del Fuego nem része az amerikai kontinensnek, ahogy azt korábban feltételezték, melyért sokan őt tekintik az Antarktisz felfedezőjének, azonban az újabb kutatások szerint nem valószínű, hogy ténylegesen eljutott a Horn-fokig (Cape Horn) vagy a később Drake-átjárónak keresztelt szorosig. Azonban valószínűsíthető, hogy felfedezte Amerika déli végét és sejteni vélte az attól délre eső óceáni területet. Ennél délebbre csak sokkal később merészkedtek; először James Cook 1733-ban.

Drake ezek után keresztelte magányos zászlóshajóját a Golden Hind (Arany Tehén) névre, amellyel észak felé hajózva Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékén, számos spanyol kikötőt és várost támadott meg. Bár Drake arra kényszerült, hogy egyedül folytassa útját, azonban flottája elvesztése ellenére is sikeresen feltérképezte a csendes-óceáni partvidéket és végigrabolta a mai Chile és Peru területén található spanyol kolóniákat. Portyázásai során két, kincsekkel megrakott spanyol gályát is megszerzett, köztük a Lima közelében felfedezett, Panama felé tartó Cacafuegót, amely igazán gazdag zsákmánnyal bírt; 34 kilogramm aranyat (arany keresztek és ékszerek formájában), 13 láda fémlemezt és 23 tonna ezüstöt találtak rajta.

Drake észak felé tartva 1579-ben körülbelül a mai amerikai–kanadai határ magasságáig juthatott el. Előtte Észak-Amerika nyugati partjait csak részben fedezték fel, a terület pedig spanyol fennhatóság alatt állt, így Drake igyekezett elkerülni a nyílt konfliktust és a spanyol jelenléttől távolabb, északnyugat irányába navigált, diszkrét helyet keresve az angliai visszautazásra történő felkészüléshez. 1579. június 5-én a Golden Hind először az oregoni Coos-öböltől délre, az Arago-foki Dél-öbölben kötött ki, majd innen még délebbre hajózott, miközben megfelelő kikötőt kerestek a rossz állapotban lévő hajó javításához. Végül június 17-én sikerült találniuk egy védett öblöt; ekkor kötöttek ki a mai Észak-Kalifornia csendes-óceáni partvidékén, Point Loma környékén.

Az öbölben tartózkodva Nova Albion néven kolóniát alapítottak, a következő hetekben pedig jó viszonyt alakítottak ki a helyi Miwok indiánokkal. Drake a Szentháromság nevében az angol korona tulajdonába vette a területet, erődöt építtetett, és több emberét is hátrahagyva sikeres kolóniát kívánt alapítani a területen, miközben legénységével igyekezett alaposan felkészülni az előttük álló hosszú utazásra, az Angliába történő visszaútra. Legénységével végül 1579. július 23-án tudták elhagyni Nova Albiont. A feljegyzések szerint másnap még lehorgonyoztak a közeli Farallon-szigeteknél fókahúsra vadászni, majd kihajóztak a nyílt óceánra.

Bár a mai napig vitatott, hogy az észak-amerikai kontinens csendes-óceáni partvidékén haladva mely lehet a legészakibb pont, amelyet Drake és emberei elértek, egyes kutatók szerint az is elképzelhető, hogy az észak-amerikai kontinens északnyugati sarkáig, egészen Alaszkáig eljutottak. Azonban valószínűbb, hogy a kapitány idővel feladta a reményt, hogy megtalálja az északnyugati átjárót, és úgy döntött, inkább áthajózik a Csendes-óceánon. Mindenesetre bizonyos, hogy a Golden Hind 1579–1580 folyamán bejárta az indonéz szigetvilágot, majd a Jóreménység foka és Sierra Leone érintésével közel három év után, 1580. szeptember 26-án, 59 fős legénységgel tért vissza az angliai Plymouth kikötőjébe. Bár Drake flottájából végül csak egyetlen hajó maradt meg, a Golden Hind rakománya azonban bőséges hasznot hozott Anglia számára.

A katonai karrier – Drake, a haditengerész

A sikeres útnak köszönhetően Drake 1581-ben lovagi rangot kapott és már az előző évben vásárolt egy nagy udvarházat, a devoni Buckland Abbey-t, amelyhez Sir Richard Grenville közvetítőin keresztül tudott hozzájutni. Amikor Angliában tartózkodott, akkor Drake itt élt egészen utolsó útjáig, azaz a következő tizenöt évben, a birtok pedig több generáción keresztül családjában maradt. Buckland Abbey jelenleg az angol állam gondozásában van, ahol egy kiállítás keretében Drake életének számos emlékét mutatják be.

Az immár lovaggá ütött Sir Francis Drake későbbi érdemeivel is rászolgált a kitüntetésekre és a lovagi címre, hiszen óriási hírnévre tett szert további kalózportyáival, valamint az angol–spanyol háború (1585–1604) folyamán elért katonai eredményeivel is. Razziái közül az egyik leghíresebb az 1585. évi cádizi portya volt, amely jellemző módon magánvállalkozásban, de az angol uralkodó támogatásával zajlott. Drake egy kisebb angol flottával Spanyolország északi partjainál megtámadott és rövid időre elfoglalt két jelentős spanyol kikötőt, Cádizt és La Coruñát; számos spanyol hajót elsüllyesztettek vagy felégettek és hatalmas pusztítást végeztek, továbbá kereskedőhajókat fogtak el és nagy mennyiségű élelmiszert és hadianyagot zsákmányoltak. A portya jelentősen visszavetette a spanyol armada felkészülését. Drake a rákövetkező hónapokban is ellenőrzése alatt tartotta az ibériai partokat, és több ezer tonna spanyol ellátmányt semmisített meg, folyamatosan hátráltatva a spanyol utánpótlást.

Az 1585. augusztus 10-i angol–holland megállapodást követően Drake parancsot kapott az uralkodónőtől Francis Walsingham, a királynő főtitkára révén, hogy egyfajta megelőző rajtaütésként vezessen egy expedíciót az amerikai spanyol gyarmatok megtámadására. Drake észak-amerikai expedíciója – összesen 21 hajóval és 1800 fős legénységgel – 1585 szeptemberében hagyta el Plymouth kikötőjét. Először a spanyolországi Vigót támadták meg, amelyet két hétig fosztogattak, majd ezt követte a Zöld-foki szigetek közelében lévő Santiago kifosztása, amely után a flotta áthajózott az Atlanti-óceánon. Az amerikai partokhoz érve először kirabolták Santo Domingo kikötőjét, majd elfoglalták Cartagena de Indias városát a mai Kolumbiában, ahol Drake száz, rabszolgaként tartott törököt engedett szabadon. Visszatérés közben, 1586. június 6-án kifosztották a mai Florida partjainál fekvő spanyol San Agustín erődöt is. Drake és flottája végül 1586. július 22-én tért vissza Angliába, ahol Portsmouth kikötőjében hősként fogadták a kapitányt.

1588-ban, a II. Fülöp által Anglia ellen küldött nagy armada támadása idején sikeres védekezési stratégiájával hatalmas győzelmet aratott Anglia. A spanyolok veresége súlyos csapást mért birodalmukra, ez pedig fordulópontot jelentett a tengeri hadviselés történetében, jelentősen hozzájárulva Anglia tengeri nagyhatalommá válásához. Az angol győzelem szempontjából döntő jelentőségű részlet volt, hogy Erzsébet királynő nagyrészt tapasztalt angol tengerészekre bízta a hadjárat vezetését; ugyan az angol flotta parancsnoka egy arisztokrata flottaparancsnok volt, de a hadvezetési és tengerészeti döntéseket egy hajóparancsnokokból, tengeri privatér kalózokból álló haditanácsra bízták, amelyben fontos szerepet vállalt többek között Drake is. Az armada támadása alkalmával Drake sikeresen elfoglalt egy Rosario nevű hajót, amely a spanyol hadsereg pénzszállítmányát vitte. Drake a hajó megsemmisítésével tulajdonképpen közvetlenül elősegítette a spanyol–portugál egyesített flotta felbomlását.

A politikai karrier – Drake, a politikus

Bár Drake szinte kizárólag magánakcióiról és katonai vállalkozásairól ismert, az kevésbé köztudott, hogy Angliában tartózkodva aktív politikusként is működött és három alkalommal volt parlamenti képviselő. Miután visszatért világkörüli útjáról, 1581 szeptemberében Plymouth polgármestere lett, majd Erzsébet negyedik parlamentjének 1581. január 16-i ülése során választották meg először parlamenti képviselőnek, Camelford választókerületének képviseletében. Ekkor még nem vett részt aktívan a parlamenti munkában, mivel 1581. február 17-én az uralkodónő felmentést biztosított számára egyéb szolgálatai miatt.

1584-ben ismét parlamenti képviselő lett, amikor Erzsébet ötödik parlamentjének megalakításakor a cornwalli Bossiney választókerületét képviselte. Ezúttal a parlament teljes időtartamát kitöltötte, és aktívan foglalkozott többek között haditengerészeti, halászati kérdésekkel, valamint a korai amerikai gyarmatosítással és főleg a Devon megyével kapcsolatos ügyekkel. A következő két parlamenti ciklust más feladatokkal és egy portugáliai expedícióval töltötte, majd 1593-ban Plymouth parlamenti képviselője lett. Aktívan foglalkozott a Plymouth városát és kikötőjét érintő kérdésekkel, és hangsúlyozta a spanyolok elleni védekezés fontosságát.

Az utolsó évek – Drake, a sikertelen admirális

Drake a spanyol armada legyőzését követő évben, 1589-ben újabb megbízást kapott Erzsébet királynőtől egy spanyolok elleni „ellen-armada” vezetésére. A Drake–Norris-féle expedíció néven is ismert angol armada admirálisa Drake lett, a flottát pedig Sir John Norreys vezette. A vállalkozás azonban nem járt sikerrel és nem sikerült kihasználnia azt az előnyt, amelyet Anglia az előző évben a spanyol armada ellen megszerzett. A hadjárat fölényes spanyol győzelemmel járt, ez pedig II. Fülöp erejének újjáéledését jelentette, amely kitartott a következő évtizedben is. Az angol–spanyol háború végül csak 1604-ben, Erzsébet királynő halálát követően, I. (Stuart) Jakab uralkodásának elején ért véget.

Angliában vizsgálatot indítottak a katasztrofális és teljességgel sikertelen expedíció okainak tisztázására, majd Drake admirálist – akinek viselkedését fegyvertársai keményen kritizálták – lefokozták egy szerény plymouthi pozícióba; a partmenti védelemért felelős parancsnok lett és a következő hat évre eltiltották mindennemű tengeri expedíciótól. Tengerészkarrierje így csak az 1590-es évek közepén folytatódhatott, azonban az ekkor már körülbelül 55–56 éves kapitány vereséget vereségre halmozott az amerikai kontinensen.

1595-ben nem sikerült meghódítania Las Palmas kikötőjét, majd sikertelenül támadta meg San Juan de Puerto Ricót. Az El Morro-kastély spanyol lövészei sikeresen át is lőtték Drake hajójának egyik kabinját, ezzel őt is megsebesítve, azonban a kapitány ekkor még életben maradt. Ezt követően megpróbált támadást indítani a spanyolok ellen a szárazföldön, annak érdekében, hogy elfoglalja Panamá Viejo gazdag kikötőjét, azonban ismét vereséget szenvedett. Néhány héttel később, 1596. január 28-án vérhasban halt meg a panamai Portobelo partjainál horgonyozva, ahonnan halálát követően azonnal kivonult az angol flotta.

Sir Francis Drake 1570-es és 1580-as években elért eredményei egyértelműen megerősítették az angol tengeri dominanciát. A spanyolok elleni sikeres (kalóz)portyák és támadások nagyban gyengítették a spanyol birodalmat és annak gyarmati pozícióit, lehetővé téve Anglia számára, hogy egyre inkább tengeri nagyhatalomként érvényesüljön a világpolitika színpadán. A híres–hírhedt privatér kalózkapitányt sikeres portyái, razziái és expedíciói valódi hőssé tették az angolok számára, de kegyetlen kalózzá a spanyolok szemében, akik leginkább El Draque (A Sárkány) néven hivatkoztak rá.

Érdekes identitásképző elemmé és valódi ikonná vált az angolok számára a későbbi évszázadokban Drake egyik utazási kelléke, nevezetesen a pergődobja (Drake’s Drum), amely köré komoly néphagyomány szövődött, és amelyhez számos legenda és történet kapcsolódik mind a mai napig. Drake világjáró körútjára magával vitt egy pergődobot, amelyről halála előtt úgy rendelkezett, hogy vigyék Buckland Abbey-i birtokára, és ott őrizzék meg az utókor számára. A dob eredetijét azóta Közép-Angliában tárolják, pontos másolata – amely történetileg hiteles anyagokból Plymouthban készült – pedig Buckland Abbey említett Drake-kiállításán látható. A dobhoz kapcsolódó történetek és legendák lényege, hogy a kapitány halála előtt azt ígérte, ha Angliát a jövőben valaha veszély fenyegeti és valaki megveri a dobot, akkor vissza fog térni az ország védelmére. A későbbi évszázadokban elterjedt legenda szerint akkor lehet hallani a dobverést, amikor Anglia háborúban áll vagy jelentős nemzeti események zajlanak – például az első, valamint a második világháború alkalmával is több esetben jelentették a pergődob hangjának felcsendülését.

Sir Francis Drake sikeres pályáját hajóinasként és rabszolgakereskedőként kezdte, majd katonai eredményei mellett híres felfedezővé vált, aki Észak-Amerika nyugati partjainál még egy angol kolóniát is alapított Nova Albion néven. A San Francisco közelében fekvő Drakes Bay a mai napig a nagy angol felfedező nevét viseli, továbbá az Egyesült Királyságban is számos helyet neveztek el róla, különösen Devon megyében, valamint Plymouth városában és kikötőjében.

Schvéd Brigitta

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézet együttműködésének keretében született.

Hivatkozott források

Breton, N. (1581): A discourse in commendation of the valiant as vertuous minded gentleman, Maister Frauncis Drake, with a reioysing of his happy aduentures. London: Printed by John Charlewood.

Fletcher, F. (1628): The world encompassed by Sir Francis Drake, being his next voyage to that to Nombre de Dios formerly imprinted. London: Printed for Nicholas Bourne.

Tájékoztató irodalom

Andrews, K. R. (1964): Elizabethan Privateering: English Privateering during the Spanish War, 1585–1603. Cambridge.

Andrews, K. R. (1968): The Aims of Drake’s Expedition of 1577–1580. The American Historical Review, 73(3), 724–741.

Brown, C. G. (1996): The Battle’s Sound: Drake’s Drum and the Drake Flags. Devon Books.

Gough, B. (1980): Distant Dominion: Britain and the Northwest Coast of North America, 1579–1809. Univ. of British Columbia Press.

Hanna, M. G. (2015): Pirate Nests and the Rise of the British Empire, 1570–1740. Univ. of North Carolina Press.

Hodgkins, C. (1997): Stooping to Conquer: Heathen Idolatry and Protestant Humility in the Imperial Legend of Sir Francis Drake. Studies in Philology, 94(4), 428–464.

Kaufmann, M. (2017): Black Tudors: The Untold Story. Oneworld Publications.

Kelsey, H. (1998): Sir Francis Drake: The Queen’s Pirate. Yale Univ. Press.

Kraus, H. P. (1970): Sir Francis Drake: A Pictorial Biography. Amsterdam: N. Israel.

Nievergelt, M. (2009): Francis Drake: Merchant, knight and pilgrim. Renaissance Studies, 23(1), 53–70.

Sugden, J. (2006): Sir Francis Drake. London: Pimlico.

Tarján M. Tamás: 1580. szeptember 26. – Francis Drake hazatér világ körüli útjáról. Rubicon (utolsó megtekintés: 2021. 01. 23.)

Wathen, B. (2009): Sir Francis Drake: The Construction of a Hero. Boydell & Brewer.

[1] A ’privatér’ az angol privateer szóból ered, amely a private man of warre, azaz ’partizánhajó’ kifejezés rövidült formája. A magyar nyelvben előfordulnak még a káper – a német Kaperschiff kifejezésből – és a korzár – a francia corsaire kifejezésből – származó szavak is.

[2] Az állam által kiadott engedélyt angol területen letter of marque-nak, azaz kalózlevélnek hívták. A kalózlevéllel ellátott privatér a nyílt tengeren bármely állam hadihajója által elfogható, vagyona pedig elkobozható volt, azonban legénysége nem volt elítélhető kalózkodás vétke miatt, továbbá hadifoglyoknak megfelelő elbánást érdemelt. Jogilag tehát a hajó „kalózhajónak” számított és rablást követhetett el, de legénysége nem volt jogi értelemben vett kalóz.

[3] Bár a privateer kifejezés a 17. század közepéig ismeretlen fogalom volt, valamint az Erzsébet-kori Angliában egy 1536-ban hozott rendelet alapján bűntettnek minősült a kalózkodás, azonban megfigyelhető egyfajta átmenet a korszakban arra nézve, hogy egyes elérendő célok érdekében mi volt megengedett és mi számított tiltott tevékenységnek. A hivatalos, engedéllyel rendelkező – kormányok, uralkodók vagy törvények által felhatalmazott – privatérok a 17. század közepén, illetve második felében jelentek meg. Az egyik legismertebb és leghírhedtebb angol privatér kalóz Sir Henry Morgan (1635 k.–1688) volt, aki később az angol flotta tengernagya és Jamaica kormányzója lett.

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X