„Soha nem védettem le semmit. A nevem a garancia.” – Gianni Versace emlékére

A Versace divatmárka neve mára fogalommá vált. A ruházati céget Gianni Versace alapította az 1970-es évek végén. Mikor és hogyan lépett be a divat világába? Miért voltak különlegesek a ruhái? Milyen úton sikerült kiépítenie a mára már világhírűvé vált divatbirodalmat? Miért kellett tragikusan korán távoznia az élők sorából? Cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A Versace-cég indulása

Gianni Versace 1946. december 2-án született Giovanni Maria Versace néven, Reggio di Calabria városában, Olaszországban. Már gyermekkorában megismerkedett a ruhák és a divat világával, hiszen édesanyja varrónő volt. Tőle tanult meg varrni, s érettségi után – egészen 1972-es Milánóba költözéséig – kisegített édesanyja butikjában. Milánóban számos olasz műhelyben dolgozott, ezek voltak például: Genny, Complice, Mario Valentino és Callaghan. 1978-ban a Girombelli család segítségével sikerült megalapítania a saját cégét, Gianni Versace S.p.A néven. Még ugyanebben az évben elkészült az első önálló kollekciója, amit saját neve alatt mutatott be.

Reggio di Calabria. Forrás: Pixabay

A cég tevékenységében két testvére is aktívan részt vett: bátyja, Santo volt a vezérigazgató, míg húga, Donatella tervezői, illetve alelnöki pozíciót töltött be. 1982-ben kibővítette a cég kínálatát: ettől kezdve már háztartási cikkeket (luxusberendezések, porcelánok, textilek), illetve ékszereket is gyártottak. Versace a cég minden tevékenységébe aktívan beleszólt és közreműködött a munkálatokban. 1989-ben ismét bővült a vállalkozás: az ’Atelier Versace’ elindításával sikerült a márkának belépnie a haute couture világába. (A haute couture francia eredetű szó, műfordításban: ’magas szabászat’ a jelentése. Olyan egyedi, kézzel varrt, kiváló minőségű divatcikkek, amelyekből általában csak egy darab készül, egy exkluzív megrendelő számára.)

Gianni Versace és a divatvilág meghódítása

Versace lépésről lépésre meghódította a divatvilágot: rendkívül változatos megoldású, színes ruhái miatt a divatsajtó egyre gyakrabban írt róla cikkeket. Átütő sikert ért el az 1982–83-as őszi-téli „Arany szemek” elnevezésű női kollekciójával. 1984-ben együtt dolgozott Maurice Béjart francia balettművész–koreográfussal; a Gaetano Donizetti által komponált Don Pasquale című operához terve­zett jelmezeket. Az 1980-as és 1990-es évek alatt sikerült kiépítenie a Versace-divatbirodalmat.

Versace-kirakat Firenzében. Forrás: Wikipedia

A leghíresebb ruhadarabjai között találhatunk például polivinil-klorid (PVC) anyagból készült bébidoll (olyan blúzok, topok, ruhák, amelyeket a mell alatti szabásvonalba helyezett bővítők vagy pántok fognak össze, onnan szabásvonaluk lefelé bővül) darabokat, vagy ezüst-hálós tógákat. Bírálói sokszor kritizálták provokatív öltözékeit, amikből áradt az érzékiség és a szexualitás. Többször nevezték az általa tervezett ruhadarabokat vulgárisnak. Mivel Versace nem habozott kifejezni a női test szépségét, ezáltal a legtöbb terve – a kritikusok szerint – túl sokat mutatott meg. A legjobb példa erre az 1992-es őszi-téli kollekció, amely hatalmas visszhangot váltott ki a közönség részéről. Ezen a divatbemutatón Versace olyan újításokat és kevert szabászati megoldásokat szemléltetett, amelyek nem csupán kivitelezésükben voltak nehezek (például bőrt és csipke anyagot társított össze), de a változatos formák és anyagok női testhez illeszkedése sokakat döbbenettel töltött el.

Márkából fogalom

A kritikák ellenére Versace hatalmas lendülettel dolgozott tovább, minden divatbemutatóját alaposan megtervezte. Ezek az események inkább hasonlítottak rockkoncertekre, mint hagyományos divatbemutatókra; rendkívül sok pénzt és időt áldoztak a megszervezésükre, az események mindig hatalmas médiareakciót váltottak ki. Ezt az is segítette, hogy a tervezőnek számos híres barátja ellátogatott ezekre a bemutatókra, például Elton John vagy Madonna. A korszak másik meghatározó eleme – nemcsak Versace életében – az 1990-es évek híres modelljei voltak, akiket magas fizetésük, illetve világszintű népszerűségük miatt a média elnevezett szupermodelleknek. Ezen hölgyek (például Cindy Crawford, Linda Evangelista, Christy Turlington, Naomi Campbell, Yasmeen Ghauri) hűségesek voltak Versacéhoz, és rendszeresen dolgoztak a divatbemutatóin.  Versacének tulajdonítják a divat 1990-es évekbeli átalakulását: az egykor privátabb világ egyre inkább média- és hírességközpontúvá vált: a divatbemutatókon már nemcsak a felsorakoztatott ruhák, hanem a megjelent személyek, fotósok és riporterek is jelentőssé váltak.

Gianni Versace (balra) interjút ad Mario Biondinak (jobbra). Forrás: Wikipedia
Gianni Versace (balra) interjút ad Mario Biondinak (jobbra). Forrás: Wikipedia

Gianni Versace, a divattervező

Gianni Versace szabásaira jellemzőek voltak a hagyományos, klasszikus és egyedi formák is. Nem ragaszkodott a szabászati megoldások betartásához: sokszor inkább csavarta, hajtogatta az anyagokat. Alapöltözékei között találhatók a szoknyák, ruhák, amelyekhez előszeretettel társított klasszikus kosztümfelsőket: ezzel szokatlan hatást ért el. Szeretett zsorzsettel és más finom szövetekkel dolgozni, de nem vetette meg az extrémebb anyagokat sem. Rendkívül büszke volt olasz származására és örökségére, ez az általa használt motívumrendszerben és dizájnban is megfigyelhető. Előszeretettel nyúlt vissza a görög–római világ művészetéhez. Ez leginkább a cég logójában szembetűnő: Medúza feje és az azt körülvevő motívumok a görög világra emlékeztetnek. Ezen kívül szerette a kortárs művészetet is: inspiráló hatással volt ruháira Roy Lichtenstein és Andy Warhol munkássága.

A medúza-logo Gianni Versace Miami Beachen található villájának kerítésén. Forrás: Wikipedia
A medúza-logo Gianni Versace Miami Beachen található villájának kerítésén. Forrás: Wikipedia

Gianni Versace halála

1993-ban egy ritka, belső fülben előforduló rákot diagnosztizáltak nála, amiből ugyan sikeresen kigyógyult, ám ezután a céggel járó legtöbb felelősséget igyekezett a családjára bízni a nyugodtabb élet reményében.

Fényes karrierje sajnos 1997-ben váratlanul véget ért. 1997. július 15-én, egy reggeli séta után éppen visszatért a Miami Beachen lévő házába, amikor a villa előtti lépcsőkre érve lelőtte Andrew Cunanan sorozatgyilkos. Sokan úgy gondolták, Versace a halála előtt érte el 25 éves karrierje csúcspontját: kialakította a kifinomult Versace-stílust; a cége folyamatosan bővült, kiegészülve férfi-, női-, gyermekruhákkal, illetve táskákkal, ékszerekkel, parfümökkel és lakberendezési tárgyakkal. Versace halála után testvére, Donatella vette át a vezető tervezői posztot.

Gianni Versace villája Miami Beachen. Forrás: Wikipedia
Gianni Versace villája Miami Beachen. Forrás: Wikipedia

Gianni Versace emlékezete

Gianni Versace életéről és munkásságáról az évek alatt sokszor megemlékeztek. Például Elton John az 1997-ben megjelent The big picture (A nagy kép) című albumát Versace emlékének szentelte. 2007-ben – a halálának 10. évfordulója alkalmából – Milánóban előadtak egy balettműsort, Thanks Gianni, With Love (Köszönjük Gianni, Szeretettel) címmel, Maurice Béjart rendezésében. 2017-ben posztumusz megkapta az Amerika Díjat, melyet az Olaszország–Egyesült Államok Alapítvány ajánlott fel. 2018-ban egy kilenc epizódból álló sorozat is megjelent haláláról Gianni Versace meggyilkolása címen. (Ez a már futó American Crime Story / Amerikai Bűnügyi Történet sorozat második évada, ami önállóan is nézhető.) 2017-ben, halálának 20. évfordulója alkalmából Donatella Versace a bátyja emlékére tervezett egy kollekciót, ami felidézte a testvére által alkotott ruhadarabokat. A divatbemutató lezárásaként öt szupermodellel sétált végig a kifutón, ezzel is tisztelegve Gianni előtt. Egy 2018-as interjúban Donatella elmondta: 20 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy készen álljon egy ilyen kollekció létrehozására, hiszen mindaddig túlságosan fájdalmasan élte meg bátyja elvesztését.

Seres Ágnes

Irodalomjegyzék

Csipes Antal: Divattükör. Budapest, Osiris, 2006.

Hutchings, Lucy: Gianni Versace – Life in Pictures. British Vogue, 2012. (Link.) Letöltve: 2021. 11. 04.

Kilcooley-O’Halloran, Scarlett: Gianni Versace. British Vogue, 2008. (Link.) Letöltve: 2021. 11. 04.

Panych, Sophia: At Versace, The Original Supermodels Walked the Runway Together Once Again. Allure, 2017. (Link.) Letöltve: 2021. 11. 04.

Périer, Marie: Gianni Versace and his supermodels in 15 vintage photographs. French Vogue, 2020. (Link.) Letöltve: 2021. 11. 04.

Phelps, Nicole: Remembering Gianni Versace on the 20th Anniversary of His Death. American Vogue, 2017. (Link.) Letöltve: 2021. 11. 04.

Zelazko, Alicja: Gianni Versace. Britannica, 2021. (Link.) Letöltve: 2021. 11. 04.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket