St. George Budapest – Az ausztrál labdarúgás úttörő magyar klubja

Az elmúlt századok folyamán a jobb és nyugodtabb élet reményében kivándorló magyarok új hazájukban sokszor kisebb-nagyobb közösségeket alkotva birkóztak meg a beilleszkedés nehézségeivel. A közösségépítés egyik legizgalmasabb formája a sport volt, amelyet a Sydneyben letelepedett magyarok különösen sikeresen űztek. Az általuk alapított labdarúgócsapat, a St. George Budapest nemcsak a kivándorló honfitársaink meghatározó társadalmi szervezetévé vált, hanem az évtizedek folyamán rengeteget tett a sportág ausztráliai meghonosításában, és népszerűsítésében.

A második világháború pusztítása, majd az azt követő évek politikai változásai miatt magyarok tízezrei hagyták el az országot, az ausztriai menekülttáborok egyikében várva, hogy új otthonra leljenek. Ausztrália végül több mint 14 ezer magyarnak adott letelepülési lehetőséget. Nápoly és Bréma kikötőiből mintegy 4-5 hetes hajóúton szállították az embereket a déli kontinensre. Megérkezésük után a magyarok többnyire a Bathurst vagy a Bonegilla menekülttáborba kerültek, amelyeket fokozatosan elhagyva megfelelő lakhatáshoz és munkához jutottak.

 

Kivándorlás 1945 után, és a jogelőd: Ferencváros–Europa

A táborok lakói között több egykori sportoló és labdarúgó is helyet kapott, akik a várakozás heteiben focival ütötték el az időt, majd megszületett bennük az elhatározás, hogy saját csapatokat alapítsanak. Hamarosan Ausztrália szinte minden nagyobb városában magyar labdarúgóklubok alakultak: Adelaide-ben a Budapest SC, Melbourne-ben a Hungária SC, Sydney-ben a Ferencváros. Ez utóbbi csapat Tuson Árpád kezdeményezésére jött létre, aki itthon a Ferencváros B-csapatát erősítette. Rajta kívül az egyesület húzóemberei közé tartozott a Nemzeti SC korábbi játékosa, Vlasits József, a Nagyváradi AC-vel magyar bajnoki címet szerző, és a román válogatottban is pályára lépő Deményi Rudolf, valamint a Gamma FC korábbi középpályása, Kern Ferenc. A játékosok mellett fontos szerepet töltött be Dettre András, aki alapítóként és a csapat „hangjaként” rendszeresen publikált az együttesről a Dél Keresztje című ausztráliai magyar lapban. A Ferencváros 1951-ben csatlakozhatott az NSW Metropolitan ligához, ami Új-Dél-Wales állam harmadosztályának számított. A csapat az első szezonjában nemcsak megnyerte a bajnokságot, hanem elhódította a bevándorlók egyesületei számára kiírt New Australian Kupát is, amelyet a későbbi nagy rivális, Sydney Hakoah elől szereztek meg.

Dettre András, a Ferencváros–Europa, majd a Budapest SC alapítótagja és krónikása, az ausztrál sportújságírás úttörője (forrás: Steve Dettre)

Az ausztrál sportvezetés elvárta az „új ausztráloktól” a mihamarabbi asszimilálódást, így a másodosztályban már új névvel kellett indulniuk, ami az FC Europa lett. A csapat, tiltakozásképpen, továbbra is a Ferencváros címeres, zöld-fehér mezében játszott, s a Dél Keresztje lapban is a Ferencváros–Europa, vagy az FTC–Europa megnevezést használta. Az egyesület a helyi magyarság fontos társadalmi szervezetévé vált, amely összetartotta a közösséget. Külön vigalmi bizottságot alapítottak a klub keretén belül, amely rendszeres időközönként találkozókat szervezett a Cuba étterembe, amelyet a kárpátaljai származású erőművész, Köröskényi Elemér alapított, valamint táncesteket tartottak a város Sheridan nevű szórakozóhelyén. A futball mellett 1953 őszén tenisz szakosztályt alapítottak, amely házibajnokságokat is szervezett. A labdarúgók legjobb szezonja az 1955-ös volt, amikor az NSW másodosztályában az alapszakasz 2. helyén végeztek, és a playoff-ban egészen az elődöntőig meneteltek. A sikeres szereplés ellenére a csapat egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, amely miatt 1956 nyarán felfüggesztette a működését.

Az Ferencváros–Europa 1952-es csapatképe. A piros x Tuson Árpádot jelöli (forrás: Peter Rowney, St. George FC)

Újabb kivándorlási hullám, és a Budapest SC korai időszaka

Az 1956-os forradalom vérbe fojtása következtében Magyarországot nagyjából 200 ezer fő hagyta el, s Ausztrália ismét jelezte, hogy hajlandó 14 ezer főt befogadni. Az 1945 utáni hullámhoz hasonlóan ennek a csoportnak is közel a fele Sydney-ben telepedhetett le. A már ott élő magyar közösség igyekezett segíteni az újonnan érkezőket munka és lakhatás biztosításával. A diaszpóra sportélete is új lendületet kapott, mivel az FTC–Europa korábbi tagságának egy része, és labdarúgás iránt érdeklődő ’56-os menekültek 1957 tavaszán megalapították a Budapest SC-t. Az egyesület vezetését az agilis Bordács-fivérek, Zsigmond és László vállalták, akik ha tudomást szereztek egy-egy hazai játékos érkezéséről, rögtön próbajátékra hívták. Ennek köszönhetően több, nagyszerű labdarúgót sikerült szerződtetniük, így a nehezen kezelhető, de kiemelkedő technikai tudású Schauman Lászlót, a megbízható védő Láng Ferencet vagy a rendkívül gólerős Galambos Jánost.

Galambos János egy 1963-ból származó Scanlens futballkártyán (forrás: a szerző saját példánya)

Az edzői poszton – több csere után – végül Hircsák István, a korábbi klasszis jégkorongkapus és amatőr labdarúgó indította el a csapatot a sikerek útján, és 1958-ban ki is harcolták az állami első osztályba való feljutást. Az NSW élvonalában a keret azonban már nem bizonyult elég erősnek: a 14 csapatból álló mezőnyben a 11. helyen végeztek. A csapat anyagilag is megrendült, így először egy angol származású, sportkedvelő milliomos, Viv Chalwin vette pártfogásába az egyesületet, majd 1959 októberében a helyi magyar közösség talán legsikeresebb üzletembere, Pongrácz Sándor vette át a klub irányítását. Az új elnök határozott elképzeléssel rendelkezett a csapat jövőjét illetően. Ígéretet tett, hogy olyan létesítményfejlesztéseket kíván végrehajtani, amelyek révén a Budapest SC az ország egyik legirigyeltebb csapatává válhat. Akkor sokan megmosolyogták ezeket a kijelentéseket.

Sir Stanley Rous (a FIFA akkori elnöke) kilátogatott az 1962-es NSW állami döntőre, mellette Pongrácz Sándor, és Alan Hetherington (forrás: Peter Rowney, St. George FC)

Pongrácz tudta, hogy csak magyar játékosokkal nem lehet eredményesnek lenni, így egyrészt olyan kitűnő „légiósokat” szerződtetett, mint az orosz származású kapus, Nick Sokoloff vagy az osztrák védő, Herbert Stegbauer, másrészt az utánpótlás és egy stabil futballpálya biztosítása érdekében is intézkedett. Előbb 1959-ben a South Sydney ifjúsági körzetet irányító szervezettel kötött szerződést, majd ezt felbontva, 1963-ban a St. George Soccer Association-nel lépett együttműködésre. Ez utóbbi megállapodás révén a csapat 1963-ban még Budapest–St. George-ként szerepelt, majd 1965-től felvették a St. George Budapest nevet. A változtatások révén megjöttek az eredmények is. A csapat 1960-ban megnyerte az Ampol Kupát, amely az állami bajnoki cím után a legjelentősebb elnyerhető díj volt akkoriban. 1962-ben az FTC–Europa korábbi játékosa, Vlasits József vezetésével megnyerték az NSW élvonalának alapszakaszát, s végül csak a bajnoki döntőben szenvedtek vereséget a Sydney Hakoah ellen. A vágyott bajnoki címet 5 évvel később, a Ferencváros korábbi játékosa, Hegyes Lőrinc irányításával érték el. A csapat mérkőzésein az 1960-as években 4–7 ezer fő között ingadozott a nézők száma, de az olyan presztízs mérkőzéseken, mint amilyeneket az olasz bevándorlók által alapított APIA vagy a zsidó identitású Hakoah ellen vívtak, akár több mint 10 ezer fő is kilátogatott.

A szentek (Saints) becenévre hallgató St. George Budapest játékosai és gyermek kabalája 1967-ben (forrás: Peter Rowney, St. George FC)

A stabil szurkolói bázis kialakításában az is közrejátszott, hogy Pongrácz Sándor tartotta magát a beiktatásakor tett kijelentéséhez, és az egyesület 1967-ben megnyitotta a klubházát, amely a Victoria Avenue 84. szám alatt, Sydney Mortdale nevű negyedében épült fel. A Soccer House névre keresztelt létesítmény mintegy ezer fő befogadására alkalmas közösségi tér, egyúttal rendezvény- és kulturális központ volt. Az épületen belül magyar étterem és kocsma, valamint több, beltéri sportkör működött: asztalitenisz, bridzs, karate, jóga, boccia és darts. Ez az épület lett a város legjelentősebb magyar közösségi tere, és a klub szurkolótáborának törzshelye, ahol nem ritkán összefuthattak a csapat játékosaival is. Az egyesület „Soccer House Journal” címmel egy heti rendszerességgel megjelenő magazint is kiadott, amely a csapat aktuális eredményeit, történelmi visszatekintéseket, valamint a Soccer House következő időszakának programjait mutatta be. A klubház ötlete nemcsak azért volt zseniális, mert jelentős bevételt generált az egyesület számára, hanem mert a St. George Budapesthez való tartozás élményét egy szombat délutáni másfél órás program mellett a hétköznapokban is megélhető lehetőséggé tette.

A Soccer House-ban működött magyar étterem, és a Goal Post Bar (forrás: Peter Rowney, St. George FC)

A St. George Budapest aranykora

Az 1960-as évek végén a csapat komoly hullámvölgybe került, és kis híján kiesett az NSW első osztályából. Pongrácz Sándor és Bordács László egy európai edző szerződtetésén gondolkodott. Választásuk végül az újvidéki Magyar Szó munkatársára, az FK Novi Sad, és az FK Vojvodina korábbi edzőjére, Árok Ferencre esett, aki néhány évvel korábban közreműködött két, magyarul is beszélő szerb játékos, Petar Banićević, és Mladen Krgin leigazolásában. Árok Ferenc érkezése valóságos szakmai forradalmat jelentett a helyi labdarúgásban. Nemcsak azért, mert ő volt az első főállású, profi edző az országban, hanem mert a korábban megszokott, heti 2-3 edzés helyett heti 4 alkalommal tartott tréninget. A kapusokkal külön szakember foglalkozott, két pszichológust alkalmazott a csapatnál, minden mérkőzést videóra rögzítetett, majd a felvett anyagot kielemezte. Ezen újítások némelyike még nemzetközi szinten is rendkívül progresszívnak számított a korszakban. Szakmai tudása mellett rendkívüli szenvedély volt benne a játék iránt, kiválóan tudta motiválni a játékosait.

A St. George Budapest játéka Árok munkájának, valamint az európai és dél-amerikai játékosoknak köszönhetően a korábbiaknál lényegesen könnyedebb, látványosabb lett, mint a liga többi csapatáé. Az ausztrál labdarúgás történetének talán legnépszerűbb játékosa, a St. George Budapest egykori legendája, Johnny Warren így emlékezett vissza erre az időszakra:

„Megmutatták a játék másfajta látásmódját, ami annak szépségét és stílusát hangsúlyozza.”

Annak ellenére, hogy a St. George Budapest játszotta a ligában legszebb játékot, a legeredményesebbet sajnos még nem. Árokkal az első két szezonban a második helyen végzett a csapat, majd 1972-ben tört meg a jég, amikor megnyerték az Ampol Kupát és az állami bajnokságot is.

A St. George Budapest 1972-es csapata (forrás: Peter Rowney, St. George FC)

Ezt követően Árok lemondott és visszaköltözött Jugoszláviába, de az általa bevezetett edzésmódszereket meg akarták tartani, így egy angol edző, Michael Johnson regnálása után a csapat két korábbi klasszisa, Johnny Warren és Manfred Schaefer vette át a csapat irányítását. Bár országos bajnokság akkor még nem létezett, a közmegegyezés alapján Új-Dél-Wales állam első osztályát tartották a legerősebb ligának, így annak bajnoka jogosan tekinthette magát az adott szezonban Ausztrália legjobbjának. Ezt erősítette meg a St. George történetének egyik legjobb játékosa, Abonyi Attila is, aki Victoria állam 1967-es bajnokcsapatát, a Melbourne Hungáriát hagyta ott a St. George Budapest kedvéért. Az Árok által összerakott csapat annyira meghatározó lett, hogy 1974-ben lényegében a St. George adta a labdarúgó világbajnokságon története során először szereplő ausztrál válogatott gerincét: Doug Utjesenovic, Manfred Schaefer, Johnny Warren, Abonyi Attila és Harry Williams személyében. A St. George Budapest női csapattal is rendelkezett, amely a Sydney Prague csődbe ment egyesületéből alakult, és 1971-től 1977-ig minden évben begyűjtötte az állami bajnoki címet.

Az 1970-es évek közepe amiatt is fontos, mert az egyesület ekkor kezdte el története legnagyobb beruházását a St. George Stadion felépítésével. Pongrácz Sándor az 1974-ben induló projekttel Steve Koenig, balti származású német mérnököt bízta meg. A mintegy 4 millió ausztrál dolláros beruházás végül 1978-ra készült el, és a Barton parkban kapott helyet. A pálya teljes befogadóképessége 15 ezer fő volt, amelyből a fedett főtribün 3 ezer férőhelyet tett ki. A létesítményben 12 privát bokszot is kialakítottak, valamint külön helyet biztosítottak a sajtó számára. A főtribün épülete magában foglalta az öltözőket, a játékvezetők helyiségeit, rendőrségi irodát és egy kisebb rendezvényközpontot. A stadion mellett 1500 autó számára kialakított parkoló állt, valamint három, teljes méretű füves pálya – kettő az utánpótlás, egy a felnőtt csapat számára. A pálya rendelkezett világítással, de az eredeti tervekben szerepelt egy további, erősebb világítási technika kiépítése is az esti tv-közvetítések biztosítására.

1977-ben Pongrácz Sándor és a Sydney Hakoah-t irányító Lőwy Ferenc kezdeményezésére megalakult Ausztrália első országos labdarúgó-bajnoksága, a National Soccer League. A St. George Budapest sajnos nem szerepelt jól az első évadokban, és 1980-ban kiesett a bajnokságból. Az időközben visszatérő Árok Ferenc új keret építésébe kezdett, amelynek egyik kulcs szereplője a vajdasági Márton Dezső lett. Vele a csapat nemcsak visszajutott a National Soccer League-be, hanem az 1982-es szezonban előbb bajnoki döntőt, majd a következő évben bajnoki címet szerzett.

Márton Dezső, az 1980-as évek sztárjátékosa (forrás: Peter Rowney, St. George FC és Márton Dezső)

A klub hanyatlásától napjainkig

Az 1980-as években felgyorsult a klubot alapító generáció kiöregedése. Pongrácz hangot is adott félelmének: amennyiben a következő generációk nem vesznek részt aktívan az egyesület életében, hosszú távon veszélybe kerül a klub fennmaradása. Az asszimiláció előretörése sajnos hatással volt a nézőszámra, és a St. George Budapest költségvetésére is. Az 1980-as évek közepétől Árok Ferenc elsősorban fiatalokkal töltötte fel a keretet, köszönhetően annak, hogy az évtized elejétől edzőképző tanfolyamokat indított, amelyen Sydney és Új-Dél-Wales szinte összes utánpótlás edzője megfordult, s Árok első kézből értesült egy-egy kiemelkedő tehetségű fiatal felbukkanásáról. Így került a csapatba többek között a két, későbbi Premier League játékos, Robbie Slater és John Filan, vagy a két magyar származású, későbbi ausztrál válogatott Kulcsár György (George Kulcsar) és Koczka András (Andrew Koczka). Árok Ferenc szakmai elismerését jelzi, hogy 1983 és 1989 között az ausztrál válogatott szövetségi kapitányi pozícióját is betölthette. Az egyre nehezebb körülmények ellenére egy-egy kiemelkedő szezon még így is sikerült a csapatnak, amely 1987-ben a 3., 1989-ben pedig a 2. helyen végzett az alapszakaszban.

Sajnos a kiegyensúlyozott szakmai munka feltételei az idő múlásával egyre kevésbé voltak adottak. A kegyelemdöfést az 1990/91-es szezon után az Ausztrál Labdarúgó Szövetség adta meg a klubnak, amely hiába végzett a 14 csapatos mezőnyben a 10., bent maradást érő helyen, a szövetség visszasorolta őket a másodosztályba. A döntés oka egy strukturális változtatás volt. Az Ausztrál Labdarúgó Szövetség úgy látta, hogy a bajnokság túlzottan Sydney- és Melbourne-központú, ezért a többi város felzárkóztatása érdekében elkezdte megrostálni a két város csapatainak számát a mezőnyben. Az első szűkítésnek a St. George Budapest esett áldozatául, annak ellenére, hogy jobb helyen végeztek, mint a szintén Sydney-ben működő APIA.

A sportszerűtlen döntés komoly felháborodást váltott ki mind a sajtó, mind a szurkolók körében, azonban az átalakítást nem sikerült megakadályozni. A St. George Budapest nem heverte ki a csapást. Árok Ferenc és a keret húzóemberei eligazoltak, így a csapatnak nemcsak, hogy nem volt esélye kiharcolni a visszajutást, de kis híján kiesett az NSW élvonalából is. Pongrácz Sándor és a helyi magyar közösség igyekezett életben tartani az egyesületet, de annak anyagi válsága az évek folyamán egyre mélyült. Az egyesület megmentésére több, magyar származású üzletember és konzorcium is bejelentkezett, azonban valóban megnyugtató megoldást nem sikerült találni. Pongrácz Sándor 1997-ben előbb az egyesület legfontosabb közösségi tereként működő Soccer House-t adta el, majd nem sokkal 2000-ben bekövetkezett halála előtt a klubban birtokolt tulajdonrészét is átadta partnerszervezet, St. George Soccer Association-nek. Ez az együttműködés csak néhány évig tartott, mielőtt a klub magántulajdonba került, és a név St. George FC-re változott. A csapat lecserélte címerét is, ezzel eltűntek a magyar identitásra utaló attribútumok. A klub azonban – a magyar eredetet tiszteletben tartva – napjainkig a piros mezből, fehér nadrágból és zöld sportszárból álló garnitúrát használja első számú szereléseként.

Az Optus Sport nevű ausztrál streaming szolgáltató rövid imázsfilmje a St. George Budapestről

A St. George Stadion az egyesület anyagi hanyatlása miatt az évek során egyre jobban amortizálódott. A stadion gyepét mind mai napig karbantartják és használják, azonban a főtribün és az alatta kialakított épület életveszélyessé vált. Biztató hír azonban, hogy a város 2022-ben nemcsak a stadion, hanem a Barton park teljes területén jelentős sportberuházást kíván megvalósítani, amely nagyszerű lehetőséget teremthet a St. George FC körülményeinek javítására. A Pongrácz-korszak óta a csapat legnagyobb sikerei az NSW másodosztályában szerzett 2013-as és 2018-as bajnoki címek voltak. A férfi és női mezőnyben végzett aktív utánpótlás-nevelő munka révén azonban van remény, hogy a klub idővel ismét meghatározóbb szerepet játsszon az ausztrál labdarúgásban.

Iváncsó Ádám

Felhasznált irodalom:

Sajtótermékek:

Dél Keresztje / Független Magyarország

Magyar Szó

Népsport / Nemzeti Sport

Sportvilág

Évkönyvek:

Dean, Paul – Gautier, Lou (szerk.): Soccer Year Book 1962. Soccer World, Sydney, 1962.

Dean, Paul – Gautier, Lou (szerk.): Australian Soccer Year Book 1963. Soccer World, Marrickville, 1963.

Dean, Paul – Gautier, Lou (szerk.): Soccer World Annual 1964. Soccer World, Sydney, 1964.

Dean, Paul – Gautier, Lou (szerk.): Soccer World Annual 1965. Soccer World, Sydney, 1965.

Dean, Paul – Gautier, Lou (szerk.): Soccer World Annual 1966. Soccer World, Sydney, 1966.

Dean, Paul – Gautier, Lou (szerk.): Soccer World Annual 1967. Soccer World, Sydney, 1967.

Dean, Paul – Gautier, Lou (szerk.): Soccer World Annual 1968. Soccer World, Sydney, 1968.

Dettre, Andew: The story of St. George-Budapest Sports Club. St. George Budapest, Syd-ney, 1965.

Dettre, Andrew: The first 15 years of St. George-Budapest – 1957-1972. St. George Buda-pest, Sydney, 1972.

Dettre, Andrew: Silver jubilee of St. George-Budapest – 1957-1982. St. George Budapest, Sydney, 1982.

Visszaemlékezések:

Árok Ferenc: A Budapest Ausztrália bajnoka. Jugoszláviai Gyűjtők Egyesülete, Újvidék, 1983. [minikönyv],

Lusetich, Robert (szerk.): Frank Arok – my beloved socceroos. ABC Book, Sydney, 1992.

Murray, Les: By the balls : Memoir of a football tragic. Random House Australia, Sydney, 2006.

Warren, Johnny: Sheilas, Wogs and Poofters, An Incomplete Biography of Johnny Warren & Soccer in Australia. Random House Australia, Sydney, 2002.

Szakirodalom:

Gorman, Joe: Death and life of Australian soccer. University of Queensland, Queensland. 2017.

Hay, Roy – Murray, Bill: A History of Football in Australia – A game of two halves. Hardie Grant Books, Richmond, 2014.

Kunz Egon: Magyarok Ausztráliában. Teleki László Alapítvány, Budapest, 1997.

Ezt olvastad?

Az idén 80 éves, Széchenyi-díjas történész, M. Kiss Sándor életművének esszenciáját veheti kezébe az érdeklődő olvasó a Szembesülés című kötettel.
Támogasson minket